Salman Rushdie - Hárún és a mesék tengere

Képzelj el egy várost, amely olyan szomorú, hogy még a saját nevét is elfelejtette! Ráadásul bánatos tenger partján épült, mely tele van mordhallal és olyan gyárai vannak, amik szomorúsággal látják el az egész világot. És egyre csak ontják és ontják, mert a világnak még nem lett elege belőle.

Ebben a városban élt a mesemondó Rasíd Kalifa egyetlen gyermeke, Hárún, aki igencsak vidám volt. Anyja, Szoraja, mindig csak énekelt, míg apja sosem fogyott ki a mesékből, ezért Legenda-medenceként és Babla-sahként is emlegették.

A házban, melyben éltek, fölöttük lakott a pálcavékony, nyafka hivatalnok, Széngupta úr a feleségével, a termetes Oníta asszonnyal.

Egy nap pedig bekövetkezett a katasztrófa: bár beköszöntött az esős időszak, amikor a város lakói is vidámabbak lettek, és Hárún is bőrig ázva, mégis vidáman érkezik haza az iskolából, ahol szörnyű hír fogadja: anyja megszökött a képzeletszegény Széngupta úrral!

Rasíd Kalifa érthetően teljesen maga alatt van, ami bosszantja a fiát, aki mérgében felteszi apjának azt a kérdést, melyet Széngupta úrtól hallott:

Mi hasznuk a történeteinek, ha még csak nem is igazak?

Hárún rögtön meg is bánja, hogy kimondta, mivel borzalmas dolog történik apjával. Közelednek a választások, és ilyenkor a politikusok előszeretettel hívják meg Rasíd Kalifát egy-egy gyűlésükre, hogy köztudottan kitalált történeteivel szórakoztattassa a hallgatóságot. A híres Babla-sah pedig csődöt mond: kifogyott a történetekből!

Hárún pedig, ha már tudja, hogy ő okozta a katasztrófát, rájön, hogy neki is kell megoldania, így kezdetét veszik a nem mindennapi kalandjai.

Hogy apja helyre hozza a dolgot, egy újabb helyszínre utazik Hárúnnal, ahol egy újabb gyűlésen lép majd fel. Útközben az időjárás is az emberek érzelmeihez igazodik: a szomorúság nyomorúságpárát, míg a forrongó indulatok haragos szelet gerjesztenek.

A gyűlés előtti éjjel Hárún nem tud aludni, ezért szobát cserél az apjával, majd furcsa zajt hall a fürdőszobából, ahol egy apró, kékszakállú lényt pillant meg, aki a csapok körül babrál egy franciakulccsal. A lény nem más, mint Haha, a vízidzsinn, aki azért jött, hogy kikapcsolja Rasíd Kalifa mesecsatorna-előfizetését. Ugyanis ahhoz, hogy Babla-sah mindig újabb és újabb, akár szomorú, akár vidám, akár meghökkentő történettel varázsolja el a közönségét, mesecsatorna-előfizetés szükséges:

- Ohó, mesélni, azt akárki tud - felelte Haha. - A csalók, a hazudozók, a gazfickók, mindenki. De amely mesében az a bizonyos extra többlet van, ahhoz bizony a legjobb mesemondónak is mesevízre van szüksége. A mesemondáshoz, mint az autózáshoz, üzemanyag kell, s akinek nincs vize, nem lesz annak gőze sem.

Hárún Hahától megtudja, hol és kinél tehet panaszt a kikapcsolás ügyében, és egy bűvös búbos bankának köszönhetően követi Hahát annak otthonába, Gapvárosba, ahol újabb megoldandó üggyel találja szembe magát.

Salman Rushdie eredetileg a fiának írta ezt a meseregényt, azonban a felnőtt olvasók számára is igencsak elgondolkodtató lehet. A történet - a mesékhez hasonlóan - a jó és rossz örökös párharcát állítja a középpontba, mely miatt felborult az egyensúly, valami nem a megszokott módon működik, mely kihat másokra is. Ahhoz pedig, hogy helyre álljon a rend, szükség van egy bátor szereplőre, aki vállalja a próbatételeket a megoldáshoz vezető úton.

A történet számos szereplője egy-egy archetípust testesít meg, az olvasók - a saját élethelyzetüknek, gondolkodásuknak megfelelően - ismerősöket fedezhetnek fel bennük. Nagyon fontosnak tartom, hogy feltegyünk magunknak néhány fontos kérdést: Mi milyen mesemondókra hallgatunk? A mi mesevíz-előfizetésünk megfelelően működik-e? Hogyan mesélünk? Bemesélünk másoknak dolgokat, vagy szórakoztatóan és úgy, hogy a hallgatóságunk is tisztában legyen a szándékunkkal, hogy pl. nem az átverésük a célunk? Mennyire figyelünk oda másokra is, mennyire hallgatjuk meg őket, vagy csak a saját érdekeinket tartjuk szem előtt?

Salman Rushdie mágikus elemekkel átszőtt meséje Falvay Mihály zseniális fordításában nemcsak egy izgalmas és kalandos történet, hanem mindannyiunk számára elgondolkodtató olvasmány jó és rossz örök párharcáról, ill. arról, hogy csak akkor derül ki, mennyi minden van bennünk, ha olyan helyzetbe csöppenünk, ahol az eddig ismeretlen erőforrásainkra van szükségünk a megoldáshoz.