Homokba írj,
ha megbántottak,
a hóba írd,
ha nincs már semmid,
az esőnek súgd,
ha hited csorbult,
a szélbe kiáltsd,
ha nincsen senkid.
Ne kőbe vésd!
És ne üzenj a Napnak!
Ne kiálts a földnek,
úgyis cserben hagynak.
Ne írd papírra!
Ne szólj embereknek!
Ne nyomtasd ki könyvbe,
hogy mások nem szeretnek...
Megisszák a szavad,
nem eresztik többé,
foglyuk leszel, s minden
úgy marad örökké!
Nem végleges semmi!
Nem örök a bánat...
Minden pillanatban
a jövőd jön utánad!
Minden újabb perced
egy új élet, új kezdet,
ne a kőbe vésd,
hogyha nem szeretnek...
Homokba írd,
ha megbántottak, egyszer
elfújja a szél, és
nem lesz fontos, hidd el,
ne vésd bele kőbe, mikor
rossz embernek lenni,
ne írj semmit, hogyha
épp nem bírsz szeretni...
Messzire utazunk,
nincs egykönnyen vége,
belefér, hogy néha
fáj az ember léte.
Homokba írd, hóba,
mikor elönt a bánat.
Amit kőbe vésel,
jönni fog utánad.
Forrás: Poet
Bejegyzések
0 hozzászólás