Jane Austen - Emma

Amikor tavaly ismét levettem a polcról az Emmát, úgy voltam vele, hogy jó az a tíz évvel ezelőtti bejegyzés, és nem írok róla újat. Aztán megszületett a fejemben egy töltelékbejegyzés ötlete, mi mindent tanulhatunk a szereplőktől, és imádtam írni. Közben a regényben is felfedeztem egy olyan idézetet, amely miatt úgy éreztem, megéri megírni egy új posztot, hiszen korábban ez, és még más is kimaradt.

Emma Woodhouse huszonegy éves, elkényeztetett ifjú hölgy, aki nővére, Isabella házassága óta Hartfield úrnője, tehát előkelő és vagyonos családból származik, a társaság középpontja, és ezen a helyzeten nem is óhajt változtatni, azaz nem áll szándékában férjhez menni.

Egy nő ne menjen férjhez csak azért, mert megkérik, vagy mert az illetőnek nagyon tetszik, és meg tud írni egy tűrhető levelet.

Ellenben az egyik kedvenc időtöltése, hogy másokat összeboronáljon, és miután - szerinte - sikerrel járt a nevelőnője, Miss Taylor esetében, aki immáron Mrs. Weston lett, már ki is szemelte legújabb jelöltjét, a falujuk, Highbury lelkészét, Mr. Eltont, akinek feleséget keres.

Emma a minden változást - köztük a legszörnyűbbet, a házasságot leginkább - ellenző, érzékeny, otthonülő, mindenhol betegséget sejtő, ám jóságos és kedves apjával, Mr. Woodhouse-szal él. Éppen azon szomorkodik, milyen unalmasak is lesznek mostantól az estéik, amikor betoppan a család barátja (és Isabella férjének bátyja), Mr. Knightley, aki nagyon jól ismeri a családot, és szívesen tölti velük az idejét.

Mr. Knightley az egyetlen ember az egész környéken, aki rendszeresen kritizálja hősnőnket, megmondja, ha hibázik vagy helytelenül viselkedik, és aki nem látja olyan tökéletesnek, mint apja vagy Mrs. Weston.

A házasságszerzés mellett Emmának egy újabb elfoglaltsága adódik, mivel megismeri a tizenhét éves Harriet Smith-t, aki a helyi leányiskola tulajdonosának kosztosa. Bár a lány törvénytelen származású, Emma biztos benne, hogy csakis úriember lehet az apja, és úgy dönt, szárnyai alá veszi. Természetesen ez ellen Harriet sem tiltakozik, hiszen nála magasabb körben mozgó emberek közé kerül, és boldogan barátkozik az ő szemében tökéletes Miss Woodhouse-szal.

Miss Smith nem mondott ugyan semmi különösen okosat társalgás közben, de egészen nagyon vonzó volt; nem szerénykedett fölöslegesen, szívélyesen társalgott, de annyira távol állt tőle a tolakodás, olyan illendő és helyes tiszteletet mutatott, olyan kedvesen éreztette háláját, amiért Hartfieldben lehet, s olyan őszintén csodált mindent, ami elegánsabb és magasabb rendű volt annál, amit megszokott, hogy Emma úgy vélte, ez a leány értelmes, és megérdemli, hogy felkarolják. El is határozta, hogy felkarolja. Ez a szelíd kék szempár, ez a természetes grácia nem sikkadhat el Highbury alacsony köreiben. Eddigi ismerősei nem méltók hozzá.

Ez a barátkozás egyedül Mr. Knightley-nak nem tetszik, aki figyelmezteti is Emmát, de ő - szokása szerint - nem hallgat rá.

A későbbiekben megérkezik nagyanyjához és nagynénjéhez, Miss Bates-hez az Emmával egykorú Jane Fairfax, akit Miss Woodhouse sosem szívelt. Jane árván maradt, és katona apja felettese, Campbell ezredes vette magához, aki a saját lányával együtt nevelte, így ő is művelt és finom hölggyé vált. Miss Bates pedig minden alkalommal, amikor vendég érkezik hozzájuk, rögtön felolvassa unokahúga legutóbbi levelét, amellyel Emmát - tudtán kívül - mindig felbosszantja.

A regény sokáig titokzatos szereplője Mr. Weston fia, Frank Churchill, akit anyja halála után gyermektelen nagybátyjáék neveltek, és aki nagykorúsága idején felvette azok nevét. Franket évek óta nem látták Highburyben, és most, apja új házassága után, mindenki nagyon várja, hogy viszontláthassa, ám ő megvárakoztatja a környékbelieket.

A társaság a későbbiekben tovább bővül Mrs. Eltonnal, aki rögtön magához veszi a vezető szerepet. Eszembe is jutott, hogy a megérkezése után Mr. Woodhouse (aki ne feledjük, a legjobban a házasságokat ellenzi a világon) arról beszél Emmának, hogy azért került most a társaság középpontjába a drága hölgy, mert az új asszonnyal így szokás, és ez annyira meggyőző érv a házasságra, hogy még Harfield úrnőjét is elgondolkodtatja.

Ha már házasság, van valaki, akit Emma egyáltalán nem akar házasemberként látni, és amikor valaki célzást tesz arra, hogy Mr. Knightley érdeklődik az egyik ifjú hölgy iránt, hősnőnk így nyilatkozik:

- De Mr. Knightley nem is akar megnősülni. Bizonyos vagyok benne, hogy eszébe sem jut. Ne tegyen bolhát a fülébe. Miért is nősülne? Magában is igen jól megvan; ott van neki a gazdálkodás meg a birkái, meg a könyvtára, meg az egész falu, amivel törődhet; és annyira szereti az öccse gyerekeit. Hogy az idejét vagy a szívét betöltse valami, azért nem kell megnősülnie!

