Pacsirta jó leány volt, nagyon jó leány, életének egyetlen öröme. Ákos mindig ezt mondogatta, magának is, másoknak is.
Tudta, hogy nem szép szegény, és fájt is neki, sokáig. De aztán, valahogy határozatlanabbul látta, elmosta képét, tompító köddel vette körül, és nem gondolva arra, hogy milyen, szerette őt, ahogy volt, végtelenül.
Öt éve már annak, tíz éve már annak, hogy letett minden reménységéről, s nem is jutott eszébe, hogy mégiscsak férjhez adja. Mikor azonban valami történt a leánnyal, és Pacsirta megváltoztatta hajviseletét, vagy ősz múltán fölvette télikabátját, vagy tavasszal új ruhát öltött, Ákos boldogtalannak érezte magát, míg meg nem szokta őt így is.
Most is ezért szenvedett. Szánta Pacsirtát, és hogy szánalmát csillapítsa, gyötörte önmagát. Bámulta őt, gondos figyelemmel, szinte sértőn: ezt a megszokhatatlan arcot, mely kövér is volt, meg sovány is, a húsos orrot, a tág, lószerű orrlyukakat, a férfias, szigorú szemöldököt, a pirinyó, savós szemet, mely valamit az ő szemére emlékeztetett.
Soha életében nem értett nőkhöz, de azt élesen érezte, hogy leánya csúnya. Nemcsak csúnya volt most, hanem hervadt, öreg, igazi vénlány.
Annak idején - emlékeim szerint - az Édes Anna volt az egyetlen olyan kötelező olvasmány, amit mindenki elolvasott, viszont a másik három Kosztolányi-regény legfeljebb említés szinten került szóba. Ezért is került fel a Pacsirta a 12-es listámra.
1899. szeptember elsején a Vajkay szülők lányukkal az állomás felé igyekeznek. Pacsirta, akit mindenki csak gyerekkori becenevén nevez a nagybátyjáékhoz utazik egy hétre. A szülők – mint mindig – közre fogják felnőtt gyermeküket, akit felszállás előtt tanácsokkal látnak el. Azonnal kiderül, hogy a lányt még mindig gyerekként kezelik:
Pacsirta vénlány, a szülei néhány éve még bíztak abban, hogy akad egy kérő, aki elveszi a lányukat, mára azonban beletörődtek sorsukba.
- Meg ne fázz - szólt anya aggódva - ebben a pokoli melegben.
De ez nem jelentett semmit. Mindig ezt mondta az anyja: télen, tavasszal, ősszel és nyáron.
- A kulacsban ott a víz - figyelmeztette még egyszer apa. - Ne igyál hideg vizet.
- És ne egyél sárgadinnyét. Ne egyél uborkasalátát. Pacsirta, ne egyél, a világért se egyél.
Pacsirta vénlány, a szülei néhány éve még bíztak abban, hogy akad egy kérő, aki elveszi a lányukat, mára azonban beletörődtek sorsukba.
 |
| Tolnay Klári és Páger Antal a Vajkay házaspárként (Port.hu) |
A lány elutazik, a szülők hazamennek és életük egy hét alatt szinte 180 fokos fordulatot vesz. Eddig Pacsirta intézett mindent a ház körül, bár volt cselédjük, de takarékossági és egyéb okok miatt már évek óta nem alkalmaznak senkit.
Ezek után nagyon várom, hogy megszerezhessem az Aranysárkányt és a Nero, a véres költőt. Kosztolányi-rajongó lettem.
A regényből 1963-ban Ranódy László rendezésében film is készült, melynek főszerepéért Páger Antal 1964-ben Cannes-ban a legjobb férfi alakításért díjat nyert.
A regényből 1963-ban Ranódy László rendezésében film is készült, melynek főszerepéért Páger Antal 1964-ben Cannes-ban a legjobb férfi alakításért díjat nyert.
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
PopulArt Füzetek 97.
112 oldal
Interpopulart Könyvkiadó, 1996
20. század
filmadaptáció
Interpopulart Könyvkiadó
Kosztolányi Dezső
magyar
Populart Füzetek
várólista light
Bejegyzések
2 hozzászólás
Ó, most kedvem támadt újraolvasni :-)
VálaszTörlésA másik két Kosztolányi -regény, amit említettél nálam is régóta tervben van, főleg a Nérót szeretném, mert arról egyik barátnőm nagyon sokat áradozott :-)
Biztos, hogy én is újraolvasom majd és a filmet is megnézem ;).
VálaszTörlésA másik két regényben egyben megjelent a Diákkönyvtárban, ezért is várom majd az Európás Könyvmaratont - remélhetőleg Karácsony előtt :P.