"Suhovnak szinte jólesik, hogy mindenki ujjal mutogat rá: nemsokára leüli az idejét - csakhogy ő maga sem igen hisz ebben. Lám, azokat, akik a háború alatt töltötték ki az idejüket, mind visszatartották egy külön rendelkezésig, egészen ezerkilencszáznegyvenhatig. S aki csak három évet kapott, öt évvel tovább ülhetett. Mert a törvényt lehet ám csűrni-csavarni. Ha letelik a tíz év, kijelentik, na, itt van neked még tíz. Vagy száműzetésbe küldik.
Ha néha erre gondol, a lelke is elszorul: a kiszabott idő mégiscsak letelik, valahogy lassan lepereg... Uramisten! Valóban szabadon járhat még valaha a maga két lábán?
Csakhogy egy régi táborlakónak nem illik fennhangon kimondania ezeket a gondolatokat. Suhov odaszól Kilgasznak:
- Ne számold te a huszonöt évedet. Az még sehol sincs megírva, hogy leülöd a huszonöt évet, vagy sem. Egy bizonyos, én már lenyomtam kemény nyolc esztendőt.
Hát így él az ember, bele a világba, még arra sem marad ideje, hogy elgondolkozzék rajta; miért és hogyan került ide? No meg hogyan kecmereg ki innen?
Az ügyiratok szerint Suhovot hazaárulásért zárták be. S valóban, be is vallotta, hogy igenis, csak azért adta meg magát az ellenségnek, mert a hazát akarta elárulni, s a hadifogságból is csak azért tért vissza, hogy a német hírszerző szolgálattól kapott feladatát teljesítse. De hogy miféle feladatot, azt se Suhov, se pedig a vizsgálóbírója nem tudta kifundálni. Így hát a végén egyszerűen odaírták: "feladat"."

Tóth Krisztina írásait kb. két-három éve szívesen és viszonylag rendszeresen olvasom a különböző, nem divatmacákkal teli női lapokban. És most végre sikerült könyvformátumban, egyszerre több írásával megismerkedni.

A fejezetek egy-egy testrész történetét mesélik el, az ujjaktól vagy a fenékig. Bevallom, az első pillanatban szokatlan volt, hogy nem magyar szereplőkkel indul a nyitó novella, de ahogyan a kötet címe is sejteti, a novellák fokozatosan egy egésszé kezdenek összeállni, ahogy az apró filmkockák egymás mellé illesztésével kirajzolódik egy kép. Ahogyan haladunk előre, a szereplők élete és az egymáshoz fűződő kapcsolatuk fokozatosan bontakozik ki előttünk. Azonban nem kell megijedni, a történetek külföldi szereplői ugyanolyan húsvér emberek, mint bármelyikünk, esetleg valamelyik ismerősünk. Egyszerű hétköznapi emberek, akiknek megvannak a mindennapos gondjuk, teljesen normális életet élnek, ahogyan azt már íz írónőtől megszokhattuk. Tóth Krisztinánál egyszer sem találkoztam egzotikus helyszínekkel, ostoba, divatmacákkal, akik elmennek a világ másik végére, hogy megtalálják önmagukat. Az ő szereplői közt akad tanárnő, orvos, 30 éves szeretőként élő fiatal nő, mérnök vagy akár romagyerek.

"Akkor a sors – még utoljára – többféle lehetséges történetet felkínált. A valóság pedig a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, haladjunk, akkor legyen ez. Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni."

