Néhány Kedves Olvasómnak ismerős lehet a mai versek egyike ;). Elárulom, hogy kb. két éve olvastam a Nők Lapjában a második versszakát és gyorsan kiírtam belőle, aztán idén eszembe jutott újra.
(Eredetileg az imádott Heltai Jenőtől választottam verset mára, de nem akartam gonosz lenni.)
Nemes Nagy Ágnes: Karácsony
Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.
Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.
Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.
Áprily Lajos: Karácsony-est
Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Ezzel a két verssel szeretnék
Minden Kedves Olvasómnak
Nagyon Boldog, Békés,
Meghitt Karácsonyt kívánni! :)
VersekKépek:
VarjakKarácsonyfa