Leányrablás Budapesten

Amikor annak idején megláttam Böszörményi Gyula regényének borítóját, rögtön az jutott eszembe, hogy ez a leányzó bizony igencsak hasonlít Monica Belluccira. Majd olvastam egy-két pozitív, sőt lelkes véleményt a könyvről, de valahogy mindig elkerült. Egészen mostanáig.

1896-ban a 16 esztendős Hangay Emma kisasszony - egy marosvásárhelyi özvegy könyvkereskedő nagyobbik leánya - a székesfővárosba érkezik nagynénjéhez, hogy megtekintse a Millennium alkalmából rendezett ünnepségeket. Emma izgatottan és lelkesen toppan be a nem éppen kedves Róza néni és kuzinja, Ottó lakásába. Néhány nap múlva azonban a lány eltűnik és életjelet sem ad magáról.


1900 márciusában azonban egy korábban keltezett táviratot kap a szomorú apa, aki sosem hitt azoknak a véleményeknek, melyek szerint leánya megismerkedett és megszökött valakivel.
A távirat idején Emma nagyon is jól volt, és azt ígérte, hogy egy közös ismerősükön keresztül üzen majd. Ezen felbuzdulva húga, a 17 éves Mili (Emília) meggyőzi szeretett papuskáját, hadd utazzon ő is Budapestre, hogy a táviratban említett személynél érdeklődhessen nővéréről.

Mili kisasszony meg is érkezik nagynénjéhez, ahol egyik éjszaka érdekes beszélgetés foszlányainak tanúja lesz, mely nagynénje és annak fia között zajlik, és melyből megdöbbentő dolog jut tudomására.

Mili másnap felkeresi az ominózus személyt, és ezt követően jelenlegi otthonában váratlan és vérfagyasztó látvány fogadja. Róza nénit brutálisan meggyilkolták! Ez a fordulat menekülésre, majd egyenesen Ambrózy báró kocsijának kerekei alá vezérli a kisasszonyt.

A harmincas éveiben járó Ambrózy Richárd már számos bűnügyi rejtély megoldásában segédkezett a rendőrségnél, így nem meglepő, hogy erre vezette útja. Azonban egy ilyen találkozásra ő sem számított. A báró ugyanis minden ötven év alatti nőt finoman fogalmazva is ostobának, hisztizőnek és ájuldozónak tart.

– Uram, ön engem ostoba csitrinek néz, ami természetesen szíve joga – mondtam. – Csakhogy engem jelenleg fikarcnyit sem érdekelnek a maga úri kaszinóban felszedett, ostoba előítéletei! Halljam inkább, mit sikerült kiderítenie az ügyemről! Ha maradéktalanul megosztja velem ama súlyos titkokat, amikre célzott, én cserébe felhatalmazom, hogy ha netán a hírei hatására elájulnék vagy hisztériázni kezdenék, ön nyugodtan és haladéktalanul elhagyhatja ezt a szalont, s nem kell a segítségemre lennie.

Ez a találkozás pedig "összehozza" két főszereplőnket, ugyanis a nyomozás érdekében a báró kénytelen elviselni Milit, hiszen neki köszönhetően értesül bizonyos információkról, melyeknek nem kevés közük van a gyilkossághoz, ráadásul ezek ismerete a lányt is veszélybe sodorja.

Mili azonban nem az a szegény vidéki kislány, akinek tűnik. Nagyon is talpraesett, okos és éles nyelvű a kisasszony, mely tulajdonságok nem egyszer okoznak bosszúságot a detektívnek. De mindez visszafelé is igaz, hiszen a báró is legalább annyiszor kihúzza a gyufát Milinél.
Mondanom sem kell, hogy kettejük különbözősége már garantálja, hogy olvasás közben jól szórakozzunk.
De akit a krimiszál vonz, sem fog csalódni, hiszen bűntényekből, vérből és más izgalmakból sincs hiány. Azt azonban el kell árulnom, hogy - talán mert Agatha Christie-n és Homicidioson edződtem -, ezek a részek már nem voltak annyira letaglózóak számomra. Ám ez ne riasszon el senkit sem, aki borzongást remél a  regénytől, mert lesz benne része...

A történet két szálon fut, az egyiken Emma meséli el az elrablását és az ez után történteket, míg a másik a "jelenben" szövődik, és Mili a narrátorunk.

Bevallom, valamikor az első 50-60 oldal környékén még azon gondolkodtam, hogy félreteszem, és valami mást olvasok, de aztán mégis folytattam. Bár nálam nem volt meg a kezdetektől az a bizonyos hűha-érzés, de aztán azon kaptam magam, hogy mindjárt a 100. oldalnál tartok. És innentől már nem volt megállás.

Végig éreztem a regényen, hogy alapos kutatómunka előzte meg, melyet alátámasztanak a lábjegyzetek is, melyek jól jönnek olvasás közben, elvégre nem ismerhetjük a korabeli szlenget vagy a múlt század fordulójának minden nevezetes vagy kevésbé nevezetes személyét.

A cselekmény végig izgalmas, hiszen megjárjuk a Lipótmezőt, megismerjük az Ambrózy-villát, a korabeli szórakozóhelyeket, a rendőrséget és ahogy fentebb említettem, a kor számos alakja is megelevenedik a lapokon.

Bevallom, volt, amire rájöttem, és bár az első rész egy hatalmas Folyt. köv.-vel zárul, ami olyan, mint amikor a kedvenc sorozatunk aktuális része a legizgalmasabb pillanatban ér véget és nekünk várnunk kell a következő hétig. Vagy évadig. Nos, itt az utóbbit tapasztalhatjuk. És bár szerettem olvasni, nagyon tetszett a 19. századvégi hangulat, a nyelvezet, és megszerettem Milit is, aki egy igencsak bátor lány, akinek nagyon is helyén van az esze, valamint "az ő báróját", aki talán nem is olyan zord, amilyennek mutatja magát, most mégsem érzem azt, hogy azonnal el kell kezdenem a második részt. Pedig nem kell várnom egy évet rá, ahogy a korábban olvasóknak. De abban biztos vagyok, elolvasom, ahogyan a többi részt is.

Jó hír a rajongóknak: a Könyvhétre érkezik a sorozat 3,5. része, a Bitó és borostyán.

Ami elszomorított olvasás közben: a regénynek két korrektora is van/volt, azonban számos elírást (elgépelést vagy nyomdahibát) és helyesírási hibát találtam. Amikor megláttam a guggol igét 2 g-vel  (azaz gugolnak írva), elővettem az új Bibliát  (azaz a 12. kiadást, ahogy az egyik középiskolai magyartanárom mondaná, magyarul a helyesírási szabályzatot) , hogy ezt is megváltoztatták vagy tényleg jól látok, és tényleg elírták? Sajnos az utóbbi igazolódott be. Ami csupán azért zavar és azért kukacoskodom, mert 14 éves kortól ajánlott, és mivel egy igen népszerű sorozatról van szó, sokan olvassák, és lehet, hogy éppen innen vesznek át egy-egy rosszul írt szót az olvasók. Erre jobban kellett volna figyelni.