Lope de Vega egyik legismertebb komédiájának középpontjában egy szerelmi bonyodalom áll, színhelyünk pedig a spanyol uralom alatt álló Nápoly. Itt él Diana, Belflor grófnője, aki minden kérőjét kikosarazza.
Egyik éjjel Diana felfedezi, hogy férfi jár a házban, és hamarosan kiderül, hogy csak az írnoka, Teodoro volt, aki szerelmét, Marcelát (Diana egyik szolgálóját) látogatta meg, de nem történt semmi, ami rossz fényt vethetne az úrnő házára.
A titok mellett Teodoro erényeire is fény derül (aki titokban valójában úrnőjét szereti), és Diana érzései is megváltoznak alkalmazottja iránt. Azonban a köztük lévő rangkülönbség igencsak nagy akadály, ezért nem vállalhatja nyíltan az érzéseit, csak célozgathat azokra, ezért egy ilyen helyzetben lévő barátnője számára kér tanácsot Teodorótól. Utóbbi reménykedni kezd (talán úrnője éppen saját magára céloz?), és ettől kezdve már nem érdekli Marcela.
Diana határozatlan, olykor maga sem tudja, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson. Teodoro bár úrnőjét szereti, ha az mégis visszautasítja, Marcela szerelmére biztosan számíthat - legalábbis ő így érzi. Marcelának pedig előbb-utóbb elege lesz ebből a szerelmi huzavonából.
TEODORO
A szerető s a kérő ugyanazzal:
Ezer hazug szóval s egy fél igazzal.
DIANA
Jó, jó, de halljuk, hogyan hangzanak
Azok a híres szerelmes szavak.
TEODORO
Furcsán szorongatsz. Isten tudja csak,
Az ember miket össze nem fecseg!
Ilyeneket, hogy: "Angyali szemek,
Rajtatok át a mennyországba látok!"
Meg hogy: "Korállból s gyöngyből van csodátok,
Ti édes ajkak, te parányi száj..."
DIANA
Parányi száj? Az Istenért, megállj!
TEODORO
Ilyen s hasonló dőreségeket
Mondott mindig, ki kért vagy szeretett.
Mielőtt bárki is megijedne, hogy ez valami barokk szappanopera, megnyugtatom, mert egyáltalán nem az. Amikor már túl sok a szerelmi huzavona, felbukkannak Diana kérői - akik szintén döntésre jutottak -, és az eddig is fontos szereplő, Tristán (Teodoro inasa) is cselhez folyamodik.
TRISTÁN
Az élet oly bizarr. Szentséges ég,
Költő se fundált még ki ily mesét.
Ahogyan az idézetekből is rögtön látszik, a vígjáték verses formájú, és a korban ekkor oly nagy népszerűségnek örvendő szonettek is felbukkannak benne.
A kertész kutyája négy évszázad távlatából is egy nagyon szórakoztató, humoros és fordulatos komédia, amelyből végre megtudtam, mit is takar, ha valakit így neveznek. A hangulata Goldoni vígjátékait juttatta eszembe, bár azok egy évszázaddal később keletkeztek.
Könnyed, vidám olvasmányként tökéletes választás.
Érdekesség: amikor az interneten rákerestem a darabra, és megtaláltam új fordításban (hosszabb szöveget nem szeretek semmilyen kütyün olvasni, így nem olvastam el), amelynek végén Térey János jegyzetéből megtudtam, hogy az általam olvasott Gáspár Endre-fordítás 1949-ben keletkezett, és a fordító önkényesen viselkedett a szöveggel. Azaz úgy gondolta, hogy a spanyol nyelv bizonyos elemei nem adhatók vissza magyarul, így ezt-azt kihagyott belőle, míg Mester Yvonne és Térey János ennek ellentmondva már a teljes eredeti szöveget lefordította. Mindezt a komédia elolvasása után tudtam meg, és ennek ellenére nem éreztem sehol hibát vagy hiányt Gáspár Endre fordításában.
Ráadásul a Klasszikus spanyol drámák I. kötetében öt dráma található Lope de Vegától, ebből négy Gáspár Endre fordításában, amiket a későbbiekben el is olvasok majd.
TRISTÁN
A kishitűnek rosszul megy sora.
TEODORO
Hát bátorságod, az van, jókora.
TRISTÁN
Hagyd rá a sorsra, szabjon az irányt
S légy bizalommal szerencséd iránt.
Félix Lope de Vega Carpio: A kertész kutyája
Eredeti cím: El perro del hortelano
Fordította: Gáspár Endre
In: Klasszikus spanyol drámák I-II.
1772 oldal
I. kötet. 7- 122. o.
Magyar Helikon, 1967
Bejegyzések
0 hozzászólás