május 23, 2023

Woo-kyoung Ahn - Agyszerviz

Ha nem megfelelően működik a számítógépünk, a mosógépünk vagy az autónk, mindannyian azonnal kiderítjük, hol és mikor javítják meg a leghamarabb, hogy újra használni tudjuk, hiszen mindegyik megkönnyíti az életünket.

Valljuk be, mindannyian szerettük volna már (vagy még mindig szeretnénk), ha a környezetünkben valaki vagy valakik másként gondolkodnának, jobban megértenének bennünket. Arra azonban sokan nem is gondolnak, hogy ezt kezdhetnénk saját magunkkal is, felülvizsgálhatnánk a gondolatainkat és a meggyőződéseinket. Hogy a háztartási eszközeink és az autónk mellett az agyunkat is szervizelhetnénk. Ráadásul ehhez ki sem kell mozdulnunk otthonról, nem kell időpontot sem egyeztetnünk, elég megismerkedni Woo-kyoung Ahn nemrég megjelent könyvével. Mert ha magunkat megjavítjuk, más szemmel fogjuk látni a világot és másokat is könnyebben el tudunk fogadni.

A dél-koreai származású szerző doktoranduszként tette fel azt a kérdést a konzulensének, hogy: Véleménye szerint javíthat-e az emberek életén a kognitív pszichológia (hogyan képezzük le a világot, hogyan látjuk és éljük meg)? A konzulens híres volt a rejtélyes válaszairól, ám erre egyszerűen csak egy Igennel felelt.

Azóta Woo-kyoung Ahn a Yale egyetem pszichológiaprofesszora lett, kutatási területe a kognitív pszichológia, és Gondolkodás c. tantárgyát 2019-ben 450-en vették fel. A tantárgy ötletét és később a könyv megírását az adta, hogy mindannyiunknak vannak gondolkodási hibái, mivel egyszerűen így vagyunk drótozva, és most jön a jó hír: ezeken tudunk változtatni. Fel tudjuk ismerni és ki is tudjuk küszöbölni őket. A könyvében nyolc nagyon gyakran előforduló kognitív hibát tár elénk, melyeket alaposan, több szempontból is bemutat, megtudjuk, milyen evolúciós jelentőséggel bírtak korábban és mindegyikre használható megoldást is javasol.

Elsőként A könnyedség bűvöletével ismerkedhetünk meg. Valljuk be, mindannyian gondoltuk már valamiről, hogy ez aztán gyerekjáték, aztán kiderült, hogy mégsem az. Tavaly a Pinteresten láttam egy rövid videót, amelyben színes hímzőcérnával nagyon egyszerűen összébb lehet varrni a farmerunkat, ha bő, ráadásul a varrás nem is fog látszani. Megnéztem a videót, előkészítettem mindent, elkezdtem varrni és nem sikerült. A farmerom nem lett kisebb méretű és a varrás is meglátszott.

Ugyanez történt a szerző előadásán, ahol a BTS Boy with Luv c. klipjéből egy hat másodperces koreográfia megtanulására kért fel önként jelentkezőket. És szintén ez történik, amikor egy videóban látott szuflét akarunk elkészíteni, esetleg a kutyánkat kozmetikáznánk, vagy Whitney Houstontól az I will always love yout készülünk előadni.

A videókban, a különböző katalógusokban és egyébként is, minden olyan könnyűnek tűnik, aztán amikor hozzákezdünk, rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű a dolog. Miért? Mert a könnyedségi (fluencia) hatás az életünk minden területén jelen van. Sokkal okosabbnak gondoljuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. A tudás és az irreleváns tényezőkből eredő illúziók pedig szépen tévútra visznek. Még a szerzőt is.

Éppen ezért érdemes kipróbálni valamit, gyakorolni mielőtt élesben is alkalmazzuk, és ne legyünk túlságosan biztosak magunkban. Szerintem nem ciki bevallani, ha valamiben nem vagyunk olyan tájékozottak, nem értünk hozzá, mint felsülni. Ma már mindennek utána tudunk nézni és fel tudunk készülni. Elárulom: mielőtt elolvastam volna a könyv első fejezetét, nem is hallottam a BTS együttesről.

A túlzott magabiztosság visszafogása nemcsak a jobb prezentációban, az eredményesebb állásinterjúban vagy egy karácsonyi parti kínos helyzeteinek elkerülésében segít, hanem a társadalomnak is hasznára válhat. Egy vizsgálat szerint csökkentheti a politikai szélsőségességet. Sokan vallunk határozott nézeteket különböző társadalmi kérdésekről, például az abortuszról, a jóllétről és az éghajlatváltozásról. Sajnos talán észre sem vesszük, milyen keveset tudunk, amíg nem kell beszélnünk róla.

