Könyvörömök

Ahogy mindjárt véget ér ennek az évnek a fele, ismét feltűntek a Hogyan valósítsd meg az áloméleted még 2025-ben vagy a Hogyan indítsd újra Magad típusú tartalmak a közösségi médiában, és talán Te is megnézed, mit nem sikerült még megvalósítanod mindabból, amit tavaly év végén, idén január elején felírtál a listádra, feltettél a Vision Boardodra, pedig mindennap meditáltál, vizualizáltad az egészet, elmondtad a mantráid, pozitív agymosást (subliminalt, megerősítéseket) hallgattál, ráadásul az összes asztrológus azt ígérte, hogy 2025 végre a Te éved lesz. Mi a baj akkor? - teheted fel jogosan a kérdést, hiszen Te mindent megtettél, amit tanácsoltak.

Mi van, ha a probléma oka valójában nem Te vagy? Ha az igazi ok jóval a születésed előtt kezdődött, vagy éppen pici korodban, amiről nem lehetnek még emlékeid. Erről bizony nem beszélnek a fentebb említett tartalmakban.

Vannak olyan módszerek is, melyek hirdetői azt mondják, nem kell foglalkoznod a traumáddal, hiszen az már a múlt, arra koncentrálj, mit szeretnél elérni. Csakhogy a múlt ott él mindannyiunkban, Benned is, bennem is, és azokban is sejtszinten, akik le akarnak beszélni a vele való szembenézésről.

Tudat alatt régi, ismerős, a múltat visszhangzó minták szerint reagálhatunk bizonyos emberekre, eseményekre vagy helyzetekre.
Sigmund Freud több mint száz éve azonosította ezt a mintázatot. A traumás újrajátszás vagy "ismétléskényszer", ahogyan Freud nevezte, a tudatalatti próbálkozása, hogy újra játssza a megoldatlant, hogy aztán "helyrehozhassuk". A múlt eseményeinek az újra élesére irányuló tudatalatti késztetés működhet annak a folyamatnak a hátterében is, amikor családok, generációk ismétlik megoldatlan traumáikat.

Lehetsz az életed egyik területén nagyon sikeres, azonban egy másikon valahogy nem akarnak alakulni a dolgaid. Így járt harmincnégy évesen Mark Wolynn is, akinek hirtelen romlani kezdett a látása okuláris migrén következtében. Majd a bal szemével adódtak problémái. Az orvosok felállították a diagnózist: a betegség okát nem ismerik és nem gyógyítható.

Wolynn mindenféle más módszert (léböjt, kézrátételes gyógyítás, vitaminok) kipróbált, de azok sem segítettek. Fejben pedig mindig ugyanazt a szörnyű képet játszotta le újra és újra önmagának, közben újabb meditációkon, kántálásokon és képzéseken vett részt.

Az útja Indonéziába vezetett, ahol egy guru alaposan próbára tette, ami egy picit már közelebb vitte a céljához, hogy megtalálja a látását. Három év után egy spirituális tanító egyszerűen azt mondta neki: Menj haza, és hívd fel az anyádat és az apádat. Nem értette a dolgot, azonban mégis elindított benne valamit.

Ám mégiscsak megpendített bennem egy húrt. Nem tudtam szabadulni attól, amit mondott. Végül kezdtem megérteni, hogy soha semmilyen tapasztalat nem megy veszendőbe. Minden, ami történik velünk, értékes, akár felismerjük a jelentőségét, akár nem. Az életünkben minden vezet valahová.

Rájött, hogy bármilyenek is a szüleink, a családi történetnek ők is és mi is ugyanúgy a részesei vagyunk, és sem őket, sem a múltat nem változtathatjuk meg, csakis önmagunkat. És ahogy kezdte más szemmel nézni a szüleit, felkereste őket, a látása is javulni kezdett, ami előtt az orvosok értetlenül álltak. Sőt, a szemész szerint olyan sérülései vannak, amik lehetetlenné teszik a látást, ő viszont köszöni szépen, nagyon is jól lát.

Ha pedig neki bevált ez a módszer, másoknak is segíthet vele, ahogyan azt meg is tette, majd az így szerzett tapasztalatait megosztja a könyvében is, mely három részből áll.

Az elsőből megismerjük A családi trauma hálóját, melyben olyan események húzódnak, amikről a családtagok nem beszélnek, megismerjük a családi test fogalmát (ha olvastad Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors c. könyvét, akkor ismerős lehet), a családi elmét, az alapnyelvezeti megközelítést és a négy tudat alatti motívumot.

Az erőszak, a háború és az elnyomás tovább hinti a traumák generációs újraélesének magvait, mert a túlélők tudtukon kívül továbbadják a következő generációknak azt, amit átéltek.

Wolynn megállapította, hogy mind neki, mind az őt felkeresőknek van egy saját alapnyelvezete, mely egy konkrét félelmet, panaszt fejez ki, melynek eredete valahol a családi rendszerben keresendő. A négy tudat alatti motívum közül pedig legalább eggyel (esetleg többel is) akadályozzuk az élet áramlását, magyarul ez az, ahogyan szabotáljuk magunkat anélkül, hogy tudnánk róla. Ilyen ok lehet, ha elutasítjuk valamelyik szülőnket vagy azonosulunk valakivel a családi rendszerből. Azért írok családi rendszert, ahogy a szerző is, mert a családunkhoz nemcsak a vér szerinti, ill. a beházasodott tagok tartoznak, hanem azok is, akik valamilyen módon ártottak a családunknak vagy épp a családból ártott valaki másnak, akár szándékosan, akár akaratlanul (pl. balesetet okozott).

A második részben Az alapnyelvezet-térképünket ismerhetjük meg és készíthetjük el. Ehhez az alappanaszunkból indulunk ki, melyet az alapleírás követ (részletesen kifejtjük a problémát), ezt egy alapmondatra redukáljuk, mely elvezet az alaptraumánkhoz. Ha nem ismerjük a konkrét traumát, mert pl. a családunk nem beszélt róla vagy épp kétéves korunk előtt történt, amikor az agyunk még képtelen olyan módon emlékezni, mint később egy-egy eseményre, akkor is rájöhetünk a dolog nyitjára.

(...) Bert Hellinger azt tanítja, hogy mindnyájan teljes mértékben felelősek vagyunk a saját sorsunkért, és mindnyájunknak egyedül kell cipelnünk a sorsunk következményeit. Ha elkerüljük, elutasítjuk vagy kikerüljük a végzetünket, azért a rendszerünk más tagja fizethet - esetleg a saját életével.

A harmadik részben pedig Az összekapcsolás módozatai kerülnek sorra, mely során összerakjuk a korábbiakban fellelt elemeket és meggyógyíthatjuk magunkat.

Beleszülethetünk egy érzésbe úgy, hogy soha nem tudjuk meg, hol is keletkezett.

A tudományos kutatások mellett olvashatunk a családállításról és megtanuljuk elkészíteni a családunk genogramját (családfát) is, és arra is választ kapunk, miért lesz valaki kuka (ezt nem bántásból írom, tényleg 😘). Ők azok, akikről mindig Mr. és Miss Darcy jut eszembe a Büszkeség és balítéletből, akik ugyanúgy szeretnének beszélgetni másokkal, csak nem tudják, hogyan kell, és sokan félénknek, kukának vagy éppen nagyképűnek látják őket, akik nem akarnak lealacsonyodni hozzájuk. Elárulom: ez a helyzet nekik sem jó. Számomra különösen azért is volt érdekes ez a rész, mert életem első három hetét egy inkubátorban töltöttem, és nagyon jól tudom kezelni az ilyen típusú embereket, képes vagyok megszólítani őket, elbeszélgetni velük és látom, hogy örülnek ennek, mert ők is szeretnének kapcsolódni.

A fejezetekhez több írásbeli gyakorlat is tartozik, és nagyon ajánlom, hogy ezeket végezd el, ha valóban szeretnél tartós eredményt elérni. Wolynn is azt írja, hogy ítélkezésmentesen, szabadon add ki Magadból, ami éppen eszedbe jut a kérdés kapcsán. Ill. több egyéb gyakorlat közül is választhatunk a gyógyulás során.

Nem kell a legdrágább és legcsillogóbb füzetet megvenned, a lényeg, ha valóban gyógyulni szeretnél, szánj időt a könyvre és a gyakorlatokra. Ez nem az a könyv, amit elkezdesz szombaton olvasni és vasárnap este megoszthatod a közösségi médiában, hogy befejezted. Ehhez a könyvhöz időre és bátorságra van szükség. Engedd ki Magadból mindazt, ami eddig nyomasztott, senki sem fog elítélni miatta. Nem árulok zsákbamacskát, ahogy a szerző sem, hogy fájni fog először a szembenézés mindazzal, ami Benned van. Ám enélkül nem tudsz továbblépni, ugyanazon a mezőn maradsz a játékban, ahol eddig álltál és a családtagjaid ragadtak korábban.

Nagyon ajánlom a Sandy történetét és azt, amit ő mondott a már elhunyt családtagjainak, mert nagyszerűen átszabhatjuk a saját helyzetünkre. Ha elolvasod a könyvet, érteni fogod, mire gondolok.

