Az írónő az 1950-es évek végén és az 1960-as években egyedül, ill. a férjével, Szobotka Tiborral, tett utazásainak emlékeit örökítette meg a Hullámok kergetésében.
Akkoriban nem volt ennyi lehetősége az embernek, mint manapság, ha külföldre szeretett volna utazni, ráadásul jócskán benne voltunk még a szocializmusban, és Szabó Magdáék köre rendszerellenesnek számított. Azonban, az írónőt számos külföldi ország felfedezte és meghívta, így az írónő valóra váltotta azt, ami az édesapjának csak képzeletben sikerült: eljutott azokba az országokba, amelyeket gyerekkorában együtt nézegettek a részletre vásárolt földgömbön.
Szabó Magda csupán azokat a gondolatokat, élményeket jegyezte fel naponta magának, melyek az adott helyen gazdagították, esetleg felbosszantották, így egy személyes visszaemlékezést, és nem útikönyvet kapunk, ha a kezünkbe vesszük a könyvet.
Szabó Magda összekapcsolja a helyszínen látottakat a saját világával, a korábbi tanulmányaival, olvasmányélményeivel, azzal, milyennek képzelte az adott helyet, így mi is az ő szemével láthatjuk mindazt, amit ő akkor és ott látott.
A Hullámok kergetésében elkísérjük az írót és férjét, mondhatni, a szélrózsa minden irányába. Először északra teszünk egy rövid látogatást Svédországba és Dániába, majd Angliába utazunk, ahol Szabó Magdának eszébe jut az egyik kis tanítványa, és London utcáin ő is úgy jár, mint annak idején az a kislány, aki az Alföldön Petőfi Alföldjét kereste, és most már megérti Zs. Marit. Itt, természetesen, nem maradhat ki Shakespeare háza és sírja sem, hiszen a szerző Szabó Magda egyik nagy kedvence.
 |
| Shakespeare szülőháza |
A Párizsban töltött napok emlékei között nagyon érdekes és vicces volt számomra, amikor megtudtam, hogy annak idején Szabó Magda franciául tanulta ugyanazt, amit évtizedekkel később én is angolul, olaszul és spanyolul egyaránt: Budapest nevezetességeit - alföldi lányként.
Érettségi után úgy hagytuk el az iskolát, hogy maradt valami zavaros képünk a gallokról, akik, hogy, hogy nem, föld alatti rejtekbe bújtak, onnan több gyerekkel megszaporodva tértek ismét a felvilágra (Sabinus és Éponine), tudtuk könyv nélkül a Maître Corbeau-t, pár sort a Cidből, s olyan kiejtéssel, mint Sobri Jóska, ismertetni tudtuk franciául Párizs nevezetességeit, sőt Budapestét is, mert hátha valaki idegen hozzánk fordul a magyar Alföld kellős közepén, s arra szólít fel, közöljük vele, mi látnivaló van Pesten. Ez utóbbi, kínkeservesen megtanult francia szöveg annál is nagyobb gyakorlati értékű volt számomra, mert érettségiig nemhogy Párizst, de hazán fővárosát sem ismertem.
A továbbiakban német nyelvterületre kísérjük el őket, ahol nem maradhat el Goethe varázsa, ahogyan Oroszországban (tudom, akkor még nem így hívták) Tolsztoj szülőháza sem. Ezt követően a környéken töltünk huzamosabb időt, majd utazásunkat Olaszországban fejezzük be, ahol többek között, az egykori latinszakos álma válik valóra azzal, hogy végre élőben is láthatja mindazt, ami megmaradt abból, amit a tankönyvekből olyan jól ismert.
Most minden rossz olyan messzi van, olyan végtelenül messzi! "Valamikor csak ide vágytál" - mondja az emlék. - Nagyon fiatal voltál és dacos és boldogtalan, mert nem jöhettél, pedig talán hiába is jöttél volna, túl fiatal voltál, minden érdekelt volna, nem a lényeg. Még nem késő. Semmi se késő. Tanuld meg, hogy amíg élsz, addig semmi sem késő.
A látnivalók mellett Szabó Magda hivatalos kötelezettségeinek is eleget tesz (interjúkat ad, vacsorákra járnak), megismeri a külföldi kiadóit, és szerencsére van, ahol bőven jut idő a pihenésre és a más írókkal való barátkozásra is, akkor is, ha - szó szerint - nem beszélnek közös nyelvet.
A vonatkozások útikönyv nélkül is elérik az utazót, küllőik közepén rezeg a szemlélődő, mint egy önmaga emlékeitől megriadt bogár a pókháló szövedékében.
Az adott helyről szóló leírások hossza függ az ott töltött időtől, ill. az ott szerzett élmények számától is. Talán mondanom sem kell, milyen jó ezeket olvasni, melyek egyszerre humorosak, szórakoztatóak és informatívak. Aki olvasta már Szabó Magda egy-két művét, bizonyára benne is kialakult egy kép a szerzőről, ám ezekben a feljegyzésekben megismerjük Szabó Magdát, az embert, akinek mindenről eszébe jut valami, aki képes szembenézni a saját hiányosságaival, és aki tudja, hogyan kell lerázni az olasz hordárokat, akik túlságosan sokba kerülnek. Mellette, természetesen, ott van az író minden élőlény iránti szeretete, és felhívja a figyelmet a világ azon szépségeire, melyek fölött sokan egyszerűen csak elsiklanak a hétköznapokban. Ezek közül mindenki megtalálhatja a számára legszimpatikusabb érvet, hogy akár először, akár újra eltöltsön néhány napot Szabó Magdával, és az ő szemén keresztül lássa a világot. És ki tudja, talán ezt a szemléletet - a maga módján -, ő is tovább viszi a mindennapjaiba.
Leszoktam róla, hogy bárkinek bármit is ajánljak, rájöttem, hogy az élmény átadhatatlan, és az emberek reakcióját, érzékenységét vagy érzéketlenségét nem tudom kiszámítani.
Észrevétel: Nagyon örültem a lábjegyzetekben, melyekben többek között a Szabó Magda által idézett művek szerzőit és címeit is megtudtam, így rögtön alapanyaggal gazdagodott a Vers hétfőn rovatom. Azonban nem mehetek el szó nélkül, amellet, hogy Jane Austen vezetéknevét valaki a texasi város (Austin) nevével azonosan írta. 😱😲 Ez a valaki pedig maga Szabó Magda volt, ugyanis a DIÁ-n is így szerepel. Ez bizony engem is meglepett.
Tudom, hogy Szabó Magda, amikor ezeket a sorokat írta, még nem tudott olaszul, csak időskorában tanult meg, azonban az olaszban Jézus nevét véghangsúllyal írjuk: Gesù. Ezeket a hibákat Szabó Magda is biztosan észrevette volna. 😉
Szabó Magda: Hullámok kergetése
277 oldal
Jaffa Kiadó, 2017
3490 Ft
Kép: Britannica
Bejegyzések
0 hozzászólás