• Főoldal
  • A blogról
  • Enneagram 4 típusok
  • Versek A-tól Z-ig
  • Verslelőhelyek
Könyvörömök
Modla Zsuzsanna könyvével a LinkedInen találkoztam, majd az interneten beleolvasva  egyre kíváncsibb lettem rá. A szerző kulturális antropológus, akit egy Orvos-Tóth Noémivel folytatott beszélgetés során nagyon megütött a népszerű szakpszichológus azon kijelentése, miszerint bántalmazó társadalomban élünk. És valóban: ha szétnézünk a szűkebb és tágabb környezetünkben, felmegyünk bizonyos oldalakra az interneten, azt tapasztaljuk, hogy egyik ember a másikat osztja – sokszor ismeretlenül is. Ez az attitűd pedig – sajnos – nagyon sok munkahelyen is jelen van. 

A toxikus vezetők problémája nemcsak nálunk került előtérbe, a múlt héten a LinkedInen egy angol és két spanyol nyelvű poszttal is találkoztam, amik ezzel foglalkoztak. 

Nagyon fontos szem előtt tartani a könyv olvasása során és a mindennapjainkban, melyre Modla Zsuzsanna is felhívja a figyelmet, hogy mindannyiunknak megvan a saját érzékenységi szintje, ill. tapasztalatai, csomagja, mely alapján mérlegeli, hogy az a beszólás/viselkedés elfogadható-e a számára. 

 A könyve megírása során számos, különböző területen dolgozó emberrel készített interjút, melyekben az alanyok pokoli főnökeikről meséltek, és ezek alapján rajzolódott ki az első részében szereplő öt pokoli típus portréja, melyek altípusait is kendőzetlenül megismerjük. 

Ők az inkompetens főnökök (akik egyáltalán nem értenek ahhoz, amihez kellene, és azt is megtudjuk, hogyan kerülhettek mégis a pozíciójukba), az inkorrekt főnökök (a tudásirigyek, akik a családot is beviszik a munkahelyre, az ígérgetők, és azok, akik hétvégén is előszeretettel felhívják a beosztottaikat), a kellemetlen főnökök (a szexisták, az önmagukkal elégedetlen nők, a nonprofit vezetők és a kiégettek), a mániás főnökök (a munkamániások, a mikromenedzselők és a manipulátorok), ill. a veszélyes főnökök (a megfélemlítők, a nem egészséges művészlelkek és a különböző karrierpusztítók). 






Már ezek alapján is érezhető, hogy ez a rész a Munkaügyek, a Förtelmes főnökök, Az ördög Pradát visel és a pszichothrillerek, ill. olykor vígjátékok keveréke. A legjobb szó minderre tényleg az irreality, csakhogy ezek tényleg megtörtént, és folyamatosan jelen lévő események beszámolói, melyek valóban alkalmasak a nyugalom megzavarására olvasás közben is. Biztosan lesznek, akiket zavar a nyers megfogalmazás, azonban ha a cseresznyét le is öntjük cukormázzal, a kukac ugyanúgy benne marad. 
De gondoljunk csak bele, hogy vannak és voltak emberek, akik mindezt napi szinten élik át vagy élték át! Így már nem is tűnik olyan viccesnek egy-két történet.  

(...) a rossz főnök jellemzője, hogy elüldözi a legjobb munkaerőt, melynek pótlása hosszú és költséges procedúra a vállalat számára. Szóval a rendszeres evaluációk során érdemes lenne talán egy-egy szervezet munkavállalóinak fluktuációját is górcső alá venni, ha másért nem, hát azért, mert egy rossz főnök ártalmas a gazdaságra nézve is.

Az első rész legpozitívabb része számomra a két Afganisztánban dolgozó magyar, Vilma és Gergely nyilatkozata volt, akik őszintén meséltek a mindennapjaikról, reálisan látják önmagukat és a folyamatosan jelenlévő problémákat. Az elbeszélésükből nemcsak egy számunkra - legfeljebb a hírekből - morzsákban megismert országról tudunk meg hiteles forrásból többet, de példaértékűen vallanak a saját korlátaikról is. 


A könyv második felében kilenc témában (munka és stressz, a munkavállaló jogai és esélyei, a nők helyzete a munkában, különböző generációk és a munka, munkahelyi konfliktuskezelés, a jó vezető ismérvei, nárcizmus és egyéb személyiségzavarok, transzgenerációs meghatározottság) tíz szakértővel beszélget a szerző. 
Bevallom, a legjobban kettőre voltam kíváncsi, aztán, ahogy elkezdtem őket olvasni (mindennap egyet), azon kaptam magam, mennyire elgondolkodtatóak, hasznosak és az aznapiból is mi mindennel gazdagodtam. A beszélgetések nagy részét idézni lehetne bárhol.


Meglehet, hogy sokak számára már elcsépelt téma a nők helyzete, gondolok itt azokra, akik azzal jönnek: Már a nők is tanulhatnak és lehetnek vezető beosztásban, akkor meg mit akarnak még?, az ő figyelmükbe különösen ajánlom a Kéri Eszterrel (HR-tanácsadó és pszichológus, a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület tagja) készült interjút, mert egy olyan dologra hívja fel a figyelmet, ami eddig talán eszükbe sem jutott, és kitér arra is, mi számít munkahelyi zaklatásnak (és ez bármelyik nemre igaz):

   Azt viszont fontos leszögezni, hogy a munkahelyi zaklatás nem személyes megítélés kérdése, az egyenlő bánásmód törvény pontosan leírja a közvetlen hátrányos megkülönböztetés és a zaklatás fogalmát, az egyenlő bánásmód követelménye bele van építve A munka törvénykönyvébe is. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definiálja a munkahelyi szexuális zaklatást - ebbe beletartozhatnak az érintés, a bámulás, a külsőre vonatkozó megjegyzés, a szexuális tartalmú viccek és utalások vagy a szexuális orientációra vonatkozó megjegyzések.

Nagyon fontos tisztáznunk, ha nem vagyunk elégedetlenek, az nem jelenti azt, hogy elégedettek is vagyunk.

A siker és a teljesítmény pedig nem mindig jár kéz a kézben, a látvány, a kirakat a lényeg – ezt én is nem egyszer tapasztaltam és tapasztalom. Eszembe is jutott, vajon mennyit adna a bejegyzésem tartalmához, ha a borítót egy illatgyertya, egy fényfüzér és néhány karácsonyi dísz társaságában fotózva töltöttem volna fel? Természetesen úgy, hogy a dekoráció a lehető legtöbbet takarja a borítóból. 

A szakértőktől arra is választ kapunk, mi vezérli, és miért viselkednek pokolian bizonyos vezetők? A Miért?-re adott válaszok természetesen nem mentesítik őket, mégis, jó, ha ez is tisztázódik előttünk.

A beszélgetések közül számomra két dolog volt különösen fontos, azért is, mert ezek a kedvenc témáim közé tartoznak: az érzelmi intelligencia és az önismeret. 
Steven Tadelis közgazdászprofesszor szavait olvasni számomra ilyen volt: 😍. Nyáron végeztem el a Leading With Love-ot  a LinkedInLearningen, ill. egyéb hasonló kurzusokat, és rájöttem, én is ezzel szeretnék foglalkozni, hogy lássuk meg az embert is a munkahelyünkön a másikban, ne csak azt, hogy ő a beosztottunk, vagy éppen a kollégánk. 

Itt megemlíteném, hogy bár a professzor elmondja, hogy a mesterséges intelligencia is képes felismerni, ha a vele dolgozó ember nem érzi jól magát és rá tud kérdezni, nekem az a véleményem (lehet, ez a szuperérzékenységem miatt van), hogy nem képes ugyanazt a légkört megteremteni, mint egy másik ember. Sőt, semmilyet. Ha csak egy telefonos probléma-bejelentésre gondolok, az AI vagy MI, egy másodpercnyi empátiát sem mutat a hangjában, és sok mindent nem képes megérteni. Valóban sok mindent elvégezhet, de nem pótolja a valódi emberi kapcsolatokat. Ahogyan a könyvben is elhangzik, a humán készségek (pl. érzelmi intelligencia, empátia, asszertív kommunikáció) kezdenek egyre keresettebbé válni a munkaerőpiacon, amelynek én kifejezetten örülök, és nem árt, ha ezzel a vezetők is rendelkeznek. Ráadásul mindannyiunk számára tanulhatóak és fejleszthetőek is. 






Az önismeret fontosságát pedig többen is hangsúlyozzák, és azért is tartom nélkülözhetetlennek mindannyiunk számára, mert nélküle nem jutunk egyről a kettőre. 

Ismerős valamelyik az alábbiak közül? 
Ne legyél már olyan igényes! Ha apádnak/anyádnak/nagyapádnak/nagyanyádnak elég volt ennyi, Neked is!/Anyádnak/apádnak/nagyapádnak/nagyanyádnak még ennyije sem volt! (= Ne akarj többet, mint mi!)
Ha apád/anyád/nagyapád/nagyanyád kibírta, bírd ki Te is! Örülj, hogy van munkád!

A saját tapasztalatomból tudom, hogy amíg nem néztem meg, mit hoztam a puttonyomban, nem tudtam, mi a szerepem a családi rendszerben (ahogy Orvos-Tóth Noémi mondja), és ezek eddig hová vezettek, nem mindig hoztam tudatos döntéseket. Pl. elvállaltam egy olyan munkát, amiről tudtam, hogy nem nekem való, majd 20-án beadtam a felmondásom, mert egyre biztosabb lettem benne, hogy képtelen lennék tovább ott ülni, mindennap ugyanazt és ugyanúgy csinálni. A főnököm (aki földrajzilag nem is ott volt) nagyon meglepte a hirtelen döntésem, míg az engem betanító kolléganőm teljes mértékben elfogadta és megértette, mert látta rajtam, hogy nem érzem jól magam, hiába tudom egyre jobban és gyorsabban elvégezni a munkám. 

Nagyon fog fájni az igazság, később azonban hálásak leszünk érte, hogy feltettünk magunknak bizonyos kérdéseket: Tényleg ezt akarom? Mit akarok igazán? Miért akarom? Ki mondja azt, hogy nincs más választásom? Miért kerülök bele mindig hasonló helyzetekbe? A második és a harmadik kérdés a vezetők számára is megvizsgálandó.

A traumáink alakítják a szerepeinket, és vissza is hatnak azokra.

Pontosan. A változtatás kulcsa éppen ezért a traumáink gyógyítása. Amíg nem ismerjük fel és nem kezeljük, addig folyton ismételjük, hiszen a fájdalomban, a ridegségben, a kizsákmányolásban mozgunk otthonosan. A gyerekkori traumatizáció legnagyobb veszélye, hogy a bántás, az elhanyagolás válik a világ rendjévé, az emberi kapcsolatok szervez részévé: hatására elépülhetnek a mentalizációs képességek, csökkenhet az empátia, lerombolódik vagy fel sem épül az egészséges önbecsülés, a rettegés és a bizalmatlanság veszi át az uralmat. Tehát a trauma nemcsak egy rossz emlék, hanem egy olyan esemény vagy eseménysor, ami egyaránt hat a testi, lelki és gondolkodási folyamatainkra, az észlelésünkre, a motivációnkra és a társas kapcsolatainkra. A trauma azonosítása és gyógyítása elengedhetetlenül fontos annak érdekében, hogy megakadályozzuk a generációkon keresztül történő ismétlődéseket, hogy elkerülhessük az újrajátszásokat és a szerepcseréket, vagyis azt, hogy bántalmazottból bántalmazóvá váljon az egyén.  


Mielőtt azonban bárki azt gondolná, ha a saját tempónkban mindezzel már megvagyunk, akkor mostantól minden csodás lesz. El kell szomorítanom, mert az önismeret is egy élethosszig tartó folyamat, ahogy számomra - és szerencsére egyre többek számára - a tanulás is az. Én is folyamatosan fedezek fel magamban, ill. értek meg dolgokat, folyamatosan vannak Aha-élményeim. De mindehhez szükség volt arra, hogy annak idején megtegyem az első lépéseket.

Mivel most olvasom Rudas Jánostól a Delfi örököseit (Önismereti csoportok - elmélet, módszertan, gyakorlatok), melynek egyik mottójában a szerző G. K. Chestertont idézi, úgy vélem, az angol író és filozófus szavai tökéletesen reflektálnak nemcsak Orvos-Tóth Noémi szavaira, de a könyv egész tartalmára is:

"Ha az ördög azt sugallja az embereknek, hogy ez vagy az a titok túl rémes ahhoz, hogy meghallják: hallgassák meg! Ha azt sugallja, hogy valami túl szörnyű ahhoz, hogy megnézzék: nézzék meg! Ha valami igazságot elviselhetetlennek gondolnak: viseljék el!"


A könyv végén a szakértők idézett műveit, a kapcsolódó egyéb szakirodalmat, kutatások elérhetőségét találjuk. Modla Zsuzsanna továbbá azokra is gondolt, akik csak úgy olvasnának valami jót, mely listához hozzátenném Anna Gavalda Billie c. kisregényét, melyet azoknak ajánlok, akik szintén jól megrakott puttonnyal indultak. Mert valóban lehet másként is.


Egy mérgező főnök és/vagy munkahely nemcsak azok számára káros, akik egyébként is hoztak valamit otthonról, az egészséges családokból érkezők életét is megkeseríti.  A kérdés csak az, van-e bátorságunk szembenézni önmagunkkal, feltenni bizonyos kérdéseket magunknak, és ha kell, cselekedni? Vagy továbbra is beérjük azzal, hogy nekünk ez jutott, az X. főnöke még rémesebb (volt), meg különben is, minden főnök ilyen? Egyetlen pozíció sem ér annyit, hogy előbb a mentális, majd a fizikai egészségünk rámenjen. 

Előttem már megírták, hogy Modla Zsuzsanna könyve hiánypótló. Ezzel teljes mértékben egyetértek, és bízom benne, hogy sokakhoz eljut. Magánemberként és leendő trénerként is nagyon sokat tanultam belőle, és bárki, aki elolvassa, dolgozzon bármilyen pozícióban és területen, biztosan talál benne elgondolkodtató és hasznos információt. 