Hat éve már olvastam a könyvet az Orvos-Tóth Noémié után, azonban akkor még nem álltam teljesen készen. Most nem fogok részletesen kitérni a saját történetemre, ha érdekel, a Steve Jobsról írt bejegyzésemben elolvashatod. Az elmúlt években azonban nagyon sokat foglalkoztam a dologgal, számos ingyenes online Summitot, Conference-et és Masterclasst néztem végig, ill. nagyon sok videót a YouTube-on. Az utóbbi hónapokban pedig arra a következtetésre jutottam, melyet Mark Wolynn is leír a könyvében és másoktól is hallottam. Nincs értelme annak, hogy utáljuk a szüleinket. Épp a napokban iratkoztam le egy csatornáról, mert folyamatosan olyan rövid videók jöttek fel a frissemben, melyben a narcisztikus, traumatizáló szülők voltak a főszereplők.

Bennem is nagyon sokáig ott volt a sértődöttség, a csalódottság és a harag, és amikor először hallottam másoktól, hogy nem haragszanak az elhanyagoló, alkoholista szüleikre vagy a narcisztikus anyjukra, elgondolkodtam. Mert mindezt valóban őszintén mondták. Megtanultam, hogy a szüleink annyira voltak képesek. Ha tudatában lettek volna, hogy egy mintát követnek vagy milyen hatással vannak valójában ránk, talán másként cselekedtek, viselkedtek volna. És azt a rengeteg energiát, amit arra használtunk, hogy utáljuk, szidjuk és hibáztassuk őket, vagy épp az alappanaszunkat ismételjük el újra és újra, másra is fordíthatjuk! Ezért is választottam erre a hétre Tihanyi Tóth Kinga versét.

Amikor bizonyos családtagok boldogtalan életet élnek vagy különösen nehéz sorssal küszködnek, gyakran könnyebb elutasítani őket, mint átérezni a feléjük irányuló szeretetünkkel kapcsolatos fájdalmat. A haragot sokszor könnyebb megélni, mint a szomorúságot.

Egy meglepő párhuzamot mesélek most el: a családi traumák olyanok, ahogyan a mosógéppel jártunk. Amikor az előző elromlott, a szerelő (már nem volt rá garancia) azt mondta 2019-ben, hogy ezeket a gépeket úgy tervezték, hogy hetente csak háromszor lehet velük mosni, és ha aznap két adagot mosunk, akkor várjunk közte annyi időt, mint az előző program ideje volt. A heti három alkalmat nem tartottam be, csak a szüneteket. Miután végleg elromlott, és beszerelték az újat, megkérdeztem a szerelőtől, hogy ezzel is várjunk, mint a másikkal? Ő csak nézett, és azt mondta, hogy az a szerelő nem értett a dolgához, mivel ezeket a gépeket már úgy tervezték, hogy akár 24/7-ben lehessen velük mosni, főleg, míg tart a garancia, és nyugodtan mehet a következő adag, miután lejárt az előző program. Azt mondta, ez olyan, mint, ha veszel egy autót, de csak három nap használod egy héten vagy csak öt kilométert mész vele. Amíg a családi hiedelmeinket fel nem kutatjuk, ugyanúgy működünk, mint a heti három napos mosással. Korlátozzuk magunkat, nem engedjük meg, hogy a leghatékonyabban működjünk, mert mások hiedelmeit, fájdalmát hurcoljuk magunkkal.

Levághatjuk az exünket az esküvői fotókról, a szőnyeg alá söpörhetjük az adott eseményt és nem beszélünk róluk, mert túlságosan fájdalmas, ez csak instant megoldás. Ők mindannyian, láthatatlanul ott maradnak velünk, és előbb-utóbb valamilyen formában (pl. egy elakadásként, egy testi tünetként, egy hasonló eseményként vagy személyként) ismét felbukkannak, amíg valakinek lesz bátorsága szembe nézni velük. Ezért is szeretem nagyon a könyv eredeti címét, hiszen nem Veled kezdődött, azonban tehetsz arról, hogy Te véget vethess neki, és sem Neked, sem a gyereke(i)dnek ne kelljen tovább hurcolnod a fájdalmat, amiért az egész családi rendszered (beleértve a már eltávozottakat is) hálás lesz. Ráadásul mindehhez nem kell évekig terápiára sem járnod.

A traumáktól teljesen mentes élet elég valószínűtlen. A traumák még a halállal sem lesznek semmivé, sőt, inkább tovább keresik feloldásuk termékeny talaját a következő generációkban. Az ember szerencsére rugalmas, és a legtöbb traumából képes kigyógyulni. Ez az életünk során bármikor megtörténhet; csak megfelelő felismerések és eszközök kellenek hozzá.

Mark Wolynn: Örökölt családminták

Félelmek, érzések és viselkedésminták, melyeket a tudtunkon kívül átvettünk

Eredeti cím: It Didn't Start with You

Fordította: Kovács Zsuzsa

280 oldal

Édesvíz Kiadó, 2017

Képek: Sharing Moments of Light

Émile Ajar ezúttal 1978-ba, Párizsba kalauzol bennünket, ráadásul három szuperérzékeny főszereplő társaságában.

Narrátorunk, a huszonöt éves Jean, két, külföldről Párizsba érkezett, haverjával felváltva taxizik, hogy kifizethessék az autó részleteit és közben meg is tudjanak élni.

Egy nap, amikor épp ő ül a volánnál, beszáll hozzá egy idős és rendkívül elegáns úriember, Salomon Rubinstein, a nadrágkirály, és mint a mesében: Jean élete azonnal megváltozik.

Az idős úr ugyanis felajánlja neki, hogy kifizeti a hiteltartozásukat, amennyiben a taxi bármikor a rendelkezésére áll.

Salomon úr a konfekcióiparnak köszönheti vagyonát, jelenleg pedig telefonos lelkisegély-szolgálatot üzemeltet, és szereti ajándékokkal meglepni azokat, akik rendszeresen felhívják a számot, ill. akiket szemmel tartanak, mert a szociális munkások nem érnek rá mindennap velük foglalkozni.

Jean csak elemit végzett, szabadidejében szívesen megszerel bármit, aminek köze van a vízhez, a gázhoz vagy az áramhoz, ill. magánjellegű tanulmányokat folytat közkönyvtárakban, autodidakta és szeret a lexikonban utánanézni bizonyos szavaknak.

Leesett az állam. Éltek hajdanában legendás királyok, akik boldogságot hagytak a léptük nyomán, és voltak palackba zárt meg másmilyen jó szellemek, akik egyetlen határozott mozdulattal elhessentették a balsorsot, de az nem a Sentier utca környékén történt. Arra természetesen nem terjedt ki a Salomon úr hatásköre, hogy egyetlen határozott kézmozdulattal elhessentse a balsorsot, tekintve, hogy a vagyona megsínylette az inflációt és a francia és külföldi részvények árfolyamesését, de azért mindent megtett, ami kitelt tőle, és vagyont szerezvén a nadrágiparon változatlanul bizonyságot tett nagylelkűségből, ami a legváratlanabb pillanatokban megnyilvánult mindazok előtt, akik már semmiben nem bíztak, így bizonyítva, hogy igenis van valaki az Haussmann úton, aki rajtuk tartja a szemét.

Hamarosan felfedezi, hogy Salamon királlyal azonos az érdeklődési körük, mindketten a veszélyeztetett fajokat igyekeznek megóvni, legyen szó bármilyen élőlényről. Természetesen, Jean egyik lakótársának, az amerikai Chucknak erre is van magyarázata, aki ezekkel nem egyszer az őrületbe kergeti Jeant, azonban a fején is találja a szöget.

Később megtudjuk, hogy Salomon úr a második világháború alatt négy évet töltött egy pincében zsidóként, és az akkori szerelme, a realista sanzonénekesnő Cora Lamenaire egyszer sem látogatta meg, mely miatt a mai napig sértve érzi magát, ám nem feledkezett meg a nőről. Salamon király egy nap arra kéri Jeant, látogassa meg Cora kisasszonyt, ami még inkább felbolygatja mindannyiuk életét.

A Salamon király szorongot egyszerűen csak jó olvasni. Hozzáteszem, akit zavar a szabadszájúság, készüljön fel erre, azonban ez is Jean része, és számomra különösen szórakoztató volt olvasni a Salamon király házmesterével, Touloc úrral folytatott csörtéit. Utóbbiról érdemes tudni, hogy azon embertársaink közé tartozik, akik tele vannak előítéletekkel és az okoz neki örömöt, ha ez be is igazolódik. Jean pedig szívesen a segítségére siet, hogy megkapja a mindennapi dühöngés és gyűlölködés adagját.

A regény legfontosabb üzenete számomra ezúttal (most olvastam harmadjára 2016 óta) az lett, hogy nem a korunk és nem is az anyagi helyzetünk függvénye, hogy odafigyelünk-e másokra, azonban érdemes itt is meghúzni a határokat, hogy ne vigyük túlzásba a segítséget, ahogy Jeannal is történik. Ill. szintén nem az előbbi két dologtól függ, hogy milyen életet élünk, hiszen bármikor változtathatunk.

