A velencei San Cassiano-templom számára Pietro Bon patrícius által megrendelt oltárképből csupán a középső tábla három, egymáshoz illeszthető töredéke maradt fenn. (...) A kompozíció rendkívüli modernsége a művésznek a plasztikus tömeg és a fény iránti érzékével magyarázható. Nagy jelentőségű tisztelgés ez Giovanni Bellini merész újításai előtt, akitől Antonello nemcsak Mária kiemelt elhelyezését vette át, hanem a fénnyel teli, lágy színeket is. A térmélység illúziójának fokozása érdekében a messinai festő félkörben rendezte el a szenteket. 

A festő egy írásában arról is szól, hogy "minél pontosabb egy ember hasonlatossága valamely képen, annál jobb egy mű. Ha egy figurában sok, szép formájú ember gondosan megválogatott, legszebb részeit sikerül egyesíteni, akkor az az alak méltó lesz a dicséretre."

Guido Reni egyike azoknak a művészeknek, akik a magas egyházi tisztségeket viselő Giovan Battista Agucchi jellemzése szerint "elégedetlenül annak másolásával, ami egyetlen modellen látható, összegyűjtik mindazt a szépséget, ami több modellben szétosztva lelhető meg, és kifinomult ítélőképességgel egyesítve a szép részleteket, a dolgokat nem olyannak mutatják, amilyenek a valóságban, hanem olyannak, amilyennek lenniük kellene."

A festmény azzal a képpel azonosítható, amelyet Marcantonio Michiel 1528-ban Zuan Antonio Venier velencei házában látott és ezt jegyezte fel róla: "A két egymásra támadó figura Tizianótól van." A cím (bravo a régi olasz nyelvben bérgyilkost jelent), amellyel a szakirodalom általában idézi a festményt, valójában nincs megfelelésben az ábrázolt jelenettel. A kép témája ugyanis valószínűleg Ovidius Metamorphosesének egyik epizódja: Pentheus, Thébai királya ellenezte a bor istenének kultuszát, ezért foglyul ejtette Bacchust. Volt idő, amikor a kutatók Giorgionénak tulajdonították a művet, de a jelenet drámai ereje és a lendületes festői előadásmód Tiziano szerzősége mellett szól. (...) Ezekben az években egyre erősebbé vált műveinek érzelmi töltete, a gesztusok és a testtartások kifejező kontrasztjai Michelangelo monumentális figuráit idézik emlékezetünkbe. A fényeffektusok, amelyek alapvető szerepet játszanak a két szereplő alakjának és arcának egybekomponálásában, tovább fokozzák a mozgás és a cselekmény feszültségét. 

A négy földrészt nőalakok személyesítik meg. Mindegyikhez egy-egy folyamisten társul, akik az adott földrajzi térség legfontosabb folyóját jelképezik. Baloldalt fent Európa ül a Duna kíséretében. Jobboldalt Ázsia jelenik meg a Gangesszel és egy tigrissel. Középen Afrika allegóriájaként egy fekete nőt ölel a heverő Nílus, a középtérben pedig a legfiatalabb kontinenst, Amerikát láthatjuk kibontott hajjal, a reá támaszkodó Amazonasszal.

Rubens allegorikus figurái mindig többek egy elvont fogalom illusztrálásánál. Mint gazdag életművének megannyi alkotásán, a legváltozatosabb témákban egy és ugyanaz marad a főtéma: a bőség és a vitalitás magasztalása.