Archive for december 2011

"Suhovnak szinte jólesik, hogy mindenki ujjal mutogat rá: nemsokára leüli az idejét - csakhogy ő maga sem igen hisz ebben. Lám, azokat, akik a háború alatt töltötték ki az idejüket, mind visszatartották egy külön rendelkezésig, egészen ezerkilencszáznegyvenhatig. S aki csak három évet kapott, öt évvel tovább ülhetett. Mert a törvényt lehet ám csűrni-csavarni. Ha letelik a tíz év, kijelentik, na, itt van neked még tíz. Vagy száműzetésbe küldik.
Ha néha erre gondol, a lelke is elszorul: a kiszabott idő mégiscsak letelik, valahogy lassan lepereg... Uramisten! Valóban szabadon járhat még valaha a maga két lábán?
Csakhogy egy régi táborlakónak nem illik fennhangon kimondania ezeket a gondolatokat. Suhov odaszól Kilgasznak:
- Ne számold te a huszonöt évedet. Az még sehol sincs megírva, hogy leülöd a huszonöt évet, vagy sem. Egy bizonyos, én már lenyomtam kemény nyolc esztendőt.
Hát így él az ember, bele a világba, még arra sem marad ideje, hogy elgondolkozzék rajta; miért és hogyan került ide? No meg hogyan kecmereg ki innen?
Az ügyiratok szerint Suhovot hazaárulásért zárták be. S valóban, be is vallotta, hogy igenis, csak azért adta meg magát az ellenségnek, mert a hazát akarta elárulni, s a hadifogságból is csak azért tért vissza, hogy a német hírszerző szolgálattól kapott feladatát teljesítse. De hogy miféle feladatot, azt se Suhov, se pedig a vizsgálóbírója nem tudta kifundálni. Így hát a végén egyszerűen odaírták: "feladat"."

A regényt még bő egy hónapja olvastam a változatosság kedvéért egy kihívás kapcsán, amit végül az utolsó órákban sikerült teljesíteni. Kb. ekkor kezdtem megcsömörleni a kihívásoktól, de erről majd máskor, térjünk inkább át Ivan Gyenyiszovics egy napjára!

Szibériában, az '50-es évek egyik munkatáborában vagyunk, ahol bepillanthatunk az immár nyolcadik évét töltő fogoly, a címszereplő egy napjába. Mondhatnánk, itt is úgy telnek a napok, mint mások életében. Reggel felkelnek, esznek, elmennek dolgozni, ebédelnek, folytatják a munkát, hazamennek, aztán vacsoráznak és lefekszenek aludni. Azonban csak annyi a különbség, hogy itt folyamatos ellenőrzés és motozás megy. Itt nincs szabadság, kivéve betegség esetén és akár vasárnap is dolgozni kell, nincs pihenés, építeni kell a rendszert.

Ivan Gyenyiszovics Suhov ma szeretne a barakkban maradni, ezért felkeresi az orvost. Azonban itt a betegállományba vétel is másként működik: meg van szabva, egyszerre hányan lehetnek betegek, így főhősünk hoppon marad. A foglyok egyedül a hőmérőben reménykedhetnek, ha mínusz negyven fok alá esik a higanyszál, a barakkban maradhatnak. De az időjárás ma nem akar megkönyörülni rajtuk. A reggeli után így a brigádok, köztük Suhovék 104-ese munkába indul. Minden brigád egy-egy meghatározott feladatot végez, építkeznek. A pontos, precíz munkavégzés pedig az életet jelentheti. Minden egyes elvégzett feladat emeli a százalékot, ami magasabb fejadaggal jár.
"Ha az ember jól meggondolja, hát kinek is kellenek ezek a százalékok? A tábornak. A tábor csak így tud sok ezer fölösleges rubelt bezsebelni az építkezéstől, csak így tud prémiumot juttatni a saját embereinek. A korbácsos Volkovoj-féléknek. Neked pedig húsz dekával több kenyér juthat estére. Ezek a húsz dekák pedig az életet jelenthetik"

    Bár a koszt sovány a munkásgyomor számára, azonban egy-egy magasabb adag kenyéradag, amit a munkás elrejthet a matracába, bármikor jól jöhet. Ivan is nagyon jól tudja ezt, ezért is igyekszik mindenkivel jó viszonyt ápolni a táboron belül. Mert sosem lehet tudni.