Salomon úr elmeditált rajtam.
- Erős magában a humanista érzék, fiam, ami bizony sok fájdalommal is jár. Ez a lelki intelligencia egy igen ritka formája, úgy is mondhatni, hogy ösztönös rokonszenv az emberiség iránt. Hajdan kiváló misszionárius lehetett volna magából... azokban az időkben, amikor még megették a hittérítőket.

A Salamon király szorong egyszerre szórakoztató, szívmelengető, humoros, elgondolkodtató és nagyon szerethető olvasmány, melynek számos megszívlelendő gondolatát magunkkal vihetjük, és ha úgy adódik, előhúzhassuk a szellemi tartalékaink közül.

Chuck szerint sose szabad elcsüggedni, mert minden emberben rejtőzik egy emberi lény, és előbb-utóbb előbújik belőle.

Három észrevételem van a regénnyel kapcsolatban:

Jeant előszeretettel szólítják Jeannot nyuszinak, a lábjegyzet szerint azért, mert Beatrix Potter Benjamin Bunnyját így fordították franciára, aki magyarul mint Nyúl Péter ismeretes. Aki ezt írta, nincs vele tisztában, hogy Benjamin Bunny magyarul Nyuszi Benjámin, Nyúl Péter pedig eredetileg Peter Rabbit.

Cora kisasszonyról kiderül, hogy a Halak jegy szülötte, majd augusztus közepén járunk, amikor Salamon király azt mondja Jeannak, hogy (Cora kisasszonynak) jövő pénteken lesz a születésnapja. Az pedig az Oroszlán és a Szűz fordulója már, tehát nem lehet Halak. Kivéve, ha a déli féltekén élnének, de nem, mivel Párizsban vagyunk.

Jean a sztoicizmust úgy gondolom, félreérti. A sztoicizmus nem azt jelenti, hogy teszek arra (ő a csúnyábbik szót használja), ami történik, nem érdekel, ha valaki szenved. A sztoicizmus az, hogy nem hagyom, hogy erősen hasson rám az adott esemény, dolog, vélemény. Ettől nem válunk érzéketlenné, csak nem agyalunk rajta, nem renget meg és nem kerülünk a hatása alá napokig. 😊

Émile Ajar: Salamon király szorong

Eredeti cím: L'angoisse du roi Salomon

Fordította: Bognár Róbert

315 oldal

Park Kiadó, 2014

Téged is mindig érdekelt, mit is takarhatnak a híres kis szürke agysejtek, amiket a nagy Hercule Poirot előszeretettel emleget és használ, hogy kiderítse az igazságot? Tarts velem ebben a bejegyzésben, és - hozzá hasonlóan - megmutatom, hogy jutottam el a felismeréshez, hogy Poirot is INFJ és 4 az enneagramja, méghozzá sx/so ösztönpárral.

Nagyon jól tudom, hogy a legtöbben INTJ-nek (Ni-Te-Fi-Se), ill. ISTJ-nek (Si-Te-Fi-Ne), az enneagramját pedig 5-nek vagy 1-nek tipizálják. Nos, ők nem ismerik eléggé ezeket a személyiségtípusokat. Ezen már azért sem lepődöm meg, mert pl. a Thought Catalog két cikkében is ugyanazt a hírességet más-más Myers-Briggs típushoz is besorolták és többüket is félretipizálták. Pl. Angelina Jolie egyszerre INFJ és ESTP, a két típus valójában egymás ellentéte, és Angelina valójában ESFP. A legnagyobb baki azonban, hogy a híres INTJ nők közé bekerült Dan Aykroyd. Steve Jobs pedig egyszerre ISTP és ENFP, holott ő is INFJ volt.

Ezekre is kitérek a bejegyzésben, és elárulom, hogy nekem is volt olyan teszteredményem, amely 1-nek tipizált, pedig továbbra is 4 vagyok. Még arra szeretnélek emlékeztetni, hogy az INFJ-k képesek ugyanazt a dolgot, személyt több szemszögből is megvizsgálni, ahogyan én is teszem azt ebben a bejegyzésemben is.

Vannak, akik pl. csak egy-egy személyiségtípus-rendszerrel foglalkoznak, mondjuk csak az enneagrammal, így mindenkit csak egy típusba akarnak beleszuszakolni, és ezért születnek a félretipizálások. Mindannyian többek vagyunk az adott személyiségtípus tesztjének eredményénél, hiszen nincs két teljesen egyforma - csak a bejegyzés miatt hozom példakánt - INFJ, sem pedig Enneagram 4.

Bár a David Suchet alakította Poirot-ról választottam képet a bejegyzésbe, mert számomra ő Poirot. Még akkor is, ha a regénybelinek zöld szeme van. Úgy tudom, David Suchet is INFJ.

A fentebb linkelt felsorolásokhoz hasonló cikkekben sosem indokolják meg, miért sorolták ahhoz a típushoz az illetőt, úgyhogy a bejegyzéshez négy regényt használok, melyekből egyértelműen beazonosítható a nagy Hercule Poirot személyiségtípusa.

A regények: A titokzatos stylesi eset (ez az első Agatha Christie- és Poirot-regény is egyben), Az Ackroyd-gyilkosság, A harmadik lány és a Tragédia három felvonásban.

A hozzám hasonlóan önjelölt tipizálók közül pedig sokan nem ismerik eléggé a kognitív funkciókat és az enneagramot, hiszen minden ott van a szemük előtt, mégsem látják. Vágjunk is bele! 😊

A bejegyzésben egyetlen gyilkos kilétét sem árulom el, így, ha még nem olvastad valamelyik regényt, nyugodtan olvass tovább. 😊

Egy kis emlékeztető az INFJ-k kognitív funkcióiról (főleg az első négy lesz a legfontosabb számunkra, ezeket szeretik az INFJ-k elsősorban használni):

Nézzük, hogyan emlékszik vissza rá, barátja Hastings kapitány A titokzatos styles-i esetben, mielőtt a gyilkosság történik és újra találkozik vele:

- (...) Belgiumban egyszer megismerkedtem egy emberrel, egy híres detektívvel, s egészen el voltam tőle ragadtatva. Fantasztikus kis ember. Mindig azt mondta, hogy a jó nyomozómunka egyszerűen módszer kérdése. Az én módszerem az övén alapul, bár természetesen tovább fejlesztettem. Fura emberke, rendkívül piperkőc, de csodálatos esze van.

Később így írja le:

Poirot egészen különös megjelenésű emberke volt. Nem sokkal volt magasabb százhatvan centinél, de nagyon méltóságteljesen viselkedett. Tökéletes tojásfeje volt, s egy kissé mindig félrebillentette. Bajusza tömött, nagyon katonás. Öltözékének makulátlansága szinte hihetetlen; egy porszem bizonyára nagyobb fájdalmat okozott volna neki, mint egy revolvergolyó. S mégis, ez a különc, piperkőc emberke, aki, mint sajnálattal láttam, most erősen bicegett, a maga idején a belga rendőrség oszlopos tagja volt. Mint detektívnek, egészen különleges szimata volt; korának legtitokzatosabb eseteit bogozta ki diadallal.

Ha az enneagramra gondolunk, rögtön az 5 típus jut eszünkbe, ha nyomozásról van szó, mivel őket nevezik The Investigatornek angolul, ahogy azt a PersonalityMax honlapján talált képen is láthatjuk:

Csakhogy az 5 nem foglalkozik úgy a külsejével, az imidzsével, mint egy 4, aki ezen a képen egy bohóc, amit túlzásnak tartok, azonban Az Individualista elnevezéssel teljesen egyetértek. És ha valaki, akkor a nagy Hercule Poirot ezt többször is hangsúlyozni szokta.

Később, ugyanebben a regényben azt is megtudhatjuk, Poirot milyen akkurátusan öltözködik, amit arra használ fel, hogy közben Hastings meséljen neki a stylesi kastélyban történtekről és az ott élőkről.