És nem kell úgy járnunk, mint Bridgetnek a karácsonyi bulin.

Ha pedig nincs lehetőségünk kipróbálni valamit (ilyen pl. egy lakásfelújítás), arra az esetre is kapunk egy nagyon hasznos tanácsot.

A megerősítési torzítás c. fejezet segít megválaszolni a Hol szúrjuk el, amikor azt akarjuk, hogy igazunk legyen? kérdését. Biztos vagyok benne, hogy ez is mindanyiunkkal előfordult már. Rögtön egy nagyon jó példával indít: az egyik hallgatója (lány) emésztési problémákkal küzdött, ráadásul sovány is volt, és elment egy sokadik orvoshoz. Az orvos rögtön arra gondolt, hogy biztosan anorexiás, ezért csak olyan kérdéseket tett fel neki, amelyek ezt a feltételezést támasztották alá. Hiába tiltakozott a lány, az orvos ezt is a saját hipotézise igazolásának vette.

Ezt hívják megerősítési torzításnak, amelynek nemcsak mi esünk akaratlanul a csapdájába, de a reklámok is kihasználnak.

Ráadásul ez a torzítás egyéni és társadalmi szinten is ártalmas.

Gondoljunk csak a különböző tesztekre, amik azzal kezdődnek, hogy: Mit árul el rólad a kedvenc filmed/könyved/a nevetésed stb., Mennyire szorongó típus Ön? Kiderül, hogy eléggé, és máris elkezdünk rá igazolást keresni az emlékeink közt. És ott vannak a genetikai vizsgálatok eredményei, melyeket látva rögtön sokan katasztrofizálni kezdenek.

Semmilyen genetikai vagy személyiségteszt nem döntheti el egyértelműen, hogy kik vagyunk. Ezeknek a teszteknek az eredményei mindig valószínűségi jellegűek. Hiszen a tesztek nem feltétlenül tökéletesek, de ennél is fontosabb, hogy ilyen a világ.

Hogy mindez milyen módon árt a társadalomnak? Gondoljunk csak a sztereotípiákra:

Nem nehéz belátni, hogy ugyanígy működhetnek a fajon, életkoron, szexuális orientáción vagy társadalmi-gazdasági háttéren alapuló sztereotípiák is. Ha a kisebbségi csoportokból csak néhányan kapnak lehetőséget, hogy megmutassák a képességeiket bizonyos területeken, akkor nyilván kevesen tűnnek ki. Amellett, hogy ez rossz fényt vet a társadalomra, azoktól az előnyöktől is megfoszt bennünket, amelyek csak több tehetség révén teremtődnek meg.

Ennek alátámasztására a Citibank csoport 2020-as jelentését hozza, melyben kiszámolták, Amerikának milyen hátrányt jelent a faji megkülönböztetés és az esélyegyenlőség hiánya. Amennyiben a fehér és a fekete amerikaiak ugyanolyan mértékű oktatásban és támogatásokban (lakhatás, bér, vállalkozás) részesültek volna az elmúlt két évtizedben, az USA 16 billió dollárral lenne gazdagabb. És ezek az adatok csak az Egyesült Államokra vonatkoznak. Vajon más országok mekkora veszteségtől estek el a megerősítési torzításaik miatt?

Milyen könnyű is ráaggatni valakire a skarlát betűt, akiről alig tudunk valamit.

Az okok azonosításának buktatói - Miért ne legyünk túlontúl biztosak az elismerések és a hibáztatások osztogatásában? c. rész egy nagyon izgalmas kérdéssel indít: ha Woodrow Wilson amerikai elnök nem lett volna influenzás a párizsi béketárgyalások idején, megakadályozhatta volna Hitler későbbi hatalomra jutását? Wilson nem akarta túlságosan szigorúan büntetni Németországot, ám Franciaország és Nagy-Britannia szigorúan akart fellépni. Történészek szerint ezek a gazdasági károk vezettek a nácik hatalomszerzéséhez és a holokauszthoz. Vajon ez tényleg így van?

A szerző alaposan górcső alá veszi azt a négy okot (hasonlóság, szükségesség és elégségesség, frissesség, kontrollálhatóság), amiket használni szoktunk az állításunk alátámasztására, megismerjük ezek hasznosságát és buktatóit egyaránt.