A bejegyzést is az egyik kedvenc idézetemmel zárom Kéri Esztertől (melyet már másoktól is hallottam, és  a piros autós példával szokták illusztrálni. Ha kitalálom, hogy szeretnék egy piros autót venni, azon kapom magam, milyen sok piros autót látok mostanában, mert erre programoztam magam): 

De tudod, az nem úgy van, hogy hiszem, ha látom, hanem fordítva, azt látom, amit hiszek. Így működünk: ha van egy attitűdünk, egy előítéletünk, egy meggyőződésünk, akkor azokat a tényeket fogjuk fölszedni vagy meglátni a világból, ami ezeket alátámasztja, és nem azt, ami megcáfolja. Szóval, ha valaki abban hisz, hogy a női vezetők rosszak, akkor nagyon gyorsan talál erre bizonyítékot, és annak is fogja tulajdonítani, hogy azért rossz főnök, mert nő, és nem csak azért, mert simán csak szemétkedik vele.



Modla Zsuzsanna: Pokoli főnökök
Munkahelyi vezetők okozta traumák
320 oldal
Corvina Kiadó, 2023
3990 Ft
Részlet a könyvből
Kép: Roger Ebert.com, OMTimes



Két észrevételem van a Magyar psycho. Avagy mi fér bele a művészetbe? résszel kapcsolatban. Az egyik interjúalany véleményéből idézek:

Egy művészembernek nagyon speciális lelkülete van. Az, hogy valaki minden este arra vágyjon, hogy kitegye és megmutassa magát a színpadon, nyilvánvalóan túlzott exhibicionizmus. A rendező meg, aki azt gondolja, sőt komolyan el is hiszi, hogy kíváncsi rá és az őáltala kreált dologra az egész világ... Szerinte ez egy - hát mit mondjak? - kattant személyiség, és egyszerűen kizárt, hogy nem mutat nárcisztikus jegyeket. Hiszen muszáj elhinnie magáról, hogy ő a legjobb, mert anélkül nem tudná ezt csinálni. 
A saját véleményem ezzel kapcsolatban: megértem és elfogadom az interjúalany fenti szavait, mivel ő ilyen típusú emberekkel találkozott a munkája során. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan színészek, akik magamutogatásból mennek ki minden este a színpadra, de vannak olyanok is, akik szeretnének valamit adni a nézőknek a szerepükkel, és önmagukat közvetítőnek tekintik ebben, ahogyan a rendezők is az elképzelésükkel. 

Nem vagyok színész, viszont középiskolában a szavalóverseny után az akkori igazgatónő felfigyelt arra, hogy van hozzá érzékem, és egy-két alkalommal, másokkal együtt, elmondhattam egy-egy verset valamelyik rendezvényen. Én azért szerettem szavalni, mert - ahogy az egyik osztálytársam mondta - bele tudom élni magam a versbe, konkrétan érzem a verset, és azalatt a néhány perc alatt ezt át tudtam adni. Egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy most tíz, húsz vagy többszáz ember engem néz és mekkora istenkirálynő vagyok, hanem a versre koncentráltam. Az egészséges személyiségű színész és rendező is így gondolkodhat. Azzal, amit ő elképzel, amit és ahogyan eljátszik, ad valamit a nézőnek. Vannak, akik naponta készítenek videós tartalmakat a közösségi oldalakra, amikben szerepelnek is, és nem biztos, hogy ők is mindannyian magamutogatók lennének. Nem is beszélve pl. a katolikus papokról, akik naponta miséznek, vagy a különböző szakértőkről, akik - ha nem is minden nap - különböző rendezvényeken adnak elő.
És igen, szomorú, hogy vannak, akik nem így viszonyulnak a dolgokhoz, akikkel a fejezetben megszólalók is találkoztak. 


A másik:
Kis kitérő: érdekes munkavilágok azok, ahol valamennyi szereplő valamiféle speciális és jól körülhatárolható vonással bír. Szabó Csaba farmakológusprofesszor, aki jelenleg Svájcban, a fribourgi egyetemen tanszékvezető kutatóorvos, említette a beszélgetésünk során, hogy ami a tudományban speciális dolog, az az, hogy sokan, akikkel nekem például dolgom van, a Myers-Briggs személyiségteszten INTJ, azaz jóformán autisztikus jegyeket mutatnak. Ennek a típusnak a teljes populációban 2% a gyakorisága. A tudományban meg - úgy érzem - a sokszorosa ennek. Néha ennyi év után is rá tudok csodálkozni... egyszerre fantasztikus tudósok, és közben meg olyanok, mint egy kisgyermek. A tudományban főnöknek lenni már csak ezért is speciális dolog. 

Ezeket a sorokat olvasva igencsak nagyot néztem. Két dolog azonnal nyilvánvaló lett a számomra: a professzor úr biztosan nem INTJ, és nem is INFJ. Mivel az utóbbi típushoz tartozom, és az INTJ-kkel közös az elsődleges kognitív funkciónk, az Ni mindig a Miért?-re keresi a választ (a 22. perctől a linkelt videóban egy INTJ magyarázza el érthetően angolul). Aki ugyanis domináns Ni-használó, addig nem mond véleményt, amíg nem gyűjt hozzá elég bizonyítékot, amíg nincs alátámasztva a dolog. Gondoljunk csak Poirot-ra (ő INFJ, ahogy Agatha Christie is), aki mindig a kirakós darabjaiból rakja össze a nagy képet, és egyszer sem mondja már azt a regény vagy a novella elején, hogy XY a gyilkos. Szabó Csaba honnan vette, hogy aki INTJ, jóformán autisztikus jegyeket mutat? Ez melyik teszt kiértékelésében szerepel? Valahogy így képzeljük el: Az Ön személyiségtípusa INTJ, tehát jóformán autisztikus jegyeket mutat? 

Én is találkoztam már olyan emberekkel, amilyenekről a professzor beszél, még az előtt, hogy hallottam az MBTI-ról, és rájöttem, hogy ők az ilyen típusú INTJ-k. De nem minden INTJ ilyen. Ahogy a másik 15 személyiségtípushoz tartozó emberek, úgy ők is képesek fejleszteni a gyengébb kognitív funkcióikat, és nagyon jól elboldogulnak a világban. Mert nem csak tudományos területen vannak ám INTJ-k. 

Feltételezem, hogy Szabó Csaba is szokott a szabadidejében filmeket nézni, és talán ismeri Julia Stilest, Jodie Fostert, Arnold Schwarzeneggert, Russell Crowe-t, David Morriseyt, esetleg hallott már egy-két dalt David Bowie-tól. 
Már több, mint egy éve követem Marie Forleót és Andrea Giuliodorit a YouTube-on, akik Life Coachok és mindketten INTJ-k, és semmi olyat nem vettem észre rajtuk, ami emlékeztetne azokra az emberekre, akikkel korábban találkoztam, és akikről a professzor is beszél. Ó, Marie Forleo törpös pohárból szokott inni! 

Szabó Csaba csak a saját tapasztalatai alapján nyilatkozott, holott lehet, hogy találkozott már egészséges (személyiségtípusú, akiknek mind a négy kognitív funkciója fejlett) INTJ-kkel, csak nem tudta, hogy azok. 
Ajánlom a figyelmébe Grace Miller pszichológus cikkét, aki alaposan megvizsgálja az autizmus és az INTJ személyiségtípus közötti kapcsolatot. Ráadásul vannak cikkek és fórumok az interneten, ahol kiderül, hogy nem csak az INTJ-k közül kerülnek ki az autisták. 
Olvastam pár cikket és több videót is láttam, amelyben összehasonlítják a személyiségtípusainkat, és a különbségek közt egyszer sem szerepeltek az autisztikus jegyek. 
21 híres INTJ, csak hogy kiderüljön, nem mindenki olyan elveszett. Szívesen 😊. 

Mielőtt valaki megkövezne, hogy biztosan azért védem annyira az INTJ-ket, mert problémám van az autistákkal, elárulom, hogy semmi bajom velük. 
Néhány éve néztem az Astrid és Raphaëlle c. sorozatot spanyolul (eredetileg francia, Bright Minds az angol címe és már a negyedik évad is kijött), amelyben Astrid valóban Asperger-szindrómás, és nagy valószínűséggel ő is a speciális INTJ-k egyike, mivel sajátos szokásai vannak, hatalmas a lexikális tudása és nehezen boldogul a hétköznapokban. A Bűnügyi nyilvántartóban dolgozik, a rendőrségnek segít a nyomozásokban, és minden furcsasága ellenére ő az, aki mindig megtalálja a hiányzó láncszemet. Először számomra is szokatlan volt, aztán megszoktam, hogy ilyen, és nagyon megkedveltem. Érdemes belenézni a sorozatba. 😉
Egy napnyi késéssel, de nem felejtettem el, hogy 1883. november 26-án született Babits Mihály:

Babits Mihály: Babona, varázs


Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek boltja:
ki méltó látni a csodát
az a csodát magában hordja.

Az este a kertek alatt
jártam és elborult az élet:
az Este varázspoharat
boritott a földre, hogy éj lett.

Hirtelen, árva éjszaka
(szomoru, mégis szép varázs volt);
és a fák alatt egymaga
lassan feljött az óriás hold.

Lám, mondtam, egy arany gyümölcs!
Égő gyümölcs az ében ágon!
Ó melyik napkeleti bölcs
varázsol ilyet Indiákon?

Ó nagy varázsló, titkos Est
ki elborítod e világot.
Kinek nedves ecsetje fest
zajtalan éjjel száz virágot:

varázsköpönyeget terít
kezed és elnyomja a későt. -
Szüzeknek alvó testeit
érni mintázza néma vésőd:

Te mintáztad őt is, te bölcs
sok régi lányos éjszakáján,
hogy érve majd arany gyümölcs
legyen életem ében fáján;

mert te vagy a nagy Érlelő. -
Ekkor a hold feljött a fáról
furcsán mozogva jött fel ő
regélve még Amerikáról.

Felhők kapkodtak szerteszét
hideg sejtelmek szele támadt,
s hallottam ideges neszét
a rángatózó ijedt fának.







Vers: Babits Mihály összegyűjtött versei
Kép: Unsplash - Klemen Vankar
Elég régen olvastam Ian McEwantől, aki  hozzám hasonlóan - szeret a dolgok mélyére ásni, ezért végül úgy döntöttem, a Szombatot választom a saját kihívásom őszi felvonásának teljesítéséhez. 
Bár a regény olvasása elhúzódott, ennek az oka kizárólag a saját életemben keresendő, mivel volt, hogy kicsit pihentetnem kellett, és egy könnyedebb olvasmányra volt szükségem esténként. 

A Szombat Henry Perowne egy napját meséli el. A negyvennyolc éves londoni idegsebész 2003. februárjának egyik szombati hajnalán felébred, és az ablakból szemtanúja lesz, amint egy repülőgép kigyullad. Az orvos fejében azonnal beindulnak a különböző képzettársítások, mivel abban az időszakban járunk, amikor az Egyesült Államok Irakot készült megtámadni. 

Henry szeretné felébreszteni a feleségét, Rosalindot és megosztani vele a gondolatait, azonban tudja, hogy reggel a Legfelsőbb Bíróságra készül - egy jogi lapnál dolgozik -, ahol a sajtószabadságért küzd, mivel  egy másik lapot igyekeznek elhallgattatni. Tehát az ő élete is be van táblázva. 

Csakhogy egy ilyen város mindig kitermeli az álmatlanjait; maga is álmatlan szerveződés, örökké éneklő vezetékekkel; sok millió lakója között mindig akadnak olyanok, akik kifelé bámulnak az ablakon; nem pedig alszanak, mint szoktak. És minden éjjel mások. Hogy most éppen ő, és nem más, az merő véletlen.


Végül a konyhába indul, hogy a következő hírekből hátha többet is megtud a kigyulladt repülőről, ahol a fiával, Theóval találkozik. A fiú az egyetem helyett a bluest választotta és gitározik. 
Ezen a szombaton várják haza nővérét, a végzős irodalmi tanulmányokat folytató Daisyt, aki Párizsból érkezik vissza többhónapos távollét után a családi házba, ahová Rosalind apja, az ismert költő, John Grammaticus is csatlakozik az este folyamán. 

Ez a szombat tehát nem a megszokott hétvégi napok egyike lesz. A családi összejövetel mellett, London utcáin a háború ellen tüntetők is felkavarják a város megszokott életét, és Perowne szombati rutinja is másként alakul. 

A nap eseményei mellett megismerjük mindannyiuk életét, főleg az orvos gyerek- majd fiatalkorát, kapcsolatát a most egy otthonban élő anyjával, aki már a fiát sem ismeri fel, a kórházi mindennapokat és az idegsebészet rejtelmeibe is betekintést kapunk. 





Továbbá bepillantást nyerünk Perowne gondolataiba, majd a családtagjaiéba is. McEwan most sem csak a felszínt kapargatja, és felvetett egy számomra teljesen logikus magyarázatot arra, hogy Szaddám Husszeint - és a hozzá hasonló diktátorokat - mi vezérli.

A másik elgondolkodtató magyarázat pedig az volt, hogy mi, akik csak a hírekből (akkoriban, 2003-ban, leginkább a tévéből, a rádióból és az újságokból) ismerünk bizonyos eseményeket, melyek a világ más tájain történnek, ezek alapján alkotunk róluk ítéletet, amelyhez sokszor kitartóan ragaszkodunk. Aztán, ha megismerünk valakit, aki érintett, aki szemtanúja vagy éppen elszenvedője volt az eseményeknek (ahogy Perowne egyik páciense, aki mesél a hónapokig tartó fogságáról és kínzásáról), megváltozik a véleményünk, kezdjük más szemszögből látni a dolgokat. És mindig vannak, akik nem hajlandóak változtatni a meggyőződéseiken - bármiről is legyen szó. 

   Nem meggyőző. De többnyire szívesebben hiszünk, mint kételkedünk. Aztán ha bebizonyosodik, hogy tévedett az ember, gyorsan álláspontot változtat. Vagy olyan erős a hite, hogy hisz tovább. Hosszabb távon, nemzedékeken át, ez lehetett a leghatékonyabb: hinni a biztonság okáért. 