Nézzük meg, a többi regényben milyennek látják Poirot-t:

A Vörösfenyőbe, a mellettünk levő házba nemrégiben beköltözött egy idegen. Caroline-t fölöttébb bosszantotta, hogy semmit nem tudott meg róla azonkívül, hogy külföldi. (...) Állítólag, Mr. Porrottnak hívják - már a neve is furcsa, irreális érzést ébreszt. Az egyetlen, amit tudunk róla, hogy érdeklődik az úritöktermesztés iránt.
(...)
- Drága Caroline - mondtam. - Afelől nincs semmi kétség, hogy ez az ember miféle: nyugalomba vonult fodrász. Csak nézd meg a bajuszát.
Caroline-nak más volt a véleménye. Azt mondta, ha ez az ember fodrász lenne, hullámos lenne a haja - nem sima. Minden fodrászé hullámos.
Az Ackroyd-gyilkosság

A fej tulajdonosa egy padon üldögélt, és maga elé merengett. Apró emberke volt, a bajusza viszont aránytalanul nagy a termetéhez képest.
Tragédia három felvonásban

- Így tehát újra találkozunk, Mademoiselle - szólította meg nyájasan. - Úgy látom, felismert.
- Igen, hogyne.
- Mindig örülök, ha egy fiatal hölgy emlékszik rám, főleg, ha csak egyszer és ilyen rövid ideig találkoztunk, mint kegyeddel.
A lány továbbra is némán meredt rá.
- És hogyan ismert meg, ha szabad kérdeznem? Mi volt a különös ismertetőjelem?
- A bajsza - vágta rá Norma. - Összetéveszthetetlen.
Ez a megjegyzés ugyancsak hízelgett Poirot-nak, büszkeséggel és hiúsággal töltötte el, s ezt, ahogy ilyen alkalmakkor általában, most sem rejtette véka alá.
- Ó, igen, igaza van. Nem sok olyan bajusz van, mint az enyém. Csinos darab, ugye?
- Igen... ööö, igen... azt hiszem.
- Talán kegyed nem nagy bajuszszakértő, de nekem elhiheti, Miss Restarick, Miss Norma Restarick, ha nem tévedek, hogy ez egy igen csinos és különleges bajusz.
(...)
A pincérnő, aki a szemét le sem véve Poirot-ról már eddig is körülöttük lebzselt, most hirtelen odajött az asztalhoz, és átnyújtott valamit (...).
- Ez önnek szól? - kérdezte. - Ön Mr. Porritt? Egy hölgy hagyta itt magának.
- Ó, igen - felelte Poirot. - És honnan tudta, hogy én vagyok az?
- A hölgy azt mondta, meg fogom ismerni a bajszáról. Azt mondta, ilyen bajszot még az életemben nem láttam. És ez igaz is - tette hozzá, továbbra is bámulva.
- Ó, nagyon köszönöm.
A harmadik lány

Salvador Dalí

Ismerős? Salvador Dalí is szexuális 4 volt. Ha bármilyen 4 leírással találkozol, abban általában megtalálod, hogy a 4-eknek van valamilyen ismertetőjegyük. Ilyen, számos, de nem minden 4 férfi esetében pl. a bajusz (Johnny Depp). Vagy egy sajátos öltözködési stílus, és ha valaki, akkor nagyon sok 4 kifejezetten elegáns (nézz csak meg egy interjút a szintén INFJ 4 Benedict Cumberbatch-csel), megvan a maga stílusa, nem trendkövető. Vannak, akik tarkábban öltözködnek, tetoválásaik is vannak (pl. Amy Winehouse INFJ sx/so4 volt), a lényeg, hogy mindez, idesorolva az ékszereket és a sminket is, a 4 számára az önkifejezés része. Ahogy említettem, nem az aktuális trendet követi, hanem úgy öltözködik, úgy sminkeli vagy nem sminkeli magát, olyan körömlakkot használ, olyan ékszert visel, ami jól áll neki, amiben jól érzi magát, amiben magára ismer. Erről már Fermina Dazánál is írtam.

A szexuális 4-nek pedig Stylish Intelligence-e is van, ami azt jelenti, tudja, hogyan viseljen egy ruhát. Gondolj csak Gabrielle Chanelre, akiről korábban írtam, nem volt tökéletes alakja, és ha megnézed, mindig milyen elegáns volt. Ilyen Poirot is.

❃❃❃

A 4-eket, és különösen a szexuális 4-eket nevezik dramatikusnak. Ezt érezhetjük bántónak is (a vicceskedvűek ezt szokták előtérbe helyezni a 4-ről szóló videóikban), azonban pozitívnak is. Richard Rohr és Andreas Ebert a könyvükben József (Jákob fia az Ószövetségből) történetét hozza fel példaként erre (úgy tudom, József is INFJ volt és gyanúsan sx-domináns). József volt az apjuk kedvenc fia, ezért az idősebb testvérei féltékenyek voltak rá, ezért eladták Egyiptomba rabszolgának, az apjuknak pedig azt mondták, hogy József meghalt. Ott számos dolog történt vele, míg a fáraó első miniszterének nevezte ki, és ő felügyelte a gabonakészleteket is. Amikor bekövetkezett a hét szűk esztendő, a testvérei is a fáraó udvarától kértek segítséget, azonban nem ismerték fel Józsefet, míg öccsük rájuk ismert:

A NÉGYESEK dramatikus képességével rendezte meg József a kibékülést, a család egymásra találását. Ebben a tettetés teljes eszköztárát bevetette, míg végül a történet happy enddel végződött, amint az a Bibliában is olvasható.

Emlékezz csak, hogy Poirot minden történet végén egy kis összejövetelt rendez, ahol ő van a középpontban, gondosan berendezi a színt és fokozatosan adagolva az információkat, a résztvevők érzelmeire hatva, meséli el, mi történt és ki a gyilkos. Többször is közben váratlan fordulattal áll elő.

A Vörösfenyő nappali szobája már elő volt készítve. Az asztalon különféle szörpök és poharak, valamint egy tányér sütemény. A másik szobából áthoztak néhány széket.
Poirot föl-alá rohangált, rendezgetett. Itt kihúzott egy széket, ott megigazított egy lámpát, időnként lehajolt, és kisimította valamelyik szőnyeget. Különlegesen a világítással vacakolt sokat. A lámpákat úgy rendezte el, hogy erős fényt vessenek a szobának arra a felére, ahol a székek állnak, míg a szoba másik felét, ahol feltételezésem szerint Poirot akart ülni, tompa félhomályban hagyják.
(...)
Poirot szelíden megkocogtatta az asztalt, és jelentőségteljesen megköszörülte a torkát.
Az Ackroyd gyilkosság

Arra is különös gondot fordít, ki ki mellé üljön. Itt nagyon jól látszik az Ni, az Fe és az Se együttes használata. Ő már látja, hogyan néz ki majd együtt a társaság (Ni-Se) és ha X.-et Y. mellé ülteti, milyen reakciót váltanak ki egymásból (Ni-Fe).

Sokan, akik csak felszínesen ismerik az Fe-t, a neve alapján azt mondják, hogy az INFJ-knek nincsenek is érzéseik, mert átveszik a másokéit. Ez valóban igaz, nagyon fogékonyak vagyunk erre, Poirot is érzi, ha valaki valamit titkol pl., azonban nekünk is ugyanúgy vannak saját érzéseink, mint az Fi-használóknak. Az Fe-t arra is használhatjuk, hogy valamilyen irányba mozdítsunk el egy csoportot pl. úgy, hogy elmondjuk a véleményünket, ami nem azonos a többiekével, ezen keresztül fejezzük ki a saját érzéseinket, gondolatainkat, érveinket, ahogyan most én is teszem ebben a bejegyzésben is. Az enneagramos sorozatom is ezért született.

Épp Az Ackroyd-gyilkosságban már korábban is alkalmazza ezt a képességét, amikor az Ackroyd-házban élőket hívja össze, hogy rájuk ijesszen, mert tudja, hogy mindannyian titkolnak valamit előle.

A Tragédia három felvonásban c. regényben pedig sherrypartit rendez nemcsak azért, hogy szórakozzon egy jót, hanem megfigyelhesse a többieket. 😉

Poirot egyértelműen Fe-használó, hiszen mindig könnyen tud másokhoz kapcsolódni, az emberek megnyílnak előtte, mindenkivel ugyanolyan udvarias, a többi szereplő közti harmóniára törekszik és többször kerítőnek is felcsap.

Utóbbi az enneagramban a 2 jellemző tulajdonsága, gondoljunk csak Emma Woodhouse-ra, aki ENFJ, azonban jusson eszünkbe, hogy a 2 és a 4 össze van kötve nyíllal, mely a fentebbi ábrán is jól látható. Míg Richard Rohr és Andreas Ebert az 1-t a vigaszpontunknak, a 2-t pedig a stresszpontunknak nevezte, ezzel nem teljesen értek egyet. Szerintük a vigaszpont azt jelenti, hogy - esetünkben - integrálódunk az 1-hez, fejlődünk és átvesszük az ő jó tulajdonságait, a rendezettséget, hogy kezdjünk el a saját dolgainkkal foglalkozni, rendszert, rutint vinni az életünkbe. Ha pedig nem vagyunk jól, átvesszük a 2 tulajdonságait és túlzásba visszük azokat: mindenkinek segítünk, mindenki más igényeit, dolgait a sajátunk elé helyezzük, nélkülözhetetlenné tesszük magunkat az illető számára és kodependentté válunk. Csakhogy megtanultam, hogy minden típus átveheti a nyíllal jelölt két típus minden - pozitív és negatív - tulajdonságait is. Tehát, segíthetünk másoknak úgy is, hogy közben nem feledkezünk meg magunkról és lehetünk pl. erkölcscsőszök, ahogyan a nem egészséges 1-ek is.

A titokzatos stylesi esetben ezt mondja Hastingsnek:

Egy férfi és egy nő boldogsága a legnagyszerűbb dolog a világon.

Ez úgy hangzik, mintha egy 5 mondaná? Ugye, hogy nem.