Ezek szerint ugyanahhoz az eseményhez különböző okokat társíthatunk a nézőpontunk alapján. Amikor azon gondolkozunk, honnan halászott elő valaki valami rettenetesen furcsának és értelmetlennek tűnő okot, érdemes megpróbálnunk, hogy az ő szemével lássuk a világot. Lehet, hogy így sincs igaza, de legalább megértjük, hogyan jutott téves következtetésre. És ki tudja, talán a saját nézőpontunkat is átgondoljuk.

Továbbá nagyon örülök, hogy ugyanitt olvashatunk a túlgondolás és rágódás, ill. az önmagunk hibáztatásának veszélyeiről is.

Az ötödik részben megtudhatjuk, mit jelent A példák kockázata és Miért lőhetünk mellé, amikor történetekből indulunk ki?. Mindannyian szeretjük a jó történeteket, főleg a sikersztorikat. A szerző azonban figyelmeztet, nem minden esetben érdemes csak ezekre támaszkodni.

Természetesen ő is példákon keresztül mutatja be az adott témát, hiszen így könnyebben megértjük, mit szeretne velünk közölni, és ezek sokkal hatásosabbak, mint ha csak egy nagy kupac adatot kapnánk. De miért hatásosabb egy-egy történet, mint a statisztikák?

Valószínűleg azért, mert a statisztikák csupán adatokat közölnek, nincsenek mögöttük a valós okok, legalábbis nekem ez a véleményem. Közgazdász végzettségem van, tanultam statisztikát, és ott mindig csak számokkal dolgoztunk. Lehet, volt némi szöveg is a feladathoz, de abban is csak az adatok voltak felsorolva, és ha szöveges indoklást kellett írni, az is csak ennyi volt: az adott időszakban számadat változott (nőtt/csökkent) a vendégéjszakák száma a szállodákban pl. Ezért gondolom azt, hogy a szerző példája, miszerint: A startupok többsége elbukik - nagyjából 70-90 százalékuk, attól függően, hogy kit kérdezünk, nem annyira jó. Ott van előttünk ez az adat, azonban a Miért?-re nem kapunk választ. Lehet, hogy nem volt jó marketingstratégiájuk, elégedetlenek voltak az ügyfeleik stb. (Ez is jó példa lett volna a következő fejezetben a negatív szűrésre.)

A fejezet másik izgalmas példája a Sports Illustrated címlapjának átka. Évtizedek óta, ha egy sportoló a lap címlapjára került, a következő versenyén vagy szezonjában rosszul szerepelt. Mi lehet az átok mögött? Annyit elárulok, hogy a titok nyitja nemcsak a sportolókra igaz, hanem mindannyiunkra. Ugyanúgy megtörténik a diákokkal, a randizókkal, az interjúztatókkal az állásinterjúkon, vagy bárkivel, aki szélsőségesen felcímkéz valakit (pl. a 9/11 után sokan gondolták azt, hogy minden muszlim terrorista) vagy egy orvosi vizsgálat eredménye láttán a legrosszabbra gondol.

Szerencsére megtudhatjuk, hogyan lehetnek a példák a segítségünkre és mire érdemes figyelni.

Serena Williams azon a bizonyos átkozott címlapon

Elérkeztünk az ötödik fejezethez, mely A negatív szűréssel ismertet meg: Hogyan vihet tévútra a veszteségtől való félelem? Nagyon sokan vásárlás előtt szeretjük megnézni az interneten, hogy a kinézett cikkről mások mit mondanak, hiszen egyikünk sem szeretne feleslegesen pénzt kiadni. Megtaláltuk a nekünk legjobban tetsző dolgot, nagyon sok pozitív véleményt olvastunk róla, már a kosarunkba is tettük, ekkor azonban felfigyelünk egy negatív (egy-kétcsillagos) értékelésre. Itt elbizonytalanodunk, és ott is hagyjuk az oldalt, inkább nem is cseréljük le még egy évig a telefontokunkat sem, ahogy a szerző is tette.

De ugyanez érvényesül egy-egy ember megítélése esetében is: ha most ismerünk meg valakit és szimpatikusnak találjuk, majd kiderül róla, hogy nem írt alá egy számunkra fontos petíciót, sőt egyenesen elsétált mellette, mi történik? A két információ nem semlegesíti egymást, hanem a negatív érvényesül. Már nem is olyan jó fej.

Ráadásul a negatív hatások az életünket is jobban befolyásolják, mint a pozitívak. Gondoljunk csak pl. azokra, akik gyerekkorukban valamilyen traumát éltek át, akikben olyan mély nyomot hagyott az az évtizedekkel korábban történt esemény, hogy még most is a hatása alatt vannak. Ezért fontos, ha van ilyen ember a környezetünkben, ne csak legyintsünk egyet, ha tudomást szerzünk róla.

