Vermeert játszani

"VM tisztában volt azzal, milyen heves vita tárgyát képezi Vermeer ifjúkora, és úgy döntött, kihasználja a helyzetet. Ő lesz az, aki kitölti a réseket, ő teremti meg Vermeer művészi életének azt a részét, amelyről oly sok műkritikus képzeleg. Amikor ugyanis a delfti mesterről volt szó, a művészettörténészek úgy gondolták, övék a pálya, s nyugodtan szabad folyást engedhetnek kimeríthetetlen képzeletüknek. Ennek pedig az volt az oka, hogy Vermeer képeinek attribúciója körül hosszas vita folyt, műveinek időrendje csupán többé-kevésbé hihető feltevések eredményeként állt össze, és életrajzának nagy részét is teljes homály fedte."

Feltételezem, hogy sokaknak a könyvet meglátva rögtön a híres festő valamelyik műve, főleg a Leány gyöngy fülbevalóval jut eszükbe, aztán Tracy Chevalier regénye és az abból készült film. Nos, tessék szépen elfelejteni a Leány gyöngy fülbevalóval c. könyvet és filmet, ugyanis a két regény teljesen más, bár Tracy Chevalier ezen regényét még nem olvastam. A Vermeer kettős élete dokumentumregény, amelyet 2009-ben Az év dokumentumregényének választottak, szerzője pedig egy olasz művészettörténész.

Rögtön az első fejezetben a történet, pontosabban a bonyodalom közepébe csöppenünk: a Holland Biztonsági szolgálat tisztje 1945-ben kopogtat Han Van Meegeren (röviden csak VM) amszterdami otthonának ajtaján, ugyanis a festő az ellenség, egészen pontosan Hermann Göring kezére játszott egy Vermeer-képet. A kihallgatás folyamán VM bevallja, hogy ő festette a képet, amit nem akarnak neki elhinni.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szerző is visszatér a hamisító gyermekkorához. VM 1889-ben született, apja tanár volt (angolt és matematikát tanult), tipikusan az a fajta szigorú, csökkent látókörű ember, aki csak a saját hivatását becsüli valamire és minden mást időpazarlásnak, semmirevalónak tekint. Amikor felfedezte fia rajzkészségét, azonnal dühbe gurult, VM egyedül az édesanyjának köszönheti, hogy rajzolhatott. Később az egyik középiskolai tanára ismertette meg a XVII. századi németalföldi festészet nagy alakjaival, köztük Vermeerrel is. Látszólag fejet hajtott apja akaratának és építésznek tanult, azonban ekkor megnyert egy festőversenyt, ami végleg eldöntötte a kérdést. Hamarosan megnősült és a holland nagymesterek stílusában kezdett festeni. Igen ám, de a XX. században Picasso és Dalí idején ez a stílus már elavultnak számított, így folyamatosan kapta a pofonokat. A számos kudarc után döntött úgy, bosszút áll a gyűlölt kritikusokon, akik csak borsot törtek eddig az orra alá.

"És, ami a leghihetetlenebb: ezek a kontárok bitorolják a döntés végtelen hatalmát, ők nyilvánítják ki, van-e egy műnek esztétikai értéke. Ezeknek az arrogáns, hazug képmutatóknak a nevetséges véleményétől függ a művészek sorsa. Hitvány bűntársaikkal, a galériatulajdonosokkal együtt a kritikusok építik fel vagy rombolják le egy művész karrierjét: egy-egy festőt felemelnek és divatossá tesznek, miközben másik százat - akiknek a munkája semmivel sem rosszabb, mint a védenceiké - könyörtelenül megsemmisítenek. És ráadásul úgy tűnik, semmiféle bírálat nem hat rájuk, hiszen bármekkora szarvashibát követnek el is, a hírnevükön sosem esik csorba."

Így hát VM megkezdi bosszú hadjáratát a gyűlölt művészettörténészekkel szemben.

Természetesen a Vermeer-rajongóknak sem kell megijedniük, a nagy festő élete és számos műve terítékre kerül, sőt, Marcel Proust és a bevezetésben említett Hermann Göring is kap egy-egy fejezetet, de bepillantunk a holland művészettörténészek, a XX. századi műkereskedelem és Vermeer újra felfedezésébe is.

Az emmauszi vacsora

Talán Proust és Göring fejezetei kissé hosszadalmasra és alaposra sikerültek, de ezt elnézhetjük a szerzőnek, aki maga is művészettörténész, tehát nem a klasszikus értelemben vett író. Mindenesetre sok újat tudtam meg Proustról és a német marsallról, és éppen a Proust-fejezet hívta fel a figyelmemet egy régóta a polcomon várakozó könyvre A fogoly lányra (a regényben A fogoly nőként szerepel), melyben szintén fontos szerepet kap Vermeer egyik legismertebb képe a Delft látképe és maga Proust is nagy rajongója volt a festőnek.

Egyetlen hibát találtam a regényben, ami nem tudom, a szerző vagy a fordító véletlen bakija-e: a második fejezet elején azt olvassuk, hogy VM a család harmadik gyermeke, a második fiú volt; majd később ezt írja:
" Henricus van Meegeren (ti. az apa) például kénytelen volt személyesen visszarugdosni a szemináriumba második fiát, Hermant (...)." Ettől eltekintve, semmilyen ellentmondással nem találkoztam a könyvben és a Jegyzetben a szerző feltünteti a felhasznált legfontosabb forrásait.

Kedves művészet- és Vermeer-rajongótársak, ez a könyv valóban kihagyhatatlan, számos fontos dolgot tudhatunk meg a delfti mester és VM életéről, ill. a festészet kulisszatitkaiba is bepillantást nyerünk. Az olvasáshoz készítsünk elő egy albumot, melyben Vermeer-képeit azonnal kikereshetjük és esetleg Lukács evangéliumát sem árt készenlétben tartani a bibliai utalások miatt, bár a történeteket a szerző dióhéjban összefoglalja.

Végül egy kis ízelítő a regényben említett Vermeer-képekről:

Luigi Guarini: Vermeer kettős élete
Eredeti cím: La doppia vita di Vermeer
Fordította: Todero Anna
260 oldal
Geopen Kiadó, 2008
2890 Ft
Van Meegeren oldala (angol)
A bejegyzésben szereplő képek forrásai:
VM fényképe
Az emmauszi vacsora