Ugyanott, korábban nagy dilemmába kerül, amikor rájön a nyomozás során, hogy egy nő boldogsága a tét. Nem tudja, mihez kezdjen, és ezt mondja Hastingsnek:

- Elérkezett a pillanat - mondta Poirot elgondolkodva -, s én nem tudom, mitévő legyek. Tudja, itt most nagy tétről van szó. Hercule Poirot-n kívül más meg sem próbálkozna vele! - És büszkén a mellére csapott.

Bizony, Poirot-nak van önbizalma, ami kívülről nagyképűségnek, beképzeltségnek, felsőbbrendűségnek látszik. Minden domináns Ni-használónak isten- vagy messiás-komplexusa van (Jézus, Buddha és Mohamed is INFJ-k), úgy érzi, ő felelős mindenkiért, az INFJ-kben pedig ez kifejezetten erős. A szexuális 4-ekben is megvan ez, mert tisztában van vele, ahogy az INXJ-k is, hogy tehetséges. Igen, viselkedhetünk nagyképűen (nekem ez néhány percig megy csupán), azonban legbelül érezzük, hogy olyan dolgokra vagyunk képesek, amikre sokan mások nem. Természetesen, sok olyan dolog van, amiben más típusok jobbak nálunk.

Ennek ellenére, mindkét típus nagyon is képes az önostorozásra, hogy kételkedjen önmagában:

- Ó! - kiáltott Poirot mérgesen. - Azt nem tudom! Kétségkívül valami bizonyíték, talán az a papír, amit Dorcas látott az úrnője kezében tegnap délután. Én pedig - itt aztán szabadjára engedte dühét -, hogy én micsoda ostoba állat vagyok! Én semmit sem sejtettem! Úgy viselkedtem, mint egy hülye! Nem lett volna szabad itt hagynom az irattáskát. Magammal kellett volna vinnem. Ó, én hatökör! És most odavan. Vége... de valóban megsemmisült? Hátha van még remény... minden talpalatnyi helyet fel kell forgatnunk...
Mint egy őrült, vágtatott ki a szobából, és mihelyst egy kissé magamhoz tértem, utánaeredtem. De mire a lépcső tetejére értem, eltűnt szem elől.
Mary Cavendish a lépcsőelágazásnál állt, s a hall felé bámult, amerre Poirot eltűnt.
- Mi történt a maga különös kis barátjával, Mr. Hastings? Úgy csörtetett el mellettem, mint a megvadult bika.
A titokzatos stylesi eset

Nagyon rossz volt ezt a részt olvasni és most begépelni, és nem szeretem, ha más beszél így magával/magáról azt sem. Ha valamit elrontok, hibázom, megfeledkezem valamiről, már nem mondok ilyeneket magamnak, hanem csak annyit: Ez most így sikerült. Ez is a folyamat része, legközelebb jobban odafigyelek. Tudom, hogy sok helyen találkozhatunk vele, hogy mind az INFJ-k, mind a 4-ek rendkívül érzékenyek a kritikára, azonban azt sokan nem tudják, hogy mi vagyunk önmagunk legnagyobb kritikusai. Amikor kötözködöm valami miatt, elégedetlenkedek valaki teljesítménye miatt, érdemes tudni, hogy ugyanezt elvárom saját magamtól is és bele is adok mindent.

Térjünk még egy picit vissza a harmóniára való törekvésre.

- Jól van, jól. Ha gyóntató atyára volna szüksége, asszonyom - Mary alig észrevehetően összerezzent -, jusson eszébe, hogy Poirot papa mindig a szolgálatára áll.
A titokzatos stylesi eset

Egy INFJ és különösen egy szexuális 4 olyan, mint egy pszichológus, akár diploma nélkül is, ahogy az előbbi képen is láthatod (az INFJ esetében). Sokan azt gondolják, hogy a szociális 4 nyitottabb, holott a szexuális 4-re igaz ez, főleg, ha a szociális a második ösztöne, tehát sx/so, mert sokszor a második ösztönünket használjuk gyakrabban.

Norma továbbra is kétkedve nézett rá, azzal a réveteg tekintettel, amely Poirot-t annak idején olyan nyugtalansággal töltötte el. De bizonyos tekintetben már belesétált a csapdába, és ebben a pillanatban (legalábbis Poirot így látta) már nagyon vágyik rá, hogy valakinek kiöntse a szívét. Poirot mindig is olyan ember volt, akinek a többiek valahogy mindig könnyen megnyíltak.
A harmadik lány

Ez így van. Mindkét típus képes aktívan, ítélkezés nélkül meghallgatni másokat, teret adni másoknak. Néhány éve ültem a kórházban, vártam, hogy sorra kerüljek, amikor egy velem hasonló korú hölggyel elkezdtünk beszélgetni. Először csak odavágó dolgokról, mindketten előjegyzés nélkül érkeztünk arra a szakrendelésre, így várnunk kellett, és közben elmesélte, milyen problémái vannak az életében. Előtte sosem találkoztunk. Ő beszélt, én meg hallgattam, miközben bekapcsolt bennem a diploma nélküli pszichológus.

❃❃❃

Poirot Sheppard doktorral sétál az Ackroyd család kertjében, amikor feltűnik neki valami az aranyhalas tóban. Felhúzza a kabátja és az inge ujját, hogy kihalássza anélkül, hogy felkavarná az iszapot, ám ez nem sikerül neki és sáros lesz. Úgy tűnik, nem találta meg, amit keresett. Az idézet után azonban kiderül, hogy megtalálta, és elmondja a doktornak, hogy ok nélkül nem kockáztatja, hogy bepiszkolja az öltözetét és hogy nevetségessé tegye magát.

Kérdőn néztem rá, de ő a kabátja ujján lévő néhány mikroszkopikus vízcsöppel kezdett vacakolni. Bizonyos szempontból macskára emlékeztetett engem ez az ember. A zöld szeme meg a finnyáskodó szokásai.
Az Ackroyd gyilkosság

A macska bizony nagyon találó (bár már nem akarom olyanok figyelmét magamra vonni, akik nem akarnak tőlem semmit és másokét sem), én is finnyás vagyok 😁, és van macskám is, akiben ugyanezt látom 😸.

❃❃❃

Annak, hogy Caroline Sheppardnek nem sikerült semmit sem megtudnia új szomszédjukról, nagyon egyszerű az oka: az INFJ-k nem olyan könnyen nyílnak meg, még a 4-ek sem.

Ha pedig valakit megkérdezel, milyennek látja az INFJ-ket (aki már találkozott legalább eggyel életében), azt fogja mondani, hogy furcsa, más. Poirot-ról pedig ez nagyon is elmondható.

Raglan felügyelő egyenesen ezt mondja róla, amikor doktor Sheppard felajánlja, hogy menjenek el együtt Poirot-hoz:

- Nem bánom, akár el is mehetek. Végül is, ha gyagyás is egy kicsit, azért adott nekem egy hasznos tippet azokkal az ujjlenyomatokkal. Az agyára ment ez a Kent fickó, de ki tudja... hátha van valami használható is mögötte.
Az Ackroyd-gyilkosság

Az ilyen megjegyzések hallatán tanultam meg, hogy aki véleményt mond másról, ítélkezik felette, valójában önmagáról árul el többet, ahogy a - szintén INFJ - Baruch Spinoza is mondta: 'What Paul says about Peter tells us more about Paul than about Peter', azaz: 'Amit Pál mond Péterről, többet mond nekünk Pálról, mint Péterről." Tipikus INFJ logika. Lényegében ezt mondta a szintén INFJ Szabó Magda is, akitől ezt az idézetet megtalálod a blogban is, hogy mindig szem előtt tartsam.

Poirot-nak is a legtöbbször sikerül is, azonban, amikor A harmadik lány elején az őt felkereső Norma Restarick túl öregnek nevezi, nagyon érzékenyen érinti. Norma nem hallhatott még arról, hogy az INFJ-k nem öregszenek, csak olyanná válnak, mint a jó bor. 😁 Máskor, azonban, ha nem néznék ki a többiek belőle, hogy képes kinyomozni az ügyet, ez csak még jobban motiválja, hogy a dolog végére járjon. Ezzel én is így vagyok: csak azért is megmutatom nekik - ebben nagyon benne van az INFJ és az sx4.

❃❃❃

Olvastam olyan véleményt is, hogy az enneagramja 3, mert kijavítja a nevét és a nemzetiségét. Az Ackroyd-gyilkosságban azonban nem teszi, ott őrzi az inkognitóját. Máshol azonban valóban kijavítja a nevét és közli, hogy ő belga. Ez egy nagyon ellentmondásos dolog, azonban minden INFJ és 4 két lábon járó ellentmondás. A 4-ek nagyon keresik önmagukat, és amikor megtalálták, tisztában vannak vele, hogy kik ők. De ez már gyerekkorukban is igaz. Pl. ha láttad a Szörnyellát, a kis Estella már gyerekként igazán öntudatos volt. Egyébként én is javítottam már ki, amikor nem jól mondták, írták a nevem, és biztos vagyok benne, hogy ez nem személyiségtípus függvénye. Te sem örülnél, ha nem a saját neveden szerepelnél valahol. Évekkel ezelőtt volt egy ambuláns műtétem, és nagyon meglepődött a doktornő, amikor reggel velem találkozott, mert nemcsak a vezetéknevem írta el (kézzel) az engem előjegyző, hanem András is lettem. Rögtön tisztáztuk és minden rendben volt.