Hogy végül ki kivel házasodik össze, nem árulom el, de addig is számos pletykának, tervezgetésnek, félreértéseknek, látogatásoknak, sétáknak, bálnak, estélynek, kirándulásoknak lehetünk részesei. Vannak, akik egyszerűn unalmasnak találják ezt a regényt, mivel nem történik benne semmi. Az első olvasás során én is így gondoltam, sőt kifejezetten utáltam mindenkit, majd néhány év múlva, hála a BBC sorozatának, újra elővettem és azóta is imádom. Az Emma nem kalandregény, hanem Jane Austen - mint mindig - saját korának társadalmát állítja a középpontba, és ha odafigyelünk, sok érdekes megfigyelést tehetünk magunk is. Pl. milyen érdekes, hogy Harrietet elfogadja a társaság, szívesen beszélgetnek vele, de maguk között tudják, hogy nem az ő körükből való.

A másik fontos tényező, mint minden Austen-regényben, a szereplők jellemfejlődése, az érzéseik bemutatása, és olyan emberek szerepeltetése, akikhez hasonlóak a mi ismeretségi körünkben is biztosan akadnak. Elég csak a minden lében kanál Mrs. Eltonra gondolni, akit imádok a szellemi tartalékok miatt, de én is a lehető legmesszebbről elkerülöm az olyan embert, aki úgy akar viselkedni velem, mint ő Jane-nel. Vagy ott van Miss Bates, akinek az élete az ártalmatlan pletykálkodásból, Jane dicséretéből és hálálkodásból áll, ill. bárkinek képes lyukat beszélni a hasába, akitől minden apróságot, dolgot (ki, mikor, merre járt, mit viselt, melyik a legjobb sütni való almafajta) megtudunk.

Emma jellemfejlődése pedig igazán figyelemre méltó, hiszen - bizonyos események kapcsán - képes önmagába nézni, felismerni a hibáit és az érzéseit. Ráadásul, a korábban mindenbe belekezdő és végül semmit be nem fejező Miss Woodhouse elkészül Harriet portréjával is.

Valahányszor idáig jutott gondolataiban, óhatatlanul mélyen felsóhajtott, s néhány percig fel-alá járkált a szobában. Vigasztalást és megnyugvást csak abból az elhatározásból meríthetett, hogy ezentúl okosabban viselkedik, meg abból a reményből, hogy az előzőhöz képest bármennyivel kedélytelenebb és szomorúbb is lesz számára a következő és minden eljövendő tél, okosabban, nagyobb önismerettel néz elébe, s utána nem lesz annyi oka sajnálkozásra, mint most.

Sőt, most Mr. Woodhouse-szal szemben is sokkal megértőbb voltam. A regény elején kiderül róla, hogy biztos benne, hogy mások is úgy gondolkodnak mint ő (amit ő ártalmasnak tart, az más szerint is az és másoknak is megárt), és bár ez egy zavaró tulajdonság, mellette nagyon kedves, udvarias és jószívű is egyben.

Természetesen Mr. Knightleyról sem feledkezhetem meg, akinek éleslátása és tanácsai sok bajtól megóvhatnák Emmát, és aki nem egyszer képes megóvni a családi békét (pl. öccse jóval szókimondóbb, mint ő) vagy megmenteni valakit egy kellemetlen helyzetben.

Ahogy a töltelékbejegyzésben írtam, sokat tanulhatunk Miss Woodehouse-tól és díszes társaságától, ráadásul közben még jól is szórakozunk. Vannak kedvenc részeim a regényben, amikre visszagondolva, mindig elmosolyodom, ezért nem csoda, hogy az idei olvasás során is újabb oldaljelölők kerültek a könyvembe, és minden évben szívesen időzöm a highburyek és a hartfieldiek társaságában, ahol mindig felfedezek valami újat.

Pár héttel az újraolvasás előtt ismét megnéztem a Gwyneth Paltrow főszereplésével készült filmet, amely jól visszaadja - szerintem - a regény hangulatát. A legutóbbi, netflixeset viszont még nem láttam, mert számomra a BBC 2009-es sorozata verhetetlen.

- Általában azt a szabályt tartanám szem előtt, (...) ha a nő nem bizonyos benne, igent mondjon-e egy férfinek, feltétlenül utasítsa vissza. Ha habozik igent mondani, mondjon bátran nemet. A házasság nem olyan állapot, amibe csak úgy kétes érzelmekkel, fél szívvel be lehet lépni. Kötelességemnek érzem, hogy (...) ennyit megmondjak.

Nemrég - nagyon szép borítóval - A Menő Könyvek Örök Kedvencek sorozatában is megjelent, de a Tomori Gábor fordításában, azonban én a lazis, vagy a korábbi európás kiadásokat ajánlom, a Csanak Dóra fordítását. A Molyon ugyanis megkérdeztem, a Tomori Gábor-féle változatban Mrs. Elton minek mondja a szellemi tartalékokat, és belső tartalékok lettek belőle. Ugye, hogy sokkal jobban hangzanak a szellemi tartalékok, és Mrs. Eltonhoz is jobban illenek? És van egy olyan érzésem - és ezzel nem Tomori Gábor fordítói munkáját bírálom -, hogy a korábbi fordítás jobban visszaadja a regény hangulatát, legalábbis én mindig így érzem az újabb kiadás néhány idézetének olvasása után. Persze most is nyugodtan lehet ám ellenkezni velem, elvégre: