"Minél közelebb vagy a mennyországhoz, annál váratlanabb és gyorsabb a zuhanásod."

Ha reneszánszról van szó egy könyvben, Itáliában játszódik és festmények is vannak benne, akkor nálam már nyert. Legalábbis a témaválasztás. Örök hála Szaniknak, aki felhívta a figyelmemet az írónőre.

 Az előhangban a szomorú Isabellával találkozunk, aki húga síremlékénél ül 1506-ban. De ne szaladjunk ennyire előre.

A regény az Este nővérek, az itáliai quattrocento utolsó és a cinquecento első éveit, ill. Leonardo munkásságát helyezi a középpontba. 1490-ben a  ferrarai d'Este család két lánya: a 15 éves Isabella és a 14 éves Beatrice, az idősebb nővér vőlegényével lovagol. Hamarosan Isabella Francesco Gonzaga, mantovai márki felesége lesz, míg Beatricét a milánói herceg, a Mórként ismert Lodovico Sforza  jegyzi el. A két házasság a családok itáliai uralmát hivatott erősíteni.

A két testvér tűz és víz: Isabella finom, művelt, amolyan igazi reneszánsz hölgy, míg Beatrice vad, imád lovagolni és vadászni, a művészetek pedig hidegen hagyják. Az esküvő után Isabella boldogan él Mantovában; míg húga kénytelen szembesülni azzal, hogy férje továbbra sem hajlandó megválni korábbi szeretőjétől, Cecilia Galleranitól, akit a Mór udvarában tevékenykedő Leonardo a Hermelines hölgy c. képén örökített meg.





Isabella, aki a művészetek nagy mecénásává válik, mindenképpen szeretné magát megörökíttetni az utókor számára a Magistróval. Egyetlen gond akad csak: a mester évekig dolgozik egy-egy művén, amelyeket akkor sem fejez be, ill. Milánóból nem mehet el egyszerűen Ferrarába. Egy reneszánsz kori művész élete sem piskóta. A megbízók folyamatosan siettetik, legyen szó a milánói hercegről vagy a dominikánus rend apátjáról.
Lodovico politikai hovatartozása pedig finoman szólva is kétessé válik, nem beszélve az újonnan felbukkanó szeretőjéről...

Fogadják a figyelmeztetést azok, akik magasra jutottak, és emlékezzenek, hogy amikor Fortuna kerekén a csúcsra jutnak, bármikor a földre kerülhetnek. Minél közelebb vagy a mennyországhoz, annál váratlanabb és gyorsabb a zuhanásod.

Karen Essex hosszasan tanulmányozta a kort, mielőtt megírta volna a regényt. Külön tetszett, hogy a végén egy kis részt szentelt a szereplők további sorsának bemutatására. Plusz pozitívum, hogy a fejezetek címei olaszul voltak (magyarul zárójelben), amelyek a tarot kártya egy-egy lapjára utalnak. A rengeteg műalkotás pedig csak még élvezetesebbé tette az olvasást.

Egy kis ízelítő Leonardo munkásságából, számos képe a könyvben is említésre kerül.






Karen Essex: Leonardo hattyúi
Fordította: Pálfalvi Ilona
448 oldal
General Press Kiadó, 2006
2600 Ft
Képek: Google.hu

2 hozzászólás

  1. Aki keni-vágja az olasz nyelvet!:)
    Érdekes könyv lehet, szeretem a családregényeket, és kort is, amelyben játszódik. És nagyon szépek a festmények így, kicsiben is.

    VálaszTörlés
  2. Akarom, akarom, akarom ezt a könyvet. Ha eddig nem állt volna szándékomban elovasni, most akkor is meghoztad volna a kedvem.:)
    Megpróbálkozol a Kleopátrával is? Egyébként annyit emlegettük az utóbbi időben Essex-et, h a napokban gyorsan neki is álltam A fáraónak.;)

    VálaszTörlés