A negatív szűrés (negativitás) erős hatása kirívóan irracionális döntésekre is sarkallhat. Például könnyen kihagyunk egy olyan lehetőséget, amelyet a negatív oldaláról mutatnak be, pedig pontosan ugyanazt a lehetőséget szívesen elfogadnánk, ha a pozitív oldalával írnák le: az emberek szívesebben ülnek olyan repülőre, amelyik az esetek 88 százalékában pontos, mint amelyik az esetek 12 százalékában késik. A 95 százalékos hatékonyságú óvszert jobbnak tartják, mint az 5 százalékban hibásat. Inkább 5 százalékos fizetésemelést szeretnének 12 százalékos infláció mellett, mint 7 százalékos csökkentést infláció nélkül.

Megtudjuk, milyen marketingtrükkök épültek erre, és arra is választ kapunk, miért őrizgetjük a sosem hordott ruháinkat, miért nem szívesen küldünk vissza vagy mondunk le valamit, és miért hatékony a selejtezésben a Marie Kondo módszere. (Akkor is, ha valaki nem szimpatizál a rendcsinálóval.)

A torzított értelmezés c. fejezet arra keresi a választ: Miért látjuk másnak a dolgokat, mint amilyenek?

Mindannyiunknak vannak megingathatatlan meggyőződései, amik számunkra természetesek, de ha egy kicsit megvizsgáljuk őket, lehet, nem ártana felülírni őket. Ezek lehetnek egészen apróságok, azonban sok esetben magunknak vagy másoknak is ártunk velük.

Ilyen a mindig csak mások hibáztatása, hiszen az ilyen ember képtelen az önreflexióra, míg akik mindenért magukat okolják, imposztorszindrómában is szenvedhetnek. Nem beszélve a depresszióra hajlamosakról, akik mindent sötét szemüvegen át látnak és a legrosszabbra gondolnak.

Társadalmi szinten pedig a különböző sztereotípiák esetében figyelhetjük meg: pl. a nemek közötti bérszakadéknál, elvégre - egyesek azt gondolják, - a nemek közti képességek közötti különbségek így jelennek meg. A másik példa erre a rasszizmus.

Nagyon elgondolkodtató kérdéseket vet fel ez a fejezet is, és a megoldás bizonyos esetekben nem is olyan egyszerű.

Az egyik példában fontos szerepet kap a közlekedési lámpa is

Az utolsó előtti rész A nézőpont veszélyeit mutatja be: Miért nem értik meg mások azt, ami nekünk nyilvánvaló?.

Mindenkivel megtörtént már, hogy egy számunkra teljesen nyilvánvaló dolgot nem értett meg a másik. Pedig azt gondoltuk róla, milyen jól ismerjük egymást, és mégsem jött rá, hogy mit magyarázunk itt neki, vagy Pictionary (rajzos Activity) közben mi rajzoltunk és nem találta ki a teljesen világos rajzunkból a feladványt. Mi lehet az oka, hogy a hosszú évek óta házasok sem értik meg egymást egy játékban?

Lehet, hogy nem is volt olyan világos a mondandónk? Nem is beszélve egy-egy félreértett írásos üzenetről, legyen az egy sms, egy tweet vagy e-mail. Akinek küldtük, nem értette meg az iróniát. Ezt bizony írásban nem olyan egyszerű jelezni, szóban már segítségünkre siet az intonáció. De még ez sem mindig működik.

A tudás átka is közbe szólhat. Ezért van az, hogy egy-egy professzor, nagytudású ember előadását nem értik a hallgatók, hiszen, ami számára egyértelmű, az a többieknek nem az.

(Egy tipikus példa a blogolással kapcsolatban: amikor olyan olvasmányról írok, amelyben cselekmény is van, odafigyelek, hogy az olvasó minden szereplőt be tudjon azonosítani. Pl. eddig kettőről írtam, aztán a választott idézetben már felbukkan egy harmadik. Ilyenkor jelzem, hogy ő kicsoda, hogy továbbra is követhető legyen a poszt.)

Azonban erről a mindennapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, nem próbáljuk magunkat a másik szemével nézni:

Az irizáló tollukat mutogató pávákhoz hasonlóan az emberek is a státuszukat akarják jelezni a luxuscikkek villantásával, amilyen például egy Prada feliratú táska, egy Rolex az ikonikus koronaemblémával vagy élénkpiros Ferrari sólyomszárnyú ajtóval.

Nem biztos, hogy a másik azért szeretne velünk barátkozni, mert olyan gyönyörű Prada táskánk, Gucci pólónk vagy Rolex óránk van.