A történetekről nem írnék inkább semmit, a fenti idézet úgyis mindent elmond. Inkább azt emelném ki, micsoda hatással volt rám ez a könyv. Az egyik vasárnap este vettem le a polcról, kb. 50-60 oldalt olvastam el belőle, mert kezdtem elálmosodni, aminek nem a könyv volt az oka. De nem hagyott nyugodni, úgyhogy negyedórával később már nyúltam a lámpakapcsolóért, mert muszáj volt folytatni. Végül a feléig jutottam, aztán másnap fejeztem be, de úgy, hogy faltam a sorokat, mert így kell jó történeteket szőni, amelyek garantáltan nyomot hagynak az olvasóban, még sokáig ott motoszkálnak a fejében a kirakó egyes darabjai. Így bátran mondhatom, hogy kicsiny lelkem örömmel csukta be az utolsó sor után a könyvet, hogy az egzotikus címekkel villogó kortárs magyar limonádé áradata mellett gyorsan vegyük az irányt a Szépirodalom feliratú polc felé a boltban vagy a könyvtárban és a több száz oldalas agysorvasztás helyett válasszunk inkább egy vékonyka, de annál ütősebb molytápot. Meglátjuk, az agysejtjeink is hálásak lesznek érte.  Igenis jó az, amikor egy-egy történetben a rideg valósággal szembesül a Kedves Olvasó.


Tóth Krisztina: Pixel
168 oldal
Magvető Kiadó, 2011
2490 Ft

Forrás: weheartit.com

Egy ismert és egy valószínűleg ismeretlen verset választottam, kivételesen nem igazítottam rajtuk, hogy megőrizzék az eredeti formájukat. 

Kedves Verskereső!
További adventi versekért érdemes a bejegyzés fejlécén található advent címkére kattintani, és így a blogban  olvasható minden, a témához kapcsolódó verset megtalál(sz). A versek nem másolhatóak, de minden bejegyzésben megtalálható az eredeti oldal linkje, ahonnan hoztam.


Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót
hosszú estéken remegve lestem.
Vártam nyílását azon a sok-sok
felejthetetlen
szép, gyermekkori karácsonyesten.

Kipirult arccal, dobogó szívvel,
úgy vártam, mikor fordul a zárja,
mikor tárul fel, mikor ragyog fel
a titkok fája.
Ó, hogy csábított minden kis ága!

Rég volt … azóta évek repültek,
és messziről int már az öregség,
s azt veszem észre, felnőtt, vén gyerek,
– ez már nem emlék, –
a karácsonyi ajtót lesem még!

Ó, de már többet tudok azóta!
Gazdagabb titkok hívnak és várnak!
Ragyogóbb minden karácsonyfánál,
mit a szem nem láthat
országában a dicső Királynak!

Tudom, az ajtó egyszer kitárul.
S jöhetnek gondok vagy szenvedések,
ez ad most nékem derűt, nyugalmat,
hogy ott az élet
az ajtó mögött … s már küszöbén élek!

       Ma kaptam egy e-mailt a Könyvmolyképző Kiadótól, melyben a most hétvégén megrendezésre kerülő Lámpagyújtás elnevezésű programjukra invitáltak.
Mi is a Lámpagyújtás?
Hét kiadó (Könyvmolyképző, Agave, Park, Ciceró, Jaffa, Gabo és az Ulpius-ház) közös rendezvénye, ahol a vásárlás mellett dedikálásra is lehetőség van, ill. az előzetesen regisztráltak garantált ajándékot kapnak.




Az ajándékokat megnézni, további információk és regisztráció itt.
Aki teheti, menjen el helyettem is! 

Forrás: weheartit

Egyszer azért szeretnék egy olyan könyves eseményről is hallani, ahova nemcsak a Budapesten és a környéken élőknek van esélye eljutni.

Ha már a múlt héten szóba került az a bizonyos kávéreklám, a napokban fedeztem fel, hogy a honlapjukon ismerőseinkben verset is küldhetünk ismert színészek előadásában. Ezen az oldalon találtam a mostani  verset is, amit Gubás Gabi mond el.