Henry Perowne számomra nagyon szimpatikus volt (ahogyan a szűk családja is), aki igyekszik helyt állni a mindennapokban, és - amennyire lehet - összeegyeztetni a munkáját és a magánéletét. A lánya, Daisy az irodalmi nevelésén munkálkodik, mivel szerinte az apja nem olvas szépirodalmat, így ezen a téren műveletlen. Ezt olvasva az jutott eszembe, talán azért, mert a munkája során annyi és olyan sokféle emberi történettel találkozik, hogy emiatt kevésbé kíváncsi a mások által kitaláltakra. De erre is választ kapunk tőle. 


Ian McEwan egy újabb nagyszerűen megírt és elgondolkodtató regényét olvastam az elmúlt hetekben. Az egy szokatlan szombati nap története mellett számos gondolkodni valót és izgalmas orvosi esetet és ismeretet kaptam, amiknek már elkezdtem utánanézni (pl. a Glasgow kóma skála). Nem véletlen, hogy a szerző is két éven át követte egy idegsebész munkáját, vett részt a műteteken és nézette át vele és másokkal is szakmai szemmel is a regényét. Így kell ezt csinálni. 


Aki nem ijed meg a mély tartalmaktól, szeret elgondolkodni az olvasottakon, és az idegsebészet sem rémiszti meg, hozzám hasonlóan nagyon fogja szeretni a regényt. Örülök, hogy végre elolvastam, a szellemi tartalékaim nagyon hálásak érte. Köszönöm, Mr. McEwan. 

Nemrég egy vasárnap este Theo aforizmával állt elő: "Minél nagyobb léptékben gondolkozol, annál szarabb az egész." Amikor megkérdezték, hogy mit akar ez jelenteni, így magyarázta:
- Ha a nagy dolgokat nézzük, a politikai helyzetet, a globális felmelegedést, a világméretű szegénységet, akkor tényleg szörnyű, nincs javulás, nincs semmi, aminek örülni lehetne. De ha közelebbre nézek, kicsiben szemlélődöm, például azt veszem, hogy most ismerkedtem meg egy lánnyal, vagy hogy Chasszel új számon dolgozunk, vagy hogy a jövő hónapban hódeszkázni fogok, akkor óriási! Úgyhogy ez lesz a jelmondatom: Gondolkozz kicsiben!

A fülszövegnek viszont senki se higgyen, mert aki azt írta, vagy nem olvasta a regényt, vagy nem tudom, hol járt közben, mivel semmi köze a kettőnek egymáshoz.



Ian McEwan: Szombat
Eredeti cím: Saturday
Fordította: Lukács Laura
383 oldal (a 372. oldalon a Köszönetnyilvánítással ér véget, a maradék oldalakon a Vágy és vezeklés elejét olvashatjuk.) 
Ulpius-ház, 2010
Kép: Physiology Ms.Malonek

Fordította: Szilágyi Domokos

Ó, Daphné, hova tűnt a te heved?
Helyette csak egy hűvös levél hull rám,
s egy fatörzs reccsen, mindazokra, durván,
miket imádód, nem feledhetek.

Hagyjad, hogy homlokomra ráborulván,
ágaid könnyen megérintsenek,
álmodjam ajkad: mosolyog, nevet -
örökkévaló bánatomba hull tán.

Mér nem vagyok ember, hogy nyelne föld el!
A vízzel, mely fölött fűz ága zöldell,
küldhetném csókomat gyökeredig.

Ó, Daphné, hajadnak zuhatagából
a sugaraknak vert aranya lángol -
vagy nem volt semmi, csupán úgy tűnik?



Lorenzo Bernini: Apollón és Daphne




Vers: Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs - 1001 szonett a világirodalomból
Kép: Wikipedia

Ahogy közeledünk az év végéhez, egyre több és több olyan hirdetéssel, különböző tartalmakkal találkozhatunk, melyek segítségével 2024-ben végre azzá válhatunk, akik mindig is szerettünk volna lenni. Csakhogy a bőség zavarában nem is tudjuk, melyiket válasszuk. Nem is beszélve a sokszor egymásnak ellentmondó tartalmakról, melyek készítői bizton állítják, ha az ő módszerüket, tanácsaikat követjük, vagy letöltjük az alkalmazásukat, garantáltan 2024 lesz életünk legcsodálatosabb, legfantasztikusabb és legsikeresebb éve, amikor végre minden álmunk valóra válik. Ráadásul mindezt akár már 30 vagy 90, vagy x nap alatt elérhetjük, és amennyiben most azonnal az ő módszerét választjuk, különböző kedvezményeket és bónuszokat kapunk.

Mindez természetesen nagyon jól hangzik, azonban a saját tapasztalatomból tudom, hogy ami másnak bevált, nekem nem biztos, hogy működni fog. Ráadásul ők kísérőként ott lehetnek velünk az úton, foghatják a kezünket, de a munkát nekünk kell elvégeznünk. Tévedés ne essék, senkit sem szeretnék lebeszélni egyik módszerről vagy applikációról sem, csak olyan speciális igényű vagyok, hogy nálam a mainstream módszerek nem működőképesek, mert szeretem a saját igényeimhez és elképzeléseimhez igazítani a dolgokat.


Susan David könyvét 2020. januárjában olvastam, és nagyon hasznosnak találtam. Aztán szépen meg is feledkeztem róla. Kb. két éve foglalkozom aktívan önismerettel és dolgozom folyamatosan magamon, és nemrég úgy éreztem, ideje újraolvasnom az Érzelmi rugalmasságot, hogy megnézzem, hol tartok. 

A szerző dél-afrikai származású, az apartheid idején volt gyerek és veszítette el rák miatt az édesapját. Később pedig pszichológus lett, az érzelmeket kezdte kutatni és az Egyesült Államokba költözött, ahol coachként is dolgozik. 
Könyve, az Érzelmi rugalmasság, 2016-ban a legjobb könyv lett az Amazonon. Valamit csak tudhat. 
Lássuk, mit is!

Az alcímben a következő kérdéssel találkozunk: Hogyan lépjünk túl a gondokon, fogadjuk el a változást, és éljünk teljes életet? Mindez nagyon jól hangzik, ráadásul a szerző ehhez mindannyiunk számára használható és gyakorlati eszközöket ad számos, a való életből (a sajátjából is), ill. a popkultúrából vett példával.

Mindannyian jártunk már úgy, hogy mereven ragaszkodtunk egy-egy elképzelésünkhöz vagy meggyőződésünkhöz és nem engedtünk a negyvennyolcból. Az ilyen helyzetek pedig horogra akadáshoz vezetnek, amikor olyan erősen ragaszkodunk egy-egy gondolatunkhoz, meggyőződésünkhöz vagy érzésünkhöz (pl. düh, harag, félelem), mintha egy szemellenző lenne rajtunk, és nem vesszük észre a látómezőnkön kívüli dolgokat. Pl. a fel-felbukkanó lehetőségeket. 






Ha pedig ez huzamosabb ideig így van, úgy járunk, mint a szerző, aki kislánykorában megszökött otthonról, de nem mert átmenni az út túloldalára, és egyre csak a saját háztömbjük körül keringett. Velünk is megtörténhet (és velem is megtörtént már), hogy teltek az órák, a napok, a hetek, a hónapok, akár az évek is, és még mindig ugyanakörül a ház körül keringünk. Esetleg az életünkben történik egy változás, vagy egy váratlan esemény. Az ilyen helyzetekben pedig különbözőképpen reagálhatunk. Elkezdhetünk tépelődni, másokat hibáztatni, majomelmébe kapcsolunk (amikor egyik gondolatról ugrunk a másikra), nem foglalkozunk vele és elfojtjuk az érzelmeinket, hiszen mindig pozitívan kell gondolkodni, vagy szembe is nézhetünk velük. Utóbbi a legfájdalmasabb, de egyben a legcélravezetőbb is. 



  A legtöbben mégsem fogadjuk el és éljük meg minden érzelmünket. Ehelyett előregyártott viselkedési panelekkel igyekszünk elkerülni vagy álcázni negatív érzéseinket, csak hogy ne kelljen szembenéznünk velük, esetleg mélyen beleássuk magunkat ezekbe az érzésekbe, majd sokáig küzdünk azért, hogy túl legyünk rajtuk végre, vagy pedig cinizmussal, iróniával, akasztófahumorral igyekszünk átvészelni a nehéz időket, nem véve arról tudomást, hogy bármit is érdemes lenne komolyan venni. (Nietzsche után szabadon: "A vicc az érzelem sírfelirata.")  Megint mások igyekeznek az érzelmeiket figyelmen kívül hagyni és - ahogy egy sokkal inkább kortárs filozófus, Taylor Swift mondaná - "lerázni magunkról". Amikor úgy próbálunk menekülni a kelepcéből, hogy kiirtjuk az érzelmeinket, a valódi áldozat a saját jóllétünk.

Azért sem könnyű szembenézni az érzéseinkkel és a gondolatainkkal, mert a) ezt senki sem tanítja meg, b) ez milyen ciki, c) mindannyiunkban ott lapul(hat) egy-két korlátozó hiedelem, amit spanyolul olyan szépen histórias mal contadasnak (szó szerint: rosszul elmesélt történeteknek) hívnak. 


Képzeljük el, hogy amit szeretnénk elérni/megvalósítani, az egy ház. Elkezdjük építgetni a házat, mindennap felrakunk nyolc sor téglát. Este elégedetten és örömmel fekszünk le, hogy ma is közelebb kerültünk a célunkhoz, szépen épül a ház, hamarosan hozzáfoghatunk a tetőhöz. Csakhogy reggel arra ébredünk, hogy a felrakott téglákat valaki lebontotta. Lehet, csak két-három sort, lehet, hogy többet, vagy akár az egészet. Biztosan gonosz manók jártak itt az éjjel, ők tették. Ezek a gonosz manók nem mások, mint azok a hiedelmek, amik ott bujkálnak bennünk, amiket akár évtizedek óta magunkkal cipelünk, csak nem tudunk róluk. Mert egyszer valaki, akinek hittünk (egy hozzánk közel álló személy vagy valaki a tágabb környezetünkből: családtag, gondozó, pedagógus, másik gyerek, szomszéd stb.), azt mondta, hogy: úgysem tudod megcsinálni, Te ehhez buta vagy, ilyen vagy, olyan vagy. És ezeket szépen elhittük. Nem véletlen, hogy tényleg vannak ilyen történetek, amikben a nappal felépítetteket az éj leple alatt a gonosz manók vagy más lények lebontják. 

Az is megtörténhet, hogy felépült a ház, beköltöztünk, aztán egyszer csak újra felbukkannak a manók: imposztorszindrómát érzünk, csak észre ne vegyék, hogy nem is vagyunk olyan okosak, rátermettek stb. 

Tudom, milyen ez, amikor építkeznék, és egyszer csak azon kapom magam, hogy ugyanott tartok, telnek a napok és a hetek, és nem haladok. Amíg nem találtam meg a saját gonosz manóim, nem néztem szembe velük, bármennyire is fájdalmas volt, nem tudtam tovább lépni. A manók pedig csak egy ideig félelmetesek, utána el lehet őket engedni. 

Ezért is örülök, hogy Susan David arra biztat, hogy keressük meg az ilyen gondolatok eredetét, és nem értek egyet azokkal, akik szerint már elmúlt a traumatikus gyerekkorunk, már évek óta nem találkoztunk a képességeinkben kételkedő tanárral, a bennünket csúfoló gyerekkel. Ami valóban igaz, de az általuk okozott seb(ek) még ott van(nak) bennünk, és csak akkor gyógyul(nak) be, ha végre rájövünk, mi/ki is okozta (őket).

Vagy mi magunk jövünk rá arra, hogy nem is ilyen házat akarunk magunknak, más valaki elképzelései szerint élünk. Vagy éppen hozzá sem merünk kezdeni az építkezéshez, mert nekem azt nem lehet. 

Számomra ez volt a könyv egyik legjobb tanácsa, hogy találjuk meg a saját utunkat. Nézzük meg, mik azok az értékek, amik számunkra (és nem a családunk, a szomszédunk, a barátaink vagy a társadalom számára, pl. ennyi idős koromban nekem már ezem meg azom volt) igazán fontosak. Ha pedig ezek megvannak, elkezdhetjük az építkezést tégláról téglára. Lehet, hogy közben egy-egy ajtót vagy ablakot át kell helyeznünk, de már nem dőlünk a kardunkba miatta, hanem megnézzük: hogyan kivitelezhető ez? 




Mert az életünk folyamatosan változik, akár tetszik, akár nem. Lehet, hogy új készségekre lesz szükségünk a munkánkhoz, vagy valami nem úgy sikerül, ahogy terveztük. Vagy a magánéletünkben adódik valami. Az is lehet, hogy irányt kell változtatnunk, egy régebbi elképzelésünket el kell engednünk, mert rájövünk, hogy az nem a mi utunk. Velem nemrég éppen ez történt. Hónapokig próbálkoztam, aztán rájöttem, hogy az a terület nem nekem való, mert ütközik az értékrendemmel, nem tudnám szívvel-lélekkel csinálni, ezért nem érezném magam hitelesnek. Úgyhogy elengedtem, és találtam helyette mást, amit valóban a magaménak érzek. Ráadásul ehhez közben folyamatosan jöttek a lehetőségek, csak nyitottnak kellett lennem és figyelnem kellett rájuk.


Olvasás közben (is) alaposan elgondolkodtam magamon, és megállapítottam, hogy nagyon jól megy nekem az érzelmi rugalmasság, és nemrég egy ismerősöm megdicsérte a rezilienciámat. Persze, voltak dolgok, amik engem is megráztak, de újra visszataláltam az utamra, mentem tovább és tanultam és folyamatosan tanulok a hibáimból. Igen, létezik az érzelmi rugalmasság, egy nagyon-nagyon fontos dolog, amelyet az életünk minden területén alkalmazhatunk, legyen szó a magánéletünkről vagy a munkákról. És a legjobb benne, hogy mindez tanulható, ráadásul bármikor elkezdhető. Már ma is, nem kell megvárni a jövő hetet, a jövő hónap vagy a jövő év első napját. 


