Állatorvosi pályám kezdetén

James Herriot nevével évekkel ezelőtt egy vonatúton találkoztam, amikor az intercityn kiszúrtam, hogy az egyik utas az ő valamelyik könyvét olvassa. A címére akkor még emlékeztem, és itthon utánanéztem, így megtudtam, hogy egy angol állatorvos a szerző, aki a pályája során történteket vetette papírra. Aztán egészen idén tavaszig eszembe sem jutott. Ekkor láttam meg az előrendelések között, hogy ismét megjelenik az Állatorvosi pályám kezdetén, és kíváncsi lettem rá, milyen történeteket mesélhet egy állatorvos (persze voltak elképzeléseim), így végül nemrég megvettem.

James Herriot, a kötetben található 60 történetben, pályakezdő állatorvosként, az 1930-as évek vidéki Angliájába kalauzol, ahol segédorvosnak jelentkezett egy már több éve praktizáló kollégája mellé.

Már az első történetben a lényegre tér, ugyanis egy tehén ellésének lehetünk tanúi, és részletesen elmeséli az egyáltalán nem egyszerű esetet (a borjú farfekvéses, és akkoriban még nem alkalmaztak császármetszést állatoknál), amelyből megtudjuk, hogy az egyetemi tankönyv nem egészen úgy illusztrálta az eseményt, ahogyan az a valóságban zajlik. Arról nem is beszélve, hogy minden állattartó, ha a másik jószágáról van szó, rögtön tanácsokat osztogat, és szerintük a környéken már ismert állatorvos mindent másképp - és sokkal jobban - csinál, mint egy most érkezett kezdő.

Ezt követően ismerjük meg a Skaldale House-t és James leendő főnökét, akinek már a neve sem semmi, hiszen Siegfried Farnonnak hívják. Siegfried néhány éve vásárolta meg a praxist egy idős kollégájától, és a hatalmas házban Mrs. Hall látja el a házvezetőnői feladatokat.
Gyakran megfordul a házban Siegfried öccse, az ugyancsak állatorvosnak készülő, Tristan is. (A testvérek Wagner-rajongó apjuknak köszönhetik a nevüket.)
Tristan a tanulás helyett szívesebben szórakozik (ma azt mondanánk: bulizik és csajozik), ezért bátyja minden lehetőséget megragad, hogy munkára fogja, de ezek a kísérletek a legtöbbször balul sülnek el. Ám van, hogy Tristan hibája old meg egy problémás esetet:

   - James, ez alighanem a legepésebb levél, amit valaha is olvastam. Cranford írta. Végzett velünk egyszer s mindenkorra, és azon gondolkodik, hogy perbe fogjon.
   - Már megint mit csináltunk? - kérdeztem.
   - Azzal vádol, hogy csúnyán megsértettük és veszélyeztettük a kanja egészségét. Azt mondta, küldtünk neki egy melaszosdobozra való tehénszart azzal az előírással, hogy kenje be vele a kan hátát naponta háromszor.
   Tristan, aki félig lehunyt szemmel ült, teljesen felébredt. Sietség nélkül felállt, és az ajtó felé indult. Keze a kilincsen volt, mikor rámennydörgött a bátyja hangja:
   - Tristan! Gyere vissza! Ülj le. Azt hiszem, meg kell beszélnünk valamit.
   Tristan elszántan felnézett, s várta a kitörő vihart, de Siegfried váratlanul nyugodt volt. A hangja meg szinte nyájas:
   - Szóval megint bemutatkoztál. Mikor tanulom meg végre, hogy a legegyszerűbb feladatot sem bízhatom rád? Ez nem volt nagy munka, igaz? Két kis csomagot feladni - aligha nevezhető nehéz feladatnak. De neked sikerült összekutyulnod. Rosszul raktad fel a címkéket, ugye?
   Tristan fészkelődött a székében.
   - Elnézést, nem is tudom, hogyan...
   Siegfried felemelte a kezét.
   - Ne aggódj. Melléd állt a szokásos szerencséd. Ez a baki bárki másnál katasztrófát jelentene, de Cranfordnál isteni gondviselés. - Megállt egy pillanatra, és szemében álmodozó kifejezés jelent meg. - Ha jól emlékszem, a címke azt mondta, hogy dolgozza be jól az ujjaival. És Mr. Cranford azt írja, hogy reggeli közben bontotta ki a csomagot... Igen, Tristan, azt hiszem, te megtaláltad a megoldást. Ez, úgy gondolom, elrendezte a dolgot.
   - Na és a per? - kérdeztem.
   - Ó, azt úgy vélem, elfelejthetjük. Mr. Cranford sokat ad a méltóságára. Gondold el, hogy hangzana ez a bíróság előtt?