❃❃❃

Az Ackroyd gyilkosság kedvenc fejezete számomra Az úritökök kertésze c. lett, melyben Poirot az említett tökök termesztésével foglalkozik, és egyik nap, figyelmeztető kiáltás kíséretében, áthajít egyet a szomszédba, majd sűrűn bocsánatot kér a doktortól. 😁 Haragra gerjedt a tökök ellen! Anne Shirleynél már írtam róla, hogy a szexuális 4 előbb érez haragot, mint szomorúságot pl., így jó, ha ezt tudjuk magunkról és megtanuljuk kontrollálni. Elárulom: igenis lehet kontroll alatt tartani, és nem minden sx4 egy dühöngő őrült 24/7-ben, ahogyan azzal a sztereotíp leírásokban találkozhatunk. Ki is derül, mi a baja: elkezdett szórakozásból tököt termeszteni, aztán rájött, hogy a régi dolgok hiányoznak az életéből. Ez annyira tipikus INFJ és 4, főleg sx4 dolog. Ha bármelyik típus nem azzal foglalkozhat, amit szeret, az kiégéshez, motiválatlansághoz vezet. Ez nem lustaság, egyszerűen nem érezzük magunkat a helyünkön, mert nem használhatjuk azokat a képességeinket, amijeink vannak. Ez frusztrációt okoz és akár tökhajigálás lesz belőle. Így értettem meg, miért hagytam ott a postáskisasszonyi állásom 20 nap után. Vagy, amikor annak idején töröltem a blogom, emlékszem, mennyire hiányzott.

- (...) Szenvedtem az unalomtól, ahogy az a kisgyerek is mondta, aki ott játszott mellettünk, nem volt mit csinálnom! Maga pedig épp a pszichológialag legmegfelelőbb pillanatban jött.
Tragédia három felvonásban

Ha már eljutottál idáig a bejegyzésben, felfedezhetted, hogy a szexuális ösztön nem egészen azonos a nevével. Nem egyenlő azzal, hogy 24/7-ben legyen mellettünk valaki, aki imád minket és azt hajtogatja, mennyire csodálatosak vagyunk. Ez nem így van.

Pl. egy sx4 számára fontos, hogy egy új környezetben (pl. iskolában, csoportban, munkahelyen, bármilyen közösségben) találjon valakit, akivel jól kijöhet, akivel érzi, hogy egy hullámhosszon van. Olvastam olyat is, hogy egy társaságban azonnal a legérdekesebb embert szúrja ki magának, vele szeretne jobban megismerkedni. Ez sem feltétlenül minden esetben igaz.

Poirot több történetben is Hastingsszel nyomoz, ő kíséri mindenhova. Az Ackroyd gyilkosságban a doktor lesz Hastings:

- Magát biztosan a Jóisten küldte az én Hastings barátom helyett -mondta, és rám kacsintott.

❃❃❃

Nézzük, mit mond Poirot a doktornak a tökdobálás után, mivel foglalkozott valójában:

- (...) És mondhatom önnek, monsieur, hogy az én munkám érdekes munka volt. Nincs érdekesebb munka a világon.
(...)
- Az emberi természet tanulmányozása!
Az Ackroyd gyilkosság

Egy újabb bizonyíték az INFJ-re és a 4-re. Minden INFJ nagyon jó ebben, azonban gondolj csak Hermann Hesse, Dosztojevszkij vagy Szabó Magda (róla nemrég írtam) műveire, akik INFJ 4-ek voltak, vagy Carl Jungra, akit szintén félretipizálnak, ám ő is sx4 volt. Ez a két típus együtt aztán végképp nem ijed meg az emberi psziché legsötétebb bugyraitól sem.

Poirot mindig az igazságot keresi - megszállottan. Az Ni mindig az igazságot akarja és fontosabbnak tartja a kapcsolatoknál (Fe). Pl. jobb, ha tudom, hogy valaki nem őszinte velem, mint hogy egyszer csak kiderül, hogy eltitkolt valamit előlem. Volt már rá példa, nagyon rosszul esett, és attól a pillanattól másként néztem az illetőre. A szexuális ösztön a 4-sel pedig olyan, mint a vadászkutya, ha szimatot fog, addig nem nyugszik, míg a dolog végére nem jár. Ha nem nyomozásról van szó, hanem egy témáról, akkor abba alaposan beleássa magát, nem éri be egy-két információmorzsával.

❃❃❃

Végre elérkeztünk a kis szürke agysejtekhez! Nézzük, hogyan dolgozik a nagy, a páratlan Hercule Poirot! 😊

Hastingsszel beszélget:

- Látja - mondta szomorúan -, az a baj, hogy magának nincsenek ösztönei.
- Az imént még értelemről beszélt - jegyeztem meg.
- A kettő gyakorta együtt jár - mondta talányosan.
A titokzatos stylesi eset

Ez az ösztön pedig az Ni. Hastings egyértelműen ESFP, tehát neki az Se a domináns funkciója és az Ni az inferiorja. Észreveszi a környezetében a dolgokat az öt érzékszervén keresztül (Se), azonban nem mindig sikerül neki rendszereznie (Ni). Az INXJ-k az Se-jükön keresztül gyűjtik az információkat a külvilágból, amit az Ni folyamatosan rendszerez, és képes hatalmas mennyiségű adattal is megbirkózni, azonban ehhez időre van szükségünk. Van, hogy pikk-pakk megvan a válasz, az Ni megtalálja, és van, hogy időbe telik. Mindannyiunkban ott van mindegyik kognitív funkció, csak személyiségtípustól függően máshol helyezkedik el a csomagunkban, és jó hír, hogy mindegyik fejleszthető.

Míg Hastings az Se-jére támaszkodik, azaz külső bizonyítékokat keres, Poirot más tanácsot ad neki ugyanott:

- Látja, az ember ne keressen külső bizonyítékokat... nem; elég, ha az eszét használja. A test gyarló, de nagy vigasz, ha az ember jó nyomon jár. Barátom, úgy érzem magam, mint egy kábulatából magához tért óriás. Futok! Szökdécselek!

Az Ni szereti a szimbólumokat és a metaforákat, a 4 pedig a saját érzéseiről is beszél.

- Les femmes - általánosított Poirot. - Csodálatosak! Összevissza találgatnak, és valami csoda folytán igazuk van. Nem mintha pontosan ez történne. A nők öntudatlanul ezer apró részletet megfigyelnek, anélkül, hogy maguk is tudnák. A tudatalattijuk összegezi ezeket a dolgokat... ők meg intuíciónak nevezik a végeredményt. Én, én aztán ismerem a pszichológiát. Tudom, hogy vannak ezek a dolgok.
Az Ackroyd gyilkosság

Nos, a nagy Hercule Poirot egy dologban téved: ő a nőkről beszél itt, és valójában az Ni-t írja le, hiszen ez egy tudatalatti funkció, az előbb írtam le, hogyan működik. 😊

Poirot Raglan felügyelővel beszélget:

- Bámulatosan gyorsan csinálta - jegyezte meg. - Pontosan hogyan is fogott munkához, ha szabad kérdeznem?
- Hát hogyne - mondta a felügyelő. - Először is... módszeresen. Ez az, amit én mindig mondok: első a módszer!
- Aha! - kiáltott fel Poirot. - Nekem is ez a jelszavam. Módszer, rend és a kis szürke agysejtek.
- Sejtek? - bámult el a felügyelő.
- Az agy kis szürke sejtjei - magyarázta a kis belga.
- Ó, persze, de hát azokat, azt hiszem, mindnyájan használjuk.
- Többé-kevésbé - mormolta Poirot. - Meg aztán vannak minőségi különbségek is. Aztán ott van a bűncselekmény pszichológiája. Az embernek azt is tanulmányoznia kell.
Az Ackroyd gyilkosság

- (...) Túl sokat tudok! - csattant fel magában Poirot. - Túl sokat tudok, mindenről és mindenkiről tudok valamit, de nem találom benne a rendszert! Az ismereteim fele lényegtelen! Rendszert akarok látni! Országomat egy rendszerért! - szakadt ki belőle végül teljes hangerővel.
A harmadik lány

Ez bizony úgy hangzik, mintha egy 1 mondaná. Ezért baj, ha valaki csak az enneagrammal foglalkozik és azonnal ráhúzza az első sablont az illetőre, ráadásul fogalma sincs a kognitív funkciókról, mert így születnek a félretipizálások. Az INFJ-k pedig rendszerekben gondolkodnak (Ni-Se) és nagyon jók abban, hogy kiépítsenek egyet ott, ahol még nincs. Ezt a tulajdonságot pedig csak az INTJ-khez sorolják sokan. A lényeg: egy INFJ mindig a nagy képet látja, és abba próbálja beilleszteni a kirakós darabjait. Poirot ezt is elmondja nekünk mindjárt. Arról se feledkezzünk meg, hogy a 4 akkor fejlődik, ha integrálja magát az 1-hez, tehát rendszert, struktúrát, rutint épít ki magának (ahogyan az INFJ is), mivel így tud haladni a számára fontos dolgokkal. Ha összevissza kapkod, belekezd ebbe is, abba is, abból csak káosz lesz. Pl. míg ez a bejegyzés elkészült, naponta többször leültem ide, előtte már felírtam magamnak az öt könyvből az oldalszámokat és hogy mit hol találok. Ezeket már olvasás közben oldaljelölőkkel beragacsoztam, mert tudtam, hogy egyszer írok egy bejegyzést Poirot-ról.

