Amikor annak idején megláttam Böszörményi Gyula regényének borítóját, rögtön az jutott eszembe, hogy ez a leányzó bizony igencsak hasonlít Monica Belluccira. Majd olvastam egy-két pozitív, sőt lelkes véleményt a könyvről, de valahogy mindig elkerült. Egészen mostanáig.

1896-ban a 16 esztendős Hangay Emma kisasszony - egy marosvásárhelyi özvegy könyvkereskedő nagyobbik leánya - a székesfővárosba érkezik nagynénjéhez, hogy megtekintse a Millennium alkalmából rendezett ünnepségeket. Emma izgatottan és lelkesen toppan be a nem éppen kedves Róza néni és kuzinja, Ottó lakásába. Néhány nap múlva azonban a lány eltűnik és életjelet sem ad magáról.


1900 márciusában azonban egy korábban keltezett táviratot kap a szomorú apa, aki sosem hitt azoknak a véleményeknek, melyek szerint leánya megismerkedett és megszökött valakivel.
A távirat idején Emma nagyon is jól volt, és azt ígérte, hogy egy közös ismerősükön keresztül üzen majd. Ezen felbuzdulva húga, a 17 éves Mili (Emília) meggyőzi szeretett papuskáját, hadd utazzon ő is Budapestre, hogy a táviratban említett személynél érdeklődhessen nővéréről.

Mili kisasszony meg is érkezik nagynénjéhez, ahol egyik éjszaka érdekes beszélgetés foszlányainak tanúja lesz, mely nagynénje és annak fia között zajlik, és melyből megdöbbentő dolog jut tudomására.

Mili másnap felkeresi az ominózus személyt, és ezt követően jelenlegi otthonában váratlan és vérfagyasztó látvány fogadja. Róza nénit brutálisan meggyilkolták! Ez a fordulat menekülésre, majd egyenesen Ambrózy báró kocsijának kerekei alá vezérli a kisasszonyt.

A harmincas éveiben járó Ambrózy Richárd már számos bűnügyi rejtély megoldásában segédkezett a rendőrségnél, így nem meglepő, hogy erre vezette útja. Azonban egy ilyen találkozásra ő sem számított. A báró ugyanis minden ötven év alatti nőt finoman fogalmazva is ostobának, hisztizőnek és ájuldozónak tart.

– Uram, ön engem ostoba csitrinek néz, ami természetesen szíve joga – mondtam. – Csakhogy engem jelenleg fikarcnyit sem érdekelnek a maga úri kaszinóban felszedett, ostoba előítéletei! Halljam inkább, mit sikerült kiderítenie az ügyemről! Ha maradéktalanul megosztja velem ama súlyos titkokat, amikre célzott, én cserébe felhatalmazom, hogy ha netán a hírei hatására elájulnék vagy hisztériázni kezdenék, ön nyugodtan és haladéktalanul elhagyhatja ezt a szalont, s nem kell a segítségemre lennie.

Ez a találkozás pedig "összehozza" két főszereplőnket, ugyanis a nyomozás érdekében a báró kénytelen elviselni Milit, hiszen neki köszönhetően értesül bizonyos információkról, melyeknek nem kevés közük van a gyilkossághoz, ráadásul ezek ismerete a lányt is veszélybe sodorja.

Mili azonban nem az a szegény vidéki kislány, akinek tűnik. Nagyon is talpraesett, okos és éles nyelvű a kisasszony, mely tulajdonságok nem egyszer okoznak bosszúságot a detektívnek. De mindez visszafelé is igaz, hiszen a báró is legalább annyiszor kihúzza a gyufát Milinél.
Mondanom sem kell, hogy kettejük különbözősége már garantálja, hogy olvasás közben jól szórakozzunk.
De akit a krimiszál vonz, sem fog csalódni, hiszen bűntényekből, vérből és más izgalmakból sincs hiány. Azt azonban el kell árulnom, hogy - talán mert Agatha Christie-n és Homicidioson edződtem -, ezek a részek már nem voltak annyira letaglózóak számomra. Ám ez ne riasszon el senkit sem, aki borzongást remél a  regénytől, mert lesz benne része...

A történet két szálon fut, az egyiken Emma meséli el az elrablását és az ez után történteket, míg a másik a "jelenben" szövődik, és Mili a narrátorunk.

Bevallom, valamikor az első 50-60 oldal környékén még azon gondolkodtam, hogy félreteszem, és valami mást olvasok, de aztán mégis folytattam. Bár nálam nem volt meg a kezdetektől az a bizonyos hűha-érzés, de aztán azon kaptam magam, hogy mindjárt a 100. oldalnál tartok. És innentől már nem volt megállás.