Siegfried sajátos módszert alkalmaz a számlákkal kapcsolatban, ezért felveszi a tapasztalt  Miss Harbottle-t, hogy tegye rendbe az üzleti dolgaikat. A hölgynek is megvannak a saját elképzelései és rendszere a pénzügyeket illetően, így rendszeresek közte és főnöke között az összetűzések, amiket mi, olvasók persze egyáltalán nem bánunk.

Siegfried különleges egyéniség, ugyanis képes folyamatosan ellentmondani saját magának is, amely bizony a segédorvosa türelmét is rendszeresen próbára teszi.

Miközben James egyre több állatot kezel és egyre inkább megismerik és elfogadják azok gazdái is, nem egyszer keveredik furcsa helyzetekbe: pl. egyik páciense fogadott nagybácsikája lesz, egyik éjjel pizsamában megy ki egy kanca elléséhez, és ez az öltözék igencsak mást juttat Mr. Dixon eszébe:

    Még mindig feszülten gondolkodva levettem az esőköpenyemet, de révületemből a farmer hangos nevetése szakított ki:
   - Te nagyúristen, mi ez, maskarabál?
   Végignéztem a pizsamámon, halványkék, rajta csinos, széles vörös csík.
   - Ez, Mr. Dixon - feleltem méltósággal -, az éjszakai öltözékem. Nem vesződtem azzal, hogy felöltözzem.
   - Ó, értem. - A farmer szeme huncutul csillogott. - Elnézést, azt hittem egy pillanatig, valaki idegen keveredett ide. Láttam egy pofát tavaly, Blackpoolban; éppolyan öltönyt viselt, mint maga, csak csíkos cilindere és pálcája is volt. Csuda helyre kis táncot adott elő.
   - Sajnos azzal nem szolgálhatok - mondtam halvány mosollyal. - Most éppen nem vagyok olyan hangulatban. 

De természetesen  a szórakozás sem maradhat ki, amelyben általában Tristan siet kollégája segítségére - ha mással nem is, egy jó tanáccsal mindig szolgál...

Minden történeten érződik a szerző elhivatottsága, az állatok, az emberek és a vidék iránti szeretete. Míg az egyik megmosolyogtat vagy éppen megnevetettet (ezért inkább otthoni olvasásra ajánlom), a másik majdnem letaglóz: sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy könyvben ennyire fogok drukkolni, hogy egy tehén meggyógyuljon. Hiába, meglátszik, hogy gyerekkoromban imádtam a bocikat.

Állatbarátoknak különösen ajánlott, de aki csak egy igényes és szórakoztató olvasmányra vágyik, nem fog mellényúlni ezzel a könyvvel. Azért az érzékeny olvasók készüljenek fel, hogy a különböző állatok (főként tehenek, lovak és disznók) kezeléséről minden részletet megtudunk, így nekik nem ajánlott evés közben olvasniuk, különben hasonlóan járnak mint Mr. Cranford.
Abban viszont biztos vagyok, hogy fogok még olvasni a szerzőtől.


Ünneprontás: akit nem érdekel, ne olvassa el ezt a bekezdést.
A James Herriot írói név James Alfred Wightot takarja (1916-1995), aki valóban a saját élményeit írta meg a könyveiben, azonban a helyszínek és a szereplők nevét megváltoztatta, így sajnos Tristant és Siegfriedet sem így hívták a valóságban. Amikor ezt felfedeztem a Wikipedián, egy kicsit elszontyolodtam, de aztán meg is feledkeztem róla, és ugyanolyan lelkesedéssel folytattam az olvasást, mint előtte. Azt hiszem, mindegy, hogy James Alfred Wight James Herriotként vagy bármilyen más néven írta volna is meg ezt a könyvét, akkor is ugyanúgy szerettem volna.




A könyvből 1975-ben film is készült, amely Az élet dicsérete címet kapta magyarul, majd a BBC sorozatot is készített 1978 és 1990 között, amely 7 évadból és 90 részből áll. A YouTube-on több része is fent van.

   - Nem szeretném, ha sok olyan esetem lenne, mint a mai, de nem hinném,  hogy az állatorvosi praxis csak ilyenekből áll.
   - Nem, nem egészen - felelte Farnon -, de az ember sose tudja, mire számítson. Furcsa szakma a miénk. Páratlan lehetőséget kínál, hogy az ember hülyét csináljon magából.

James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén
Eredeti cím: All Creatures Great and Small
Fordította: Szász Imre
472 oldal
Ciceró Könyvstúdió, 2018
3490 Ft
James Herriot fényképét a bocikkal The Guardianon találtam.
A könyv korábban már megjelent Az állatorvos is ember, illetve Apraja-nagyja megbabonázott címeken is. Az új kiadásból kimaradtak a kutyatörténetek, mivel azok Kutyák a rendelőmben 2. címmel már napvilágot láttak a kiadónál.