Rengeteg könyv van a piacon önfejlesztéssel kapcsolatban, és aki nem akar megvenni egy könyvespolcnyit belőlük, mégis szeretne egyről a kettőre jutni a saját tempójában, melyhez egy olyan könyvet keres, amely nemcsak közérthetően fogalmaz, de gyakorlatias és valóban használható tanácsokat is ad, akkor érdemes befektetnie az Érzelmi rugalmasságba. 
Természetesen mellette nyugodtan válasszon segítőt, amennyiben úgy érzi, szüksége van valakire, aki kíséri az útján. 
Mondom ezt úgy, hogy a már említett két év alatt többezer videót néztem meg több nyelven (a magyar mellett leginkább angolul, spanyolul és olaszul) pszichológusoktól, coachoktól, pszichiátertől, spirituális és tudományos megközelítésben egyaránt, ill. a blogban megtalálhatóak azok a könyvek, amiket a témában olvastam. A saját utam az ő segítségükkel jártam és járom.

A világ változik, és ahhoz, hogy változni tudjunk vele, rugalmasnak kell maradnunk. Érzelmileg az tud alkalmazkodni, aki tudatában van az érzelmeinek, el is fogadja azokat, és még a legnehezebbekből is tanulni tud. Azt is jelenti, hogy tovább tud lendülni a belé ivódott mentális és érzelmi reakciókon (vagyis azokon a horgokon, amelyek megakasztják), képes a pillanatnak élni, világosan látja az adott körülményeket, ezekre megfelelően reagál, és a saját legbelső értékrendjének megfelelően cselekszik. 


Susan David: Érzelmi rugalmasság
Eredeti cím: Emotional Agility.
Get Unstuck, Embrace Change, and Thrive in Work and Life. 
Fordította: Wenszky Nóra
324 oldal
HVG Kiadó, 2017
3900 Ft
Kép: Freepik - wirestock, Pascap Trust, Unsplash - Dollar Gill, Rommel Davila
De régen is nem láttalak,
Te tünde égi szép alak:
Küzdő, halandó életén
Felcsillanó édes remény!

Midőn a percz megáll veled
Már nem remény, öröm neved,
Egy láz, egy mámor, - semmi más.
Egy felvirúló hervadás.

Egy nyiló-hulló szép virág,
Mit csak a percz kegyelme ád.
A bimbó, még fakadni kész, -
Virága már a porba vész.

Nem változó bár lényeged, -
- Elmúlt a percz, - elszáll veled,
Hová? ki tudja hol hazád?
Mi más alak borúl reád?

Jöjj vissza, jöjj! tekints felém!
Terjeszsz fényt éltem bús egén,
Ha perczre bár, csak lássalak:
Szép, boldogító pillanat!








Forrás: www.eternus.hu - Czóbel Minka versei
Kép: Freepik
Robert Fulghum bestsellerére 2014 őszén bukkantam, és miután elolvastam, vegyes érzésekkel csuktam be a Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemest. Nemrég újra elővettem, mert rémlett, hogy vannak benne jó történetek, a többit pedig meglátjuk.

A könyv 1986-ban jelent meg, és a borító szerint (2012-es kiadás) azóta 27 nyelven, több mint 7 millió példányt adtak el az unitárius lelkész bestselleréből.

FIGYELEM, FELNŐTT TARTALOM!!!

Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk a világot, és rengetegen vannak, akik másként gondolkodnak, mint én, és fordítva. Ezt elfogadom, és tiszteletben is tartom.
Ezzel a bejegyzésemmel sem a saját véleményem szeretném Rád erőszakolni, hanem közös gondolkodásra hívlak, úgyhogy öveket becsatolni, mert ez nemcsak hosszú lesz, de most sem csak a felszínt kapargatjuk.

Azt is tudom, hogy a vallási területen dolgozóknak még inkább sajátos világképük van, mivel egyszer beszélgettem egy apácával a buszmegállóban és a buszon (a kollégiumomhoz közel volt egy római katolikus templom, és egy vasárnap délután ugyanott vásároltunk), ill. évekig jóban voltunk egy református lelkésszel, tehát nem a levegőbe beszélek. 

Azt érdemes még tudnod rólam, hogy pragmatikus idealista vagyok, azaz, ha megszületik egy ötlet a fejemben, akkor végiggondolom, hogyan tudom megvalósítani a gyakorlatban, és azt is figyelembe veszem, másokra milyen hatással lesz. Pl. ha nem is tetszik egy olvasmány, nem használok a bejegyzéseimben nyomdafestéket nem tűrő szavakat és kifejezéseket, mert nem tartom ízlésesnek, sértheti az olvasót, és én sem örülnék, ha ilyen formában zúdítaná rám valaki a negatív véleményét. Amennyiben mégis így tesz, az őt minősíti elsősorban.

A szerző az előszóban elmeséli, hogy évekig íródott a könyve (valójában hosszabb-rövidebb, valahol olvasott, másokkal megesett, ill. saját történetek és elgondolások gyűjteménye), melyet eredetileg csak magának és a szűkebb környezetének szánt. Sőt, azt is, hogy néhány ellentmondással találkozhatsz olvasás közben, mivel nincs még kialakult véleménye mindenről. Ezen eltöprengtem, mivel Fulghum a könyve megjelenésekor (1986-ban) már majdnem 50 éves volt. És saját tapasztalatból tudom, hogy az évek során változhat és változik is a véleményünk a dolgokkal kapcsolatban, de van néhány dolog, elképzelés, ami mellett kitartunk. 


Fulghum minden tavaszon összeírja a saját krédóját, azaz, azokat a dolgokat, értékeket, amiket fontosnak tart. Ez nagyon fontos és hasznos, és nem egy személyiségfejlesztéssel foglalkozó szakember javasolja, hogy gyűjtsük össze őket. 
Nézzük, szerinte mi mindent tanultunk már meg az óvodában: 

Ossz meg mindent másokkal! - Talán a későbbi életünkben azért már nem akarunk mindent megosztani másokkal, mindenkinek megvannak a saját határai, így már ez itt félig megbukott.
Ne csalj a játékban! 
Ne bánts másokat! 
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted! 
Rakj rendet magad után! - Mondja ezt az, aki nem ágyaz be és nem mosogat el, mivel egyszer úgyis meghalunk, és inkább másra használja az idejét.
Ne vedd el a másét! 
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! 
Evés előtt moss kezet! - De ha hozzám jössz látogatóba, nem teheted be a lábad a fürdőszobámba! - írja később.  Akkor hol mosson kezet a vendég?
Húzd le a vécét! - Ideális esetben ezt már otthon megtanuljuk, sőt azt is, hogy lehajtjuk a vécé tetejét előtte.
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. - Ehhez néhány bekezdés múlva a következőket írja: 

   Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset.

Valóban, igazán csodálatos lenne minden. Most tegyük félre azt, hogy a papokkal ellentétben, akik évszázadok óta home office-ban dolgoznak, nagyon sok ember nincs otthon délután háromkor, felnőttként már nem olyan könnyen bontjuk le a laktózt, mint gyerekként*, és vegyük a laktóz-, glutén- és cukormentes változatát a tejnek és a süteménynek, és azt, hogy a világ teljes lakossága másra sem vágyik, mint erre. 

Tudtommal az óvodákban uzsonna után már hazaengedik a gyerekeket, az alvás ebéd után van (kb. egy órától), és éppen három körül ébresztik őket. Tegyük félre ezt is. Nézzük a globális következményeket! Kedves Olvasó, képzeld el, hogy abban az időzónában, amelyben épp ezt a bejegyzést olvasod a világ bármely pontján, minden délután, uzsonna után, 15.15-kor mindenki aludna egyet ott, ahol éppen tartózkodik. 





Képzeld magad elé az utakat, ahol mindenféle jármű közlekedik: a vezetők/pilóták megállnak az út közepén, földön, vízen, levegőben, a föld alatt, meguzsonnáznak, majd nyugovóra térnek, ahogyan az utasok is - amennyiben a közlekedési eszközöket vesszük. Azok is, akik éppen állnak, mert nem jutott már nekik ülőhely. Pl. egy buszon kb. 45 ülőhely van és mondjuk 40 állóhely. Ők negyvenen hová fekszenek? 

Épp egy fontos csomagot vársz, az értesítő szerint aznap 12.30 és 15.30 között kerül kézbesítésre, és 15.00-kor még nem érkezett meg. És a megadott időszakban nem is fog, mert a futár már iszogatja a tejet és majszolgatja a süteményt, utána pedig csicsikál egyet. Te meg így jártál. Talán majd holnap Nálad kezd.

Valakit éppen operálnak, amelyet nemrég kezdtek el, esetleg már a közepén tartanak, vagy épp a seb összevarrása következik, amikor valaki a csapatból megszólal: Emberek, három óra, ideje uzsonnázni és szunyókálni! Mindenki kivonul a műtőből, a páciens pedig ott fekszik kiterítve, nyitott mellkassal, hasfallal, akármivel. 
Vagy valakinél éppen beindul a szülés, ekkor az anyuka rászól a gyerekre: Drágám, ha eddig kibírtad, bújj vissza, mert uzsonna- és alvásidő van. Majd négy óra után folytatjuk.
Nem is beszélve egy balesetet, esetleg életveszélyes sérülést szenvedett emberről, akihez nem megy ki a mentőautó vagy a -helikopter, vagy épp leáll útközben, vagy a tűzoltók nem vonulnak ki valahova. Vajon hány ember életébe kerülne naponta ez a csodálatos elképzelés? Ha egy óvodás mondaná, megérteném és kedvesen elmagyaráznám neki, hogy a dolgok nem így működnek, de egy felnőtt?

És még nem is említettem az építkezéseket, az útfelújításokat, az oktatást, az üzleteket, bankokat, gyárakat, postát és sok minden mást sem. Az elmúlt években mindenki megtapasztalhatta mivel jár, ha a megszokott dolgok leállnak. 





A saját tapasztalataimból mondom, hogy a papoknak (a római katolikusokat kivéve, mert nekik van napirendjük: x mise naponta, gyóntatás) nem olyan az időbeosztása, mint az átlagembereké. Ők nem bemennek x órakor a munkahelyükre és befejezik a munkát y-kor, mert nincsenek műszakba osztva. Ha aznap van egy temetés, hittanóra, ügyelet (x és y óra közt meg lehet őket keresni, ha halott van, előre megbeszélt időpontban egyeztet a hozzátartozókkal), akkor elérhető, de más időpontokban azt csinál, amit akar. A heti egy prédikációt is (ünnepek esetén hetente többet) akkor írja meg, amikor kedve tartja. Nyilván nekik is vannak gyűléseik, de nem hetente. Neki nincs ott a főnöke, aki rászól, hogy már tegnapra el kellett volna készülnöd a határidős feladatoddal, le kellett volna gyártani 500 db kabátot vagy 10.000 db alkatrészt.


Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! - Dolgozz egy keveset napi 8 vagy 12 órás műszakban, hát persze...
Talán nem egy keveset, hanem többet kellene gondolkodnod és tanulnod, kedves Robert. 
Délutánonként szundíts egyet! - Lásd fentebb. 
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! 
Mi a helyzet az egyedülállókkal? Akik köszönik szépen, nagyon jól megvannak önmagukkal is, és szándékosan nem azt írtam azt, hogy egyedül is jól megvannak. Nem beszélve azokról, akiknek esetleg nemrég ért véget a kapcsolatuk vagy épp váltak el, vagy bármilyen más okból nincs párjuk, és ne feledkezzünk meg az özvegyekről sem. Ők akkor fogják meg a táskájuk vagy a szatyruk fülét? Esetleg a saját kezüket? 
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki sem tudja pontosan, mindez, hogyan van, de valamennyien hasonlóan élünk. - Azért ne becsüljük le a tudósokat. Azért, mert én nem tudok valamit, más tudhatja. 
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban mind meghalnak egyszer. Mi is. - De ez akkor sem kifogás arra, hogy disznóólban éljünk.
És emlékezz a Dick és Jane könyvekre és az első szóra, melyet megtanultál - a legfontosabbikra - : NÉZD.  - Mivel Magyarországra születtem, így nem ismerem a Dick és Jane könyveket, nem tudom, mi volt az első szó, amit megtanultam (arra gondol, amit először megértettem, vagy arra, amelyiket először kimondtam? Utóbbira a családtagjaim elmondásából emlékszem, és nem a Nézd volt.) Ha a NÉZD a legfontosabb, a második legfontosabb szó a: LÁSD IS, a harmadik pedig a: GONDOLKODJ. Ne higgy el mindent, amit mondanak. Legyen benned egészséges szkepticizmus és ne feledkezz meg a kritikai gondolkodásról.

Bizony, már az első oldalakon valahogy így nézhettem: 🙄🙄🙄 És ez még csak a kezdet volt! A későbbiekben kiderül, hogy megkóstolta a mosószert, és szerinte csudijó lenne, ha az emberek is képesek lennének pókhálót készíteni:

Legjobban a hálót irigylem tőlük. Képzeld csak el, milyen lenne, ha az emberek is rendelkeznének a pókok eme képességével, ha volna a gerincük tövénél egy hatlyukú nyílás, amivel méterszámra állíthatnánk elő azt az üvegszálhoz hasonlatos valamit! (...) Új távlatok nyílnának a gyermeknemzésben és nevelésben. Az embernek szinte beleborsódzik a háta, ha csak elképzeli. 

Nekem nem a hátam borsódzott bele ebbe, hanem az agysejtjeim és a logikám tiltakozott, a képzeletemmel együtt.

A továbbiakban megtudjuk, hogy negatív véleménnyel van a baptistákról, hogy a jóbarátai végre összetették, amijük van, és csináltak maguknak egy gyereket, akinek ő a keresztapja. Olyan komolyan veszi a feladatot, hogy megismerteti a gyerkőcöt az élet finomságaival: a csokoládéval, a sörrel, a szivarral, Beethovennel és a disznóviccekkel. A szexről még nem mesélt neki, de már úgyis vannak róla elképzelései, és nyilván Neked is voltak ennyi idősen. Majd áttér a zsírkréták varázslatos világára. 