    Nem is gondolnánk, egy ilyen ember számára, milyen apróságok okozhatnak örömöt: a már említett magasabb ételadag mellett egy kevéske dohány, ha a motozás és a barakk átkutatása során nem találják meg nála a zsebkést (amiért szigorítottba kerülne, ami minden fogoly rémálma), az eldugott kenyeret, egy új nap reményét. Talán már egy nappal közelebb kerül a szabaduláshoz is. Suhov számára minden nap egyforma. Ugyanúgy felkel hajnalban, átesik a szokásos átvizsgáláson, elmegy dolgozni, eszik, visszamegy és vége a napnak. Maga sem tudja, miért került oda, de örül, hogy él és talán egyszer hazatérhet a családjához. Nem kenődik el, nem siránkozik, egyszerűen végzi a dolgát, mert még hisz a szabadulásban.

   Szolzsenyicin maga is tizenegy évet húzott le börtönökben és munkatáborokban, így a regény hitelességét egy pillanatig sem kérdőjelezhetjük meg. Sokan nehéznek találják ezt a regényt, ami igaz is, de az olvasás előtt nem is sejtettem, hogy ennyire őszinte, sőt nemegyszer humoros beszámolóval lesz dolgom. Ezen felbuzdulva, biztosan fogok mást is olvasni az írótól, aki közelebb hozott számomra egy eddig csak hallomásból ismert rendszert és világot.

Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Eredeti cím: Один день Ивана Денисовича
Fordította: Wessely László
108 oldal
Interpopulart Könyvkiadó, 1995

Vagy elolvasható a MEK-ban.

"Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő! Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna."

Tóth Krisztina írásait kb. két-három éve szívesen és viszonylag rendszeresen olvasom a különböző, nem divatmacákkal teli női lapokban. És most végre sikerült könyvformátumban, egyszerre több írásával megismerkedni.

A fejezetek egy-egy testrész történetét mesélik el, az ujjaktól vagy a fenékig. Bevallom, az első pillanatban szokatlan volt, hogy nem magyar szereplőkkel indul a nyitó novella, de ahogyan a kötet címe is sejteti, a novellák fokozatosan egy egésszé kezdenek összeállni, ahogy az apró filmkockák egymás mellé illesztésével kirajzolódik egy kép. Ahogyan haladunk előre, a szereplők élete és az egymáshoz fűződő kapcsolatuk fokozatosan bontakozik ki előttünk. Azonban nem kell megijedni, a történetek külföldi szereplői ugyanolyan húsvér emberek, mint bármelyikünk, esetleg valamelyik ismerősünk. Egyszerű hétköznapi emberek, akiknek megvannak a mindennapos gondjuk, teljesen normális életet élnek, ahogyan azt már íz írónőtől megszokhattuk. Tóth Krisztinánál egyszer sem találkoztam egzotikus helyszínekkel, ostoba, divatmacákkal, akik elmennek a világ másik végére, hogy megtalálják önmagukat. Az ő szereplői közt akad tanárnő, orvos, 30 éves szeretőként élő fiatal nő, mérnök vagy akár romagyerek.

"Akkor a sors – még utoljára – többféle lehetséges történetet felkínált. A valóság pedig a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, haladjunk, akkor legyen ez. Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni."

A történetekről nem írnék inkább semmit, a fenti idézet úgyis mindent elmond. Inkább azt emelném ki, micsoda hatással volt rám ez a könyv. Az egyik vasárnap este vettem le a polcról, kb. 50-60 oldalt olvastam el belőle, mert kezdtem elálmosodni, aminek nem a könyv volt az oka. De nem hagyott nyugodni, úgyhogy negyedórával később már nyúltam a lámpakapcsolóért, mert muszáj volt folytatni. Végül a feléig jutottam, aztán másnap fejeztem be, de úgy, hogy faltam a sorokat, mert így kell jó történeteket szőni, amelyek garantáltan nyomot hagynak az olvasóban, még sokáig ott motoszkálnak a fejében a kirakó egyes darabjai. Így bátran mondhatom, hogy kicsiny lelkem örömmel csukta be az utolsó sor után a könyvet, hogy az egzotikus címekkel villogó kortárs magyar limonádé áradata mellett gyorsan vegyük az irányt a Szépirodalom feliratú polc felé a boltban vagy a könyvtárban és a több száz oldalas agysorvasztás helyett válasszunk inkább egy vékonyka, de annál ütősebb molytápot. Meglátjuk, az agysejtjeink is hálásak lesznek érte. Igenis jó az, amikor egy-egy történetben a rideg valósággal szembesül a Kedves Olvasó.

