A tükör volt először.
Egykedvű víztenyérben
felhő szigetnek tetszett, szivárvány alapzatnak.
A tükör volt elöször.
Az ág a pocsolyák csalárd egében
kotolt a hold tojásán,
és fátylát varrogatta a madár kósza röpte.

A tükör volt először.
Az óvatlan halakra hazug csillag kacsintott,
kottázgatott a hold, de senki sem riadt rá.

S egy reggel a tükörben
egy kísértetre ismert a vándor, önmagára,
egy járomcsontot látott,
s halántékot, örök-rab-víz szemet,
egy homlokot, tulajdon sírkövét,
meglátta külsejét, s a belsejét feledte.
És nyomban osztályozta önmagát,
szín és szőrzet szerint.

S szeretők haltak érte, kétszer-háromszor is,
vének vívták előre haláltusájukat,
a színesek hazája s barátja elveszett,
s a szépasszony eladta a férje minden álmát.

– A tükör volt először –.