Bár az alcím komédiát ígér, aki egy kicsit is ismeri Csehovot, tudja, hogy ezt inkább tragédiaként kell értelmezni.
Olvasás előtt most is érdemes egy cetlire felírni a szereplők nevét, hogy pontosan tudjuk, ki kicsoda (nálam bevált).
Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja grófnő most érkezett haza Párizsból lányával, a tizenhét esztendős Ányával és annak nevelőnőjével. Otthon, a cseresznyéskerttel övezett házban fivére, Gajev, fogadott lánya, Varja, Lopahin kereskedő, Szimeonov-Piscsik földbirtokos és a személyzet várja.
Mint minden Csehov-drámában, itt sem rágjuk le a körmünket izgalmunkban, ismét csak a szereplők párbeszédéből bontakozik ki az életük. De leginkább annak tragédiája.
L. Andrejevna (belenéz az erszényébe) Tegnap még mennyi pénzem volt, mára alig maradt. És az én szegény jó Várjám nem győz takarékoskodni, mindenkit tejlevesen tart, az öregeknek mindennap üres borsót adnak a konyhán, én pedig értelmetlenül költekezem...
Lopahin felajánlja, hogy parcellázzák fel a birtokot a cseresznyéskerttel együtt és adják ki a nyaralóknak. Ezt a ház úrnője és testvére azonnal elveti.
Lopahin Igazán ne haragudjanak, de még életemben nem találkoztam ilyen könnyelmű, élhetetlen, furcsa emberekkel. Világosan megmondták maguknak, hogy a birtokot elárverezik, maguk pedig mintha egyszerűen nem fognák fel.
L. Andrejevna De hát mit tegyünk? Okosítson fel.
Lopahin Mást se csinálok. Reggeltől estig ezt fújom. A cseresznyéskertet meg az egész földjüket bérbe kell adni, nyaralótelkekre, méghozzá most hamar, egykettőre - az árverés itt a nyakunkon! Értsék már meg! Ha végérvényesen úgy döntenek, hogy jöhetnek a nyaralók, kapnak pénzt, amennyi kell, és meg vannak mentve.
L. Andrejevna Nyaralótelkek, nyaralók - már megbocsásson, de ez olyan közönséges dolog.
Gájev Teljesen egyetértek veled.
Varját Lopahinnel piszkálják, akinek szintén tetszik a lány, aki a ház körüli teendőkért felelős. De vajon tesznek-e valamit az ügy érdekében?
A birtokhoz tartozik még Dunyasa, a szobalány, Frisz, az öreg inas, aki az orra alatt dörmög, Jasa, a fiatal inas, aki Párizsból érkezett Ranyevszkajával és igencsak lesújtó a véleménye az orosz vidékiekről. Valamint a házban szállásolták el egy régi ismerősüket, Trofimovot, a diákot, aki időtlen idők óta koptatja az iskolapadot és Ányához fűzi szorosabb barátság.
Igen, fecsegnek, feleslegesen, de ami a legszomorúbb: egymás mellett elbeszélnek. Igen, szomorú, tragikus. De nem ismerős? Bár már több mint száz éve íródott a darab, napjainkban is hányszor elbeszélünk egymás mellett? Akár közvetlenül (azaz személyesen beszélgetünk), akár a technika segítségével, hányszor figyeltem meg már én is, hogy nem kaptam választ a kérdésemre, nem érkezett reakció a mondókámra.
Vajon hányan hordozzák a cseresznyéskert terhét magukkal? És vajon hányan vannak, akik segíteni szeretnének, de nem fogadják el azt? Megmenthető-e a cseresznyéskert, a családi birtok, az, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk, holott tudjuk, hogy nincs remény, hiszen szavakkal nem megyünk semmire? Cselekedni kellene, tenni valamit.
Csehov ismét egy elgondolkodtató darabbal ajándékozott meg, olyan gondolatokkal, amiken órákkal később is rágódik az olvasó, és ami máig sem vesztett aktualitásából.
Érdekesség a Wikipediáról: A darab címe eredetileg Meggyeskert, de a magyar szöveget a németből fordították, ahol a meggyre és a cseresznyére ugyanazt a szót használják, és Kosztolányi javaslatára kapta a magyar címet, mivel az jobban hangzik. Néhány színház azonban az eredeti címmel tűzi műsorára a darabot, tehát ha valaki a Meggyeskerttel találkozik, biztos lehet benne, hogy jó helyen jár.
