A hullámok igazán szépen kezdődik: a nap még nem kelt fel, a tenger pedig szinte egybeolvad az éggel. Ez a nyitókép, mely többször is megismétlődik, ahogyan a nap halad az égen, mozognak vagy csendesednek a hullámok, és ahogy a fény is másként jelenik meg a kertben, az ablakban, ill, a tárgyakon, mely az idő változását mutatja, melyet a szereplők életében is nyomon követhetünk.
Hat szereplőnk, Bernard, Susan, Rhoda, Neville, Jinny és Louis a felütésben tizenévesek, éppen vidéken vannak, ahol az impresszióikról számolnak be.
Az idillre azonban árnyékot vet, ahogy Susan szemtanúja lesz Jinny és Louis csókjának, majd két cseledének is.
Véget ér a nyár, a társaság iskolába kerül, melynek a fiúk csak azért örülnek, mert újra találkoznak Percivallal, akire mindannyian felnéznek és olyanok szeretnének lenni, mint ő.
Elvégzik az iskolát, és ki-ki elkezdi élni az életét: van, aki továbbtanul, van, aki munkába áll, van, akit a társaság vonz és van, aki mindig is kívülállónak érzi magát.
De itt én senki vagyok. Nincs arcom. Ez a roppant társaság, e zsávolyegyenruhás, ez megfoszt igazi énemtől. Érzéketlenek mindnyájan, barátságtalanok vagyunk, igen. Kiválasztok egy arcot, nyugodt és jelentős, felruházom a teljes, a végtelen tudás hatalmával, ruhám alatt talizmánként viselem, s aztán (ígérem) lelek egy kis völgyet valami erdős lejtőn, furcsa kincseim gyűjteményét ott szépen kirakhatom. Ezt ígérgetem magamnak. Hogy ne sírjak.
Telnek az évek, melyek eseményeiről ismét értesülünk a hat szereplő egy-egy hosszabb-rövidebb monológjában. Kiderül, mi történt velünk ez idő alatt, milyennek látják magukat és a világot, kivel tartják a kapcsolatot, mit tudnak egymásról.
A monológokban, olykor párbeszédekben elénk táruló mindennapi események mellett a szereplők arra a kérdésre keresik vagy éppen adják meg a választ: Ki vagyok én? Önmagukat keresik az évek, az aktuális körükben, helyükön betöltött szerepük során. Ebből is kiderül, hogy A hullámok nem egy cselekményben gazdag olvasmány.
Ahogyan a hullámok változnak, úgy változnak a szereplők is - ahogyan mi is. Van, hogy csendesen zajlik az élet, és van, hogy vad hullámok törik a partot, ahogyan egy-egy próbatétel bukkan fel.
A hullámok lassú olvasmány, nem az a fajta, amelyet pár nap alatt befalhatunk. Ahogyan Virginia Woolf más műveit is, ezt is csak lassan érdemes olvasni és nem egyszer gyönyörködni a mondataiban, amiket olykor magyarról magyarra kell fordítani, mert Tandori Dezső új szavakkal gyarapította a magyar nyelvet. Hogy néhány példát említsek: kukorít a kakas, kerekül, odatúlra, tenger csiszatolta faág, rejtekezhessen, meghiggyétek, luxuriőzek, gyöngés, lábacskát ad, csábos hússzag, hóhérolóim, ámulatosabb, lakozóhelyünk, különböztethetetlenül, megmocorgó, ráemlékeztem (valakire), összekarolni, vége a nyomasztásnak, valami megvillog, verebek csippannak.
Nem is értem, hogy nem akadtak fenn ezeken (és a többin is) az Európánál? Miért nem magyarosították? Minden tiszteletem Tandori Dezsőé, a blogban is több versfordítása szerepel, amik valóban nagyon szépek, de amit többször is Virginia Woolf prózájával elkövetett...
Lehet, a Mátyás Sándor fordítása sokkal gördülékenyebb ennél, azt nem ismerem.
Ez a regény is - ahogyan Virginia Woolf művei általában - lelassít, miközben odafigyelésre ösztönöz, melyet gyönyörű mondatokkal hálál meg. Hat ember, három lány, majd nő, ill. három fiú, majd férfi élete, melynek részletei hullámokként bukkannak elénk, részletekben, ahogyan a tengert is számtalan hullám alkotja, úgy az ő életük egy-egy, a lapokon elénk táruló szelete is egy nagy egész része.
Van, aki paphoz fordul segítségért, mások a költészetet választják; én a barátaimhoz mentem, önmagam szívét kerestem így, frázisok és töredékek közt valami töretlent - én, akinek se a hold, se egy fa nem elég szép; akinek ember és ember kapcsolata jelent mindent, de még ezt sem tudom megragadni, olyan gyenge vagyok, annyire, de annyira, elmondhatatlanul magányos. Csak ültem.Ez legyen akkor a történet vége? valami sóhaj? a hullám utolsó törése? Kis csorgó valami csatorna lefolyója felé tartva, még egyszer glugy! aztán eltűnik? (...) De ha nincsenek történetek, miféle vég létezhetik, eleve miféle kezdet?
Virginia Woolf: A hullámok
Eredeti cím: The Waves
Fordította: Tandori Dezső
264 oldal
Európa Kiadó, 2004
.jpg)
Bejegyzések
0 hozzászólás