Végig éreztem a regényen, hogy alapos kutatómunka előzte meg, melyet alátámasztanak a lábjegyzetek is, melyek jól jönnek olvasás közben, elvégre nem ismerhetjük a korabeli szlenget vagy a múlt század fordulójának minden nevezetes vagy kevésbé nevezetes személyét.

A cselekmény végig izgalmas, hiszen megjárjuk a Lipótmezőt, megismerjük az Ambrózy-villát, a korabeli szórakozóhelyeket, a rendőrséget és ahogy fentebb említettem, a kor számos alakja is megelevenedik a lapokon.

Bevallom, volt, amire rájöttem, és bár az első rész egy hatalmas Folyt. köv.-vel zárul, ami olyan, mint amikor a kedvenc sorozatunk aktuális része a legizgalmasabb pillanatban ér véget és nekünk várnunk kell a következő hétig. Vagy évadig. Nos, itt az utóbbit tapasztalhatjuk. És bár szerettem olvasni, nagyon tetszett a 19. századvégi hangulat, a nyelvezet, és megszerettem Milit is, aki egy igencsak bátor lány, akinek nagyon is helyén van az esze, valamint "az ő báróját", aki talán nem is olyan zord, amilyennek mutatja magát, most mégsem érzem azt, hogy azonnal el kell kezdenem a második részt. Pedig nem kell várnom egy évet rá, ahogy a korábban olvasóknak. De abban biztos vagyok, elolvasom, ahogyan a többi részt is.

Jó hír a rajongóknak: a Könyvhétre érkezik a sorozat 3,5. része, a Bitó és borostyán.

Ami elszomorított olvasás közben: a regénynek két korrektora is van/volt, azonban számos elírást (elgépelést vagy nyomdahibát) és helyesírási hibát találtam. Amikor megláttam a guggol igét 2 g-vel  (azaz gugolnak írva), elővettem az új Bibliát  (azaz a 12. kiadást, ahogy az egyik középiskolai magyartanárom mondaná, magyarul a helyesírási szabályzatot) , hogy ezt is megváltoztatták vagy tényleg jól látok, és tényleg elírták? Sajnos az utóbbi igazolódott be. Ami csupán azért zavar és azért kukacoskodom, mert 14 éves kortól ajánlott, és mivel egy igen népszerű sorozatról van szó, sokan olvassák, és lehet, hogy éppen innen vesznek át egy-egy rosszul írt szót az olvasók. Erre jobban kellett volna figyelni.

Agatha Christie regényének keretét egy bírósági tárgyalás adja, melynek során Elinor Carlisle áll a vádlottak padján, aki - a rendelkezésre álló bizonyítékok és a körülmények alapján - megmérgezte Mary Gerrardot.
De Lady Agatha sem szalad ennyire előre, így ezt követően megismerjük azokat az eseményeket, melyek a tárgyalóteremig vezettek.

Elinor Carlisle fiatal, londoni lány, aki Roddy Welman jegyese, és beteg, vidéki nagynénje halála után csinos örökségre számíthat. Az örökségből nagy valószínűséggel Roddy is részesedik, mivel a nagynéni elhunyt férjének unokaöccse.

Egy nap Elinor névtelen levelet kap, melyben arra figyelmeztetik, ha nem figyel, egy bizonyos személy kitúrhatja az örökségéből. Ez a személy pedig csakis Mary Gerrard lehet, a néni kapusának lánya, aki folyamatosan látogatja Mrs. Welmant, felolvas neki, és  mellesleg akiért a néni már így is sokat tett érte, ugyanis ő finanszírozta a lány tanulmányait.

A levél hatására Elinor és Roddy meg is látogatja az idős asszonyt, aki a szélütés következtében már szinte teljesen magatehetetlen, ezért állandó gondozásra szorul. Ezt a feladatot látja el O' Brien nővér, akihez rendszeresen benéz a körzeti nővér, Hopkins nővér is, illetve a faluba nemrég került fiatal orvos, Peter Lord.

A látogatás során Roddy szeme megakad Maryn, akit apja és néhány környékbeli sem szível. Szerintük a lány túlságosan úri kisasszony lett és nagyra van magával.
A találkozásról Elinor is tudomást szerez.