Megismerjük a szomszédját, aki mindig rendben tartja az udvarát, ellentétben vele, aki ősszel sem gereblyézi magától össze a lehullott leveleket és télen sem lapátolja el a havat, ezért hasra esik. Ami egyáltalán nem olyan vicces, mert bármijét eltörheti. Megint kötekedek, mert én pl. szeretek havat seperni vagy lapátolni télen. Valószínűleg azért is, mert egész nap annyi időt töltök a fejemben, hogy jó olyankor beöltözni és kimenni 10-15 percre. Ha mindez a dán miniszterelnöknek is belefér az idejébe és nem tartja lealacsonyítónak, egy pap számára miért az? 

A feleségének, akit elmondása szerint nagyon-nagyon szeret, rendszeresen olyan ajándékot vesz, amire valójában ő vágyik, és így megkapja. Egyszer egy kakukkosórát szeretett volna, ezért vett egyet a feleségének. Gratulálok, igazán kedves és figyelmes gesztus. Mivel mindenki magából indul ki, nekem az a szokásom, hogy igyekszem mindenkinek (mindegy, hogy milyen kapcsolatban vagyok az ajándékozottal) olyan ajándékot venni, amilyet szeretne, aminek ő örülne, és nem én. 
Ki is mondta azt a krédójában, hogy: Ne bántsd a másikat!? Számomra egy ilyen gesztus is bántó. 


   Éppen ott volt Franciaországban az öreg Ben Franklin, a kulcs, a papírsárkány, a villámlás, a bifokális szemüveg és a nyomtatott sajtó atyja is. 
Nahát, nem is tudtam, hogy Ben Franklin találta fel a villámlást! Eddig azt hittem, az egy természeti jelenség. 

Számomra azért sem hiteles, mert egyszer csak közli, hogy ne tegyél nagyobb összeget arra, hogy létezik a mennyország, de az ellenkezőjére sem. Milyen pap ez az ember? Úgy gondolom, valaki azért választ vallással kapcsolatos hivatást, mert olyan erős a hite. Mr. Fulghum még nem hallott az önazonosságról? Akkor miről prédikált a népnek? Szép is lett volna, ha Karikó Katalin nem hitt volna a vakcinában, amelynek a kifejlesztésében részt vett. Vagy Tesla valamelyik találmányában, Einstein a relativitáselméletében. 


Az egyik részben ír Sam nagyapáról, aki szeret focimeccsre járni, majd néhány oldal múlva elmeséli, hogy neki nincsenek nagyapái. Akkor ki ez a Sam nagyapa? A felesége nagyapja? Vagy fordítási hiba? 
De ha már nincs nagyapja, el tudja képzelni, milyen lenne, ha lenne, és ezért Picasso híres mondatát idézi: Ami elképzelhető, az igaz (Everything you can imagine, is real). 
Ezt a gondolatot katalizátorként használhatta volna a következő résznél. Mert ha egy ötlet felbukkan a fejedben, az nem véletlen, ahhoz közöd van. 

És a legkedvencebb részem tőle: utálja Teréz anyát, de ki van téve a róla készült fotó, amikor átvette a Nobel-békedíjat. Azt is tudom, miért utálja: Teréz anya nemcsak álmodozott, hanem tett is valamit. És a saját önismereti munkám során tanultam meg azt, ha valakit irigylek azért, mert ott tart, ahol van, az bennem is megvan. A magam módján én is meg tudom valósítani, amit ő. Csakhogy Fulghumnek csak a szája jár, ő csak álmodozik, tehetetlennek érzi magát, pedig ahhoz, hogy valami megvalósuljon, tenni is kell érte. Kíváncsi vagyok, elment-e 2004-ben a rodeóra, vagy ez is csak egy álom maradt.

   Az élete és hite (ti. Teréz anyáé) közti ellentmondások eltörpülnek az enyéim mellett. S mialatt én megpróbálom legyűrni az egyén tehetetlensége felett érzett csalódottságomat, ő folytatja a világ megváltoztatását. Amíg én azt kívánom, bárcsak lenne több hatalmam és lehetőségem, ő felhasználja hatalmát és lehetőségeit, teszi, amit az adott pillanatban tenni lehet.
   Felkavar, felbosszant, megszégyenít engem ez az asszony. Mit tudhat, amit én nem?
   Ha valaha is lesz békesség a Földön a jóakaratú embereknek, az a Teréz anya-féle asszonyok miatt lesz.
   A békére nem vágyakozni kell - tenni kell érte, lenni kell érte, s szükség esetén szét kell osztani a rászorulók között. 
És ez nem csak a békére igaz. Ahogy az egyik tanárom mondta, amikor az előadásán nagy volt a zsivaj a teremben: Ne a szájuk, hanem a kezük járjon! A folyamatos nyavalygás rengeteg energiát vesz el, amit másra is fordíthatnánk. Pl. arra, hogy elkezdjük apró lépésekben megvalósítani, amit kitaláltunk. 

Senkinek sem tűnt fel, hogy a tanult tehetetlenséget népszerűsíti? Azt, hogy nem veszi észre a lehetősége(ke)t, hanem csak siránkozik és nyavalyog? És ez egy 27 millió példányban elkelt bestseller. 


Hogy valami jót is írjak: azért akadt néhány nagyon fontos és szerethető történet is, ezek legtöbbje nem vele történt meg, de neki is voltak jó sztorijai. Pl. amikor azt mondta a rábízott gyerekeknek, hogy álljanak csoportokba és játsszanak Óriás, varázsló, törpét, azaz döntsék el, a három közül melyek szeretnének lenni. Ekkor egy kislány megkérdezte tőle: Hova álljanak a sellők? És itt gondolt azokra, akik sehová sem illenek be. Ellenben az ő önképe sem túl pozitív és egészséges, ha úgy tekint magára, mint a Király bolondjára, még ha ezt nem is mondja ki a kislány előtt.

A legtöbb igazán fontos dolgot pedig tényleg nem egy katalógusból rendelhetjük meg, a világban valóban nagyon sok kedves ember van, és az életben nem minden dobásunk hibátlan. Akkor sem, ha sztársportolók vagyunk.
És azt sem tudhatjuk, milyen hatással vagyunk/lehetünk másokra, ezért fontos a példamutatás, kedves Mr. Fulghum. 


Nagyon sokan rajonganak ezért a könyvért, én viszont néhány tényleg jó történettől eltekintve, azt mondom, hogy ők nem nyitott szemmel olvasták, és nem tűnt fel nekik nemcsak több ellentmondás, de irreális elképzelés sem. 
Azért, mert én szeretem Vladimir Nabokov műveit, nem mondom azt, hogy a világ biztosan jobb hely lenne, ha minden lakója minden este Nabokovot olvasna. Mert tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nem kedvelik az írót, nem is beszélve a nemolvasókról, és bár ő az egyik kedvencem, de én sem szeretnék minden este tőle olvasni. 


A papokat mindig az írástudók közé sorolták és felnéztek rájuk, hiszen Isten emberei. Csakhogy a pap is ugyanolyan ember, mint Te vagy én, akkor is, ha azt a hivatást választotta. Így ő sem tévedhetetlen, és ez a könyv nem más, mint egy gyermeki (torzított) gondolkodású idealista fantáziavilágának egy kis szelete, aki nem is hiteles, hiszen ő maga is homlokegyenest másként cselekszik, mint amit mond. 

Eszembe is jutott az egyik kedvenc gondolatom Senecától:
"Te leckéztetsz engem? - kérded. - Magadat már megleckéztetted, meg is javultál, ugye? Ezért van időd mások javítgatására?"
Erkölcsi levelek - XXVII. levél (Seneca prózai művei I., Szenzár Kiadó, 2000.)

Megjegyzem, hogy tisztában vagyok vele, hogy én sem vagyok tökéletes, és folyamatosan javítgatom magam, de nem iszom bort és prédikálok közben vizet. A blogban sem írok olyasmit, amit az interneten kívül nem vállalok fel, vagy éppen homlokegyenest mást véleménnyel vagyok róla. Nem hazudok sem önmagamnak, sem másoknak. 


Azt írja, szeretné egy napig más szemével és fejével látni a világot. Valóban jó lenne, vagy inkább lett volna a könyv kiadása előtt, ha egy napig gyakorlatias szemszögből is látná/látta volna a világot. Akkor meg sem jelentette volna az írásait.

 A különböző feladatkörökben vagy gondolkodásmódokban megrekedt emberek nem igazán olyannak látják a világot, amilyen. Figyelmen kívül hagyják a körülményeket, bármik is legyenek azok. A világot a saját skatulyáik szerint osztják fel, ezeknek pedig nem feltétlenül van közük az adott felálláshoz. 
Susan David: Érzelmi rugalmasság 

És ha valóban mindent megtanultunk az óvodában, amit tudni érdemes, akkor miért jártunk utána iskolába? Miért tanultunk meg írni és olvasni és nagyobb számokkal számolni? Miért tanultunk idegen nyelv(ek)et? Fizikát? Kémiát? Biológiát? Történelmet? Miért voltak a kötelező olvasmányok? A szakiskolások és szakközépiskolások szakmai tárgyakat? Miért vannak annyi embernek elakadásai és pénzügyi problémái? Miért nem fontos a pénzügyi edukáció? Az önismeret, az önelfogadás, az önszeretet? Ezekre van a legnagyobb szükségük ma az embereknek, nem a délutáni tejecskére, sütikére meg a szundikendőre. 


Végezetül két kedvenc fordítói bakim: alumíniumfólia és a Szikla, papír, olló nevű játék.
 Az amerikai kiadás szerkesztője is meglehetősen igénytelen volt, mert Fulghum ír egy szokásról, amely a Salamon-szigeteken  honos, de nem tudja most előkeresni az újságcikket, amelyben olvasta. Az igényes kiadóknál az ilyeneknek utána szoktak nézni, és lábjegyzetben utalnak rá. 
A mű megszületését vajon a Budweiser támogatta? Mert aki sört iszik egy-egy sztoriban, mindig Budweiser sört iszik, nem csak egyszerűen sört. 

Te mit gondolsz? Valóban  jobb hely lenne a világ, talán a világbéke is megvalósulna, ha minden délután mindenki tejet és süteményt uzsonnázna, majd aludna egyet? Szerinted is már mindent megtanultunk az óvodában? Vagy maradtak (még) hiányosságaink? 


*A laktóz emésztéséhez szükséges génnel mindenki rendelkezik. De egyes ritka esetekben már a születésünktől fogva gondok vannak vele. (...) Az emberek 75 százalékánál ez a gén csak lassan kapcsol ki, akkor, amikor már idősebbek vagyunk. (...) Minél idősebb valaki, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem tudja lebontani a tejcukrot - hetvenévesen azonban ritkán gondol arra az ember, hogy a felfúvódás vagy az enyhe hasmenés a megszokott pohár tej vagy az isteni tejszínhab műve lehet. 
Giulia Enders: Bélügyek. Park Kiadó, 2015

Az ember az egyetlen emlős, aki a tej fogyasztását azután is folytatja, hogy kinő a csecsemőkorból. A tejtermékek mérsékelt fogyasztásáról ugyan senkit nem akarunk lebeszélni, azonban érdemes kerülni ezt a táplálékfajtát, ha aknés vagy száraz a bőrünk. (...) A tehéntej olyan nagy molekulájú enzimeket tartalmaz, amelyeket nehéz megemészteni. 
Abigail James: Szeresd a bőröd! Cser Kiadó, 2018.



Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
Tűnődések hétköznapi dolgokról
Eredeti cím: All I Really Need to Know I Learned in Kindergarten
Fordította: Havas Krisztina
103 oldal
Park Kiadó, 2012
Képek: Freepik, Unsplash - Hamza Bounaim, 

Fordította: Képes Géza

Leszállt a hattyú szeliden
bíborfelhők alól.
Nyáresti partnál elpihen
s most mámorban dalol.
 
Kizengi mind az ős csodát,
mit Észak méhe rejt:
a nappal éjszakákon át
aludni elfelejt.

Az árnyék mély és gazdag ott
nyír- s égerfák alatt,
az öblökből arany buzog
s pezsdülő-friss a hab:

S ha párod ottfönt megleled:
nincs tündéribb gyönyör;
a hűség északról ered
s vágyik örökre föl.

Hullámokon halkulva száll
a hattyu éneke;
s párjához simul, néma már,
de mintha zengene:

Nem nyerhet többet földi lény
századokig se tán:
szerettél Észak vad vizén
s daloltál tavaszán.






Vers: Babelmatrix
Kép: Unsplash - Robert Woeger


Egyik este, még augusztusban, eszembe jutott, milyen régen olvastam Szabó Lőrinc-verseket, és másnap a piacra mentem, ahol a szomszédos asztalon egy férfi könyveket árult (a saját könyvtárát selejtezte). Természetesen, szétnéztem, és felfedeztem a Tücsökzenét és A huszonhatodik évet. Lapozgattam, alaposan szemügyre vettem, a védőborító alatt gyönyörű piros a borítója, a gerincén pedig aranyszínű a költő neve és a cím. Egyértelmű volt, hogy ez a könyv velem jön. 

Aznap este ki is ültem, és tücsökzene mellett elkezdtem olvasni a Tücsökzene 370 szonettjének első darabjait. A versek 1945 és 1957 között keletkeztek, a Rajzok egy élet tájairól alcímet kapták és hét nagy részre különülnek, melyekből Szabó Lőrinc élete bontakozik ki előttünk a gyerekkorától a jelenéig.


Megelevenedik előttünk mindenki és minden, aki és ami élete során nagy hatással volt rá, akik és amik olyanná formálták, amilyenné vált. Megismerjük a miskolci, a balassagyarmati majd a debreceni éveket, a családját, a környezetét, a gyermekkori emlékeit, az iskolai éveket, a tiszabecsi tiszteletes nagybátyjánál töltött nyarakat, a Nagyerdőn tett kóborlásokat, az első költői próbálkozásokat, a Budapestre érkezést, a Babitscsal való megismerkedést, majd a költő immár felnőtt életét és a két háború rá gyakorolt hatását. 