A Vidámság Küldöttje különösen a Ferkó édesapjával beszélgetett szívesen:
- A feleséged meg fog gyógyulni - mondta neki -, mert jó orvos fog járni hozzá, s ingyen fog orvosságot kapni. Te csak dolgozz becsülettel tovább is, miként eddig, és harcolj azokkal, akikkel egyenlő sorban vagy. A Ferkó-fiú jó fiú, szófogadó, okos, ő belőle nagyon derék ember fog válni. Kerül majd pénz mindenre, könyvre, tandíjra, ruhára, kosztra, mert úgy illik, hogy a szegény ember gyermekéből is lehessen valaki, nemcsak a gazdagok kényes kölykeiből. A többi gyermek is boldogulni fog, ha jól neveled őket, ki-ki a maga tehetsége szerint. Nem fogtok heten lakni egy szobában, szép, egészséges lakásotok lesz, jó fűtéssel, lámpával. Mert nem tarthat már soká az a gazság, hogy némely ember, aki semmit se dolgozik, harmadmagával tízszobás palotában lakjék és az, aki dolgozik és mindent előteremt, nyomorúságosan éljen. Én meg fogok érkezni egyszer, állandóan itt maradok, s akkor vidámság és igazság lesz a világon. Hanem még sok szegény házba kell benézni - mondta a fényes férfiú -, tehát el kell mennem tőletek.
A fényes, jóságos óriás idegen eltávozott, de még sokáig szólott a muzsika s Ferkó nagyon boldog volt és örömében fölkacagott.

Forrás: http://re-kreativ.blogspot.com/2011/12/karacsony-anno-1880.html

Nos, elvtársak, milyen a mi életünk? Nézzünk szembe vele: a mi életünk nyomorúságos, fáradságos és rövid. Megszületünk, éppen csak annyit kapunk enni, hogy ki ne leheljük páránkat, de aki képes rá, azt ereje végső fogytáig dolgozni kényszerítik; s abban a pillanatban, amikor már nem tudják hasznunkat venni, förtelmes kegyetlenséggel lemészárolnak bennünket. Egyéves kora után Angliában egyetlen állat sem tudja, mi a boldogság és mi a pihenés, Angliában nincs szabad állat. Az állatok élete nyomorúság, és szolgaság: ez a meztelen igazság.

Vajon ez volna a természet rendje? Azért volna így, mert földünk olyan szegény, hogy nem tud tisztességes életet biztosítani lakóinak? Nem, elvtársak, ezerszer nem! Anglia földje termékeny, éghajlata jó, sokkal több állatot tudna bőségesen eltartani, mint amennyi most rajta él. Ez a mi gazdaságunk egyedül eltartana egy tucat lovat, húsz tehenet, száz meg száz juhot - s mindnyájan olyan kényelemben és méltóságban élhetnénk, amilyet most el sem tudunk képzelni. Akkor hát miért élünk ilyen nyomorúságosan? Mert a munkánk szinte minden gyümölcsét ellopják tőlünk az emberek. Ez a válasz, elvtársak, minden problémánkra. Ezt a választ egyetlen szóban összegezhetjük: Ember. Az Ember az egyetlen igazi ellenségünk. Tüntessük el az Embert a színpadról, és az éhség és az agyondolgoztatás legfőbb okát egyszer s mindenkorra megszüntettük.

Hamarosan kiderül, hogy az új élet is számtalan nehézséget és konfliktust tartogat az Állatfarm lakói számára. Napóleon diktatúrát épít ki közöttük.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Kedves Verskereső,
További adventi versekért érdemes a bejegyzés alján található advent címkére kattintani és így a blogban  olvasható minden, a témához kapcsolódó verset megtalál. A versek nem másolhatóak, de minden bejegyzésben megtalálható az eredeti oldal linkje, ahonnan hoztam.

Cesira vidékről került fiatalon Rómába, amikor feleségül ment egy kereskedőhöz. A férje meghalt, ő egyedül maradt a lányával, Rosettával és átvette a bolt vezetését. A háború időszaka pedig igazán a kereskedőknek kedvez, azonban 1943 nyarán, amikor a történetbe csöppenünk, már a főváros sem biztonságos, ezért Cesira úgy dönt, visszatér egykori szülőföldjére. Fel is pakol Rosettával, vonatra szállnak, majd Fondiba érkeznek.