"A szemközti falra pillantott, ahol Coecke faszénnel rajzolt önarcképe függött. Vad jelenetek cikáztak a fejében összevissza. (...) Képekbe akarta önteni mindezt a szörnyűséget, hisz újra és újra megjelent lelki szemei előtt, színekkel és vonalakkal akarta rögzíteni, vad, ijesztő jeleneteket akart festeni, amelyek mindenkit félelemmel töltenek el. Ha ezt nem teszi meg, a képek élete végéig víziók és rémálmok formájában fogják kísérteni. A festés talán kiutat jelenthet számára, talán távol tudja tartani az árnyakat és meg tudja szabadítani azoktól az érzelmektől, amelyek lassan felőrölik.
- Meg akarom tanulni - mondta még egyszer. És ez inkább parancsnak hangzott, mint kérésnek.
Coecke egy darabig gondolataiba merülve nézte a komoly fiatalembert, mintha egészen másutt járna az esze. De aztán lassan bólintott. - Végtére is ezért bíztak a gondjaimra. Istenemre fogadom, hogy festőt faragok belőled..."
Id. Pieter Bruegel neve talán nem mindenkinek mond valamit azonnal, ellenben ha egy képet mutatnánk nekik, biztosan beugrana, hogy "á, igen, ismerem ezt a képet." Nos, Pieter Bruegel élete is ilyen, nem sokat tudunk róla. John Vermuelen holland író ez ellen tett ebben a regényében. Az író valós adatokra és eseményekre támaszkodik, azonban ezeket a saját ízlése szerint használta fel.
A regény elején a 15 éves Pieterrel találkozunk, aki éppen egy akasztást les meg, és közben igyekszik rajzán megörökíteni, ekkor talál rá az apja, majd egy barát. Ez a kép - az akasztásé és a bitófa körül állóké - örökre bevési magát a fiú emlékezetébe. Néhány év múlva a bátyja
esküvőjét ünneplők közé csöppenünk, azonban a mulatságnak tragédia lesz a vége. Ebben az időben - a 16. század első felében - a spanyolok uralta Németalföldön szigorúan szabályozták, hányan vehetnek részt egy-egy ünnepségen, ami ellen a Bruegel család tagjai és a meghívottak súlyosan vétettek. A spanyolok tudomást szereztek Pieter rajzairól, így az első számú célpontjuk, hogy őt kézre kerítsék, azonban sikerül elrejtőznie majd megszöknie a katonák elöl. Öröme nem sokáig tart, ugyanis hamarosan a börtönben találja magát, ahol Licieux helynök, Granvelle bíboros helynök keresi fel. A bíboros a művészetek nagy mecénása, így a lázadó lelkű fiú a tanyáról, ahol eddig élt, Antwerpenbe kerül Pieter Coecke festő műhelyébe.
 |
| Antwerpen a 16. században |
Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy az ifjú Pieter tehetségét hamar felismeri Coecke, azonban eretnekségét és a spanyol elnyomók iránti gyűlöletét sosem sikerül legyőznie.
 |
| Antoine Parrenot de Granvelle bíboros |
A bíboros árnyéka kíséri életét, akitől mindig a hideg futkos a hátán és közben a város forrongani kezd az elnyomó spanyolok erőszakossága ellen és harcol a vallásszabadságért. Ne felejtsük el, hogy ekkoriban kezdet teret hódítani a reformáció, Németalföldön pedig igen nagy számú követőt találtak a lutheránusok és a kálvinisták. Közben pedig olyan halhatatlan művek születnek, mint a Bábel tornya, A halál diadala vagy a Farsang és Böjt harca.
"Pieter azon töprengett, miért akarja minden nő, hogy lefessék.
Már az első oldalakon megtetszett a regény stílusa, ráadásul olvastatja is magát, azonban már az elején számos erőszakos jelenettel találkozunk, de ez bizony ezzel a korral jár.
Pieter Bruegel homályos életét pedig jó volt végigkövetni, elvégre lehet, hogy valóban így történtek meg vele a felsorolt események. Bár egy történelmi ferdítést azért találtam benne, de nem szeretném lelőni a poént és a festő szempontjából talán megbocsátható. Külön kiemelném, hogy a regény elején az író köszönetet mond mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a könyv megszületésében, akik közt műkritikus és ókorkutató is akad, tehát a szarvashibák ki vannak zárva, ill. felhívja a figyelmet a Pieter életében fontos szerepet betöltő, ám kitalált alakra, Jobbéra is.
A festőről érdemes tudni, hogy leginkább a tájképek érdekelték, a legtöbb képén a táj sokkal fontosabb volt számára, mint a cselekmény, amit ábrázol. Sok helyen a paraszt jelzővel illetik, ami származására és arra utal, hogy számos képén találkozunk parasztokkal, a képein nem tudott elszakadni a gyökereitől.
