"Mindenkinek azzal kell törlesztenie az Úrral szemben, amiben gazdagsága van."

"Pictor capax" - mondta a szűkszavú szöveg - ilyenféle önálló feladatok elvégzésére képes festőművészt kell a mesternek belőle négy év alatt teremtenie. Ehhez vajon elegendő-e az idő, a megszokott ritmus, mely a kisinasból hónapok, majd évek múlásával a tanulás során alkalmas képírót formál? De mit kezdjen Simone Peterzano azzal a növendékkel, aki - már szinte az első napoktól kezdve -, ha krétát, szenet, ónt vesz a kezébe, mindent meg akar örökíteni, minden világi részletre ráirányul figyelme, jóval inkább, mint a szentábrázolásokra, holott ezekre kellene összpontosítania tehetségét, in nomine Domini. Még egyet figyelt meg Simone mester: a fiú nem beszél kellő alázattal papi személyekkel, nem hajtja le fejét, nem néz a földre, hanem vidáman, majdnem nevetgélve muutogatja a monsignorenak, apátnak, gvárdiánnak éppen készülő művét. (Mintha a nagy előddel együtt mondaná, vagy mutogatná: anch'io sono pittore.)

- Azt hiszem, hogy festő szempontjából a fényben létezhetnek, persze, maguk a dolgok. Vagyis így jelenhetnek meg szemünk előtt. Talán a világos-sötét, amiről beszélsz, annyit jelent, hogy játszanunk kell a fénnyel s árnyékokkal, egyforma biztonsággal. Csak így válhatnak plasztikussá maguk a testek, Giuseppe. Ehhez kell, hogy éles, erős sugárban kapjam be a fényt, amikor felülről esik rá az ábrázolandóra, a világos és sötét kontrasztban jelentkezik. A fénynek, ahogy érzem, felülről, azaz magasról kell minden reflex nélkül szinte betörnie. Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha a szoba falát feketére festenék, csak egy magasabban fekvő ablakon át érkeznék a fény, s így mindennek éles, erős kontúrja keletkeznék. Ezért festek szobában, nem kint a napfényben,mert így én magam formálhatom, tetszésem szerint, mind a fényt, mind a homályt, azaz a feketeséget, s annyit engedhetek be a fényből, hogy csak épp azt világítsa meg, amit akarok. A többit hagyom félsötétben.

A mindenki által Caravaggio néven ismert festő Michelangelo Merisi néven született Lombardiában. Édesapja halála után Simone Peterzano festő műhelyébe kerül Milánóba, ahol hamar felfigyelnek tehetségére. Innen kisebb kitérők után az Örök Városba érkezik, ahol az egyik távoli rokonánál húzza meg magát, és minden munkát elvállal, hogy eltartsa magát. Közben olyan képeket fest, mint a Bacchus, A jövendőmondó vagy a Hamiskártyások. Maláriagyanúval kórházba kerül és felgyógyulását követően hamarosan megismerkedik Francesco Maria Del Monte bíborossal, aki első igazán nagy megbízását szerzi számára, a Contarelli-kápolna számára kell két képet festenie Szent Mátéról.

Karrierje felfelé ível, immáron Rómában is elismerik, azonban a hirtelen haragú Caravaggio, - akit már ekkor is így emlegetnek (Caravaggio a városka neve, ahol gyerekkorában élt) - súlyos hibát követ el, és menekülni kénytelen...

Természetesen a cselekmény itt nem ér véget, én azonban nem szeretnék többet elárulni.

Ez volt az első könyvem Passuth Lászlótól, és rögtön az elején sikerült ráhangolódni, azonban a későbbiekben néhányszor úgy éreztem, túl sok a körítés, sok a történelmi információ és a lényeg, Caravaggio élete és festészete elvész közte. Egy életrajzi regényhez persze, hogy szükség van arra, hogy az író közelebb hozza az olvasóhoz a kort, amibe éppen belecsöppen, de ez néha a szórakoztatás rovására ment, ezeket a részeket nagyon száraznak éreztem. Mivel Caravaggio minden festményét én sem ismertem, így mindig kéznél volt a Taschen sorozat Caravaggióról szóló kötete, és a képek keresése közben nem egy időrendi bakit fedeztem fel. Mivel a regény végén nincs bibliográfia, így nem tudni, Passuth mi alapján alakította ki ezt az időrendet, de néhány éves tévedések vannak.

A másik problémám a Caravaggio életében felbukkanó két nővel volt. A Passuth által említett két nőről más életrajzban (Wikipedia) nem esik szó, valószínűleg azért alkotta meg őket, mert ahogyan a regényben is megemlíti, Caravaggio homoszexuális volt, ami a könyv írásakor igencsak tabutémának számított.

Bár néhány festményt hiányoltam, azonban amelyekről szó esik, olyan alaposan és gyönyörűen ír le, hogy megelevenedtek a szemünk előtt. Elővettem az albumokat és a legapróbb részletekig - amelyek fölött talán elsiklik a szemünk - bemutatja, elemzi őket. Tehát nemcsak azt tudjuk meg, ki és milyen képet rendelt a festőtől, hanem hogyan is született meg egy-egy remekmű, hogyan fogadta a megrendelő és a kortársak. Kedvencet nem is tudnék választani, és pozitívumként kiemelném, hogy a korábban említett hosszú történelmi körítéseket a képleírásokkal méltón kompenzálja.

Összességében egy rendkívül alapos kutatómunkával és jól megírt életrajzot kap, aki elolvassa a regényt és megismerkedhet egy sokáig elfeledett festő életével és munkásságával. Caravaggio életében sok a folt, így amit tudni lehet róla, Passuth ennek a gerincére építette fel a regényt. Ráadásul egy olyan személyt választott, aki már a saját korában megosztotta az embereket. Tehetségét sokan kétségbe vonták, kicsapongó élete pedig csak rátett egy lapáttal. Azonban azt az évek múlásával a kortársak is elismerték, hogy Caravaggio valóban tehetséges és korának legnagyobb festőjeként kezdték emlegetni. Nem véletlenül.

Caravaggio rövid élete 401 éve, 1610. júliusának közepén ért véget. Az utókor évszázadokra megfeledkezett róla, csak a múlt század elején fedezték fel újra. Pedig olyan kortársak művészetére nyomta rá bélyegét, mint Rubens vagy Velázquez.

Caravaggio arcképe és festményei a százezer líráson

Az olvasáshoz nem árt, ha kéznél van egy művészeti album, ahol rögtön megkereshetjük az aktuális festményt. Egy biztos, fogok még mást is olvasni az írótól.

Passuth László: Medúzafej
656 oldal
Athenaeum Kiadó, 2011
3990 Ft
A bejegyzésben szereplő képeket az olasz Wikipedián találtam.