Amikor este, miután jó éjt kívánt Marcellának és bebújt a hűvös ágynemű közé, újra eszébe jutott a délutáni közjáték a kertben. Maga előtt látta a fűszálakkal játszadozó hosszú, karcsú ujjakat, a széles vállat, a szürke szempárt. Olyan feltűnően jóképű férfi volt, hogy az ember rögtön estélyi öltözéket képzelt rá vagy futballmezt. Pontosan úgy nézett ki, mint azok az amerikaiak, akiket Serena négy és fél éven keresztül látott a Hudsonon, csak mindegyiküknél sokkal, de sokkal szebb.
Ám az őrnagy egyedül csak Serenára tudott gondolni, miközben elgyönyörködött a holdfényben fürdő szépséges arcban, majd gyengéden szájon csókolta, s utána ismét messzebb húzódott, hogy megint láthassa. A lány nem értette, miért engedi megcsókolni magát, de olyan érzése volt, hogy engednie kell. Mintha kezdettől fogva tudta volna, hogy ez lesz a vége. Pedig őrültség volt... egy amerikai... ráadásul katona! Hová vezet ez? Már a gondolatra is összerezzent.
Kedves Olvasó, nem kell megijedni, nem ment még teljesen az agyamra a kánikula, csak a sorozatos könyvcölibátus-szegések miatt olvastam el, pontosabban szenvedtem végig ezt a könyvet. A Danielle Steel-rajongók, amennyiben végigolvassák az elkövetkezendőket, tálcán fogják követelni a fejem, azonban pontos érvekkel alá fogom támasztani, miért nem fogok soha többé semmit se olvasni a kedvencüktől.
Vigyázat, a bejegyzésben kb. az egész cselekményt részletezni fogom!!!
Szerénke a háború után, 19 évesen tér haza, és rögtön szembesül nagyanyja halálával, valamint azzal, hogy mind a velencei, mind a római palotájukat eladták. Utóbbit az amerikaik vették meg és Marcellát még mindig itt találja. Az elszegényedett lányka, így cselédként dolgozik az egykori palazzojukban, ahová megérkezik Fullerton őrnagy és - micsoda meglepetés! - hamarosan fellobban köztük az amore. És itt kezdődnek a gubancok: Bradnek (az őrnagy) a Tengerentúlon menyasszonya van, aki hamarosan meg is jelenik a színen. Egy kiadós kalamajka után azonban a galambpár összeházasodik, méghozzá Franciaországban, és rövid idő múlva az Államokba utaznak. Természetesen Szerénke már terhes ekkor. Csakhogy New Yorkban egyedül Brad legfiatalabb öccse várja őket. A másik öccse közben eljegyezte az ő egykori menyasszonyát, míg az anyja egész egyszerűen rühelli a menyét, aki szerinte csak a pénzéért ment hozzá a fiához. Végül az ifjú pár San Franciscóba költözik, ahol megszületik a kislányuk, Vanessa. Nem tudom megmondani miért, de iszonyatosan irritált végig a neve. Telnek-múlnak az évek, Bradet Koreába küldik, ahol megölik, így Szerénke a kislányával és ismét terhesen az utcára kerül, eddig ugyanis a hadsereg által bérelt házban éltek.
 |
| Szerénkét pont ilyennek tudom elképzelni. Árad a szeméből az értelmetlenség. |
Azt hiszem, ez is eléggé megfeküdné az ember lányának gyomrát, mert rögtön egy szappanopera-egyvelegben érezheti magát, de ez még csak a kezdet! A későbbiekben még inkább égnek áll a hajunk. Azt ugyanis nem mondtam még, hogy a korábban említett öccs, Teddy rögtön beleszeretett Szerénkénkbe, aki tökéletes, olyan smaragdzöld szeme van, mint Esmeraldának; a bőre, mint a porcelán; a haja olyan aranyszőke, mint egy érett búzamező, és olyan karcsú, mint a Világszép nádszál kisasszony.