Tudja, nekem rendszerező agyam van.
A harmadik lány

- Barátom - tört ki belőle végül -, van egy kis ötletem, egészen különös, talán teljességgel lehetetlen ötlet. És mégis... beleillik a rendszerbe.
A titokzatos stylesi eset

Múltkor találtam egy olasz beszélgetést a YouTube-on, ahol mindhárom 4 altípussal beszélgettek, és volt a leírásban, hogy a lehetetlent akarjuk. Meg akartam nézni, aztán rájöttem, hogy ellenkezik a mottómmal, mivel egy Ni-használó nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen, és ha nem Álmodj, királylány (így fordítom magyarra a delulut) üzemmódban vagyunk, akkor lebecsüljük magunkat. Mit szólna ehhez a nagy Hercule Poirot? 🙀

A doktor ezt írja a nyomozás időszakáról:

Visszatekintve az döbbent meg a legjobban, hogy milyen mozaikos volt ez az időszak. Mindenki részt vett a rejtély tisztázásában. Többé-kevésbé olyan volt az egész, mint egy összerakós rejtvény, amelyhez mindenki hozzájárult a maga kis ismeret- vagy felfedezésdarabkájával. De a feladatuk itt véget is ért. Egyedül Poirot-é a dicsőség, amiért ezeket a darabkákat pontosan a helyükre illesztette.
Az Ackroyd gyilkosság

Ha emlékszel még a bejegyzés elején a kognitív funkciós képre, a Ti mellet ott szerepel, hogy szereti a kirakókat, a rejtvényeket. Ilyen, amikor az Ni és a Ti együtt, egészségesen dolgozik.

Ismét béke költözött a szobába, Poirot úgy gondolta, fáradtság rohanja meg. Túl sokat gondolkozott. Pihenésre van szüksége. Igen, pihennie kell. Hagynia kell, hogy a feszültség elszálljon belőle - és a nyugalomban majd összeáll a rendszer is. Lehunyta szemét. Az összes szükséges elem a rendelkezésére állt. Ebben biztos volt, Kívülről most már semmi újat nem remélhet. Belülről kell jönnie.
A harmadik lány

Íme, így működik az INFJ agya. Ahogy írtam, az Ni egy tudat alatti funkció, mely 24/7-ben dolgozik. Ahogy a nevében benne van, introvertált, ahogy a gondolkodásunk (Ti) is. Ha csak a Ti-t nyúznánk, amire most Poirot is rájött, nem érkezne meg a megoldás. Minden típusnak mindig a domináns funkciója adja meg a választ, azon keresztül érkezik meg. Nálunk ez a Heuréka-élmény.

Ezért nem értik Poirot-t, miért marad otthon gondolkodni vagy kezd el éppen kártyavárat építeni. Kétféleképpen jöhet a megoldás: vagy valami mással kezdünk foglalkozni (kártyavárat építünk, virágokat locsolunk, mosogatunk - Agatha Christie-nek ekkor jutottak eszébe a regényötletei, fogat mosunk, zuhanyozunk stb.) vagy látszólag nem csinálunk semmit egy kívülálló számára, holott szabadjára engedjük az Ni-t, és egyszer csak: bumm, ott van!

Azt írtam a Steve Jobsról szóló bejegyzésemben, hogy hozzá hasonlóan Poirot is Halak, INFJ és 4. Itt a bizonyíték, hogy nem csak én vettem észre, hogy kedvenc belga detektívem is Halak. Nagyon sok közös van a három típusban, és ezek csak erősítik egymást.

❃❃❃

Ha esetleg még mindig kételkedsz benne, hogy Poirot szexuális 4, Agatha Christie tökéletesen leírja nekünk A harmadik lány elején:

Nemrég befejezte opus magnumát, amelyben nagy írók detektívregényeit elemezte. Edgar Allan Poe-ról merészelt maró gúnnyal nyilatkozni, Wilkie Collins romantikus ömlengései kapcsán a módszer vagy a rendszer hiányára panaszkodott, miközben két, gyakorlatilag ismeretlen amerikai írót az egekig magasztalt; és minden egyéb módon igyekezett dicsérni ott, ahol szerinte kijárt a dicséret, és szigorúan megvonni azoktól az elismerést, akiket az szerinte nem illetett meg. Figyelemmel kísérte a kötet nyomdai munkálatait is, átnézte a kefelevonatokat, és - eltekintve a tényleg hihetetlen mennyiségű nyomdahibától - kifejezetten elégedett volt az eredménnyel. Büszke volt magára irodalmi teljesítményéért, élvezte a nagy halom olvasnivalót, élvezte, hogy olykor felháborodott horkantás kíséretében egy-egy könyvet a szoba másik sarkába hajíthatott (igaz, később sose felejtette el felvenni és akkurátusan a szemeteskosárba helyezni a művet), és azt is élvezte, amikor dicsérőleg bólinthatott azon ritka alkalmakkor, amikor erre okot talált.

Ez annyira a szexuális 4 leírása, és amikor tavaly újraolvastam, nagyon jót nevettem rajta, mert tényleg mintha csak magamat látnám. 😁😁😁😁😸😸😹😹😹 Aláhúztam, hogy mit hiányolt (ebben nagyon jó a 4 és az INFJ is!), a másik aláhúzott rész pedig 100% sx4. Nyolc-tíz éve ugyanezt mondtam, amikor a régi blogom miatt nyavalyogtam, hogy akik csak összecsapják a bejegyzéseiket, azoké sokkal népszerűbb, mint az enyém. Ezen már azóta túltettem magam, és hálás vagyok, hogy képtelen vagyok a fércmunkára és tudatosítottam, hogy amikor leülök egy-egy bejegyzést megírni, nem az lebeg a szemem előtt, hogy minél nagyobb szám jelenjen majd meg mellette, hanem, aki elolvassa, találjon benne valamit.

A nem tetsző könyveket nem szoktam elhajítani, hanem félreteszem őket, ill. igyekszem megtalálni bennük a jót. Valami apróságot.

Bízom benne, ha idáig eljutottál a bejegyzésben, Te is olyan jól szórakoztál közben, mint én, amíg megírtam, és világos lett Számodra is, hogy a nagy Hercule Poirot is INFJ sx/so4. Ha mégsem értesz velem egyet, írd meg bátran, miért. 😉

Kép: Chronolivre, ArtXPaint, Pinterest

Az Ackroyd gyilkosság Agatha Christie kedvencei között szerepelt, nem véletlenül.

Néhány éve, a blogszünet idején, már olvastam a regényt, azonban valamiért nem nagyon emlékeztem rá. Mivel régóta tervben van egy bejegyzés írása Poirot-ról és a szürke kis agysejtekről, így nemrég felfedeztem egy érdekességet ebben a történetben, amelyre abban a bejegyzésben jobban ki is térek. A lényeg: egyértelmű volt számomra, hogy újra olvasom Az Ackroyd gyilkosságot.

Egy kis angol faluban, King's Abbotban az egyik szeptemberi reggelen holtan találják Mrs. Ferrarst. Az asszony egy éve özvegyült meg, és egyes híresztelések szerint megmérgezte a férjét, aki rosszul bánt vele, amire azonban nincs bizonyíték. A szóbeszéd szerint az özvegyasszony titokban házasságra készült a szintén özvegy és vagyonos Roger Ackroyddal.

A halált a helyi orvos, doktor Sheppard állapítja meg, aki egyben a regény narrátora is.

A középkorú férfi a nővérével, Caroline-nal él, míg szomszédjukba egy éve költözött egy különös külsejű külföldi, aki úritököket termeszt. Mr. Porrott, aki - az orvos szerint - csak és kizárólag nyugalomba vonult fodrász lehet, elég csak ránézni.

A doktort vacsorára hívja Roger Ackroyd, akinek házában él özvegy sógornője és annak lánya, Flora. Roger Ackroyd fiatalon elvett egy özvegyasszonyt, akinek már volt egy kisfia, és a nő néhány évvel később elhunyt. Ackroyd fiaként szereti mostohafiát, Ralphot, és szeretné, ha az unokahúgát venné feleségül.

A házban tartózkodik még- a személyzeten kívül -, Ackroyd titkára, a fiatal Geoffrey Raymond és régi ismerősük, Blunt ezredes is. A vacsorát követően doktor Sheppard hazaindul, majd otthon telefonon közlik vele, hogy Roger Ackroydot megölték. Az orvos azonnal indul, aztán a rendőrség is megérkezik.