Hamarosan a nagynéni befejezi földi pályafutását, és ez az esemény nem várt fordulatot tartogat. Minden Elinorra száll, aki egy jelentős összeget készül utaltatni Marynek is.
Ez a fordulat készteti a Mary-t nagyon is kedvelő Hopkins nővért, hogy készítse el a végrendeletét, elvégre sosem lehet tudni. A lány kötélnek is áll.

Néhány hét múlva Elinor visszatér a nagynéni házába, ahol ebédre hívja Maryt, aki nem is sejti ez lesz számára az utolsó.

A halál oka mérgezés, és a helyszínen talált címkedarab és a feltételezett indíték alapján az elkövető nem lehet más, mint Elinor. Elvégre ki másnak lehetett volna indítéka, és mi más lenne jobb indíték egy gyilkosságra, mint a féltékenység?

Éppen ezekben nem hisz - vagy inkább nem akar hinni - Lord doktor, aki Hercule Poirot-hoz fordul.

- Az ember nem tankönyvből nyomoz! A saját természetes intelligenciájára kell hagyatkoznia.
- De találhat ott valami nyomot, nem? - erősködött Peter Lord.
- Túl sok detektívregényt olvasott, barátom - sóhajtott Poirot. - Az önök rendőrsége egészen kiváló testület. Semmi kétségem afelől, hogy rendkívül gondosan átkutatták a házat és a kertet.
- Olyan bizonyítékokért, amelyek Elinor Carlisle bűnösségét bizonyítják... olyanokért, amelyek mellette szólhatnak, nem.
- Kedves barátom - sóhajtott ismét Poirot -, a rendőrség nem kegyetlen szörnyeteg! Elinor Carlisle-t azért tartóztatták le, mert elegendő bizonyítékot találtak ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene... meg kell hogy mondjam, nagyon meggyőző bizonyítékokat. Teljesen haszontalan dolog lett volna végigmennem olyan terepen, amelyet a rendőrség már egyszer átfésült.
- Most mégis oda akar menni!
- Igen - bólintott Poirot -, most oda kell mennem. Mert most már pontosan tudom, mit keresek. Ha már az agysejtek tisztázzák a dolgokat, akkor kezd dolgozni a szem.

Az agysejtek pedig ismét elvezetnek a bűnöshöz.
De az idáig vezető úton sem unatkoztam, amíg Poirot - szokásához híven - mindenkit felkeresett és kikérdezett. Gyanúsítottakból és indítékokból most sem volt hiány, már erős volt bennem a gyanú, hogy X volt az, amikor jött egy csavar és mindenre fény derült. De hogy Elinor volt-e az elkövető, vagy esetleg valaki más, természetesen nem árulom el. Annyit viszont igen, hogy van egy nagyon erős pszichológiai nyomás Elinoron, ami nagyon tetszett.
Mellesleg eszembe juttatott valamit: már nem emlékszem, hol olvastam vagy hallottam, hogy az elkövetési mód alapján következtethetünk a gyilkos nemére. Ez pedig most is beigazolódott.

Ráadásul azt is megtudtam, hogy a korabeli Angliában a postán bárki megvehette a végrendelethez szükséges nyomtatványt, amit aztán egy ügyvédhez kellett csupán eljuttatnia. Akár postán. Mi ez, ha nem egyszerűsített ügyintézés?

Egy baki: Mary egy levelet ír Hopkins nővérnek a Hatodik fejezet végén, melynek dátuma július 25., és melyben közli, hogy másnap a faluba érkezik és megszállhatna-e nála? Tehát Mary július 26-án érkezik a nővérhez a levél szerint.
A következő fejezetben Elinor július 25-én érkezik a faluba és Mary aznap hal meg. Mary tehát időutazik, vagy elírta a levél dátumát? Majd a Huszonegyedik fejezetben visszatérünk a tárgyalóterembe, és a vád szerint Elinor július 27-én mérgezte meg Maryt. Akkor hogy is van ez?
Az én agysejtjeim is figyeltek ám.

Ettől eltekintve izgalmas és letehetetlen olvasmány, melynek során senkinek sem fognak ellustulni az agysejtjei.

Gondoltam, megnézem a filmváltozatát is, de amikor megkerestem, melyik évadban is találom, felfedeztem, hogy két szereplő vezetéknevét is megváltoztatták, amit őszintén szólva nem értek. Így inkább kihagyom és maradok a regénynél


Agatha Christie: Cipruskoporsó
Eredeti cím: Sad Cyprus
Fordította: Zombory Erzsébet
264 oldal
Európa Kiadó, 2012
2300 Ft