Utazások Amazóniában

A napokban könyvespolc előtt állva valami könnyed olvasmányt kerestem, levettem hát A beszélőt. Ennél jobban csak akkor nyúltam volna mellé, ha a közelből a Háború és békét vagy Virginia Woolf valamelyik regényét emelem le. Elkezdtem olvasni és rögtön az elején szembesültem azzal, hogy ez bizony nem egy habkönnyű olvasmány lesz, de azért se tettem vissza.

1985-ben az író egy firenzei kirakatban a perui indiánok ruhájába öltöztetett babát pillant meg, majd egy fényképet, melyen egy kisebb csoport egy embert vesz körül. Ő a beszélő. Azonban ez a beszélő ismerős számára, egy egyetemi évfolyamtársára emlékezteti. Közelebbről szemügyre veszi a képeket, és ez indítja el az emlékezés hullámait.

Saúl Zuratas arcának jobb felét teljesen beborította egy sötétlila, borecet árnyalatú anyajegy, vörös hajszálai pedig úgy meredeztek, mint egy súrolókefe sörtéi. Az anyajegy nem volt tekintettel sem a fülére, sem a szájára, sem az orrára, rájuk is kiterjedt ez az erekkel átszőtt duzzanat. Elmondhatatlanul rút, de ugyanakkor rokonszenves és jólelkű fiú volt. Senkit nem ismertem, aki az első pillanattól fogva ennyire nyílt, szívélyes, önzetlen és jó szándékú ember benyomását keltette volna, mint ő, senkit, aki minden helyzetben hasonló egyszerűségről tett volna tanúbizonyságot."

A fiút éppen ezért hívják Maskarának. Maskara és Vargas Llosa az egyetemi felvételin találkozik és két évig együtt járnak a bölcsészkarra. Maskara apja "Ábrahám és Mózes vallását" követi, egy kisboltot vezet Limában, és álma, hogy fia legyen az első Zuratas, aki beírja nevét a parlamentbe. A fiú azonban az egyetemen néprajzot is hallgat, eljut az őserdőbe, ahol teljesen elvarázsolja az ott élő indiáncsoport, a macsigengák világa. Elvégzi az egyetemet, fényes oktatói karrier vár rá, őt azonban elbűvöli ennek a számunkra idegen kultúrának világa, azon belül is a beszélőé. Ki is a beszélő? A beszélő mesél, hírnök, ő köti össze az elmúlt és a jelen nemzedékeit.

- Szórakoztatják őket, a filmet, a televíziót jelentik számukra - folytatta elkomolyodva, egy kevés szünet után. - A könyveket, a cirkuszt, mindazt a mulatságot, amivel mi, civilizált emberek rendelkezünk. Nekik ez az egy dolog jelenti a szórakozást ezen a világon. Csupán ennyi a beszélők dolga.
- Ez mind a beszélők dolga - javítottam ki finoman.

Egy alkalommal Vargas Llosa is elutazhat az egyetem Nyelvi Intézetével a macsigengák közé, természetesen hajtja a kíváncsisága, miért olyan fontos ez a népcsoport a barátja számára. Aztán telnek-múlnak az évek és 1981-ben az író ismét eljut az őserdőbe.

Az író már régóta tervezte a beszélő történetének megírását, végül a firenzei utazás tett pontot a dolog végére. Ahogyan azt a fülszöveg is ígéri, a történet zöme az őserdőben, a macsigengák között játszódik. Alaposan bepillanthatunk a mindennapjaikba, megismerjük a babonáikat, szertartásaikat, mítoszaikat. Ezeknél a részeknél bizony figyelni kell, mert könnyen elveszíthetjük a fonalat, azonban Vargas Llosa a következő oldalakon visszautal az adott isten nevére, így nem kellett jegyzetelnem, hogy ki kicsoda.
Mint minden világtól elzárt csoportot, előbb-utóbb őket is utoléri a civilizáció, a tudósok és hittérítők csoportja. De hogy mindez hogyan hat rájuk, azt nem árulom el. Ez azonban egy nagyon fontos kérdést is felvet: be kell-e avatkozni ezen elzárt kultúrák életébe vagy éljék továbbra is a saját életüket?

Nem egy könnyed olvasmány, azonban akit érdekel más népek kultúrája, nem nem fog csalódni . Mivel mindig is szerettem a mitológiát, a mítoszokat, azonban az indiánregények valahogy kimaradtak, így különösen örülök, hogy elolvastam a regényt. Mario Vargas Llosa pedig ismét egy másik oldaláról mutatkozik be, engem sikerült újra meglepnie.

Egy napon, amikor ellátogattam az egyik családhoz, a hátam mögött így beszéltek: "Ott jön a beszélő. Gyerünk, hallgassuk meg őt." Hallottam, és meglepődtem. "Rólam beszéltek?", kérdeztem. Mindannyian bólogattak, "Ühüm, ühüm, rólad beszélünk", hagyták helyben. Én voltam hát a beszélő. Eltöltött a csodálkozás. S bennem van azóta is. A szívem, mint egy nagydob. Dübögött a mellkasomban: bum, bum. Megtaláltam volna a sorsomat? Meglehet. Igen, akkor történhetett. A Timpshía folyó egyik szurdokában, ahol macsigengák éltek. Ma már senki sem lakik arrafelé. De valahányszor ennek a szurdoknak a közelében járok, a szívem táncra perdül. "Itt születtem másodszor", jár a fejemben. "Itt tértem vissza, pedig el sem távoztam", mondom. Így lettem az, aki vagyok. Meglehet, ez a legjobb dolog, amiben valaha részem volt. Úgy gondolom, soha jobb dologban nem is lesz részem. Azóta beszélek. És vándorlok. Mindaddig, amíg járni tudok, úgy hiszem. Mert én vagyok a beszélő.

Mario Vargas Llosa: A beszélő
Eredeti cím:El hablador
Fordította: Pál Ferenc
296 oldal
Európa Kiadó, 2007
2400 Ft
A képek forrásai:
A macsigenga lány fényképe
A papagáj képe és még több kép itt található Amazóniáról (angol nyelvű)