Felismerni a pillanatot - 100 éve született Szabó Magda

Középiskolában volt szerencsém négy évig latint tanulni, és heteken keresztül követni Aeneas útját. Egyszer azonban mindenki kezdte unni Vergilius eposzát, így végül nem rágtuk át magunkat a tankönyvben lévő szövegen. Ám akkor hallottam először Szabó Magda regényéről, melyben az írónő a Trójából való menekülést és a Latiumba érkezést Creusa, Aeneas felesége szemszögéből mutatja be. De akkoriban nem éreztem, hogy ezt nekem most el kell olvasnom, és csak évekkel később vettem meg, az elolvasására pedig eddig kellett várni. Talán nem véletlenül.

A Drága Kumacs!-ban (Levelek Haldimann Évának) Szabó Magda többször is írt a regényről: mióta tervezi a megírását, a születése folyamatáról és a fogadtatásáról.

A pillanatban is kitér természetesen erre, illetve az Aeneisszel való régi kapcsolatára. A történetet már gyerekként megismerte az édesapja elbeszélésében, majd középiskolásként és később latin szakos egyetemistaként újra elmerült annak világában. És ekkor jutott eszébe, hogy Creusáról alig esik szó Vergiliusnál. Mert mindenki elfogadta, hogy Aeneas az égő Trójából menekülve a hátán viszi az apját - akinél a házi istenek szobrai vannak -, és kézen fogva vezeti a kisfiát, Iulust, aki a Julius-nemzetség (Julius Caesar és Augustus) őse. Creusa pedig egyszerűen valahol eltűnik, mert a Kegyesatya nem léphet egy feleséggel az oldalán Itália földjére, hiszen akkor hogyan vehetné majd el Laviniát?

Nem akárki, mert halandó és az ég leánya, Venus istennő gyermeke, Iulus nevű kisfia nemzetségének aranyágából hajt ki majd Octavianusék családfájának nemes sugara. Iulus gyermekkora borúval teljes, jó édesanyját, a trójai Priamus lányát elveszti. De mennyire elveszíti, próbálja meg nem elveszíteni. Ha nem teszi, nincs új haza! Itália nem szabad föld, Latinus király birodalma legfeljebb hozomány gyanánt juthat trójai kézre. Az Octavianus származását bizonyító tétel igazolása azzal kezdődik, hogy Aeneas felesége lelép a színről, Creusát tüstént az induláskor ki kell iktatni a kivándorlók közül, mert ha ő életben marad, kivihetetlen a honalapítás.

Henry Gibbs: Aeneas és családja menekülése az égő Trójából (1654)

Szabó Magdát évtizedeken át nem hagyta nyugodni a gondolat, Aeneast sem kedvelte soha, és a saját életében bekövetkezett negatív események (saját és kortársai íróként való elhallgattatása, majd szerettei halála, látása romlása) következményeként újra Creusa felé fordult, akinek történetében megírta mindazt, amit évek óta súlyos teherként hordozott magában: véleményét politikáról, hazaszeretetről, halálról, árulásról, önmagáról, élőkről és holtakról.

Mindenki összeesküdött ez ellen a nő ellen, megérdemelné, hogy visszahívják a halálból, töprengtem, s aztán eszembe jutott: majd én feltámasztom. Kihívó ötlet volt, kellett hozzá az ifjúság merészsége és igazságkereső indulata, hogy mint egy regényt, megírjam Aeneas történetét újra, méghozzá úgy, hogy nálam éljen Creusa, és figurájával arra figyelmeztessen, az ember nem isten, és senki maga kitalálta isteni lényének igazolására nem áldozható fel egy halandó. Senki. 

Már az elején elkaptam az olvasás fonalát, és nagyon jól szórakoztam a hisztis kölyökként megjelenő Aeneason, aki az indulás előtt azon nyafog, hogy fáj a bóbikája (keze). Creusát azonnal megkedveltem, így biztos voltam benne, hogy gyorsan fogok haladni a regénnyel, miközben jó lesz felidézni az egykor tanultakat.

Mert minden akció folyamán és minden élet során van egy, csak egyes-egyedül egyetlenegy pillanat, amikor a Sors urnáját tartó kéz, amely a ránk váró áldások-csapások történetét jelző sorstáblákat rázza és kiveti, egy lélegzetvételnyi időre megáll, és ha valaki éppen ebben a parányi szünetben lép valamerre, ami ellenkező irányba visz attól az úttól, aminek jelzése a nevére szóló sorstáblán írva áll, végigbotorkálhat rajta az istenek büntetése nélkül, nem állíthatja meg Iuppiter sem. A pillanatot nem lehet kiszámítani, csak felismerni.

Creusa pedig nemcsak felismeri, de meg is ragadja a pillanatot: miután véletlenül fültanúja lesz anyósa, Venus istennő és Aeneas beszélgetésének, melyből kiderül, hogy őt nem viszik magukkal az új hazába, gyerekkori dajkája, Caieta és Eszkiesz istennő beavatkozása segítségével, ő veszi át férje helyét és száll hajóra a többiekkel.

Bevallom, jót nevettem a Pastorale fejezetet olvasva, melyben Latinus király birkát nyír, Lavinia segít neki, majd Aeneas leendő arája tehenet is fej. Hiába, valamivel el kell ütni az időt, míg megérkezik megjövendölt hitvese.
Creusa Aeneas amint partra száll Itáliában, rögtön irányítani kezd és átveszi a hatalmat Latinustól.
Itt jött el számomra az a pillanat, amely lassúságra intett, az olvasottak megemésztésére, átgondolására késztetett.

Hát igen, itt most valóban megváltozott az élet, de ha pásztorállamból nagybirodalmat akarsz, meg kell fizetned az adóját neked is. Hogy neked jó lett volna a régi helyzet is? Persze, de nincs már régi helyzet, csak új. Megjöttünk, megkezdődik Itália történelme.

Ferdinand Bol: Aeneas Latinus udvarában

Szabó Magda tökéletesen mutatja be az eljövendő nagybirodalom megszületését, az uralkodó viselkedését és tetteit a hatalom átvétele után.
Az írónő e mellett egy újabb oldalát is megmutatta a regényben. A pillanat volt a tizenkilencedik műve, melyet olvastam, és emlékeim szerint ez volt az első olyan (talán a Mózes egy, huszonkettő kivételével) regénye, melyben megjelenik a szexualitás, nem csak burkolt formában. A következő idézet csak ízelítő ebből:

   Hogy? Ez nem nászéjszaka? Nem hát. A birkabőr sem ágy, a női test se férfié. Attól, hogy a nyakamba szuszogsz, csak a szúnyogot űzöd el rólam, de nem leszek líraibb.