Nagyon szerettem majd' minden este elővenni a kötetet, elolvasni belőle néhány verset és folyamatosan megjelölni őket egy-egy oldaljelölővel, hogy majd itt is megoszthassam őket. 
Természetesen nem mindegyik tetszett, de a legtöbbet akár kétszer is elolvastam egymás után. 

Nagyon fontosnak tartom az Apám c. szonettjét, melyben világosan az olvasó elé tárja az édesapja  jellemét, mi hatott rá és ez milyen hatással lett később a saját családjára is, és hogyan sikerült megbékélniük egymással: 
 
13
Apám

Apámtól féltem. (Anyám szeretett.)
Nehéz erről beszélni, rengeteg
fájdalom lökné s fogja a szavam.
Sokat szenvedett ő is biztosan.
Magányos lélek; öccse, bátyjai
mind pap, tanító, nyomdász, s nénjei,
apja, nagyapja... Ő meg kimaradt
a negyedikből a latin miatt,
s kovácsnak ment; s malomhoz; azután
a vasutra fűtőnek. És korán
megnősült. És nem találta helyét
a világban... A sok keserüség,
ami benne volt, megkeseritett
bennünket is... Több mint négy évtized
kellett hozzá, hogy végre, szív szerint,
békét kössünk egymással, ujra, mind.
Ma már dér lepi mindkettőnk fejét.
Ez hozott össze, a Rettenetes Év.


Minden elismerésem, hogy ilyen jól megértette az édesapját és felismerte az ok-okozati viszonyokat. 

Azokat a verseket, amiket a legjobban szerettem, olyan üzenetet vagy értéket közvetítettek, amelyek számomra is fontosak. Mindenképpen megemlítem a tiszabecsi pap nagybátyját, aki kritikai gondolkodásra buzdította, azaz arra, hogy nem kell mindent azonnal elhinni, amit mondanak, hanem gondolkodjon el a hallottakon. A másik pedig, hogy a legrosszabb helyzetben is volt valami, amibe belekapaszkodhatott. Gyerekkorában nem voltak gazdagok, de felfedezte a könyvek világát és hajtotta a kíváncsisága. Később megismerte a költészetet, és ez vitte előre, melyben segítői is akadtak. 
Nem minden verse volt rám ugyanolyan hatással, de nyugodtan kijelenthetem, hogy számos közülük egyértelműen elnyerte a tetszésem és nem egyszer elvarázsolt a nyelvi és képi világával. Még akkor is, amikor egy-egy sorát egy másik versében is újra felfedeztem (154. A túlsó part és 283. A legfőbb boldogság)


Aztán jött A huszonhatodik év. Lírai rekviem százhúsz szonettben, 1950-1956.
Bevallom, amikor elkezdtem olvasni, nem néztem utána Szabó Lőrinc életének, csak a verseket olvasva kezdett kirajzolódni bennem egy kép, ezért elővettem Szilágyi Rita Irodalmi "hölgyvilág" c. könyvét (nem ez a legjobb bejegyzés, amit valaha írtam), és beigazolódott a gyanúm. 

A címet követő oldalon a következőt olvassuk:
K. E.
EMLÉKÉRE
SZÜLETETT
1902. JÚNIUS 25-ÉN,
KESZTHELYEN
MEGHALT
1950. FEBRUÁR 12-ÉN,
BUDAPESTEN

Az első vers:

1.
Önvád
„Önzésem szeret!” – vádolom magam,
s fájva nézek zaklatott tudatomba.
(Te is mondtad!)… Nos, és ha ennyi volna?
Ha önzés volna húsz év úntalan
ujuló szükséglete: csakugyan
gyengűlne tőle lelked hite arra,
ami legfőbb öröme és jutalma,
hogy a gyönyörben biztos társa van?
Nem tudom én, kedves, mi meddig önzés,
és vállalom, ha az hajt. Soha még
nem úntam édességed: ez elég
megnyugtatásnak, ez multat, jövőt és
jelent úgy átfűt, hogy a szenvedély:
„Köszönöm!” súgja, s hálám, hogy: „Ne félj!”


Azt gondolom, már ebből is érezhető, hogy nem a megszokott kapcsolat fűzte őket egymáshoz. Szilágyi Ritát idézem:
Szabó Lőrinc mint költő - de csak és kizárólag mint költő! - a 20. század első felének egyik legnagyobb egyénisége volt. Hatalmas tehetség, erő, fordulatosság, csiszolt művészet.
Emberileg viszont - és most nagyon diszkrétek leszünk - túlmegy a még szalonképes jelzőkkel leírható személyiségen. Nem egyszerűen kívánnivalót hagyott maga után emberileg - úgy volt a személyisége "kitalálva", hogy abból szinte minden , köznapi értelemben vett emberi vonás hiányzott. (...)
Ilyen volt a magánéletében is. Mintha erkölcsi értékeket nem ismert volna, vagy nem akart volna ismerni. Az is lehet, egyszerűen "süket" volt ezekre is - személyiségéről minden, ami a maga pillanatnyi érdekein túl volt, lepergett, egyáltalán nem is értette, mit kellene még azon kívül neki figyelembe vennie!
Szexuális étvágya legendás volt. (...) Szabó Lőrinc szinte az állandó kielégíthetetlenség állapotában volt, minden pillanatában új élvezetre, kéjre vágyott, és ezért képes volt átgázolni bárkin és bármin: nőkön, férjeken, a saját feleségén. Szeretőjén is. A szeretőin is. (73. és 75. o.)

Vékesné Korzáti Erzsébet és Szabó Lőrinc


Szilágyi Rita Korzáti Erzsébetet (Erzsikét) nevezi Szabó Lőrinc életében a nagy Ő-nek. Erzsike a költő feleségének kolléganője, majd egyre bizalmasabb barátnője lett, akit az 1920-as évek elején ismert meg. Vékás Ödön kereskedő felesége és egy kisfiú édesanyja volt. A viszonya a költővel 1924 decemberében kezdődött, és huszonöt éven át tartott, amit Szabó Lőrinc teljesen természetesnek vett. 

A felesége 1928-ban a Köszönöm, hogy szerettelek c. vers utolsó soraiból jött rá a férje és barátnője viszonyára, és néhány hónappal később öngyilkosságot kísérelt meg. Szabó Lőrinc elképzelése az volt, hogy éljenek együtt hármasban (és mellette más nőkkel ugyanúgy csalja mindkettőjüket), azonban ebbe a felesége nem egyezett bele.

A költő saját nézeteiről ír világosan, az 1931-ben keletkezett és 1932-ben megjelent, Semmiért Egészen c. versében: ide nekem mindent, de én nem adok cserébe semmit:

Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek,
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni csak
a magam törvénye szerint.


Hol van itt a reciprocitás? Ami igaz bármilyen kapcsolatra (akár baráti vagy munkahelyire egyaránt, hogy amit adok, azt elvárom, hogy visszakapjam). Erre juthatott Korzáti Erzsébet is, aki korábban már a férjét is elhagyta, altatót vett be és kinyitotta a gázcsapot, mert nem bírta tovább.


Szabó Lőrinc állítólag szerette Erzsikét, én viszont a verseit olvasva folyamatosan azt éreztem, hogy csak szexre kellesz kapcsolat fűzte hozzá, és most (azaz az aktuális szonett jelenében) is inkább fizikailag hiányzik neki. Bár a későbbi szonettjeiben elgondolkodik azon, hogy talán ő volt a hibás, és hogy ezzel hozzájárult Erzsike tettéhez. A Tücsökzenében írja, hogy az érzékenysége mennyi problémát okozott a számára. Csakhogy az érzékenység és az önzés nem ugyanaz. Az a véleményem, hogy Szabó Lőrinc inkább sértődős volt, ami kapcsolódik az érzékenységhez, de inkább olyan értelemben gondolok itt rá, mint egy durcás kisfiúra, aki megsértődött, ha valamit vagy valakit nem kapott meg, ha nem az ő elképzelései szerint alakultak a dolgok. 

63.
A kis tények
Ugy éltem veled, mint aki előtt nem
egy élet áll, és kapkodva: soha
nem is gondoltam rá, hogy valaha
elapadhat, ami annyira bőven
táplált s pezsdített, szent erőd, s miközben
szállt év s évtized, még mindig csak a
holnapi vágy vagy a ma mámora
kápráztatott: túlkeveset törődtem
a kis tényekkel, pedig fontosak:
úgy magasztaltam női voltodat,
hogy már ezzel elhanyagoltalak,
el, mint társamat a társadalomban;
be sok fáj, amit mind szívből akartam –
nem értem rá, hogy megtegyem-kimondjam!


Miután elolvastam ezt a verset, egy post-itre azt írtam fel magamnak: Nem értél rá? Vagy egyáltalán eszedbe sem jutott?  

A ciklus végéhez közeledve kezdtem némi őszinte megbánást érezni, de hiába voltak a szép szavak és a szomorú kutyaszemek, itt az én empátiám is véget ért, és átláttam a költőn. Amikor ezen gondolkodtam, aznap valaki az Édes Annáról írt bejegyzésem olvasta, és azonnal eszembe jutott, hogy Szabó Lőrinc is Patikárius Jancsihoz hasonló módon bánt Erzsikével. Csakhogy ő huszonöt éven át, és Jancsival ellentétben, ő szerette Erzsikét, és most, hogy már elveszítette, a huszonhatodikban sajnáltatja magát. Késő bánat.

97.
Jog és hiúság
Talán csak a hiány, a messzeség,
talán csak a halál eszményitett
oly hatalmasan, hogy megtelt veled
egy egész évem, ahogy soha még:
tele ím a huszonhatodik év,
sőt túlcsordítod! Ami emleget,
az hála már inkább és szeretet
s tanúlság (az is igaz menedék
és mindenkié!): azt hirdeti, hogy
jól becsűlje mind, akinek jutott,
a nagy érzést s a nagy pillanatot,
s irtsa, amin fájdalmam, késve, átlát
s amin tönkremegy annyi szép barátság,
joga önzését, szive hiuságát!


Nagyon szeretem a verseket, és van egy olyan képességem, amire az egyik osztálytársam középiskolában azt mondta az iskolai szavalóverseny után, ahol épp Szabó Lőrinctől a Lóci óriás leszt választottam: Te beleéled magad. Ez a mai napig így van. Szó szerint érzem a verset (ez a szuperérzékenység ajándéka), de ez esetben felhúzom a falakat, mert nem szeretnék és nem is tudok azonosulni egy olyan emberrel, aki öngyilkosságba kergetett egy másikat, akit állítólag annyira szeretett. 

114.
A szörnyeteg
Ez az: mért kellett más is?!… Nem elég,
még a legjobb sem elég, amig egy?…
Sötét éhség a vér: szerettelek,
s mást is, százakat, – nem voltál elég!
Megjártam poklaikat: nem elég
akarat, hűség, jóság, szeretet;
ima és vezeklés még kevesebb:
ördögi elv az „elég nem elég”!
Bőg teste óljában a szörnyeteg,
– súgja őrűlt barátom. De lehet
oltanom lámpás érzékeimet,
hogy megvakúlva – lássak?… Jaj nekem,
mért hazudtam, hallgatva, kedvesem!…
(De hátha te is így voltál velem?!)


Az utolsó versében a horatiusi párhuzamban pedig egy kicsit azt érzem, hogy ezzel a ciklussal szeretne vezekelni, de épp emiatt benne van az is, hogy mindezt én hoztam létre, és igaz, hogy így te is fennmaradsz, de én vagyok, aki mindezt megírta. Neked meg már úgyis mindegy: 

120.
„Ércnél maradandóbb”
Itt a bronz, a profil… Ki létrehívta,
nem látta élve: mesteri kezét
szivem keze vezette s régi kép –
Igen, itt a mű, a kései, itt a
még ifjú arc, éremmé alakítva;
s néha elnézem: „Ilyen volt?” S: „Be szép!”
Majd: „Igy élnek a százados mesék,
ha szív őket s ily tudás hozza vissza!”
Itt az érc; s te, aere perennius,
versem, aki csillagfénykoszorús
gyászodban már-már mosolyogni tudsz,
túléled őt! s joggal túl te, plakett:
szebb, mint ő volt, s több a ti létetek!
…Neki azonban… minden… egyremegy.


Elismerem Szabó Lőrinc munkásságát (a költőét és a műfordítóét, sőt tudom, hogy esszéket is írt), de emberként csak nagyon tudom sajnálni, hogy ennyire csak önmagával foglalkozott, és nem vette, vagy nem volt hajlandó észre venni, hogy másoknak is vannak érzéseik. 
Eredetileg tőle választottam egy verset még évekkel ezelőtt, és gondoltam, az egyik októberi hétfőn ideje megosztani, de most hagynom kell egy kicsit pihenni a kapcsolatunkat.

Nagyon jól tudom, hogy Ady Endre sem volt egy földre szállt angyal, nagyképű volt, mindenkit és mindent kritizált, írt egy Elbocsátó, szép üzenetet is, de ennyire öntörvényű és érzéketlen nem volt, mint Szabó Lőrinc. 

Amennyiben Neked más a véleményed, bátran oszd meg velem, kíváncsi vagyok rá. 



Szabó Lőrinc: Tücsökzene - A huszonhatodik év
530 oldal
Magvető - Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980
Szabó Lőrinc összes versei a DIÁ-n
A bejegyzés megírásához felhasználtam Szabó Lőrinc életrajzát, melyet a Balassagyarmatért Baráti Kör honlapján találtam.
Kép: PestBuda
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Keresés

Fordító/Translator

Mottó

"Sose felejtse el, aki minősít, egyben önmaga képét is felvázolja, saját igénye, ízlése, érdeklődése, érzékenysége irányát (...)." (Szabó Magda)

.

Mark Wolynn - Örökölt családminták

Ahogy mindjárt véget ér ennek az évnek a fele, ismét feltűntek a Hogyan valósítsd meg az áloméleted még 2025-ben  vagy a Hogyan indítsd újr...