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert
Eredeti cím: Вишнёвый сад
Fordította: Tóth Árpád
88 oldal
Akkord Kiadó, 2005
398 Ft
A színmű MEK-ban (a bejegyzésben használt idézetek is innen vannak)
L. Andrejevna Nagyon sokat vétkeztünk...
Lopahin Ugyan mit vétkeztek...
Gájev (cukrot vesz a szájába, szopogatja) Azt mondják, így olvadt el az egész vagyonom, cukorka formájában... (Nevet)
L. Andrejevna Jaj, az én vétkeim... nyakló nélkül szórtam a pénzt, mint aki nem normális, aztán férjhez mentem, és az uram is csak ahhoz értett, hogy adósságot adósságra halmozzon. A végén elvitte az ital - mert vedelte a pezsgőt -, én pedig vesztemre beleszerettem a következőbe, összeálltam vele, és akkor - ez volt az én első büntetésem, valósággal fejbevágott - a kisfiam belefulladt a folyóba... elmentem külföldre, elköltöztem innen, azt mondtam, vissza se jövök, ne lássam többé ezt a folyót... menekültem innen, vakon, fejvesztve, az a férfi pedig utánam jött... könyörtelenül, erőszakosan... odakint megbetegedett, vettem egy villát Menton mellett, három évig nem volt se éjjelem, se nappalom, fel se keltem a betegágya mellől, halálra gyötört, kiszikkadt a lelkem. Aztán amikor tavaly a sok adósság miatt el kellett adnom a villát, beköltöztem Párizsba, kifosztott, otthagyott, összeállt egy másik nővel, meg akartam mérgezni magam... Micsoda ostoba história, micsoda szégyen... És akkor egyszerre hazahúzott a szívem, Oroszországba, a kislányomhoz... (A könnyeit törülgeti) Uramisten, Uramisten, könyörülj rajtam, bocsásd meg az én vétkeimet! Ne büntess már engem! (Táviratot vesz elő a zsebéből) Ma jött Párizsból... Könyörög, hogy bocsássak meg, menjek vissza hozzá... (Összetépi a táviratot) Valahol muzsikálnak. (Fülel)
Gajev Ez a mi híres zsidó bandánk. Emlékszel: négy hegedű, fuvola meg bőgő.
L. Andrejevna Hát még megvannak? Egyik nap elhívjuk őket, adhatnánk egy kis estélyt.
Lopahin (Fülel) Én nem hallom... (Halkan dúdol) "Franciává lesz a német az oroszok pénzén..." (Nevet) Tegnap a színházban csuda egy darabot láttam, rengeteget lehetett nevetni.
L. Andrejevna Én pedig nem nevetnék a maguk helyében. Nem a színházzal kéne itt törődni, hanem saját magukkal. Hogy milyen szürke az életük, mennyi fölösleges fecsegés!
Igen, fecsegnek, feleslegesen, de ami a legszomorúbb: egymás mellett elbeszélnek. Igen, szomorú, tragikus. De nem ismerős? Bár már több mint száz éve íródott a darab, napjainkban is hányszor elbeszélünk egymás mellett? Akár közvetlenül (azaz személyesen beszélgetünk), akár a technika segítségével, hányszor figyeltem meg már én is, hogy nem kaptam választ a kérdésemre, nem érkezett reakció a mondókámra.
Vajon hányan hordozzák a cseresznyéskert terhét magukkal? És vajon hányan vannak, akik segíteni szeretnének, de nem fogadják el azt? Megmenthető-e a cseresznyéskert, a családi birtok, az, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk, holott tudjuk, hogy nincs remény, hiszen szavakkal nem megyünk semmire? Cselekedni kellene, tenni valamit.
Csehov ismét egy elgondolkodtató darabbal ajándékozott meg, olyan gondolatokkal, amiken órákkal később is rágódik az olvasó, és ami máig sem vesztett aktualitásából.
Érdekesség a Wikipediáról: A darab címe eredetileg Meggyeskert, de a magyar szöveget a németből fordították, ahol a meggyre és a cseresznyére ugyanazt a szót használják, és Kosztolányi javaslatára kapta a magyar címet, mivel az jobban hangzik. Néhány színház azonban az eredeti címmel tűzi műsorára a darabot, tehát ha valaki a Meggyeskerttel találkozik, biztos lehet benne, hogy jó helyen jár.
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert
Eredeti cím: Вишнёвый сад
Fordította: Tóth Árpád
88 oldal
Akkord Kiadó, 2005
398 Ft
A színmű MEK-ban (a bejegyzésben használt idézetek is innen vannak)
Bejegyzések