Flora Ackroyd azonban nem bízik a rendőrségben, és arra kéri az orvost, keressék fel annak szomszédját, aki nem más, mint Hercule Poirot inkognitóban. Bizony, a nagy detektív nem óhajtotta felfedni a kilétét, így a nevét tévesen ejtőket sem javította ki, azonban az elhunyt Roger Ackroyddal ismerték egymást.

- Talán - kezdtem - hallott már a tragédiáról, amely tegnap este történt?
Poirot arca elkomorodott.
- De mennyire hallottam! Iszonyú, mademoiselle, fogadja őszinte részvétemet. Mi módon lehetek a szolgálatára?
- Miss Ackroyd - mondtam - szeretné, ha... ha...
- Ha megtalálná a gyilkost - mondta Flora tisztán, érthetően.
- Értem - mondta a kis emberke. - De hát ezt megteszi a rendőrség, nem?
- A rendőrség esetleg hibát követhet el - mondta Flora. - Azt hiszem, éppen azon az úton van, hogy hibát kövessen el. Kérem, Monsieur Poirot, legyen szíves, segítsen nekünk. (...)
- (...) de ha én ebbe belevágok, akkor egy dolgot világosan meg kell értenie. Akkor én nem nyugszom, amíg a végére nem járok. A jó kutya soha nem hagyja ott a nyomot, ne felejtse el! Talán azt fogja majd óhajtani, hogy bár bízta volna a dolgot a helyi rendőrségre.
- Az igazságot akarom - mondta Flora, egyenesen a szemébe nézve.
- A teljes igazságot?
- A teljes igazságot.
- Akkor elvállalom - mondta a kis emberke csöndesen.

Gyanúsítottból természetesen most sincs hiány, hiszen Roger Ackroyd vagyonának a család minden tagja örülne, az elhunyt ugyanis meglehetősen fukarul bánt velük. Esetleg valami más áll a háttérben? A nyomozáshoz az információkat szívesen szállítja Caroline is, aki mindig mindenről szeret tudni és mindenről és mindenkiről megvan a saját véleménye.

Poirot most is, szokásához híven, sajátosan lát a nyomozáshoz és legfőbb eszközként a kis szürke agysejtjeit használja, melyek most sem hagyják cserben.

Ezúttal pedig Hastings helyett (aki Dél-Amerikába utazott) doktor Sheppard lesz a társa.

Agatha Christie ismét egy zseniális bűnténnyel lepi meg az Olvasót, miközben többször nagyon jól szórakozhatunk Poirot kertészkedéssel való kapcsolatán, ill. azon, ahogy a többiek alábecsülik a furcsa kis embert. Csavaros, izgalmas és a lapokhoz szegező olvasmány, amit nem akarunk letenni.

- Mindenkinek van valami rejtegetni valója - idéztem mosolyogva.
- Pontosan.
- Még mindig ezt hiszi?
- Erősebben, mint valaha, barátom. De nem könnyű Hercule Poirot elől elrejteni a dolgokat. Különös érzéke van hozzá: kitalálja.

Olvasásban közben néhány fordítási furcsasággal találkoztam, a legfurcsább köztük a ha élve marad (Roger Ackroyd) volt. 😲 Úgy tűnik, a kiadás során nem voltak olyan alaposak az illetések, mint a nagy Hercule Poirot. 😈

Agatha Christie: Az Ackroyd gyilkosság

Eredeti cím: The Murder of Roger Ackroyd

Sorozat: A krimi királynője 15.

Fordította: Szilágyi Tibor

348 oldal

Európa Kiadó, 2011

Kép: Apple TV

Milena Busquets, első, részben önéletrajzi ihletésű regényének egyik középponti témája a gyász feldolgozása.

Narrátorunk, a negyvenéves Blanca hosszú betegség után veszítette el édesanyját, az édesapja már korábban elhunyt. Blanca a temetést követően néz szembe az őt ért veszteség mellett az életével is.

A Barcelonában élő nőnek Óscar, a második exférje adja az ötletet, hogy menjen le pár napra a tengerparti Cadaquésbe, hiszen az anyja háza immáron az övé. Így Blanca felpakol a két előző házasságából született fiával, a bébiszitterükkel, a legjobb barátnőivel: Sofiával és annak fiával, Elisával és annak barátjával, Damiánnal, hogy néhány napot a régi házban töltsenek, hajókázzanak és strandoljanak.

Megérkezik Óscar is, majd felbukkan Blanca első exférje, Guillem, Blanca anyjának kutyájával. Ismét megjelenik Blanca nős szeretője, Santi is, továbbá egy idegen férfi, akit az anyja temetésén látott.

Mindig hálás vagyok, ha nem csinálnak cirkuszt sem a gyászból, sem az együttérzésből. Ha valódi szeretet nélkül teszik, nagyon nehéz elviselni.

Blanca mindig számíthat a barátnői és az exférjei támogatására, azonban a saját érzéseivel, a fájdalmával, a gyásszal neki kell szembenéznie, neki kell megtanulnia elfogadnia az új, megváltoztathatatlan helyzetet.

Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, az élőktől sokkal egyszerűbb megtartani a megfelelő távolságot.

A téma ellenére a regény sokszor - jó értelemben - könnyed, laza stílusú, mintha Blanca csak úgy, elmesélné, éppen mi történt vele, ill. a többiekkel, azonban ennek ellenére nagyon is komoly és elgondolkodtató. Blanca nagyon jól tudja magáról, hogy nem tökéletes, ahogyan a többiek sem, és ez olykor konfliktushoz vezet közöttük.

Szerencsére a féltékenységnek is megvan a maga lejárati dátuma, gondolom, miközben a jobb szememre szorítom a maradék jégkockámat. A szeretetnek nincs, az én esetemben legalábbis nem tudok ilyenről. Továbbra is szeretek mindenkit, akit egy napon szerettem. Nem tudom nem látni az összes elhagyáson és a legtöbb saját és idegen hűtlenségen keresztül azt a régi és tiszta személyt, akit egy napon megszerettem, mielőtt még minden hamuvá változott volna. Bizonyára valami hülye hősiesség ez, hogy nem tagadom meg egyetlen szerelmemet és egyetlen sebesülésemet sem. Az olyan lenne, mint önmagamról lemondani. Tudom, hogy ez nem mindenkinél működik így, hiszen a szégyen köpönyege nagyon is vastag és elnyűhetetlen, és sokan viselik a gyűlöletüket és sértettségüket úgy, mint egy kitüntetést, kivont kardként tartják fel, ugyanolyan büszkeséggel és kitartással, ahogy a szeretetüket.

Tudom, nem vagyok egyedül azzal, hogy van néhány mantrám, amiket bizonyos helyzetekben használhatok, ezért is szeretem nagyon a regény címét, mert ez is egy mantra. Persze, sokszor, amikor bármilyen veszteséget élünk meg, ez nem mindig jut az eszünkbe. Ha mégis, akkor egy icipicit segíthet, hogy tudjuk: ez is elmúlik. Nem azonnal, nem varázsütésre, de ezen is túljutunk.

Megoldom, megoldom, mindenre létezik megoldás.

Milena Busquets regénye őszinte, szókimondó, nagyon emberi, életszagú és -szerű (akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy nem minden negyvenéves nő magánélete egyezik meg a Blancáéval), elgondolkodtató, és talán a szereplők között magunkra ismerhetünk. Ha nem is 100%-ban, de megtalálhatjuk a közös pontokat. Nekem most is sikerült.

Ha mégsem találsz benne semmit, akkor megismerheted Cadaquést egy kicsit, amely ilyen gyönyörű:

Mind különböző dolgokat veszünk észre, de mindig ugyanazt, és éppen az határoz meg minket, hogy mit látunk meg a világból. És ösztönösen is azokat kedveljük, akik ugyanazt látják, mint mi, azonnal kiszúrjuk az egyezést.

A spanyol szerzőnek azóta több könyve is megjelent, és bízom benne, hogy előbb-utóbb nálunk is kiadásra kerül egy-kettő közülük.

Két észrevétel a fordítással kapcsolatban: Blanca azt mondja a fiainak, hogy kérjenek kiskutyát a Jézuskától. Tudom, hogy ez a magyarosítás miatt lett Jézuska, mert a spanyol gyerekek nem a Mikulástól december 6-án és nem karácsonykor kapnak ajándékot, hanem Vízkeresztkor, január 6-án a Háromkirályoktól (Los Reyes Magos), akik annak idején Jézust is megajándékozták. Ez egy lábjegyzetbe is belefért volna. 😊 És aki eddig ezt nem tudta, ezzel is okosabb lehetett volna.

A másik: az esszenciális olajat (aceite esencial) magyarul illóolajnak hívják. 😉

Milena Busquets: Ez is elmúlik

Eredeti cím: También esto pasará

Fordította: Varju Kata

204 oldal

Libri Kiadó, 2016

A saját példányom 2021-ben vettem az adventi könyvvásárban 750 Ft-ért akciósan, mostanában antikváriumokban bukkanhatsz rá, ha szeretnél egy saját példányt.

A borítója nagyon tetszik, azonban a rajta látható nőalak sokkal inkább illik Sofíára, mint Blancára, utóbbi lazábban öltözködik, Sofía a mindig elegáns típus.

Kép: Le Catalan