Tóth Krisztina: Pixel
168 oldal
Magvető Kiadó, 2011
2490 Ft

A Vidámság Küldöttje különösen a Ferkó édesapjával beszélgetett szívesen:
- A feleséged meg fog gyógyulni - mondta neki -, mert jó orvos fog járni hozzá, s ingyen fog orvosságot kapni. Te csak dolgozz becsülettel tovább is, miként eddig, és harcolj azokkal, akikkel egyenlő sorban vagy. A Ferkó-fiú jó fiú, szófogadó, okos, ő belőle nagyon derék ember fog válni. Kerül majd pénz mindenre, könyvre, tandíjra, ruhára, kosztra, mert úgy illik, hogy a szegény ember gyermekéből is lehessen valaki, nemcsak a gazdagok kényes kölykeiből. A többi gyermek is boldogulni fog, ha jól neveled őket, ki-ki a maga tehetsége szerint. Nem fogtok heten lakni egy szobában, szép, egészséges lakásotok lesz, jó fűtéssel, lámpával. Mert nem tarthat már soká az a gazság, hogy némely ember, aki semmit se dolgozik, harmadmagával tízszobás palotában lakjék és az, aki dolgozik és mindent előteremt, nyomorúságosan éljen. Én meg fogok érkezni egyszer, állandóan itt maradok, s akkor vidámság és igazság lesz a világon. Hanem még sok szegény házba kell benézni - mondta a fényes férfiú -, tehát el kell mennem tőletek.
A fényes, jóságos óriás idegen eltávozott, de még sokáig szólott a muzsika s Ferkó nagyon boldog volt és örömében fölkacagott.

Nemrégiben fedeztem fel ezt a könyvecskét, amikor Ady könyveire kerestem rá az Alexandra honlapján. Rögtön ki is szúrtam és a könyvmaratonnak hála, már hétfő reggel a virtuális kosaramban landolt, aztán pedig csak vártam, mikor kezdhetem el. Mert ezt a könyvet ilyenkor jó olvasni.

A kötetben Ady ismert és kevésbé ismert versei mellett megismerhetjük a prózaírót is. Mert ezt bizony nem tanítják. A mindenki által ismert Karácsony (Harang csendül, ének zendül) és a Kis, karácsonyi ének (Tegnap harangoztak) sok régi karácsony emlékét felidézte számomra.

Az idézetet A Vidámság Küldöttje c. novellából választottam, amely egy szegény család karácsonyát meséli el, és bátran mondhatom, hogy Ady legszebb írása, amit eddig olvastam. Igazi szívmelengető, karácsonyi olvasmány.

A legtöbb novellában - ahogy azt már Adytól megszokhattuk - a cinizmus, a lemondás és a világból való kiábrándultság mellett meg-megcsillan a remény egy-egy aprócska fénysugara is.

Azért a pesszimisták sem fognak csalódni, Az Árkyak karácsonya és Az orosz karácsony egyaránt megrázó.

Forrás: http://re-kreativ.blogspot.com/2011/12/karacsony-anno-1880.html

Ez a kis könyv egy igazi csemege lehet mindenkinek, ugyanis gyönyörű, a boldog békeéveket idéző illusztrációk választják el az írásokat, melyek igazi karácsonyi hangulatot teremtenek az olvasáshoz. Ajándékba is remek választás, az Ady-rajongók polcáról pedig nem hiányozhat.

Ady Endre: Betlehem néma - Ady Endre minden karácsonyi írása

Noran Kiadó, 2002

76 oldal

1600 Ft

Nos, elvtársak, milyen a mi életünk? Nézzünk szembe vele: a mi életünk nyomorúságos, fáradságos és rövid. Megszületünk, éppen csak annyit kapunk enni, hogy ki ne leheljük páránkat, de aki képes rá, azt ereje végső fogytáig dolgozni kényszerítik; s abban a pillanatban, amikor már nem tudják hasznunkat venni, förtelmes kegyetlenséggel lemészárolnak bennünket. Egyéves kora után Angliában egyetlen állat sem tudja, mi a boldogság és mi a pihenés, Angliában nincs szabad állat. Az állatok élete nyomorúság, és szolgaság: ez a meztelen igazság.