A történet második részében (ami jóval túl van a felén) Vanessa és Teddy áll a középpontban. Hm, ez a szál sem nyerte el a tetszésemet, ámbátor itt-ott már jobban fogyasztható volt. De ez akkor is csak egy iszonyatosan nagy szappanopera, ami nemegyszer bővelkedik a szürreális esetekben és a nyelvezete olyan, hogy valószínűleg a csekély értelmű medvebocsok is megértik, én azonban a hajamat téptem volna.
Nem beszélve arról, hogy Szerénke sötét, mint az éjszaka. Íme, néhány példa:
Megmosta és a tarkóján kontyba tűzte aranyszőke haját, majd az egészet elrejtette egy sötét pamutkendő alá. A tengerészkék anyagot mint valami kendőt a fejére csavarta (…).
Valószínűleg DS arra gondolt, néhány olvasója úgy értelmezi, hogy a pamutkendőből esetleg batyut csinál vagy asztalterítőt.
- Hová menjünk, Serena? Kanadába? A Grand Canyonhoz? Útban nyugatra menjünk el Denverbe?
Serena fülének egyik név sem volt ismerős (…).
Nos, ha a lány négy és fél évet eltöltött az USA-ban, ráadásul apácák közt, akik tanítani is szokták az ottaniakat, biztosan hiányzott a földrajzórákról...
Amikor Brad és Szerénke Franciaországba utazik, Szerénke teljesen meg van döbbenve, hogy néhány hónappal a háború befejeződése után a vasúthálózatot még nem hozták helyre. Hm, mivel levelezett a nagyanyjával, aki Olaszországban maradt, így kapott némi információt arról, hogy Franciaország hadszíntérré alakult a háború alatt és nem csak szinte névleg lépett be a harcokba, mint az USA.
A bizonyíték, hogy Brad volt a Mikulás:
- Gyere - karolta át a lány vállát Brad, és lassan odavezette a kocsihoz. Kinyitotta az ajtaját, besegítette Serenát az ülésre, majd előhúzta a hátizsákot, amelybe az indulása előtti utolsó percekben beletett vagy fél tucat szendvicset. A zsákban volt még alma, keksz és egy tábla csokoládé.
A kisbabát csak augusztus elsejére várta, de már június elején hozzáfogott, hogy berendezze a kicsi szobáját. Gyönyörű takarókat és néhány nagyon szép, vízfestékkel és olajjal, régi mesekönyv-illusztrációk alapján készült képet vásárolt. Ő maga is készült egy kép megfestésére. Vanessa pedig átadott néhány babát és kitömött állatot.
Abszurdum:
Szerénke amikor megtudja, hogy Brad meghalt, 7 hónapos terhes és halva születik a gyereke, 3 nap múlva kiengedik a kórházból. Azt hiszem, egy ilyen helyzetben senkit sem engednek ki a kórházból. Rögtön utána részt vesz a gyereke temetésén, majd pár napon belül a férjéén. Persze.
Szerénke modellnek áll, New Yorkba költözik Vanessastól, és a nyáron 2 hónapra(!!!) táborba küldi az ekkor 7-8 éves gyereket, mert nincs ideje foglalkoznia vele és bébicsőszt se sikerült találnia. Az ilyenekre szokták mondani, hogy nem érdemli meg, hogy gyereke legyen. Az már tényleg szégyen, ha egy anyának egyszerűen nem jut ideje a saját gyerekére.
Nemsoká összejön egy görög fotóssal, kb. 2-3 hónap után hozzámegy és utána derül ki, hogy az illető heroinfüggő. Komolyan, hogy nem lehetett ezt már ennyi idő alatt észrevenni? Ennek vannak jelei, nem hiszem, hogy nem tűnt fel, hogy a kedves férjurának a karja össze van szurkálva, és nem azért, mert naponta a labort járja.
Ha valaki tudja még követni: a könyv végén a már felnőtt Vanessa összeszűri a levelet a nála 33 évvel idősebb Andreasszal, aki a volt mostohaapja bátyja. Ez a rész az, ami bármelyik latin-amerikai szappanoperát kenterbe veri.
10 évesen kaptam egy mesekönyvet, amit Danielle Steel írt. Akkor el is olvastam és tetszett. Abban nem volt semmi szappanoperisztikus. Egyébként Max megszökik volt a címe és meg is van, csak el van téve a többi mesekönyvemmel.
