Jane Austen - Büszkeség és balítélet

Ha már nemrégiben eszembe jutott a Büszkeség és balítélet Almási Kitti könyve kapcsán, ideje volt ismét újraolvasni Jane Austen klasszikusát. Ráadásul most egy új szemszögből. Biztos vagyok benne, hogy amiket a következőkben leírok, mások már valószínűleg megállapították és megosztották máshol előttem, nekem viszont most tűntek fel ezek a regényben.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!!!

Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.

Így gondolja ezt Mrs. Bennet is, akinek életcélja, hogy minél hamarabb és minél sikeresebben - azaz minél gazdagabb férfihoz - férjhez adja öt lányát. Az egyik leendő vejét pedig már ki is szemelte, hiszen a közeli Netherfieldet egy vagyonos fiatalember, Mr. Bingley, bérelte ki, akit bár még nem is ismer, de biztos benne, hogy hamarosan rokonságba kerülnek.

Amikor pedig nem a lányai jövőjének tervezgetésével van elfoglalva, a szomszédokkal (Lady Lucasszal vagy a nővérével, Mrs. Philipsszel) pletykál, vagy a szegény idegeire panaszkodik, melyekre senki sincs tekintettel.

Így nem meglepő, hogy férje a napjai nagy részét a könyvtárszobában tölti.

Legidősebb lányuk, Jane nemcsak szép és kedves, de egy kicsit naiv is. Bár szimpatikus tulajdonság számomra benne, hogy mindenkiben a jót látja, és nem ítél el azonnal valakit, csak mert egy ismerőse negatívan nyilatkozott róla.

A második lány, apjuk kedvence, Elizabeth vidám, éles eszű és olykor éles nyelvű is. Ha pedig valami rossz történik vele, képes jót nevetni és nem órákig rágódni a dolgon, amely tulajdonsága nagyon megszívlelendő.

A három legfiatalabb lány viselkedésével és jellemével már több a gond: Mary napjai java részét tanulással tölti, és szívesen oszt meg erkölcsi tanulságokat másokkal.
Kitty és Lydia figyelmét pedig a Merytonban állomásozó tisztek, a divat és a bálok kötik le.

Mrs. Bennet legnagyobb örömére meg is érkezik Mr. Bingley két nővére (Mrs. Hurst és Caroline), sógora, Mr. Hurst és barátja, Mr. Darcy társaságában. Utóbbiról kiderül, hogy még Bingleynél is vagyonosabb, ám míg barátja kedves és barátságos, Darcy zárkózott és gőgös, így hiába a tízezer fontos évi jövedelem, a környéken senki sincs jó véleménnyel róla.

- Mr. Darcy büszkesége engem nem bánt annyira, mint a másoké - jegyezte meg Miss Lucas -, mert nála van rá mentség. Nem lehet csodálkozni, ha egy ilyen feltűnően jóképű fiatalember, akinek a szerencse előkelő származást, vagyont, mindent megadott, nagyra tartja magát. Szinte azt mondhatnám, joga van a büszkeségre.
- Ebben tökéletesen igazad van - felelte Elizabeth -, és én könnyen megbocsátanám az ő büszkeségét, ha nem sértette volna meg az enyémet.

Hamarosan új tiszt csatlakozik az ezredhez Mr. Wickham személyében, aki végképp lerántja a leplet Darcy jelleméről.

Mrs. Bennet reményei beigazolódni látszanak, a maga módján mindent el is követ, hogy legidősebb lánya hamarosan Netherfield úrnője legyen, és talán egy másik lánya is rövidesen révbe ér, ráadásul egy családi probléma is megoldódik, ha a látogatóba érkező Mr. Collins, a családi birtok várományosa és Mr. Bennet unokaöccse, a négy másik lány közül választ feleséget magának.

Azonban a dolgok másként alakulnak, és számos várt és váratlan esemény történik, míg végre Mrs. Bennet is szerencsésnek mondhatja magát.

Nagyon sokan dicsérik Jane Austen emberismeretét, akikhez most én is csatlakozom. Mert - ahogy fentebb is említettem - ezúttal én is ebből a szemszögből figyeltem az események alakulását. Így most kicsit én is Maryvé változom, hogy levonhassam a regényben fellelt erkölcsi tanulságokat:

Csodálom Mr. Bennetet, hogy tudja ennyi éven keresztül elviselni ezt a drága asszonyt? Eszembe is jutottak Mr. Knightley szavai:

Mondhat, amit akar, Emma, értelmes emberek nem akarnak csacsi feleséget.

Azért is meglepő számomra a Bennet házaspár, mert Mr. Bennetnek annak idején ennyire nem sikerült megismernie leendő hitvesét? Vagy az akkor még Miss Gardiner nem mutatta meg a valódi arcát?

