Izzik a kert a sárga ragyogásban.
Gabona-gúlák szalmaszőnyegen.
Egy asszony, ezüsttel áttört ruhában,
a lombsátor küszöbén megjelen.

Keze babrál engedetlen hajával,
látni, ahogy simítja homlokát:
barna, mintha az élet italával
trópusi ég itatta volna át.

Arcán sugár. Figyel. Magasan úszva
jelszót füttyent az útrakész madár.
Testét a nyárközép terűje húzza,

benne a vér izzó árama jár,
de lelkében már felsejlik előre
a havas rétek nyugalmas fehére.





Vers: Babelmatrix
Kép: Curiator - Maria (Masha) Sardari