Eredetileg teljesen másról terveztem írni, aztán rájöttem, hogy jobb lesz most túlesni rajta, és már nem úgy viselkedni, mint Scarlett O'Hara. Megcsömörlöttem és elegem van.
Évek óta írok egy blogot, amit lényegében senki sem olvas, még anyám sem, mivel ő még a laptopot sem tudja bekapcsolni, tehát nálam még az egyetlen biztos pontnak számító rendszeres olvasó is kiesett.
Az elmúlt évek jó sokórányi önismereti munkája során tisztáztam, hogy a blogot önmagam miatt írom, hogy így fejezzem ki magam és tisztázzam magamban, mit is jelentett számomra az adott olvasmány.
És közben ott vannak az olyan videók, amik arra buzdítanak: Eleget fogyasztottál már, készíts saját tartalmakat. Hogy ez is mekkora ostobaság.
Arra jutottam, ha valóban lenne, akit érdekelne a blog, akkor rendszeresen visszatérne és hozzá is szólt volna valamelyik bejegyzésemhez. De nincs ilyen ember. Az elmúlt három évben egyszer sem jelentkezett. Amikor látom, hogy hetek óta kb. senki sem kattintott a legutóbbi bejegyzéseimre, ismét felteszem magamnak a kérdést: Akkor meg minek csinálom? Ezért is hagytam fel azzal, hogy a LinkedInen is megosszam őket. Mert ott sem érdekelt senkit.
Teljesen mindegy lenne, ha csak a szövegszerkesztőben gépelném be, vagy egy lapra írnám le kézzel, mert mindkettő ugyanazt az eredményt hozza.
Igen, az Ni-om csak a nagy semmit látja. Azt látja, hogy csinálhatnék mást.
Így jutottam el Rhett Butler híres mondásáig:
Lehet, újra kellene olvasni az Elfújta a szélt? Csak magamnak, anélkül, hogy utána egy sort is írnék róla. Vagy, ha írnék is, csak piszkozatban.
A blogot nem fogom törölni, csak magam szabadságolom.
A többire meg fütyülök.
Frissítés: Végiggondoltam ezt az egészet, és rájöttem, nem vagyok az a típus, aki csak úgy, egyszerűen feladja, akkor is, ha a Google Search Console folyamatosan hibajelzéseket küldözget. És közben 15 bejegyzést elkezdett indexelni.
Kép: Etsy
"A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!"
Tennessee Williams: A vágy villamosa
Bejegyzések
0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).