Édes béke, te, a füvön,
édes kábulat, illatok,
mély özön, mély, ittas özön,
mikor a felhő párolog,
mikor édes gerlekacaj
lengi körül a bús fejet
s mint hárs-szirmok a sírra, a
drága hang susogva pereg.

S mikor a szív halottai
kelnek, a hullák benne, és
halkan remeg a pilla s az
ajak lélekzene kész,
mind a halott, s ami kéj s ami mult,
mind, amit omladék temet,
mint a harangok a szélben, úgy
cseng és csengeti lelkedet.

Óra, te, gyorsabb, mint a sugár,
mely a tó gyászára esik,
mint a húzó madár dala,
mely a magasból gyöngyözik,
mint a bogár villáma, mely
a nap ösvényén átsiet,
mint a szorító kéz melege,
mely utolszor fogja kezed.

Nekem azonban, Ég, csak ezt,
csak ezt, de mindig: mindenik
égbetörő szabad dalért
lelket, mely vele költözik,
minden fakó sugár köré
szegélyül szivárványomat,
minden hő kézbe kezemet
s minden gyönyörhöz álmomat.

Köszönöm Diamantnak, hogy felírta a listára ;)
Forrás: vers

            kép