" (...) örüljünk, hogy van egy Fedák Sárink"

   Múlt vasárnap volt Fedák Sári születésének 135. évfordulója, és bár csak egy hangyányit csúszik a bejegyzés, de remélem, lesznek, akik kíváncsiak lesznek arra a nőre, akinek nagyon sokat köszönhet a magyar operett.

   A kötet szerzője Fedák Sári keresztfia, így a fülszövegben is találkozhatunk a személyes elfogultsággal a színpad e nagyasszonya iránt. A könyv olvasása után kijelenthetem, nem éreztem részrehajlást, sem elfogódottságot, Vörös Tibor sem nem ajnározta túl, sem nem becsülte alá Zsazsát, bár az tény és való, hogy A Fedák nem egy klasszikus életrajz.

    Nem a szokásos születési adatokkal és a gyerekkorról szóló részekkel találkozhatunk az első oldalakon, hanem Ady Endre versével és Zsazsa szavaival. Az ezt követő részekben pedig a visszaemlékezésé a főszerep. Emlékezik a keresztfiú, a család, a kortársak, a korabeli sajtó és maga, a címszereplő is. Az a Fedák Sári, akinek leghőbb álma volt, hogy színpadra léphessen és Beregszászról Budapestre utazzon, hogy Rákosi Szidi színitanodájában sajátíthassa el a szakma csínját-bínját. Csakhogy az édesapja mindezt nem nézte jó szemmel és megkérte Szidit, tanácsolja el a lányt a pályától. De amikor Rákosi Szidi megpillantotta a felvételin Fedák Sárit, másként döntött. Meglátta a lány tehetségét, aki színpadra született, így a család is kénytelen volt beletörődni Zsazsa választásába. És bár az első bemutató nem a várt sikert hozta (köszönhetően a primadonna ármánykodásának), a következő este Zsazsát igazolta, aki rövidesen az operettek csillaga lett.

   Hírnevét a János vitéz Kukoricza Jancsijának köszönheti, majd ezt követték a sikeresebbnél sikeresebb előadások. És Zsazsa haladt az úton, eljött a pillanat, amikor drámai színésznőként is megmutathatta tehetségét és beköszöntött az életébe a szerelem is, Molnár Ferenccel. Híressé vált társaságuk, ahol a kor olyan nagyjai ültek Zsazsa asztalánál, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor vagy Biró Lajos.

    Bár akadtak nehézségek is, de Zsazsa igyekezett felülkerekedni rajtuk, és később külföldön is sikert sikerre halmozott.
De irigyei és rosszakarói mindig akadtak: a Tanácsköztársaság idején azzal vádolták, hogy vörös, később a legjobb barátai állíttatták bíróság elé és nekik köszönhetően töltött nyolc hónapot a börtönben. Elkobozták a villáját és a színháztól távol, egy kis tanyán húzta meg magát.

   Szívfacsaró volt olvasni, hogy az egykori primadonna szegénységben élt, egyetlen támasza, Margit, a bejárónője és a kutyái maradtak. Így éltek ők, ám szerencsére akadtak, akik nem feledkeztek meg Zsazsáról ekkoriban sem, nem felejtették el, amit korábban értük tett és rendszeresen csomagot küldtek neki és látogatták száműzetésében.

   Ahogyan már említettem, nem éreztem különösebb elfogultságot a kötetben, és kifejezetten tetszett, hogy nem a megszokott életrajzi formát követte, hanem egyedi módon tárja elénk nemcsak Fedák Sári életét, de a korszakot is. Nagyon tetszettek Zsazsa írásai, amiből egy őszinte, a sikertől egyáltalán nem megrészegült nő tárul elénk, aki harcolni is tud és nem feledkezik meg másokról sem.

Zsazsa a kis vitrinből egy égszínkék szalagot vett ki. A szalagon felirat: "Fedák Sárinak előlegül a jövendőre, Beöthy László." Beöthy kosarának ez az égszínkék szalagja megtanított arra, hogy ezen a pályán mindig az a győztes, aki nevettetni tud. Megtanított arra, hogy a divat virágai a színpadon nagyon rövid életűek. Megtanított arra, hogy csak egyetlen pont van egy színész életében, melyhez ifjúsága múltán menekülhet: a lélek.

Lehet, hogy a kortársak szerint nem volt szép, rövidlátó volt és tetemes hajkoronával sem büszkélkedhetett, de a fényképeket elnézve Fedák Sári az a nő volt, akire azt szokás mondani, hogy van benne valami. És el tudom képzelni, hogy ez a nő annak idején, amikor estéről estére megjelent a színpadon, olyan kisugárzással bírt, ami azonnal a hatása alá vonta a közönséget. Nem véletlenül voltak azok a telt házas előadások.

A Fedák tehát nem csak egy kifejezés az ultiban (bocsánat, nem tudok ultizni). A Fedák név fogalom, egy ragyogó csillag a magyar színháztörténet egén. Ne feledkezzünk meg róla, mert nem ezt érdemli.

"Az egyik hétfői lap és egyik napilapunk vasárnapi száma politikai beállításban foglalkozott szerény személyemmel. Bármennyire is megtisztelő rám nézve ez a kitüntetés, ez esetben azonban mégis erélyesen tiltakoznom kell ellene. Immáron harminckilenc éves művészi pályám összes tapasztalatai után, művészetbölcseleti felfogásom a következő: az igazi művészet minden politikai áramlattól független, mindenkor azok fölött áll, mindenkor azok fölött fog állni, mert az igaz művészet örök."