Vers hétfőn ~ Horatius - Thaliarcushoz I. 9.

Horatius: Thaliarcushoz

I. 9.

Fordította: Szabó Lőrinc

Nézd a Soractét! nézd, magas orma hogy
ragyog fehéren! roskad a hó alatt
   és nyög az erdő, és a fagyban
       a folyamok vize mind beállott.

Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél,
fűts jó keményen! s hozd ide kétfülű
   kancsódat, és tölts bőkezűbben,
       óh, Thaliarchus, a legjavából!

A többit bízd rá, bízd az egekre: ha
legyűrték a tengerkavaró vihart,
   megint feláll a karcsu ciprus,
      s nem csikorognak a fák a kertben.

Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
    ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
       a szerelem gyönyörét s a táncot,

míg rá nem őszül ifju fejedre a
mogorva vénség! Hívnak a versenyek,
   s ilyenkor édes sugdolózni
      titkon az alkonyi félhomályban,

ilyenkor édes a kacagás, amely
megmondja, merre bujt el a kedvesed,
   s a zálogul rabolt gyürű, mit
       a keze véd, de a szíve enged.