Romain Gary neve valószínűleg a Lady L. szerzőjeként lehet ismerős, azonban sokan a másik álneve, az Émile Ajar, az Előttem az élet szerzőjének hallatán kapják fel a fejüket. Bevallom, az említettek közül egyik művét sem olvastam, de ez sem pozitív, sem negatív irányban nem befolyásolt A virradat ígérete olvasásakor. Nem volt semminemű elvárásom a regénnyel kapcsolatban, egyszerűen csak kinyitottam és hagytam, hogy már az első mondatokkal magával ragadjon.

Elöljáróban még annyit mondanék, hogy minden új olvasáskor  az adott könyv hátulját teleaggatom oldaljelölő ragacsokkal, hogy kéznél legyenek, amikor szükség van rájuk. Általában öt-hattal indítok, aztán később keresek még, ha szükséges. Az első három fejezetnél elfogytak a ragacsok, és  a későbbiekben pótolnom kellett őket. Azt hiszem, már ez sokat elmond.


 Az első fejezetben a negyvennégy éves író a Big-Sur homokján emlékszik vissza élete meghatározó pillanataira, de a legfontosabb szerepet az édesanyja kapja, aki annak idején képes volt öt órát taxizni, csakhogy hadba induló egyszülött fiától búcsút vehessen néhány percre. Ennek, a mindennel dacoló, sokszor varázserejű szeretetnek állít emléket önéletrajzi regényében.

A tizenhárom éves Romain egy nap szembesül édesanyja szeretetével, mellyel az őket folyamatosan próbára tevő, maga teremtette istenekkel és az anyagi nehézségekkel dacol. Ez a nap döntő fordulatot hoz az életében: mindent elkövet, hogy valóra váltsa anyja álmát, hogy sikeres művész legyen, akire egy nap büszke lehet. Mert a mama mindig is erre vágyott. Egy asszony, aki valaha színésznő volt, aki egyedül neveli egyszem fiát, akiben mindig is ott látta a nagy művészt, a diplomatát, a katonát, a sikeres franciát. Csakhogy ők litvánnak születtek, így hosszú és rögös út vezetett az álmok valóra válásáig.

A gyermek író Wilnóban (Vilnius) élt, ahol nyolcéves korában édesanyja már mindenkivel közölte, hogy fia egyszer nagy ember lesz. Természetesen - ahogy ez általában lenni szokott -, mind a szomszédok, mind a fiú iskolatársai csak nevettek rajta, nem egyszer konfliktus forrása lett az álom. Édesanyja mindent elkövetett, hogy gyermekét a művészet útjára terelje, azonban ez nem volt zökkenőmentes. A fiúnak nem volt hallása, a hegedűművésszé válás álma porba hullt, így más terület felé kellett nézni. Mivel a mama ismerte Gauguin és Van Gogh tragikus életét, ezért hiába tűnt tehetségesnek fia a festészetben, végül az irodalom felé terelte gyermekét, habár az írók életében is talált kivetnivalót:

Mivel a zene, a tánc és a festészet egymás után kiiktatódott, a fenyegető nemi betegségek ellenére ráfanyalodtunk az irodalomra. Nem maradt más hátra, csak az, hogy, álmainkat megvalósítandó, találjunk magunknak olyan írói álnevet, mely méltó a remekművekhez, amelyeket elvár tőlünk a világ. Napokat töltöttem a szobámban csodásnál csodásabb nevekkel írva tele a papírt.

Így esett a választás a literatúrára, melyben fontos szerepet játszott  az anya irodalom - főleg az Anna Karenina - iránti rajongása. A művek megszületése mellett a megfelelő írói név megtalálása játszotta ekkor a legfontosabb szerepet.
A siker érdekében mindent maguk mögött hagyva később Nizzába költöztek, elvégre fiának Franciaországban kell gimnáziumba járnia, és a hőn áhított francia állampolgárság megszerzésében sem elhanyagolható dolog a lakóhely.

A jogi egyetem és a tiszti előkészítő elvégzése után az immáron felnőtt Romain megkapta behívóját. Édesanyja álma úgy tűnt, valóra válik. Azonban nem mindenkinek adnak mindent olyan könnyen és a fiú nem akart csalódást okozni.

A nyolcéves kisfiú emlékeitől eljutunk a fiatal katonáig, aki szemtanúja a II. világháború borzalmainak, számára mindennaposak a sorscsapások. Az évek alatt átélt nehézségek legyőzésében pedig mindvégig ott bujkált az anyai szeretet állandó jelenléte, mely számtalan alkalommal segített neki a folytatásban.