Nikolaus Lenau: Holland tájon őszi álom
Fordította: Szalki Bernáth Attila

Álmos patak csöndben surran,
Légben most a szél se lendül,
Megfakult levél se rezdül,
Csendben száll a földre hullva.

Épp csak mozdul varjak szárnya,
Lassan úsznak; dombocskákon
Szélmalom a szélről álmod,
Ólom álom hullt e tájra!

És tavasz, nyár rég elmúltak,
Ott a kunyhó mily mogorva,
Látni se vágy, szalmakontya
Mélyen a szemébe húzva.

Szunnyadozva, álmodozva
Pásztor pihen, bírka béget.
Ősz ködét természet fonja,
S rokkánál elalszik szépen.





Vers: Babelmatrix
Kép: Wallpaperup

Karácsonykor legcsöndesebb az év,
a szívverésnek is hallani hangját,
mint órákét, az estidőt ha mondják:
karácsonykor legcsöndesebb az év.

Kerekre nyílik gyermekek szeme,
nézésüktől a dolgok nagyra nőnek,
anyai vágya támad most a nőnek
s kerekre nyílik gyermekek szeme.

Menned kell mostan messzi földre már,
érintetlen karácsonyéjbe látni,
városlakó, csak erre vagy kiváncsi,
így kell menned a messzi földre már.

Ott nagy egek borulnak majd föléd,
távolból fénylő erdőkön nyugodnak.
Cipőd alatt az utak is bolyongnak
és nagy egek borulnak majd föléd.

S a nagy egekben, fönt, egy csillag áll,
fénye kibomlik és az éjszakából,
akár egy hullám, közelít a távol
s a nagy egekben, fönt, egy csillag áll.






Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja merre, merre leng?

            – A szél kint a havat kavarja
               és trombitálva jár a tél;
               a lelkünk félve gondol arra,

ki tőlünk most oly messze él…
Karácsonyest. – Egy drága könnyben
óh mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:

          – elcsöndesül az ég haragja,
             csillag ragyog, elült a szél
             és lelkünk áldva gondol arra,
             ki nemsokára visszatér…

(1917 karácsonyán)




Versek:
Rainer Maria Rilke - Babelmatrix
Szabó Lőrinc összes versei

A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.

Pelyhet kavarva dudorász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.

...Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,

s reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, - mert fehér.

(1925)



Versek:
Dsida Jenő összes költeménye - MEK
Rainer Maria Rilke - Babelmatrix
Az adventi vödör ötletét a Pinteresten találtam, a saját változatom ilyen lett.
Ó, bocsánat, hogy a karácsonyi világítás és a bögrék lemaradtak.

Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

És azután már csupa-csupa láng.

Hajába kap egyszerre a falánk
fény és ruháját is a tűzbe dobja,
föllángol az égésnek csóvalobja
s belőle mint a kígyó megriadva,
csörögve szisszen két mezítlen karja.

S aztán: kevés is már a tűz neki,
markába fogja, szerteszét veti
uralkodón és nézi: ott a földön
toporzékol, dühöngve és üvöltőn
és nem akar elülni lenn a porba. -
De gőgösen a biztos győzelemtül
mosolygó arca a magasba lendül
és kis, kemény lábával eltiporja.

Hatalmasan zárul az év,
arany borral, kerti gyümölccsel.
Erdőborította vidék
kisér csodájával, a csönddel.

A gazda mondja: ez derék.
Óh, halk és elnyúlt estharangszó,
adj a véghez is friss erőt.
Vándormadár szól a magasból.

A szív most jóságot tanul.
A kék folyón aláevezve
nézem, kép képhez hogy simul -
Hallgatva borul ránk az este.

Ó, be nagyon elcsendesült a
zöld nyár, a te kristálytiszta arcod!
Az esti tó virágai holtak,
rikkant egy fölijedt rigó.

Hiábavaló a remény. Cihelődik
az útra a füstifecske-raj is,
belesüllyed a Nap a dombba;
már csillagos útra hív az éj.

Csend ül a falvakon, és körül
zúg az elhagyatott vadon.
Szív, hajolj szerelmesen
szunnyadozó szeretőd fölé.

Ó, be nagyon elcsöndesült a
zöld nyár, és kongnak ezüstös éjben
az Idegennek léptei. mintha
ösvényére emlékeznék a kék vad,

tiszta hangjára szellem korának!




Forrás: Georg Trakl válogatott versei
Szerkesztette és válogatta: Hajnal Gábor
334 oldal
Kozmosz Könyvek, 1972
Kép