Minden művészet és/vagy németalföldi történelem iránt érdeklődő olvasó bátran vegye a kezébe, garantáltan jól fog szórakozni ;). A történelmi szál a regény utolsó harmadában kap fontos szerepet és ebből szívesen olvastam volna egy kicsit többet is ;).
Bevallom, mindig hadilábon álltam a festő vezetéknevével, hogyan is kellene helyesen ejteni, nos, a Wikipedia szerint [bröhel] a helyes.
John Vermeulen: Tánc az akasztófa alatt - Idősebb Pieter Bruegel élete
Eredeti cím: De Ekster op de galg
Fordította: Fodor Enikő
520 oldal
Geopen Kiadó, 2009
3500 Ft
A bejegyzésben szereplő képek forrásai:
A bíborost ábrázoló kép Anthonis Mor festménye
Antwerpen korabeli látképe
Bruegel portréja
"Pieter azon töprengett, miért akarja minden nő, hogy lefessék.
- A képen közel sem lennél ennyire szép - mondta. Tényleg? És miért nem?
- Mert én mindig a bőr alá nézek, a szép látszat mögé, és az ember valódi természetét próbálom megfesteni.
- És ez az igazi természet mindig csúf kell hogy legyen?
- Sajnos ez már csak így van."
Már az első oldalakon megtetszett a regény stílusa, ráadásul olvastatja is magát, azonban már az elején számos erőszakos jelenettel találkozunk, de ez bizony ezzel a korral jár.
" - Az erőszaknak is megvan a maga szépsége - magyarázta Pieter elgondolkodva. - Tiszta szépség, amelyet az ember csak akkor tud visszaadni, ha minden érzelemtől mentesen nézi. Nem gondolod, hogy a konyhában ropogó tűz szép?
- Hol van itt az összefüggés?
- Gondolsz arra a szegény, hosszú évek alatt nagyra nőtt fára, amelyet elemésztenek a lángok?
- De Pieter, ugye nem akarod közönséges fatörzsekhez hasonlítani az embereket?
- Fák, állatok, emberek, mi a különbség? Minden él, minden a teremtés része, minden élőlénynek fontos helye van benne...
- Tehát mégis igaz.
- Micsoda?
- Azt mesélték nekem, hogy számodra az ember nem nagy érték.
- Nem értékesebb, mint bármely más élőlény.
- Azt hittem, az emberi élet a legnagyobb érték.
- Miért?
- Mert... - Maarten kereste a szavakat, de hiába. Zavarodottan megrázta a fejét. - Hiszen ezt mindenki tudja!
- Akkor miért nem tudsz válaszolni a kérdésemre? - Pieter elvigyorodott Maarten arckifejezését látva, aztán összepakolta a rajzkészletét. - Minden élőlény rendkívül fontosnak tartja önmagát, de csak az ember tud róla beszélni, és ezzel vitára bocsátani önnön fontosságát. Utóbbi tehát ajándék, miért ne használnánk akkor?"
Pieter Bruegel homályos életét pedig jó volt végigkövetni, elvégre lehet, hogy valóban így történtek meg vele a felsorolt események. Bár egy történelmi ferdítést azért találtam benne, de nem szeretném lelőni a poént és a festő szempontjából talán megbocsátható. Külön kiemelném, hogy a regény elején az író köszönetet mond mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a könyv megszületésében, akik közt műkritikus és ókorkutató is akad, tehát a szarvashibák ki vannak zárva, ill. felhívja a figyelmet a Pieter életében fontos szerepet betöltő, ám kitalált alakra, Jobbéra is.
A festőről érdemes tudni, hogy leginkább a tájképek érdekelték, a legtöbb képén a táj sokkal fontosabb volt számára, mint a cselekmény, amit ábrázol. Sok helyen a paraszt jelzővel illetik, ami származására és arra utal, hogy számos képén találkozunk parasztokkal, a képein nem tudott elszakadni a gyökereitől.
Minden művészet és/vagy németalföldi történelem iránt érdeklődő olvasó bátran vegye a kezébe, garantáltan jól fog szórakozni ;). A történelmi szál a regény utolsó harmadában kap fontos szerepet és ebből szívesen olvastam volna egy kicsit többet is ;).
 |
| A festő és a vevő Feltehetően önarckép |
John Vermeulen: Tánc az akasztófa alatt - Idősebb Pieter Bruegel élete
Eredeti cím: De Ekster op de galg
Fordította: Fodor Enikő
520 oldal
Geopen Kiadó, 2009
3500 Ft
A bejegyzésben szereplő képek forrásai:
A bíborost ábrázoló kép Anthonis Mor festménye
Antwerpen korabeli látképe
Bruegel portréja
Bejegyzések