Milyen érdekes, hogy Mr. Bennet Collins levelét fontosnak tartja, ezért azt az érkezése után két héttel válaszolja meg. Manapság, ha valaki két percen, esetleg két órán belül nem válaszol egy üzenetre, e-mailre, máris kétségbe esik a küldő.

Míg Caroline Darcy előtt akarja jobb színben feltünteti magát, észrevétlenül maga alatt vágja a fát:

- Eliza Bennet - jelentette ki Miss Bingley, mihelyt az ajtó becsukódott mögötte - azok közül az ifjú hölgyek közül való, akik úgy iparkodnak a másik nem tetszését megnyerni, hogy önnön nemüket becsmérlik; sok férfinál bizonyára célt is érnek. De véleményem szerint ez hitvány fogás, igen alacsony mesterkedés.

Ellenben remek párost alkothatott volna Mr. Wickhammel:

- Milyen leány Miss Darcy?
Wickham a fejét csóválta.
- Szívesen mondanám róla, hogy kedves és bájos. Nehezemre esik rosszat mondani a Darcy család bármely tagjáról.

Kár, hogy Caroline társadalmilag Wickham fölött áll, mert biztosan találtak volna valakit, akit egyikük sem szível és kedvükre szapulhatták volna. Wickham számomra továbbra is azon emberek egyik mintapéldánya, akik az aktuális helyzetükért mindig másokat okolnak és nem hajlandóak magukba nézni, arra gondolni, hogy ők is hozzájárultak mindehhez.

Mr. Collins talpnyalása is igazán példaértékű. Lady Catherine nem is találhatott volna magának jobb pártfogoltat, mint a tiszteletes. Emlékszem, amikor először olvastam a regényt, mennyire zavart Collins állandó hízelgése és modora, de mostanra már csak jókat szórakozom rajta, és megállapítom, milyen öntelt, és valójában nincs is önálló véleménye. Elvégre Charlotte Lucast is csak azért kéri meg, mert a lány bátorítja, és ettől Collins rögtön szerelmesnek hiszi magát. Minden egyébről pedig úgy vélekedik, ahogy Lady Catherine.

Szegény Charlotte! Ő az, akit meg is értek és egyben sajnálok is. Bár biztos vagyok benne, hogy utóbbiból nem kér. Megértem, hogy huszonhét évesen akkoriban szégyenszámba ment, hogy még nem ment férjhez, de hogy pont egy Collinshoz? Csak megragadta az alkalmat, hogy végre elkerülhessen otthonról.

Lydia szerintem az impulzusvásárlás első irodalmi példája. Amikor Kittyvel a hazatérő nővéreiket várják, vásárolni mennek. És Lydia az, aki megvesz egy csúnya kalapot, mert majd úgyis átalakítja, és miért ne vette volna meg, különben meg voltak ennél csúnyábbak is. De még ha csak impulzusvásárló lenne! Ő az a típusú ember, aki csak azt hallja meg, amit akar, és a hibáit sem hajlandó belátni, sőt, szinte erényként tünteti fel őket. Szegény.

Végül pedig térjünk át Lizzyre és Mr. Darcyra. Nem véletlen, hogy az - főként női - olvasók értük rajonganak leginkább. Mert mindketten képesek a fejlődésre, hajlandóak elgondolkodni előbb-utóbb a másoktól kapott kritikán, más szemszögből, sőt a másik szemszögéből nézni a dolgokat! Ez utóbbi szintén egy olyan tulajdonság, amelyre sajnos sokan nem képesek. Pedig - tapasztalatból mondom - hatalmas változásokat hoz az ember életébe. Elizabeth észreveszi a családtagjai jellembeli fogyatékosságait, és a későbbiekben elgondolkodik mindazon, amiket Wickhamtől hallott a Darcy család tagjairól. Mert sokszor egy másik ember nem biztos, hogy úgy lát egy harmadikat, ahogy mi, éppen ezért nem érdemes készpénznek venni a véleményét.

Darcy pedig Rosingsban felismeri a nagynénje udvariatlanságát, és biztos vagyok benne, hogy titokban nincs elragadtatva Lady Catherine-től. A jellemfejlődése pedig igazán példaértékű. Sőt, még az is kiderül róla, hogy képes önzetlenül cselekedni.

- De az emberek maguk annyit változnak, hogy mindig valami újat lehet bennük megfigyelni.

A Büszkeség és balítélet népszerűsége nem véletlenül töretlen 1813 óta. Jane Austen emberismerete, humora és sziporkázó stílusa ma is sokak szívébe belopja magát. Mert akár csak egy színvonalas, de mégis könnyedebb olvasmányra vágyunk, akár csak ismét szeretnénk feleleveníteni a korábbi olvasmányélményeinket, ez a regény mindig nagyszerű választásnak bizonyul.

Nem hiába készült már belőle számos filmes és színpadi adaptáció is.