Vajon ez volna a természet rendje? Azért volna így, mert földünk olyan szegény, hogy nem tud tisztességes életet biztosítani lakóinak? Nem, elvtársak, ezerszer nem! Anglia földje termékeny, éghajlata jó, sokkal több állatot tudna bőségesen eltartani, mint amennyi most rajta él. Ez a mi gazdaságunk egyedül eltartana egy tucat lovat, húsz tehenet, száz meg száz juhot - s mindnyájan olyan kényelemben és méltóságban élhetnénk, amilyet most el sem tudunk képzelni. Akkor hát miért élünk ilyen nyomorúságosan? Mert a munkánk szinte minden gyümölcsét ellopják tőlünk az emberek. Ez a válasz, elvtársak, minden problémánkra. Ezt a választ egyetlen szóban összegezhetjük: Ember. Az Ember az egyetlen igazi ellenségünk. Tüntessük el az Embert a színpadról, és az éhség és az agyondolgoztatás legfőbb okát egyszer s mindenkorra megszüntettük.

Már egy ideje folyamatosan beugrott a „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél." mondat, így tegnap végre elolvastam Orwell örök érvényű Tündérmeséjét, ahogyan az alcím is jelzi.

Mr. Jones Major nevű gazdaságában az éj leple alatt az állatok a pajtába sereglenek, hogy meghallgassák a legidősebb disznó, az Őrnagy beszámolóját az előző esti álmáról. Az Őrnagy azonban először beszédet mond az összegyűlteknek, akiknek felnyitja a szemét a valódi életükről, hogy mennyit kell szenvedniük és dolgozniuk, aminek csak és kizárólag egy oka van: az ember. Az Őrnagy végül elmeséli az álmát is, ami egy régi dal, az Angolhon állatai.

Az Őrnagy három nap múlva jobb létre szenderül, de az állatokban ott motoszkál a Forradalom, amiről az öreg mesélt nekik. Bár nem tudják, milyen is lehet és megérik-e, de erőt merítenek belőle, hogy a sorsuk jobbra fordul. Az irányítást két disznó veszi át: Napóleon és Hógolyó. Néhány hónap múlva a Forradalom sikert arat, Jones gazdát elűzik és a két malac vezetésével az állatok átveszik a hatalmat a Majorban, amit ezentúl Állatfarmra neveznek át. Hógolyó, aki időközben írni és olvasni is megtanult, a pajta falára felfesti a HÉTPARANCSOLATot, amit minden állatnak be kell tartani:

HÉTPARANCSOLAT

1. Aki két lábon jár, az ellenség.
2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát.
3. Állat nem visel ruhát.
4. Állat nem alszik ágyban.
5. Állat nem iszik alkoholt.
6. Állat nem öl meg más állatot.
7. Minden állat egyenlő.

Hamarosan kiderül, hogy az új élet is számtalan nehézséget és konfliktust tartogat az Állatfarm lakói számára. Napóleon diktatúrát épít ki közöttük.

Ahogyan már sokan mások is írták, Orwell a diktatúrákról igyekezett lerántani a leplet a történetben, egészen pontosan a szovjetek által létrehozottról. De nem szeretném a történelmi párhuzamokat bolygatni, hanem elég csak szétnézni napjainkban, talán csak a környezetünkben is. Mert ki nem érezte még azt, hogy bár egyenlő félnek kezelik papíron, de amikor döntésre kerül a sor vagy bármilyen probléma merül fel, az ő véleménye, segítsége, ötlete senkit sem érdekel? Ugye, hogy ismerős?
Különösen tetszett, hogy a disznók minden intézkedésüket meg tudták magyarázni - ahogyan a mai utódaik is. Ezért is érdemes elolvasni, mert Orwell kegyetlenül szembesít bennünket a valósággal. A Tündérmese mondanivalója ma is érvényes, sőt az lesz évek múlva is. Mert akaratlanul is magunkra és embertársainkra ismerünk Bandi és Rózsi (lovak), Malvin (kecske), Benjámin (szamár) és a többi állat közt.

