Vers hétfőn ~ Friedrich Schiller - Vágyódás

Ah, e szürke völgy ölébül,
hol hideg köd fojtogat,
boldog volnék, ah! ha végül
meglelném a kiutat.
Halmot látok messze zölden,
örök ott az ifjuság!
Volna szárnyam, volna röptem,
hogy sietnék oda át!

Harmóniák hangja szárnyal,
édes égi nyugalom,
s enyhe balzsam-illatárral
száll felém a fuvalom.
Aranyszínben dúsan érett
gyümölcs int a lomb alatt
és virágot nem emészt meg
soha ott a téli fagy.

Mily jó lehet ott a fényben,
hol örökös nap ragyog!
S a tetőn a tiszta lég fenn –
ó milyen lágy lehet ott!
Jaj de nékem útam állja
a dühöngő áradat;
oly magasra csap fel árja,
hogy a szívem elakad.

Ott egy sajka ring a vízen
Ahl de rajta nincs hajós.
Ne habozz hát! bele frissen!
Vitorlája dagadoz.
Higgy és merj, s ne várd hiába
az istenek zálogát;
mert a csodák szép honába
csak egy csoda vihet át.