A felnőtteknek írt regényeiről is hallottam persze később, de három héttel ezelőttig egyet sem vettem még véletlenül sem a kezembe. Nos, ezek után nem is fogok olvasni tőle semmit, és teljesen egyetértek krlannyal, aki azt írta a Molyon, hogy jobb lett volna, ha gyerekkönyveket ír.
A fülszövegben ígért "kibontakozik előttünk a második világháborút épp csak átélt Olaszország is." egyáltalán nem így van, mert nem túl sok szó esik róla. Akit valóban érdekel a téma, keressen inkább egy jó történelmi regényt vagy történelmi témájú könyvet.
| A regény elején DS néhány olasz szóval és mondattal villog. Azt hitte, majd elájulok az "Andiamo a casa" miatt. Hát nem. Arról nem is beszélve, hogy olaszul az igent hosszú í-vel írjuk, azaz sí (csak a másik irányba dől az ékezet), a si az E/3. visszaható névmás, ill. az általános alanyt is ezzel fejezik ki. |
| Ez a szappanoperisztikusan szürreális és fordítva műfaj - ahogy sejtettem -, nem az én világom. Azt tapasztaltam, sajnos, meghaladja az értelmi képességeimet. Ráadásul amennyibe a könyvei kerülnek, annak az árából már 1-2 értelmes könyvet is lehet venni. Megyek is és kerítek valamit, amivel talán sikerül feltámasztani, de legalábbis újratermelni egy részét az olvasás alatt ért trauma miatt elpusztult agysejtjeimnek. |
A büntető funkcióját tökéletesen teljesítette, könyvcölibátust sem fogok többet fogadni, sőt, folyamatosan az járt az eszemben, ha a pénztárcám megengedné, minimum 25 db értelmes könyv megvásárlásával kellene kárpótolni magam az átélt traumáért.
A könyvből 1996-ban filmet is készítettek, amit nem tervezek megnézni. Mellesleg Szerénkét egy sötét hajú nőt játssza benne...A regény Emlékezés címmel is megjelent, ez a film címe is. Senkit ne tévesszen meg a borító! Ugyanis a rajta szereplő Colosseumnak az egészhez semmi köze.
Danielle Steel: Míg a halál el nem választ
Fordította: F. Nagy Piroska
303 oldal
Pannon Könyvkiadó,1996
648 Ft
Kép: Weheartit.com
Bejegyzések
6 hozzászólás
Ezt itt most végig kacarásztam:) "Brad volt a mikulás":))
VálaszTörlésSzörnyű a stílusa. Még elrettentő példának is rossz. Soha nem olvastam tőle semmit, és ez így is marad.
Látod, azért is jó néha ilyeneket olvasni, mert rögtön egy csomó értelmes irománnyal vigasztalhatod magad, jó kifogás a vásárlásra:)
Örülök neki, elrettentő példának szántam és azért is mentem bele ennyire a cselekménybe, mert sejtettem, hogy nem sokan fogják csak azért is elolvasni :P.
VálaszTörlésPénteken estem utoljára bűnbe, de az a kupac még valahol úton van ;).
Mindenesetre elkezdtem Szabó Magdától Az őzet ;).
Hihi :-) Imádom ezt a posztot! Az idéezetek pedig haatalmasak :-) Neked pedig egy óriási respect jár mindezért (bár én még mindig azt tartom, h ez túl kemény büntetés volt :-) )
VálaszTörlésKöszi ;)). Igyekeztem :P, talán ehhez a könyvhöz használtam fel a legtöbb ragacsot az idézetek jelölésére :P, a többit a Molyra tartogattam ;).
VálaszTörlésKemény büntetés volt, de már újabb könyvvásárláson töröm a fejem ;).
Zseniális poszt, fogtam a fejem végig, hogy lehet ennyi marhaságot írni... Én se leszek a rajongója, az már tuti. :P
VálaszTörlésKöszi ;). Nem értelek, pedig ez is olyan jó könyve volt :P. Az jutott eszembe, vajon DS hatott a szappanoperákra vagy a szappanoperák őrá? De szerintem kölcsönös a folyamat.
VálaszTörlés