George Orwell: Állatfarm - Tündérmese
Eredeti cím: Animal Farm - A Fairy Story
Fordította: Szíjgyártó László
134 oldal
Európa Kiadó - Diákkönyvtár sorozat
850 Ft

Vagy elolvasható a MEK-ban.

Képek: weheartit

" - Édesanya - szólalt meg Rosetta pár lépés után -, te azt mondtad, hogy itt vidéken nincs háború, pedig ez az ember az életünkre tört.
- Tévedtem, gyerekem - válaszoltam neki. - Falun, városon, mindenütt háború van."

Cesira vidékről került fiatalon Rómába, amikor feleségül ment egy kereskedőhöz. A férje meghalt, ő egyedül maradt a lányával, Rosettával és átvette a bolt vezetését. A háború időszaka pedig igazán a kereskedőknek kedvez, azonban 1943 nyarán, amikor a történetbe csöppenünk, már a főváros sem biztonságos, ezért Cesira úgy dönt, visszatér egykori szülőföldjére. Fel is pakol Rosettával, vonatra szállnak, majd Fondiba érkeznek.

Hamarosan egy házhoz érnek, ahol bár a gazda, Vincenzo egyáltalán nem kedvesen fogadja őket, végül mégis elszállásolja a két nőt. Vincenzo feleségével, a szószátyár Concettával és két fiával él, akik a fasiszták elől bujkálnak.

Egyik nap azonban, amikor megérkeznek a fasiszták, akik másnapra berendelik magukhoz Rosettát, az éj leple alatt anya és lánya megszökik. Ez után a Festa családhoz kerülnek, ahol egy kis lyukban kapnak szállást. Itt ismerkednek a család többi tagjával és a többi evakuálttal.

Forrás: Est.hu (részlet az 1988-as filmből)

Így tengetik a napjaikat és folyamatosan az angolok érkezését várják, akik véget vetnek a háborúnak.

A regény narrátora, Cesira többször utal egy bizonyos sorsdöntő eseményre az életükben, de amikor odajutunk, úgy letaglóz, hogy leesik az állunk. A közbenső időben pedig folyamatosan szembesülünk a háború következményeivel:

" És hadd mondjam meg itt, hogy nagy próbatétel a háború; háborúban és nem békeidőben kellene szemügyre venni az embereket; nem amikor él a törvény és a felebaráti tisztelet meg az istenfélelem; hanem amikor mindez nem létezik, és mindenki féktelenül és gátlástalanul igazi természete szerint cselekszik."

Az embertelen körülmények ellenére Cesira mindvégig igyekszik megvédeni a mélyen vallásos, tisztalelkű lányát a háború borzalmaitól, már amennyire tudja.

Moravia Cesira bőrébe bújva hiteles és megdöbbentő képet fest a II. világháború következményeiről, az emberi pusztítás és kapzsiság erejéről. Bár a történet lassan hömpölyög, mégis folyamatosan érezzük az együtt élők közötti konfliktust és a tragédia szelét.
Megdöbbentő és elgondolkodtató regény, az a fajta könyv, amit nem egykönnyen felejt el az ember.
Sajnálatos, hogy a boltok polcairól eltűnt.

A regényből 1961-ban és 1988-ban nagy sikerű filmet forgattak Sophia Loren főszereplésével. Igen, mindkét alkalommal Sophia Loren játszotta Cesirát. Az 1988-as, kétrészes változatot végre sikerült megnéznem. Hm, persze számos változtatásra figyeltem fel, de ahogy lenni szokott, ez-az kimaradt, ami a regényben jelentőséggel bír. Érdekes, hogy a könyvben a vidékiek tegeződnek, azonban Michele (Filippo fia, az egyetlen tanult ember a közösségben) és Cesira magázódik, sőt, a kapcsolatukat is másként mutatta be a film.
Mindenesetre Sophia Loren zseniálisan alakította Cesirát, és az olvasáshoz kedvcsinálónak nem rossz ez az adaptáció, azonban olvasás közben valószínűleg többször is meglepetésekbe ütközhet az ember.