Emil és a detektívek

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy az idei év - az olvasmányaimat elnézve - a nagy hiánypótlások éve. Biztosan nem fogok mindent még idén pótolni, hiszen Róma sem egy nap alatt épült, úgyhogy térjünk is át Erich Kästner első regényére.

A német író nem a szokásos módon kezdi Emil történetét: először a regény keletkezéséről mesél, ám nem kell megijedni, ezt is szórakoztatóan teszi, majd áttér a szereplők és a helyszínek rövid bemutatására, akikről és amikről illusztrációt is kapunk a leírásuk mellé.

A reálgimnazista Emil édesanyjával, Tischbeinnéval él (az édesapja meghalt, amikor Emil ötéves volt), aki fodrászként keresi a kenyerét, tehát nem veti fel őket a pénz. És ez nekem nagyon tetszett, hogy Kästner felhívja az olvasó gyerekek figyelmét arra, hogy vannak szerény(ebb) anyagi körülmények között élő családok is, ahol minden márka számít.

Tischbeinné nővére a családjával és az édesanyjukkal Berlinben él, és már többször hívta vidéki rokonait a fővárosba, de Emil csak most utazhat hozzájuk egyedül, vonattal. Az édesanyja 140 márkát bíz a fiára, melynek nagy részét a nagymamának küldi, a többi pedig Emil zsebpénze, illetve  a visszaútra marad.

   Bizonyára akad köztetek, aki azt gondolja, hogy kár száznegyven márkáért ilyen nagy hűhót csapni, mint ahogy azt Tischbein néni tette ebben az esetben. S ebben igaza is volna, feltéve, ha olyan személyekről lenne szó, akik havi kétezer vagy húszezer, esetleg százezer márkát keresnek.
   De ha nem tudnátok: a legtöbb ember ennél jóval kevesebbet keres. S akinek hetenként csak harmincöt márka keresete van, annak száznegyven márka nagy pénz, akár tetszik ez nektek, akár nem. Számtalan ember van a világon, akinek száz márka majdnem annyit jelent, mint egymillió, s akik - azt mondhatni - hat nullával írják a száz márkát. S hogy mennyi valójában egymillió, azt még álmukban sem igen tudják elképzelni. 

Emil izgatottan indul útnak, a borítékba tett pénzt pedig egy gombostűvel a zakója belső zsebébe tűzi, nehogy elveszítse. A vonat elindul, és a hosszú úton hősünk bizony elbóbiskol. Ekkor már a fülkéjében csak egy keménykalapos úr az útitársa, aki már korábban elaludt. Csakhogy amikor Emil felébred, egyedül találja magát a fülkében, a borítéknak pedig a 140 márkával lába kelt! A fiú biztos benne, hogy az útitársa a tolvaj, de hogyan bizonyíthatná be?

   Ronda egy helyzet! A mama hiába spórolt, a nagymamának egy fillér sem jut. Ő pedig nem maradhat Berlinben. De haza sem mehet. S mindez egy fickó miatt, aki csokoládét ajándékoz a gyerekeknek, s úgy tesz, mintha aludna, pedig valójában kirabolja őket. A kutya mindenit, micsoda egy világ ez!

Megfigyeli, hol száll le a férfi, és a megbeszélt állomás helyett (ahol nagymamájával és Kalapocskával, az unokatestvérével találkozna) ő is leszáll, nehogy szem elöl tévessze a keménykalapost. Így ismerkedik meg Gusztávval, a dudás fiúval, aki bemutatja a barátainak, és a Professzor nevű fiú vezetésével a tolvaj nyomába erednek.

Bár már nem tartozom a regény célcsoportjába, de így is jól szórakoztam. Bevallom, Emilt kicsit túlságosan udvariasnak (pl. a vonaton bemutatkozott az útitársainak - ilyet manapság már nem nagyon tesz az ember) és ezért túlságosan jóhiszeműnek is tartottam, de kiderült róla, hogy ő sem tökéletes mintagyerek.

A történet humoros és olvasmányos, tetszett a nyomozás, a gyerekek agyafúrtsága, ahogyan minden esetre találnak megoldást. Főleg a Professzor szervezőkészségét emelném ki, aki eszembe juttatta a Professort (La Casa de Papelből), aki akár ő is lehetett volna gyerekkorában - csak ekkor még nem a másik oldalon állt.

Nagyon tetszett Emil felnőttes gondolkodása az édesanyját illetően, és ha pontoznék, ezért biztosan egy nagy piros pont járna, mert talán a mai gyerekeket is elgondolkodtatja.
De megszerettem Kalapocskát is (bár nem derült ki, miért csúfolják így, még a nagymama is), aki egyetlen lányként,  a maga módján, sokat segített a fiúknak a nyomozás során.

Remélem, vannak még gyerekek, akik ma is szívesen olvasnak klasszikus ifjúsági regényeket, mert bár  Erich Kästner műve 90 éve jelent meg, de talán ők is együtt izgulnak és nyomoznak Emillel és a detektívekkel, ahogyan azt a korábbi generációk is tették. És talán a regény után jobban összekovácsolódnak a társaikkal és segítik egymást.

Igaz, hogy a balszerencse csak balszerencse marad, de ha az embernek akad egypár jó társa, aki szabad elhatározásából segítségére van, az nem kis vigasz e sáros földtekén. 


Erich Kästner: Emil és a detektívek
Eredeti cím: Emil und die Detektive
Fordította: Déry Tibor
Illusztrálta: Walter Trier
133 oldal
Móra Kiadó, 2012
1990 Ft

0 hozzászólás