A könyvet később újraolvastam, és most újra, mert tudtam, hogy ezúttal picit más szemmel, még több megértéssel olvasom és mindenképpen szerettem volna írni róla.
Talán meglepő lehet, hogy Cheryl Strayed 1995-ben járta végig a Pacifikus Túraösvény (PTÖ) egy jelentős szakaszát, ám csak tizenhét évvel később, 2012-ben jelent meg a visszaemlékezése. Úgy gondolom, ennyi időre volt szüksége, hogy minden pillanat, minden emlék a helyére kerüljön, hogy mindez könyv formában is testet öltsön.
Nem éppen megszokott dolog, hogy egy huszonhat éves nő egyedül, egy hatalmas hátizsákkal a vállán nekivágjon a vadonnak, heteken át csak gyalogoljon, az éjszakákat egy sátorban töltse, majd reggel újra nekiinduljon.
Cheryl Strayed sem erre vágyott gyerekként. Huszonkét éves volt, utolsó éves főiskolás, boldog házasságban élt, amikor az édesanyjánál rákot diagnosztizáltak, ami nagyon gyorsan elvitte. Cheryl próbált a tanulmányaira koncentrálni, miközben a lehető legtöbb időt a kórházban töltötte az édesanyja mellett, felváltva a nevelőapjával.
Az édesanyja halála után úgy érezte, neki kell összetartani a családot, a nővérét és az öccsét, ill. a nevelőapját, azonban kezdett minden szétesni, ahogy a házassága is, mely végül válással végződött.
Egy decemberi napon egy sportbolt polcán megpillantotta a Pacifikus Túraösvény 1. - Kalifornia c. kötetet, melybe belelapozott várakozás közben, majd visszatette, kifizette, amit szeretett volna és távozott.
Csakhogy a PTÖ-ről szóló útikönyv nem hagyta nyugodni, és a túra gondolata is fokozatosan kezdett kikristályosodni előtte, míg egy júniusi napon egy mojavei motelszobában találta magát hatalmas hátizsákja társaságában, hogy másnap útra kelljen, és 1100 mérföld megtétele után az Oregont Washingtonnal összekötő Istenek hídját elérje.
Egyik lépést a másik után tettem meg, a tempómat leginkább vánszorgásnak lehet nevezni. Korábban sem gondoltam, hogy könnyű lesz teljesíteni a PTÖ-t. Tudom, időbe telik, mire hosszászokom. De most, hogy már ténylegesen túráztam, egyre kevésbé voltam biztos abban, hogy tényleg hozzászokom. A PTÖ más volt, mint amilyennek hittem. Én magam is más voltam, mint hittem volna. Már felidézni sem tudtam, mint képzeltem fél évvel korábban, decemberben, amikor elhatároztam, hogy belevágok ebbe a kalandba.
Ekkor még nem sejtette, milyen megpróbáltatások várnak rá: az időjárás szélsőségei, egy kényelmetlen bakancs, egy több tízkilós hátizsák súlya a vállán, vadállatok felbukkanása és sokszor a teljes egyedüllét.
 |
| Cheryl Strayed és az útvonala a PTÖ-n |
Cheryl Strayed nagyon őszintén ír nemcsak a túrája, hanem az élete számos fontos pillanatáról. Nem szépíti a dolgokat, nyílt kártyákkal játszik, legyen szó a magánéletéről, a problémáiról, a gondolatairól, a vágyairól, mindarról, amit korábban és a túra során átélt. Mindarról, ami odáig vezetett, hogy nekivágjon a PTÖ-nek, melytől sokkal többet kapott, mely során sokkal többet tanult, mint gondolta volna.
Nagyon tetszett, hogy a könyv öt nagy része elején egy, vagy két idézetet találunk, mely tökéletes választás volt.
A Vadonban megismertem egy hatalmas csomaggal induló nőt, akinek az eddigi életéből hozott csomagja még súlyosabb volt, mint az, amit a hátán cipelt heteken át, ám képes volt szembenézni vele, a kezdeti összegörnyedt, megtört állapotából lassacskán felegyenesedni, és az Istenek hídjára már emelt fővel lépni, majd újrakezdeni az életét.
Cheryl Strayed ugyanolyan ember, mint bármelyikük. Az ő története bármelyikünké lehetne. Mindannyiunknak megvan az otthonról hozott csomagja és mindannyiunkkal megtörténhet legalább az egyik dolog, ami vele, és ez nem függ az életkorunktól, sem a státuszunktól. Lehetünk huszonévesek vagy harmincasok, negyvenesek, idősebbek, amikor az élet választás elé állít bennünket, és mi választhatunk.
A Pacifikus Túraösvény-túrázásban az volt a legérdekesebb és legalapvetőbb felismerés - bár eközben mégis oly egyszerű... mint a legtöbb dolog -, hogy milyen kevés választási lehetőségem van., s milyen gyakran kényszerülök olyasmit tenni, amire a legkevésbé sem vágyom. Hogy nem lehet sem elmenekülni, sem megúszni. Hogy nem lehetséges a valóságot egy martinival tompítani vagy egy kis hempergés után úgy tenni, mintha nem is létezne. Amikor a bozótba kapaszkodtam, amikor igyekeztem kezdeni valamit vérző ujjammal, amikor minden zaj megriasztott, mert attól féltem, hogy visszajöhet a bika, akkor számba vettem a lehetőségeimet. Csak kettő volt, s ezek gyakorlatilag egybevágtak: visszafordulhatok oda, ahonnan jöttem, vagy továbbmehetek oda, ahová akarok. Mogorván beismertem, hogy bármerre induljak is, a bikával még mindig összefuthatok, hiszen lehunytam a szemem, s ezért nem láttam, merre rohant el. Vagyis választhattam, egy odaúti bika és egy visszaúti bika között.
A Vadon elgondolkodtató, kitárulkozó, olykor nyers szövege talán az Olvasót is egy belső utazásra buzdítja, hogy olyan területe(ke)t fedezzen fel önmagában, ami(k)ről eddig nem tudott, nem mert szembenézni. És megmutatja, hogy a gyógyulás, az igazi változás csendben történik, belül, bennünk, egyedül és nem fanfárok közepette. Kifejezetten ajánlom azoknak, akiknek apasebük van.
Bármilyen őrjítő vagy nehéz volt is az élet az ösvényen, alig múlt el úgy nap, hogy ne találkoztam volna valamivel, amit a PTÖ nyelvén csak "ösvényvarázslatnak" neveznek, valami váratlan, édes aprósággal, ami éles ellentétben állt a túrázás megpróbáltatásaival.
Bevallom, a szemem forgatom, amikor valaki Cheryl Strayedet Doktor Szöszivel azonosítja. A Popsugar interjújából kiderül, hogy Reese Witherspoon ötlete volt, hogy film készüljön a könyvből, és egy szóval sem említi benne Elle Woodsot.
 |
| Cheryl Strayed és Reese Witherspoon (nem Doktor Szöszi) |
Cheryl Strayed: Vadon
Ezermérföldes utam önmagamhoz
Eredeti cím: Wild: From Lost to Found on the Pacific Crest Trail
Fordította: Gázsity Mila
395 oldal
Cartaphilus Kiadó, 2015
Képek: LocationsHub és Bustle
amerikai
Cartaphilus Kiadó
Cheryl Strayed
filmadaptáció
gyász
memoár
önismeret
Pacifikus Túraösvény (PTÖ)
Bejegyzések
0 Hozzászólás
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).