Kb. 20 éve ajándékba kaptam a regény
egyik rajzfilmváltozatát, amely 1986-ban készült és ugyanúgy emberek voltak a szereplők, nem pedig állatok, ahogyan más változatban. Emlékszem, hogy sokszor megnéztem és szerettem is, de az eredeti változata mindeddig kimaradt.
D' Artagnan, a fiatal gascogne-i nemes legnagyobb álma, hogy királyi testőr lehessen, így útnak indul apja ajándékaival, melyek közül a legértékesebb az az ajánlólevél, mellyel megnyílhat az út előtte, ha átadja Tréville úrnak, a testőrök parancsnokának. Ifjú hősünk azonban az első pihenő alkalmával kénytelen a kardja után nyúlni, és az értékes papirosnak is lába kél. Így érkezik meg Párizsba, ahol felkeresi Tréville urat, majd sorban összeakasztja a bajuszát a három testőrrel: Athosszal, Porthosszal és Aramisszal, akik hamarosan a legjobb barátai lesznek. Híven szolgálják királyukat (XIII. Lajos) és királynőjüket (Ausztriai Anna), míg igyekeznek minél több borsot törni a ravasz Richelieu bíboros és kéme, a gyönyörű milady orra alá, akik folyamatosan mozgásban tartják a szálakat.
Lehet, 20 évvel ezelőtt én is testőröset játszottam volna, amiből mára már kinőttem, de felnőtt fejjel is nagyon tetszett a regény. Dumas remekül keveri a történelmet a fikcióval (a lábjegyzet mindig kitér ezekre), és a regény terjedelme ellenére is rendkívül fordulatos és szórakoztató. Én, aki azt hittem, ismerem a történetet, nem egyszer meglepődtem egy-egy szereplő vagy fordulat olvasásakor.
Minden adott, ami nem hiányozhat egy kalandregényből: ármány, szerelem, párbaj, nem várt fordulatok és a humor sem maradhat el.
Nagyon szerettem a testőrök csipkelődéseit, ahogy a mindig higgadt Athos, a falánk Porthos, a testőri pályát csak átmenetileg választó és a papi pályára készülő Aramis és az ifjú D' Artagnan oda-odaszól egymásnak:
- Ejha! - kiáltott fel Porthos. - Jókora óvatosság kell a teológiához!
- Elment a józan eszed, kedves barátom!- Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek, mondja az Evangélium s a bíboros úr - válaszolt Athos.
- Csodás! - kiáltott fel Athos. - Aramis barátunk a költők fejedelme; úgy beszél, mint az Apokalipszis, s oly igaz, amit ír, akár a Szentírás.
Azonban bármennyire jól szórakoztam mindezen, a kedvenc szereplőm a milady lett. Igen, egy ideje előfordul, hogy a gonoszt preferálom és a milady a sötét oldal megtestesítője. Nemcsak gyönyörű, hanem rendkívül agyafúrt, gyorsan kapcsol és nem mellesleg zseniális színésznő. Igazi csemege volt, amikor fejezeteken át olvashattam a cselszövéseiről.
Ki kell emelnem a két másik fontos nőt, Constance Bonacieux-t, aki abban a bizonyos rajzfilmben nagyon naiv volt, de a regény lapjain éppen az ellenkezőjéről győzött meg, ill. Ausztriai Anna sem az a szerelmes asszony, akinek a gondolatai csak és kizárólag Buckingham herceg körül forognak.
A regénynek számtalan színházi, filmes, ill. rajzfilmváltozata született, de bármilyen hihetetlen, a filmváltozatok közül még egyet sem láttam. Bár az 1993-ast rendszerint műsorra tűzi valamelyik csatorna, eddig egyszer sem néztem meg, de majd legközelebb.
Nem sokkal a bejegyzés megírása után az m1-en végre megnéztem, de csalódtam. Látványos, jók a színészek, de nagyon sok minden kimaradt belőle. Még a fentebb említett rajzfilmbe is több eseményt emeltek be, pedig az jóval rövidebb.
2011-ben is készült egy, de szerény véleményem szerint Orlando Bloom Buckinghamként leginkább egy stricire hasonlít (amikor megnéztem az előzetest és megláttam, rögtön ez jutott eszembe), Athost pedig Matthew
Csigafiú MacFayden játssza, akivel egyszerűen ki lehet üldözni a világból.
De visszatérve a regényre, ha nem idegenkedünk a meséktől felnőtt fejjel sem, remek kikapcsolódást fog nyújtani. Engem az első oldalakon meggyőzött és egyre jobban vártam a következő fejezetet. Jó volt újra izgulni a testőrökért, de ahogy fentebb írtam, az igazi kedvencem a milady lett, aki ezennel beírta magát a kedvenc hősnőim közé. Már csak miatta is megéri elolvasni ;).
Bár valóban egy fél B30-as méretű ez a kiadás, de nagyon szép, és olvasás közben mindez fel sem tűnik, mert annyira magával ragad.
Végül két kedvenc idézet:
Őeminenciája ellenségei azt állították ugyan: a bíboros maga engedte szabadjára az ügyetlen gyilkosokat, hogy szükség esetén joga legyen a megtorlásra, ám jobb, ha nem hiszünk sem a minisztereknek, sem ellenségeiknek.
A boldogtalanok végső öröme a hallgatás; eszébe ne jusson elárulni bárkinek is, ha fáj valamije; a kíváncsiság úgy habzsolja könnyeinket, mint szarvas vérét a legyek.
Alexandre Dumas: A három testőrEredeti cím: Les trois Mousquetaires
Fordította: Csatlós János
688 oldal
Európa Kiadó, 2010
3800 Ft
Bejegyzések
