Foci a köbön

A megrögzött focidrukkerek bizonyára már számolják, hány nap van még hátra június 11-ig, az idei világbajnokság kezdetéig, mialatt azon morfondíroznak, kik kerülnek be és kik nem kedvenc válogatottjukba. Ellenben a - többségében nőnemű - lakosság másik része már előre retteg a VB egy hónapjától, amikor is esténként kénytelenek lesznek meccset nézni, vagy amennyiben két tévé is van a családban, reménykedhetnek, hogy a konkurens csatornák újra műsorukra tűzik a Szex és New Yorkot, vagy legalább egy másik nőknek szóló régi-új sorozattal rukkolnak elő.

Elkezdtem olvasni a könyvet, és be kell vallanom, azonnal megtetszett az első mondatok után. Sokan nem értik, mi olyan izgalmas abban, hogy tíz-tíz mezőnyjátékos kergeti a labdát és egy-egy kapus ugrabugrál a helyén. Meg kell nézni egy meccset. Nem feltétlenül a helyszínen (bár úgy az igazi), de hétvégente a különböző sportcsatornákon van miből válogatni. Aztán vagy megszereti valaki, vagy nem. De ezt a könyvet azok élvezik leginkább, akik ismerik a Hornby által leírt érzéseket. 

A kis Nick szülei különváltak, apja őt és a húgát hétvégenként látogatta. A közös program helyszíne az állatkert volt, aztán étterem. De egy májusi napon az apa az  FA kupadöntőre vitte a fiát. Aztán eljött a szeptember, amikor az Arsenal egyik meccsére látogattak ki. Az akkor 11 éves Nick sorsa örökre megpecsételődött: Arsenal-szurkoló lett.

Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem.

 
Hornby regénye szurkolói önvallomás, dokuregény és sporttörténelemkönyv is egyben. 1968-tól 1992-ig követhetjük végig az Arsenal szereplését, ill. az író életét, aki a foci iránti szenvedélye mellett, őszintén vall élete különböző eseményeiről is. Szóba kerül az iskola, egyetem, szerelmek, tanítás, írói ambíciók, változások, de az Arsenal iránti rajongása változatlan.

Ha valaki eddig nem értette, mit jelent szurkolónak lenni, olvassa el ezt a könyvet, mert garantáltan választ kap minden kérdésére. Miért örül úgy egy-egy győzelem után? Miért nem lehet hozzászólni egy vereség miatt kerek egy hétig?
Sajnos a huliganizmus is szerepet kap, aminek egyetlen sportágban sem lenne helye, elvégre a sport nem arról szól, hogy melyik csapat szurkolói tudják laposabbra verni az ellentábort.

 
Összességében egy nagyon jól megírt önvallomás egy futballimádó tollából. Aki szereti a focit, ne hagyja ki, aki pedig szeretné megérteni a környezetében élő megrögzött drukkereket, szintén vegye kezébe. Elvégre a fociimádók más időbeosztás szerint élnek, amihez nem árt néha alkalmazkodni.

A futballszurkolók beszélnek így: a mi évünk, a mi időegységünk augusztustól májusig tart (a június és a július nem is létezik igazán, különösen a páratlan számra végződő években, amikor se világbajnokság, se Európa-bajnokság).


Kedves Szurkolók! Már csak 67 nap van hátra és kezdődik az idei VB. A nem focirajongók, pedig keressenek valami elfoglaltságot a  június 11. és július 11. közötti időszakra! :)



Nick Hornby: Fociláz
Eredeti cím: Fever Pitch
Fordította: M. Nagy Miklós
306 oldal
Európa Kiadó, 2010
2600 Ft
Kép: Google.hu

1 hozzászólás

  1. Úgy érzem ebből a postból hogy te várod a foci vb-t igaz? :)

    VálaszTörlés