Népszerűek a héten

  • Mark Wolynn - Örökölt családminták
    Ahogy mindjárt véget ér ennek az évnek a fele, ismét feltűntek a Hogyan valósítsd meg az áloméleted még 2025-ben  vagy a Hogyan indítsd újr...
  • Vers hétfőn ~ Tihanyi Tóth Kinga - Homokba írj
    Homokba írj, ha megbántottak, a hóba írd, ha nincs már semmid, az esőnek súgd, ha hited csorbult, a szélbe kiáltsd, ha nincsen senkid. Ne kő...
  • Émile Ajar - Salamon király szorong
    Émile Ajar ezúttal 1978 -ba, Párizs ba kalauzol bennünket, ráadásul három szuperérzékeny főszereplő társaságában.  Narrátorunk, a huszonöt é...
  • Alice Hoffman - Átkozott boszorkák
    Alice Hoffman regényét nyolc éve olvastam először, írtam is róla , és többen is csatlakoztak a könyv/film rajongótáborához a hozzászólásokb...
  • Vers hétfőn ~ Paul Valéry - Alvó nő
    Fordította: Rónay György Szivében mily tüzes titkot hevít a drága, virágot lehelő lélek a maszk alatt? Milyen haszontalan táplálékból fakad ...
  • Vers hétfőn ~ William Glendown - Boszorkányszombat
    A hegyeken túlra, messzire vágyom, Széllel-szőtt kavargó hópelyhek közé, Hol boszorkányszombatok vad tüze lobban, Ha éj ereszkedik a fenyves...
  • Vers hétfőn ~ Ady Endre - Most már megállhatok
    Ady Endre: Most már megállhatok Csak másért a másét Sohasem akartam, Csupán a viharért Nem jártam viharban. Becsületes szivem Becsületes jus...
  • Vers hétfőn ~ Tóth Krisztina - Lusták dala
    Gyere, lusta, feküdj mellém, kezdjünk együtt lustálkodni, és csak lógjunk itt egész nap, mint kötélen fél pár zokni! Gyere, bújj be mellém, ...
  • A kis szürke agysejtek nyomában - Ismerd meg az INFJ Enneagram 4 típust! - Hercule Poirot
    Téged is mindig érdekelt, mit is takarhatnak a híres kis szürke agysejtek, amiket a nagy Hercule Poirot előszeretettel emleget és használ, h...
  • Melinda Gates - A nő helye
    Melinda Gates 2019-ben megjelent könyvéről tavaly decemberig nem is hallottam, mígnem egy antikváriumban fel nem fedeztem. Belelapoztam, és...

Bejegyzések

  • ►  2025 (54)
    • ►  június (9)
    • ►  május (10)
    • ►  április (9)
    • ►  március (9)
    • ►  február (9)
    • ►  január (8)
  • ►  2024 (112)
    • ►  december (13)
    • ►  november (8)
    • ►  október (10)
    • ►  szeptember (10)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (8)
    • ►  május (8)
    • ►  április (11)
    • ►  március (8)
    • ►  február (9)
    • ►  január (8)
  • ▼  2023 (126)
    • ►  december (11)
    • ▼  november (9)
      • Modla Zsuzsanna - Pokoli főnökök
      • Vers hétfőn ~ Babits Mihály - Babona, varázs
      • Ian McEwan - Szombat
      • Vers hétfőn ~ Stefan Augustin Doinas - Apollón és ...
      • Susan David - Érzelmi rugalmasság
      • Vers hétfőn ~ Czóbel Minka - Öröm
      • Robert Fulghum - Már az óvodában megtanultam minde...
      • Vers hétfőn ~ J. L. Runeberg - A hattyú
      • Szabó Lőrinc - Tücsökzene - A huszonhatodik év 🔞
    • ►  október (10)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (10)
    • ►  június (12)
    • ►  május (12)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (11)
  • ►  2022 (50)
    • ►  december (13)
    • ►  november (10)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (9)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2020 (1)
    • ►  március (1)
  • ►  2018 (66)
    • ►  június (8)
    • ►  május (11)
    • ►  április (12)
    • ►  március (12)
    • ►  február (10)
    • ►  január (13)
  • ►  2017 (92)
    • ►  december (11)
    • ►  november (13)
    • ►  október (13)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (14)
    • ►  július (12)
    • ►  június (10)
    • ►  május (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2016 (10)
    • ►  december (3)
    • ►  november (1)
    • ►  október (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2015 (92)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (4)
    • ►  június (15)
    • ►  május (12)
    • ►  április (13)
    • ►  március (16)
    • ►  február (16)
    • ►  január (14)
  • ►  2014 (139)
    • ►  december (15)
    • ►  november (12)
    • ►  október (8)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (14)
    • ►  június (14)
    • ►  május (13)
    • ►  április (11)
    • ►  március (13)
    • ►  február (9)
    • ►  január (8)
  • ►  2013 (103)
    • ►  december (13)
    • ►  november (10)
    • ►  október (8)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)
    • ►  március (13)
    • ►  február (8)
    • ►  január (13)
  • ►  2012 (130)
    • ►  december (14)
    • ►  november (16)
    • ►  október (13)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (8)
    • ►  július (8)
    • ►  június (11)
    • ►  május (12)
    • ►  április (9)
    • ►  március (10)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2011 (97)
    • ►  december (10)
    • ►  november (9)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (6)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (11)
    • ►  június (8)
    • ►  május (9)
    • ►  április (7)
    • ►  március (7)
    • ►  február (3)
    • ►  január (9)
  • ►  2010 (31)
    • ►  december (7)
    • ►  november (4)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (2)
    • ►  június (3)
    • ►  május (1)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)

Szerzők

A. A. Milne (1) Ada Negri (2) Adolf Meschendörfer (1) Ady Endre (30) Afonso Cruz (1) Agatha Christie (21) Alberto Moravia (1) Alejandro Romualdo (1) Alekszandr Blok (2) Alekszandr Szergejevics Puskin (3) Alekszandr Szolzsenyicin (1) Alessandra Fregolent (1) Alessandro Baricco (1) Alessandro D'Avenia (1) Alessandro Manzoni (1) Alexandre Dumas id. (5) Alfred Tennyson (1) Alice Hoffman (2) Almudena Grandes (2) Almási Kitti (5) Amanda Palmer (1) Amelia Blas Nieves (1) Andreas Ebert (1) Andrew O'Hagan (1) Andrássy Réka (1) Anette von Droste-Hülshoff (1) Angelo Tartuferi (1) Anna Gavalda (6) Anne Brontë (2) Anton Pavlovics Csehov (3) Antonietta Abbruscato (1) Arany János (7) Aranyosi Ervin (1) Arthur Rimbaud (1) B. Radó Lili (1) Babits Mihály (14) Bagdy Emőke (5) Balassi Bálint (1) Barbara Corrado Pope (1) Bea Johnson (1) Bedő Gábor (1) Benedek Elek (1) Betti Alver (1) Boda Magdolna (1) Boldizsár Ildikó (2) Boris Dänzer-Kantof (1) Borisz Paszternak (5) Bret Easton Ellis (1) Bródy Sándor (2) Buda László (1) Budapest (2) Bálint Ágnes (3) Bódás János (2) Bókay János (1) Böjte Csaba (2) Böszörményi Gyula (1) C. W. Gortner (2) Carlo Goldoni (2) Carlos Ruiz Zafón (1) Carol McCleary (2) Carol S. Dweck (1) Carolina Pérez López (1) Cecília Meireles (1) Cesare Pavese (2) Charles Baudelaire (1) Charles Bukowski (1) Charles Dickens (4) Charles FitzRoy (1) Charles Frazier (1) Charlotte Brontë (1) Chuck Palahniuk (1) Claire Tomalin (1) Clarissa Pinkola Estés (1) Claudia Hammond (1) Csiky Gergely (1) Csokonai Vitéz Mihály (1) Csukás István (3) Csáth Géza (1) Csíkszentmihályi Mihály (2) Csóka Judit (2) Czesław Miłosz (1) Czóbel Minka (4) D. H. Lawrence (1) Damjan Damjanov (1) Danielle Steel (1) Danyi Magdolna (1) David Foenkinos (1) Delmira Agustini (1) Denis Diderot (1) Dimitri Casali (1) Dr. Gyarmati Andrea (1) Dsida Jenő (9) Dutka Ákos (1) Edgar Allan Poe (1) Edith Eva Eger (1) Edmund Spenser (1) Eduardo Sacheri (1) Elaine N. Aron (2) Elena Ferrante (2) Elena Ginanneschi (1) Elif Shafak (2) Elisabeth Szél (2) Elizabeth Barrett-Browning (2) Elizabeth Gilbert (3) Emauela Marri (1) Emily Brontë (2) Emily Dickinson (6) Erich Kästner (2) Erlend Loe (1) Ernest Hemingway (4) Ernestina Champourcín (1) Eszéki Erzsébet (1) Eugenio Montale (1) F. G. Haghenbeck (1) F. Scott Fitzgerald (2) F. Várkonyi Zsuzsa (2) Fabio Geda (1) Faludy György (1) Federico García Lorca (9) Fehér Béla (1) Fekete István (8) Fernando Pessoa (4) Fiorella Nicosia (1) Frances Mayes (7) Francesca Marciano (1) François Trassard (1) Friedrich Dürrenmatt (3) Friedrich Schiller (1) Füst Milán (1) G. B. Shaw (2) Gabriel García Márquez (2) Gabriela Mistral (3) Georg Trakl (2) George Byron (1) George Orwell (2) George Sand (2) Georges Feydeau (1) Gerald Durrell (13) Giacomo Leopardi (3) Gilles Néret (1) Giosuè Carducci (5) Giovanni Pascoli (1) Giuseppe Tomasi di Lampedusa (1) Giuseppe Ungaretti (1) Graham Spence (1) Grégorie Delacourt (1) Guillaume van der Graft (1) Gulyás Pál (1) Gyalwa Dokhampa (1) Gyulai Pál (2) Gyurkovics Tibor (1) Gyöngyösi Adrienn (1) Győrei Zsolt (1) Gábor Andor (1) Gárdonyi Géza (5) Géró Györgyi (1) H. M. R. (1) Hajnal Anna (1) Halina Poświatowska (1) Halász Péter (1) Hamvas Béla (2) Heinrich Mann (1) Helen Fielding (2) Heltai Jenő (11) Henrik Ibsen (1) Henrik Nordbrandt (1) Henry Gidel (1) Hermann Hesse (6) Hilda Conkling (1) Honoré de Balzac (3) Hozleiter Fanny (1) Ian McEwan (2) Illyés Gyula (1) Isabel Allende (1) Italo Calvino (1) J. L. Runeberg (1) Jack London (1) Jackie Bouchard (1) Jakupcsek Gabriella (1) James Herriot (1) Jane Austen (16) Janikovszky Éva (1) Javier Marías (7) Jean Shinoda Bolen (1) Jean de La Motte (1) Jean-Gabriel Causse (1) Jean-Paul Didierlaurent (1) Jeanette Winterson (2) Jeannie Labno (1) Jennifer Crusie (1) Jennifer Lopez (1) Jesús Moncada (1) Joanne Harris (8) Johann Wolfgang von Goethe (1) Johannes R. Becher (1) John Banville (1) John Irving (1) John Keats (3) John Vermeulen (1) Jorge Amado (1) Jorge Luis Borges (1) Josefina Pla (1) José Gomes Ferreira (1) José Saramago (6) Juan Ramón Jiménez (2) Judith Sills (1) Juhász Gyula (16) Jékely Zoltán (12) Jókai Mór (2) József Attila (18) Jörg Kastner (1) Kaffka Margit (6) Karafiáth Orsolya (2) Karel Schulz (1) Karen Essex (1) Karinthy Frigyes (4) Kassák Lajos (1) Kasza-Marton Lajos (1) Katarina Mazetti (1) Kate Chopin (1) Kathryn Stockett (1) Katie Fforde (1) Kazuo Ishiguro (1) Keresztes Ágnes (2) Kertész Erzsébet (4) Kertész Judit (2) Kiss Angéla (1) Kiss Judit Ágnes (2) Komjáthy Jenő (1) Kondor Lajos (1) Kosztolányi Dezső (31) Kozma-Vízkeleti Dániel (1) Krúdy Gyula (5) Kádár Annamária (4) Kálnay Adél (2) Kányádi Sándor (1) Károlyi Csaba (1) Kölcsey Ferenc (1) Kövecses Anna (1) Laurel Corona (1) Lawrence Anthony (1) Lea Singer (1) Leonardo Da Vinci (4) Lev Tolsztoj (1) Liane Schneider (1) Lily Prior (1) Lisa Genova (1) Lope de Vega (2) Lord Chesterfield (1) Louis Aragon (1) Louisa May Alcott (3) Louise Labé (1) Lucius Annaeus Seneca (1) Lucy Maud Montgomery (11) Luigi Guarini (1) Luigi Pirandello (4) Luis De Góngora (1) Luis Leante (1) Lux Judit (1) Marcello D' Orta (2) Marcos Ana (1) Margarita Görrissen (1) Marie Under (1) Mario Puzo (1) Mario Vargas Llosa (9) Mariolina Venezia (1) Mark Crick (1) Mark Wolynn (1) Martin Pistorius (1) Mary Shepard (1) María Dueñas (1) Mathilde Campilho (1) Matthew Quick (1) Maurice Lever (1) Max Lucado (1) Melinda French Gates (1) Michael Kumpfmüller (1) Michael Ondaatje (1) Mihai Eminescu (1) Mihail Bulgakov (1) Mikszáth Kálmán (7) Milan Kundera (1) Milena Busquets (1) Modla Zsuzsanna (1) Mohás Lívia (1) Molière (1) Molnár Ferenc (13) Moretti Gemma (1) Muriel Barbery (1) Márai Sándor (10) Mészáros István (1) Móra Ferenc (2) Móricz Zsigmond (8) Mörk Leonóra (1) Nagy Lajos (1) Nagy László (2) Nagy Szilvia (1) Nemes Nagy Ágnes (8) Niccolò Ammaniti (2) Nicholas Oldland (1) Nick Bruel (1) Nick Hornby (1) Nicole Krauss (1) Nicolás Guillén (2) Nikolaus Lenau (1) Nora Ikstena (1) Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1) Nyáry Krisztián (2) Nádori Lídia (1) Octavio Paz (1) Odysseas Elytis (1) Orbán Ottó (1) Orosz Katalin (2) Orvos-Tóth Noémi (1) P. L. Travers (1) Pablo Neruda (2) Paksy Gáspár (1) Paolo Santarcangeli (1) Parti Nagy Lajos (1) Passuth László (1) Paul Valéry (1) Paul Verlaine (3) Paul Éluard (1) Paula McLain (1) Pedro Calderón de la Barca (1) Percy Bysshe Shelley (3) Peter Mayle (2) Petőfi Sándor (5) Philippa Gregory (2) Pierre La Mure (1) Polcz Alaine (1) Popper Péter (1) Publius Ovidius Naso (2) Pál Ferenc (1) Quintus Horatius Flaccus (1) Radnóti Miklós (14) Raeleen d'Agostino Mautner (1) Rainer Maria Rilke (4) Rakovszky Zsuzsa (1) Reményik Sándor (4) Reviczky Gyula (8) Richard Dehmel (1) Richard Maltby Jr. (2) Richard Rohr (1) Robert Browning (2) Robert Burns (1) Robert Capa (1) Robert Frost (1) Robert Fulghum (2) Robert Merle (4) Robin Maxwell (1) Romain Gary (2) Romain Puértolas (1) Rose Tremain (1) Ross King (4) Rudyard Kipling (1) Rupert Livesey (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Quasimodo (2) Samuel Beckett (1) Schlachtovszky Csaba (1) Schmidt Lívia (1) Selma Lagerlöf (1) Sergio Martinez (1) Sibilla Aleramo (1) Silvia Avallone (1) Silvia Borghesi (1) Simon Józsefné (1) Sofi Oksanen (1) Sofia de Mello Breyner Andresen (1) Somlyó György (9) Somlyó Zoltán (1) Sophia Loren (1) Srečko Kosovel (1) Stan Phillips (1) Stefan Augustin Doinas (1) Stefano Benni (2) Stéphane Mallarmé (1) Sully Prudhomme (1) Sulyok Vince (1) Susan David (1) Sylvia Plath (4) Sylvie Matton (1) Szabadi Lívia (1) Szabó Lőrinc (15) Szabó Magda (21) Szabó T. Anna (6) Szalai Vivien (1) Szendi Gábor (4) Szendrey Júlia (2) Szerb Antal (5) Szergej Jeszenyin (6) Szilágyi Rita (5) Szondy Máté (1) Szádeczky-Kardos György (1) Száraz Miklós György (1) Szécsi Margit (1) Szécsi Noémi (1) Szép Ernő (6) Szűcs Judit (1) Sárbogárdi Jolán (1) Sárközi Mátyás (1) Sütő András (2) T. S. Eliot (1) Tarbay Ede (1) Tari Annamária (2) Telegdi Ágnes (1) Tennessee Williams (4) Tersánszky Józsi Jenő (2) Thomas Gray (1) Tihanyi Tóth Kinga (8) Tolnai Lajos (1) Tomas Tranströmer (1) Tracy Chevalier (2) Truman Capote (1) Tótfalusi István (2) Tóth Enikő Enci (1) Tóth Eszter (1) Tóth Krisztina (3) Tóth Árpád (20) Török Sophie (2) Túrmezei Erzsébet (1) Umberto Eco (1) Umberto Saba (2) Vanora Bennett (1) Varga P. Melinda (1) Varga-Körtvélyes Zsuzsanna (3) Varró Dániel (1) Vas István (3) Vicente Cervara Salinas (1) Victor Eftimiu (1) Victor Hugo (2) Virginia Woolf (10) Viviane Villamont (1) Vladimir Nabokov (7) Váci Mihály (1) Vágó István (1) Vámos Miklós (1) Váradi Krisztina (1) Várnai Zseni (3) Vörös Tibor (1) Vörösmarty Mihály (1) Walt Whitman (1) Walter Tevis (1) Walter Trier (1) Wass Albert (3) Werner Lansburgh (1) Weöres Sándor (3) William Black (1) William Blake (6) William Butler Yeats (1) William Glendown (1) William Shakespeare (3) William Somerset Maugham (3) William Wordsworth (2) Woo-kyoung Ahn (1) Yael Adler (1) a dalai láma (1) ifj. Alexandre Dumas (1) Ágai Ágnes (1) Áprily Lajos (2) Émile Ajar (1) Émile Zola (2) Étienne de la Boétie (1)

