Ezúttal egy újabb Poirot-történetet választottam, mert az eddigi tapasztalataim alapján a kis belga utazásai (is) mindig izgalmakat tartogatnak. Most sem volt másként, bár Poirot biztosan nem így tervezte az útját.
A Prometheus névre keresztelt járat egy szeptemberi napon Párizsból Croydonba indul a fedélzete hátsó szalonjában tizenegy utassal és két légiutas-kísérővel. A társaság vegyesebb már nem is lehetne: van közte orvos, egy apa és fia, akik régészek és éppen a legújabb kincseikről beszélgetnek (vagy inkább vitatkoznak), egy fiatal krimiíró, egy vállalkozó, egy grófnő, egy nagyságos kisasszony, egy fodrász lány és vele szemben egy fogorvos, egy idősebb hölgy és természetesen Hercule Poirot, aki leginkább igyekszik túlélni az utat. Sajnos Poirot gyomra nincs kibékülve a repüléssel.
Mire azonban a gép földet ér Croydonban, az utasok között valóban lesz valaki, aki nem éli túl az utat: az idősebb hölgy.
De hogy történhetett ez, hiszen mindenki és minden szem előtt volt? Az utasok közül alig hagyta el valaki a helyét, azok is csak a mosdóba mentek. Ráadásul a gyilkos egy köpőcsövet használva követte el tettét, amelyet - volt olyan balga - éppen Poirot ülése mögött rejtett el. Így ezúttal Poirot gyanúsítottként jelenik meg - amit ő természetesen kikér magának -, és hozzálát, hogy fényt derítsen a gyilkos valódi kilétére.
A nyomozás ezúttal nemzetközi viszonylatot ölt, hiszen Japp felügyelő mellett francia részről Fournier segíti a nyomozást.
- Örömmel hallom, hogy ön is érdeklődik az ügy állása iránt, monsieur Poirot.
- Mi mást tehetnék, drága monsieur Gilles, ha egyszer csaknem az orrom előtt történt? Ez aztán a szégyen, nemdebár? Hercule Poirot békésen szundikál, miközben mellette megölnek valakit!
Ez bizony igen nagy szégyen lenne, ezért Poirot a nyomozás bizonyos részeibe bevonja a fodrász lányt, Jane-t és a fogorvost, Norman Gale-t is. Miután az áldozatról kiderül, azzal kereste a kenyerét, hogy magas rangú személyeknek nyújtott kölcsönt, rögtön felmerül a gyanú, vajon kiről tudott meg olyasmit a Madame Giselle-ként ismert elhunyt, aki nem szerette volna, ha mindez nyilvánosságra kerül? Mert madame Giselle nyomon követte az ügyfelei életét és szinte mindig behajtotta rajtuk a pénzét.
Gyanúsítottakból most sincs hiány, hiszen egyikük kokainfüggő és megrögzött szerencsejátékos - így neki bizonyára gyakran szüksége van egy kis anyagi kisegítésre, de van köztük más is, aki szívesen kísérti Fortunát, és olyan is, akinek mostanság jól jönne egy kis pénzmag. De az sincs kizárva, hogy a többiek közül volt valaki.
A nyomozás során bepillanthatunk az utasok életébe, az arisztokraták világába, megismerjük a szalont, ahol Jane dolgozik, Norman Gayle mindennapjait és a krimiíró, Daniel Clanceyt is meglátogatjuk. Ez volt az egyik kedvenc részem, főleg ahogyan Poirot érkezését bejelentette az ajtót nyitó nő:
- Mit mondjak, ki keresi?
- Mr. Hercule Poirot.
A komor arcú nő felvezette őket az emeletre, ahol benyitott egy szobába.
- Mr. Air Cool Prott - jelentette be hangosan.
Nem tudom, kinek mi jut erről eszébe, de nekem úgy hangzik, mint egy légfrissítő neve.
Daniel Clanceynek köszönhetően pedig Agatha Christie a krimiírókat is kifigurázza, de ebben a regényéből sem maradhattak ki a régészek sem.
- (...). Ej, ezek a krimiírók... A rendőrséget tehetetlen bolondok gyülekezetének ábrázolják, akik még a szakmájukhoz sem értenek. Ha olyanokat mondanék a főnökeimnek, mint a regénybeli nyomozók szoktak, azon nyomban két lábbal rúgnának ki a testülettől! Dilettáns, tudatlan firkászok! Ez a mostani pontosan egy olyan idétlen, életszerűtlen gyilkossági történet, mintha egy ilyen papírhuszár főzte volna ki!
Természetesen most is azonnal volt gyanúsítottam, majd több is, és bár köztük volt a valódi gyilkos is, de az indítékára és a kivitelezésre sajnos nem jöttem rá. Poirot-ban és a szürke kis agysejtjeiben most sem csalódtam, és tény, hogy a kis belga valóban öntelt és beképzelt - amit Japp is vidáman a szemére vet -, valahogy ez engem a Poirot-történetekben egy pillanatig sem zavart soha. Inkább jókat derülök a kis belga önteltségén.
Nemrég fedeztem fel - olasz szinkronnal - Les petits meurtres d'Agatha Christie (Agatha Christie apró gyilkosságai, angolul Little Murders) c. francia sorozatot, amelyben a krimi királynőjének több művét is újra feldolgozták. Az ABC-gyilkosságokba néztem bele (ez az első rész), és Poirot-t egy beképzelt "sztárnyomozóra", Larosière-re cserélték, aki Lampion nevű segédjével nyomoz az ügyben. Nos, ez a Larosière már engem is irritált, így végül kb. 30 perc után be is fejeztem, és úgy döntöttem, maradok a könyveknél.
- Maga megőrült!
- Egyáltalán nem őrültem meg - sietett leszögezni Poirot. - Lehet, hogy olykor kissé bogaras vagyok, de ez messze áll az őrültségtől.
Agatha Christie: Halál a felhők között
Eredeti cím: Death in the Clouds
Fordította: Nyikos Eszter
317 oldal
Európa Kiadó, 2010
Bejegyzések
0 hozzászólás