Fordította: Rab Zsuzsa
A dombsoron lovak dobognak át,
Fújják a völgybe szét napok aranyporát.
Lerontanak,s ahol reng a kék öböl,
sörényük olvadt szurka szétömöl.
Nézik a víz csillámló fodrait,
nyakukba most a hold ezüstpányvát hajít.
Árnyától megriad a ménes, elrobog,
a kelő nap felé sörénye fellobog.
A lófejek körül a tavasz napja zeng.
A bögölyhad még álmosan kereng.
De este már csípése mérges –
fülét lesunyja, fölnyihog a ménes.
Pata robajlik egyre élesebben,
felcseng a hang és elhal a füzesben.
A víz a csillagos nagy égig tornyosul,
tükrére bögölyök hamu-esője hull.
A réten az alkony fáradt kékje leng,
sípja szaván a pásztor elmereng.
Figyel a ló, lehajtja nagy fejét,
hallgatja csöndesen a pásztor énekét.
Visszhang harangja zeng, finoman rezzenő,
üzen a széllel egy sosem-legelt mező …
Vers: Lovas versek|Lovas.hu
Bejegyzések
0 Megjegyzés
Köszönöm, hogy itt vagy.
Neked más a véleményed? Hibát találtál? Szólj hozzá(m) bátran :).