Akkor, midőn a nyár kiadta mérgét,
a szennyes ősz tapodni kádba hág,
és lába fölött szőlőlé csap át -
kínaim újulásuk akkor érték.

Csépli a paraszt a behordta kévét,
gurítja le kotyogó hordaját,
s a gyümülcsösben roskadoz az ág,
s megveszi ki-ki fáradsága bérét.

Nem égi jel mindez, hogy töppedett
reményeim is leszüreteltetett?
Nem, nem lehet. Sőt azt hiszem, ez őszre

érik csak, meg fog érni, ha a vad
idők futtából jósolni szabad,
reményem néhány gyönyörű gyümölcse!