Még akkor sem feledkezhetünk meg a másik nézőpontjáról, ha le akarjuk nyűgözni - vagy talán leginkább akkor nem.

Ugyanez okozhat problémát a már fentebb említett játékok során, nem beszélve a kulturális különbségekről. És mi a helyzet a robotokkal? Milyen vicces értelmezések alakulnak ki egy-egy hangüzenet során, amit a telefon olvas fel. Az én kedvenceim mostanában a rövid videók a YouTube-on, amiken felül automatikusan megjelenik a szöveg. És van, hogy a felirat nem egyezik meg azzal, amit hallok.

Természetesen most is hasznos tippeket kapunk a hibák kiküszöbölésére.

Az utolsó fejezet egy nagyon aktuális hibát tár elénk: A késleltetett jutalom körüli bonyodalmak - Hogyan érti félre a mostani énünk a későbbi énünket?.

Olyan világban élünk, ahol mindenki mindent és azonnal akar, és nem szeretünk várni. Jobban szeretünk a saját azonnali kényelmünkre és igényeink kielégítésére gondolni, mint arra, hogy később jobban járunk, vagy esetleg másoknak is jobb lesz. Gondoljunk csak az éghajlatváltozásra, hiszen, amit ma teszünk, annak csak később fog látszani az eredménye ezen a téren. De miért értékeljük ennyire le és hogyan segíthetünk ezen? Miért halogatjuk a dolgokat, amiket akár most is elvégezhetnénk? Hogyan sajátíthatjuk el az önkontrollt és mikor érdemes lazábban venni a dolgokat?

Szóba kerül a serdülők körében tapasztalt egyre gyakoribb FOMO (Fear of missing out - félelem, hogy kimaradnak valamiből), akik félnek, hogy nem jutnak előrébb az életben, még nem érték el azt a szintet, nem olyan sikeresek, mint mások. Ez - szerintem - nemcsak a kamaszokra igaz, hanem szinte minden korosztályra. Az elmúlt időszakban én is sok motivációs videót néztem, aztán egyszer csak elegem lett a sok kelj fel reggel 5-kor vasárnap is és tanulj akkor is, amikor más bulizik meg alszik típusú üzenetekből. Legyenek céljaink, tegyünk is értük, azonban mindez ne menjen se a testi, se a mentális egészségünk rovására, ahogyan Woo-kyoung Ahn is írja.

Miért hoztunk létre olyan társadalmat, amely nemcsak arra kényszeríti a többséget, hogy a megélhetésért dolgozzon, hanem még a nagyon jól szituáltak is úgy érzik, hogy egyfolytában hajtaniuk kell? Olyan mitológiát kreáltunk, amely aszerint értékeli az embert, hogy fel akar-e jutni a hegycsúcsra, de amikor odaér, mindig van egy másik hegy, és utána is egy. A többség egész életében vagy azért küzd, hogy szilárd talaj legyen a talpa alatt, vagy egyik hegyet mássza a másik után.

Érdemes olykor megállni, és ahogy a szerző jógaoktatója mondja: lélegezni. Nem kell folyamatosan hajtani és versenyezni.

A nyolc fejezet bármilyen sorrendben olvasható, a példái könnyen érthetőek és többször viccesek is, sőt a szerző a saját életéből is számosat hoz. Minden fejezetben megismerünk egy-egy tudományos megközelítést is, kapunk egy eszközt (pl. a Wason-féle 2-4-6 feladat, a Bayes-tétel és az Allais-paradoxon), melynek segítségével könnyebben felülvizsgálhatjuk a problémát és közben még jól is szórakozhatunk.

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian magunkban is találunk legalább egyet a könyvben említett hibák közül, én is magamra ismertem a fejezetekben. Azonban megnyugtatok mindenkit, hogy Woo-kyoung Ahn is olykor beleesik némelyikbe, aztán emlékezteti magát, hogy ez nem így van.

Az élet tele van lehetőségekkel - és többel, mint ahány atom a megfigyelhető világegyetemben és azon túl van. Csak fel kell fedeznünk őket.

Mi lenne, ha most azt a lehetőséget választanánk, hogy egy kicsit magunkba nézünk, ellenőrizzük és felülvizsgáljuk az eddigi gondolkodási mintáinkat és meggyőződéseinket, hogy ne essünk ugyanabba a hibába, mint múltkor, ne keveredjünk felesleges vitába újra, és esetleg megelőzzünk egy (újabb) kudarcot? Hogy tudatosan - egy kicsit - jobbá tegyük magunkat és a körülöttünk lévő világot is.