Az imádott Júlia

    A kritikusok csodálták sokoldalúságát. Különösen azt dicsértek, mennyire bele tudja élni magát szerepeibe. Nem volt tudatában annak, hogy megfigyeli az embereket, de amikor egy új szerepet kezdett tanulmányozni, emlékek keltek fel benne, maga sem tudta, honnan jönnek, és úgy találta, hogy ezer dolgot tud arról a szerepről, amelyet alakítania kell, dolgokat, amelyek azelőtt sose jutottak volna eszébe. Elég volt, ha eszébe jutott egy ismerőse, vagy akár csak valaki, akit utcán vagy társaságban látott; ezt az emléket összekapcsolta saját személyiségével, és így épített ki egy szerepet, amely a valóságon alapult, de az ő élményeivel, technikai tudásával és megdöbbentő mágnesességével gazdagodott. Az emberek azt hitték, hogy csak az alatt a két vagy három óra alatt játszik, mialatt a színpadon van; nem tudták, hogy az a szerep, amelyet játszik, egész nap ott van a lelkének hátterében, akkor is, amikor látszólag a legnagyobb figyelemmel beszélget másokkal, és bármivel is foglalkozik közben. Gyakran úgy látta, hogy benne két személy van: a színésznő, a közönség kedvence, a legjobban öltözködő nő Londonban, ám ez csak egy árnyék; és az a nő, akit este ad, az a valóság.

Meglepett, de nagyon tetszett, hogy Maugham nem azonnal vágott bele Júlia és Tom viszonyának történéseibe, hanem előtte visszavitt Júlia gyerekkorába, majd a pályája elejére, amikor megismerte Michaelt, a férjét, és ahogyan fokozatosan megismerték és megszerették a színházba járók.

Az író nagyszerűen kalauzolja el az olvasót a színházi kulisszák között (nem véletlenül, hiszen színművek szerzőjeként alaposan belelátott), ezeket a részeket nagyon szerettem.

Júliával kezdetben nem szimpatizáltam, de később egyre inkább megkedveltem. Imádtam, amikor az öltöztetőnőjét osztotta, ill. amikor egy este az egyik nőismerőse kellemetlen helyzetbe akarta hozni a származása miatt (Júlia apja állatorvos volt), de ő minden természetességét bevetve, a nő ellen fordította az élcet.
Azt olvastam Maughamról, hogy érdekesen viszonyult a nőkhöz (biszexuális volt) - ha fogalmazhatok így -, és örülök, hogy Júlia alakját nem tette végleg antipatikussá.

Tom mindvégig ellenszenves maradt, aki csak arra használja fel az ismeretséget Júliával és Michaellel, hogy felkapaszkodjon az uborkafára, de nagyon tetszett, ahogy minderre Júlia is ráébredt, bár egy kis külső lökésre szükség volt hozzá.

A regény rendkívül olvasmányos, nekem két nap alatt sikerült a végére érnem és végre a filmet is megnéztem. Nos, azt kell mondanom, hogy remek lett. Már egyáltalán nem idegesített a szinkron, pláne úgy, hogy ismertem Júlia jellemét. Annette Bening tényleg csodálatos volt Júliaként, és a könyv csattanója igazán a vásznon teljesedett ki, a regényben nem ütött akkorát. Mindenesetre jár érte a vastaps!

Néhány szó a fordításról: tudom, hogy sokan szeretik Szerb Antalt, és a regény gördülékenységét az ő fordításának köszönheti, mégis néhányszor kikerekedett a szemem:

• egyszer felfedeztem egy de viszont-ot, igen, így egymás mellett!!!
• többször olvastam, hogy XY vesz egy taxit - az rendben van, hogy a vesz a fog szinonimája, de a taxit csak ritkán szokták venni
• az utolsó lapok egyikén pedig azt olvastam, hogy Phaedra Theseus királynő asszonya - hm, ez elég érdekes megállapítás

Tudom, hülye vagyok, hogy kötekszem, de nekem ezek igenis szemet szúrtak.


A borítóról: nekem nagyon tetszik, tökéletesen passzol a cselekményhez. Talán lesz, aki azt gondolja, ciki olyan könyvet elővenni nyilvános helyen, aminek a borítóján ott virít nagybetűkkel a Szerelmes Világirodalom felirat, de szerintem semmivel sem cikibb, mint egy olyannal mutatkozni, amin egy félmeztelen fiúka pózol.


William Somerset Maugham: Színház
Eredeti cím: Theatre
Fordította: Szerb Antal
339 oldal
Magyar Könyvklub, 2001
Kiadói sorozat: Szerelmes Világirodalom
Annette Bening fotóját itt találtam.