Bor, franciák, Provence

Ez is azon könyvek egyike, amelyekkel régebben már sokat szemeztem a könyvesbolti portyázások során, végül 500 Ft-ért vettem meg ezzel a borítóval. Nem is bánom, mert ez jobban tetszik, és ezúton kérek elnézést a Russell Crowe-rajongóktól, de nem tartozom közéjük.

Kezdeném azzal, hogy a filmet nemrég néztem meg másodjára és mennyi mindenben, sőt nagyon sokban eltér a regénytől. De nem akarok ezzel untatni senkit. Térjünk át a cselekményre:
Max Skinner 30-as, londoni bróker. Éppen a leginkább utált kollégájával ebédel, amikor közli vele, hogy lenyúlta előle a Max által is kiszemelt üzletet és au revoir. Max alighogy kipakol az irodájából, elindul, hogy az ingatlanügynök Charlie-val vacsorázzon (a későbbiekben ő is fontos szerepet kap), amikor egy Franciaországból érkezett borítékot talál a postaládában. A metrón megdöbbenve olvassa, hogy szeretett Henry bácsikája - akinél gyerekkora nyarait töltötte - elhunyt, és a francia törvények értelmében ő az örökös.
Max végül Provence-ba utazik, de még nem tudja, mi legyen az örökséggel. Saint-Pons tipikus falu, ahol senki sem maradhat ismeretlen, így hamar híre megy az angol érkezésének.

A városokban a szomszédok olyan emberek, akikkel alkalomadtán együtt utazunk a liftben. Vidéken a szomszédok kihatással vannak a mindennapjainkra, éppen ezért fontos volt jó viszonyt ápolni velük.

Max érkezésekor felkeresi a csinos és fiatal jegyzőt, Nathalie-t, akinek a későbbiekben fontos szerepe lesz. Henry bácsi birtokán Claude Rousell fogadja, aki évtizedek óta a szőlőt gondozza, majd másnap megérkezik a minden lében kanál Madame Passapartout (= tolvajkulcs; mindenre jó, mindenhol felhasználható), aki Henry bácsi házvezetőnője volt.
 
Maxnek tetszik a birtok, bár egy-két javítás azért ráférne és a szőlő sem olyan, mint gondolta. Egy nap felbukkan Christie, Henry bácsi sosem ismert lánya Kaliforniából, - aki mellesleg jobban ért a borokhoz, mint unokatestvére - és a segítségével egy titkos borüzletre derül fény.

"Magára hagyva Christie-t, hogy kicsomagolhasson, Max és Madame Passepartout lement a konyhába. Max azért, hogy egy pohár borban keressen vigaszt, Madame Passepartout pedig azért, hogy végre felvilágosítást kapjon gyötrő kérdéseire.
   - De miért nem? -kérdezte újra - Az a legjobb szoba. Az ágy elég nagy két embernek is. Ott együtt lehetnének. Très cosy! (= Nagyon kényelmes!)
  - Csak most találkoztunk.
  - És? Majd megismerik egymást.
  - Ő az unokatestvérem. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy az unokatestvérem.
 Madame Passepartout csak legyintett az efféle rokoni kapcsolatok csip-csup problémájára. - Franciaországban  az arisztokraták fele ápol liaison-t az unokatestvérével. -
Ujja hegyével megbökte Max mellkasát, mintegy nyomatékképen. - És a parasztok közül is sokan. Mit gondol, még itt a faluban  is köztudott, hogy...
  Max megakasztotta az asszonyt a tényfeltárásban. - Nézze, az igazság az, hogy...
  - Á, az igazság.
  - ... az igazság az, hogy sosem csíptem igazán a szőkéket. Jobban kedvelem a barnákat. Mindig is jobban kedveltem.
  - C'est vrai? (= Ez igaz?)
  - Abszolúte.
 Madame Passepartout önkéntelenül is végigsimított elfogadhatóan barna haján, bár közben megvonta a vállát. Ő javaslatot tett egy szerinte ésszerű és megfelelő megoldásra - egy potenciálisan nagyon kellemes megoldásra -, amit Max - amennyire Madame Passepartout ezt megítélhette - egyedül azért utasított el, mert a lány történetesen szőkének született. Nevetséges! Milyen furcsák is a férfiak, különösen az angolok!"