Kiadók

Agave Kiadó (1) Akadémiai Kiadó (3) Akkord Kiadó (4) Alfaguara (1) Alinea Kiadó (1) Art Nouveau Kiadó (1) Athenaeum Kiadó (4) Bethlen Gábor Könyvkiadó (1) Bioenergetic Kiadó (1) Bookline Könyvek (1) Cartaphilus Kiadó (7) Centrál Médiacsoport (1) Ciceró Könyvstúdió (1) Corvina Kiadó (10) Duna International (5) Ediciones SM (1) Editorg Kiadó (3) Európa Kiadó (144) Gabo Kiadó (2) General Press (3) Geopen Kiadó (10) Grafo Kiadó (3) Grimm Kiadó (1) HVG Könyvek (3) Helikon Kiadó (9) Holnap Kiadó (4) Háttér Kiadó (1) Interpopulart Könyvkiadó (10) Jaffa Kiadó (7) Jelenkor Kiadó (1) K.u.K. Kiadó (7) Klett Kiadó (5) Kossuth Kiadó (18) Kulcslyuk Kiadó (11) L'Harmattan Kiadó (1) Lazi Kiadó (15) Lexika Kiadó (1) Libri Kiadó (11) M-érték Kiadó (4) Magvető Kiadó (25) Magyar Helikon (3) Manó Könyvek (2) Maxim Kiadó (2) Mojzer Kiadó (3) Míves Céh (1) Móra Kiadó (20) Naphegy Kiadó (1) Nemzeti Színház - Palatinus (1) Noran Kiadó (8) Nyitott Könyvműhely (1) Osiris Kiadó (2) Palatinus Kiadó (16) Pannon Könyvkiadó (1) Papirusz Books (1) Park Kiadó (20) Partvonal Kiadó (3) Saxum Kiadó (1) Scolar Kiadó (9) Sensum Donum Kiadó (1) Strucc Kft. (1) Studium-Effektive Kiadó (1) Szukits Kiadó (2) Szépirodalmi Könyvkiadó (4) Tarandus Kiadó (1) Tericum Kiadó (15) Tessloff Babilon (1) Timóteus Társaság (1) Typotex Kiadó (1) Ulpius-ház (21) Unikornis Kiadó (2) Ursus Libris Kiadó (1) Vince Kiadó (3) XXI. Század Kiadó (1) Zeneművészeti Kiadó (1) i.P.C. Könyvek (1) Édesvíz Kiadó (2)

Sorozatok

A Rougon-Macquartok (2) A krimi királynője (9) A magyar dráma gyöngyszemei (1) A magyar próza klasszikusai (1) A világ múzeumai (3) Anne (10) Arany klasszikusok (1) Arany pöttyös könyvek (2) Barcelona-trilógia (1) Barátnőm Bori (1) Csokoládé-trilógia (3) Francia história (2) Katalán Könyvtár (1) Kisasszonyok (3) Korfu-trilógia (4) Lyra Mundi (2) Lélekbúvár Könyvek (3) Magvető Remekírók (4) Magyar királynék és nagyasszonyok (5) Magánélet sorozat (2) Micimackó (1) Modern Könyvtár (3) Móricz Zsigmond prózai művei (1) Nagy művészek élete (2) Nemzeti Színház Színműtár (1) Nobel-díjasok könyvtára (1) Nyaralás-trilógia (1) Nyitott Akadémia (4) Nápolyi regények (2) Osiris Klasszikusok (1) PONS (6) Paletta (1) Pom Pom meséi (1) Radnay-trilógia (3) Romantikus Klasszikusok (1) Szerelmes Világirodalom (1) Talentum Diákkönyvtár (2) Történelmi útikönyvek (1) Ungvári Tamás színműfordításai (2) Vörös Pöttyös Könyvek (1)

Személyiségtípusok

INFJ (6) INTJ (1) enneagramm (12)

Műfajok, egyebek

A Költészet Világnapja (7) Gabriel García Márquez (2) II. világháború (15) Karácsony (22) LMBTQ (5) Négy évszak - öt könyv a saját könyvespolcomról (5) Színházi világnap (5) Vers hétfőn (368) a Költészet Napja (10) abszurd (1) advent (20) antológia (2) babona (4) ballada (1) barokk (5) bestseller (1) buddhizmus (1) carmen (1) családregény (12) családállítás (1) cserokik (1) disztópia (3) divat (2) dokumentumregény (1) dolgozat (1) dráma (41) dvd (1) egészség (1) elbeszélés (4) elbeszélések (5) emigráció (8) epigenetika (1) erotika (4) esszé (5) evolúciós pszichológia (2) farsang (1) felvilágosodás (1) feminizmus (8) festészet (29) film (3) filmadaptáció (154) filmadaptációk (1) füveskönyv (3) gasztronómia (7) gasztroregény (4) groteszk (1) gyerekszemmel (2) gyerekszáj (2) gyermekirodalom (12) gyász (1) gótikus regény (1) hangoskönyv (8) hiedelmek (1) holokauszt (1) hulladékgazdálkodás (1) humor (41) hétköznapi mágia (2) ifjúsági regény (19) illusztrált (16) impresszionizmus (3) interjú (4) irodalmi karikatúrák (1) irodalomtudomány (1) ismeretterjesztő (22) jelenet (1) kalandregény (2) kisregény (5) krimi (25) kvíz (1) képzőművészet (2) kétnyelvű (3) költészet (3) környezetvédelem (1) levelezés (1) levélregény (1) memoár (13) mese (12) meseregény (4) meseterápia (5) mesék (5) mitológia (5) mágia (1) mágikus realizmus (5) művelődéstörténet (1) művészet (23) napló (4) naplóregény (1) naturalizmus (1) novella (28) nyelvkönyv (4) nyelvtanulás (12) nyelvvizsga (1) népszokás (1) opera (5) operamese (2) posztimpresszionizmus (2) posztmodern (4) pszichiátria (1) pszichológia (32) publicisztika (1) pályázat (1) rajzfilm-adaptáció (1) realizmus (3) reklám (4) reneszánsz (15) romantikus (20) sakk (2) sorozatadaptáció (16) spiritualizmus (6) szakmai szókincs (1) szatíra (1) szegregáció (1) szimbolizmus (1) szonett (30) szuperérzékenység (19) színház (7) színháztörténet (3) színmű (2) szórakoztató irodalom (29) szótár (3) szúfizmus (1) thriller (1) tánc (1) társadalomkritika (5) társadalomtudomány (1) töltelékbejegyzés (49) történelmi (13) vers (426) válogatás (1) vígjáték (12) életrajz (3) életrajzi (3) életrajzi regény (22) érdekesség (1) érzelmi rugalmasság (1) évforduló (33) önfejlesztés (23) öngyógyítás (3) önismeret (39) önéletrajzi (19) útirajzok (1) útiszótár (2)

Nemzetiség szerint

amerikai (78) angol (99) ausztrál (1) belga (1) bhutáni (1) bolgár (1) brazil (2) brit (1) chilei (6) cseh (2) dán (1) dél-afrikai (3) dél-amerikai (4) dél-koreai (1) finn (1) francia (49) görög (2) indiai (1) kanadai (15) katalán (1) kolumbiai (1) kubai (2) latin (5) lengyel (2) lett (1) magyar (435) mexikói (2) norvég (2) német (19) olasz (59) orosz (29) osztrák (7) perui (9) portugál (13) román (4) skót (2) spanyol (35) svájci (5) svéd (4) szlovén (1) tibeti (1) török (1) uruguayi (1) észt (2) ír (4)

Ország, város

Anglia (6) Azerbajdzsán (1) Belgium (1) Brazília (1) Brüsszel (1) Cortona (2) Csehország (1) Erdély (6) Firenze (8) Granada (1) Görögország (6) Indonézia (2) Itália (25) Kecskemét (1) Kongó (1) Korfu (5) Lisszabon (1) London (10) Madrid (8) Marokkó (2) Milánó (2) Márrakes (1) New Orleans (1) New York (4) Nápoly (5) Németalföld (5) Palesztina (1) Portugália (2) Párizs (26) Róma (8) Salzburg (1) San Francisco (1) Siena (1) Spanyolország (2) Svédország (5) Szahara (1) Szentpétervár (1) Toledo (1) Toscana (7) Törökország (1) Velence (10) Írország (1)

Híres ember

Ady Endre (30) Beatrix Potter (2) Boleyn Anna (1) Caravaggio (1) Cesare Borgia (1) Claude Monet (2) Coco Chanel (3) El Greco (2) Elizabeth Barrett-Browning (2) Eugène Delacroix (1) Fedák Sári (1) Fernando Pessoa (4) Flora Tristán (1) Franz Kafka (1) Frida Kahlo (1) Gabriel Harvey (1) Giacomo Puccini (2) Giotto (1) Henri de Toulouse-Lautrec (1) Isadora Duncan (2) Jósika Júlia (1) Jósika Miklós (1) Leonardo Da Vinci (4) Marie Antoinette (2) Marilyn Monroe (1) Marlene Dietrich (1) Mary Anning (1) Michelangelo (2) Molière (1) Molnár Ferenc (13) Niccolò Machiavelli (1) Paul Gauguin (2) Rembrandt (2) Roger Casement (1) Sophia Loren (1) Steve Jobs (1) Szendrey Júlia (2) VIII. Henrik (2) XVI. Lajos (2)

Rólam

"És ez az ajándék, amit én nyújthatok, sohasem fogy el. A testi szépség mulandó. Időleges tulajdonság. De az értelem szépsége, a szellem gazdagsága, a szív gyöngédsége – ami nekem van – az nem fogy el, csak gyarapszik! Az évek számával nő! (...) Ha meggondolom, én nagyon, nagyon gazdag vagyok!" (Tennessee Williams: A vágy villamosa)
Üzemeltető: Blogger.

Hozzászólások

Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.

Feliratkozás

Bejegyzések
Atom
Bejegyzések
Megjegyzések
Atom
Megjegyzések
Follow

Üzenetet küldök

Név

E-mail *

Üzenet *

Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi