Biztosan sokak számára ismerősen cseng Szabó István nagysikerű filmjének címe, a Csodálatos Júlia, vagy színházi változata, a Csodálatos vagy, Júlia, melyek William Somerset Maugham Színház c. regénye alapján készültek.Először én is a filmet kezdtem el nézni, de nem tetszett, úgyhogy inkább a könyvvel ismerkedtem meg, amely később fontos lett a számomra, ám azóta nem olvastam újra.
Bezzeg nemrég elkezdett motoszkálni bennem az újraolvasás gondolata, mert volt egy erős gyanúm Júliával kapcsolatban, amely olvasás közben folyamatosan bizonyítást nyert.
Júlia Lambert negyvenhat éves, Anglia ünnepelt színésznője, mintafeleség és boldog édesanyja tizenéves fiának. Férje, Michael is annak idején színészként kezdte a pályáját, azonban sikerét a szépségének köszönhette, nem a tehetségének, ezért inkább a színházi világ másik területén próbált meg érvényesülni. Saját színházat szeretett volna, ahol olykor maga is fellép, és egy véletlennek köszönhetően kipróbálta magát rendezőként, mely szerepben azóta is tökéletesen mozog.
Épp egy fiatal könyvelő nézi át a színház könyvelését, akin Júlia rögtön látja, mennyire zavarba hozza a jelenléte és meghívja magukhoz ebédre, bár a nevére sem ő, sem Michael nem emlékszik.
Szegény bárányka - gondolta. - Biztosan ez a legcsodálatosabb pillanat életében. Mekkora élvezet lesz neki, ha majd elmeséli az ismerőseinek. Képzelem, micsoda felfújt kis hős lesz a hivatalában.(...) Mégiscsak nagyszerű, ha az ember meggondolja, hogy egy ember nagyfiú lehet a maga kis körében azáltal, hogy vele ebédelt és beszélgetett háromnegyed órát.
Hamarosan azonban megjegyzik Tom Fennell nevét, aki alaposan felkavarja az életüket, főleg a Júliáét, amit ő cseppet sem bán eleinte. Csakhogy rövidesen átlát Tom valódi szándékain, és felveszi a kesztyűt a felkapaszkodni vágyó könyvelővel szemben.
 |
| Annette Bening a címszerepben Szabó István filmjében |
Most is nagyon tetszett, ahogy az első fejezetekben Maugham megismertetett Júlia gyerekkorával, ahogyan kislányként elsajátította a színészi mesterség alapjait, majd először lépett a világot jelentő deszkákra és kapta meg később első nagy szerepeit, ismerte és szerette meg a közönség, ill. megismerte Michaelt, majd Londonba költöztek, hogy valóra váltsák az álmukat.
A szerző maga is írt színdarabokat, így jól ismerte a regénye hátteréül szolgáló világot, azonban egy másik képességét is megcsillogtatja előttünk: ez pedig a szereplők jellemének ábrázolása és köreik bemutatása. Ezt nem egyszer Júlia szemével teszi, az ő nézőpontjából is megismerjük a többieket, de biztosíthatok róla minden leendő olvasót, hogy megbízhatunk benne.
- Bele kell törődnöm - sóhajtotta. Mindenféle gondolat szaladt át a fején. - Olyan ez, mint amikor az ember hazudik, és nem tudja, hogy hazudik; ez a végzetes. Jobb bolondnak lenni és tudni, hogy bolond vagyok, mint bolondnak lenni és nem tudni.
Ahogy egyikünk sem, ők sem tökéletesek, mindannyiuknak megvannak a maguk jó és rossz tulajdonságaik egyaránt. Hogy melyiket veszik észre, az csak rajtuk áll, ahogy rajtunk is, mire koncentrálunk olvasás közben.
Júlia zsenialitása a személyiségében rejtőzik. Ezúttal sokkal jobban odafigyeltem rá, és megállapítottam, milyen erős egyéniség: odafigyel másokra, intuitív, gyorsan kiismer másokat, tudja, mit akar; a legtöbbször ösztönösen tudja, mi legyen a következő lépés vagy hogyan viselkedjen másokkal; képes az önreflexióra és nevetni egy hibáján. Bár őt is megviseli, ha valami rossz dolog történik vele, nagyon reziliens és képes megőrizni a hidegvérét, sőt, ismertsége ellenére szerény tudott maradni.
Ördög vigyen el, ha tudom, mi az, hogy zseniális vagyok - gondolta magában. - De azt tudom, hogy mindenemet odaadnám, ha tizennyolc éves lehetnék.De tudta, hogy ez nem is igaz. Ha volna lehetőség arra, hogy visszafiatalodjék, vajon visszafiatalodna-e? Nem. Tulajdonképpen nem is. Nem a népszerűség miatt, nem a híresség miatt, ha úgy tetszik, nem is az érdekelte, hogy mennyire kezében tartja a közönséget, sem pedig az, hogy milyen őszintén szeretik, és kétségkívül nem a pénz miatt, amit ezzel megkeres; hanem a hatalom miatt, amit érzett magában, az izgatta, hogy feltétlen úr az anyag fölött. Ha egy szerepet elkezdett játszani, lehet, hogy az nem is volt jó szerep, buta szavakat kellett mondani benne, mégis, személyisége által, ügyessége által, ami már az ujja hegyében volt, életet tudott beléönteni. Senki sem tudta azt tenni egy szereppel, amit ő.
De vajon melyik az igazi Júlia? Az ünnepelt színésznő, vagy Júlia, a nő, akiben mindez testet ölt? Mikor mutatja meg igazán önmagát? Elgondolkodtál már azon, hogy a saját életedben Te is hány meg hány szerepet játszol nap mint nap? Ezek közül melyik az igazi Éned? Júlia a regény végén nagyon fontos felismerésre jut, ami - bízom benne - minden olvasót ugyanerre ösztönöz.
Ez is mutatja, milyen baj, ha az embereket elhamarkodva ítéljük meg.
Éppen ezért a Színház nemcsak egy rendkívül jól megírt, szórakoztató és nem egyszer humoros regény a színházi világról, felkapaszkodni vágyókról, ismert és ismeretlen emberek mindennapjairól, hanem - ha egy kicsit jobban odafigyelünk - önreflexióra is buzdító, tartalmas olvasmány. Az már csak az olvasón múlik, felmeri-e tenni magának ugyanazt a kérdést, amelyet Júlia is?
A filmet többször is láttam már, és szeretem is, most viszont nem néztem meg újra, mert szerettem volna kizárólag az olvasás közbeni élményeimre alapozni ezt a bejegyzést.
Miközben folyamatosan raktam össze a kirakós darabjait, egyre biztosabb voltam a korábbi megérzésemben. A bejegyzés végén pedig csak cinkosan összekacsintok Júliával és Mr. Maughammal, és kíváncsi vagyok, kitalálod-e mi a közös bennünk?
William Somerset Maugham: Színház
Eredeti cím: Theatre
Fordította: Szerb Antal
339 oldal
Magyar Könyvklub, 2001
Sorozat: Szerelmes világirodalom
Képek: Taste of Cinema és Pinterest
Bejegyzések
0 hozzászólás