Csíkszentmihályi Mihály - Flow - Az áramlat

Nagyon sokan hallottunk már a flow-ról, hogy valaki flow-ban van, amikor annyira belemerül valamibe, hogy megszűnik számára a külvilág, és titkon talán mindenki arra vágyik, hogy megtapasztalja ezt az érzést.

   Ha azonosítani szeretnénk, milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki jobban meg tudjon birkózni a stresszel, mint mások, három különböző erőforrást kell figyelembe  vennünk. Az első a rendelkezésre álló külső támogatás, különösképpen a szociális kapcsolathálózat. Egy súlyos betegséget például könnyebb átvészelni, ha valakinek van egészségügyi biztosítása és szerető család veszi körül. A stressz ellen a második bástyát a pszichológiai erőforrások képezik, az intelligencia, a képzettség és más releváns személyiségjegyek. Ha egy introvertált embernek új városba kell költöznie és új barátságokat kell kötnie, az nagyobb stresszt fog átélni, mint egy extrovertált ember. Legvégül a harmadik erőforrástípus a stressz leküzdésére használt megküzdési stratégia. 

   A három tényező közül a mi szempontunkból a harmadik a leglényegesebb. A külső támogatás önmagában nem csökkenti hatékonyan a stresszt, mert a kapcsolatrendszer csak azokat erősíti, akik egyébként is tudnak segíteni önmagukon. A pszichológiai erőforrások pedig nagyrészt kívül esnek az általunk irányítható körön, nehéz sokkal okosabbá vagy sokkal nyitottabbá válni, mint amilyenek születésünktől fogva vagyunk. Ám az, hogy milyen módszerrel próbálunk megbirkózni a stresszel, nemcsak abban játszik fontos szerepet, hogy milyen hatással lesz ránk a stressz, hanem egyben a legfontosabb birtokunkban lévő személyes erőforrás is. 

Kíváncsi vagyok, hogyan magyarázta volna Csíkszentmihályi az én, és a hozzám hasonlóak esetét:

A vártnál hat héttel korábban születtem, ráadásul kissúllyal, ezért életem első három hetét egy inkubátorban töltöttem, és hogy izgalmasabb legyen a dolog, tápszeres baba voltam. Anyukám a szülészeten maradt, engem pedig átvittek a gyerekosztályra, ahová anyukámat csak bizonyos időpontokban engedték be. Ezt követően még két hetet voltunk a kórházban (már együtt), és néhány nappal az eredetileg tervezett születésnapom előtt (amikor meg kellett volna születnem) engedtek haza bennünket, amikor már elértem a megfelelő súlyt. 

Később még bizonyos időközönként kontrollra vittek a gyerekorvoshoz, de behoztam a lemaradásom, és senki sem mondta volna meg, hogy annak idején hátránnyal indultam. És nem én vagyok az egyetlen, aki így kezdte, hiszen sokan vannak, akik nálam korábban jönnek/jöttek a világra és később ők is utolérik a kortársaikat. Milyen megküzdési módot választottunk újszülöttként? Úgy gondolom, ma már sokkal okosabb vagyok, mint az a nem sokkal több, mint kétkilós pici lány, aki a születésemkor voltam. Ezt vajon hogy csináltam? Igaz is, boszorkány vagyok!

Az az érzésem, amiről Elaine N. Aron is ír a könyvében, hogy a szuperérzékenyek (és hozzáteszem azok az introvertáltak, akik nem szuperérzékenyek) másként vannak összerakva. Hiába írja azt Csíkszentmihályi, hogy a börtönbe vagy koncentrációs táborba kerültek közül azok kerülnek ki sértetlenül vagy éppen élve, akik a külvilágra koncentrálnak. Részben igaz, de bármennyire nézi is le az introvertáltakat, mi belülről merítünk erőt, és nem kívülről. Ez pedig nem egyenlő azzal, hogy barlangban lakunk és nem tudunk másokkal kommunikálni.

Elaine N. Aron Csíkszentmihályi után néhány évvel jelentette meg a könyvét, és ha utóbbi megkérdezte volna azokat, akikkel valami nagy tragédia történt és példaként hozza a történetüket, bizonyára ők is a fentiek közé tartoznak, és ezért nem értette őket sem ő, sem mások, miért látták meg a helyzetük napos oldalát.  

Lényegében a könyvében arra akar kilyukadni, hogy legyünk tudatosak, tanuljuk meg a figyelmünket a jelen pillanatra és egy dologra irányítani (meglepő, hogy ez milyen jól megy az introvertáltaknak...), mindenben meglátni a pozitívumot és a fejlődés lehetőségét, tanuljunk és ne menjünk a nyáj után. 

   Az utóbbi néhány évtizedben virágzásnak indult szabadidőipart arra találták ki, hogy segítsen üres óráinkat kitölteni élvezhető foglalatosságokkal. A legtöbben azonban ahelyett, hogy felhasználva szellemi és fizikai és szellemi képességeinket áramlatba kerülnénk, azzal töltjük üres óráinkat, hogy stadionokban szaladgáló híres sportolókat nézünk, vagy ahelyett, hogy saját magunk zenélnénk, milliomossá lett zenészek platinalemezeit hallgatjuk, s ahelyett, hogy mi magunk festegetnénk, a legutóbbi aukción méregdrágán elkelt festményeket megyünk megcsodálni. Nem merjük vásárra vinni a bőrünket, de mindennap órákat töltünk azzal, hogy olyan színészeket nézünk, akik úgy tesznek, mintha valami jelentősége lenne annak, amit csinálnak, és csuda kalandokat élnének át.