„Van valami a családban, ami nálunk nőről nőre száll. Nem tudom, minek nevezzem. Egy titok, egy kimondatlan örökség, amelyet tovább kell rejtegetni, szégyellni kell. Terhe alatt formálódtunk mind, ez a teher deformált azzá, akik most vagyunk, ahogy a szőlőt lassan eltorzítja a drót.
Renée adta tovább először ezt az örökséget. De mind a mai napig nem tudom pontosan, mi volt az, amit Albára rakott. Csak egyet tudok: ez a névtelen valami megnyomorította Albát, majd Isabellát és engem is.”
Talán a magyar cím sokakat elriaszt, mert azt sugallja, hogy romantikus regénnyel van dolgunk, pedig nem. Egy fordulatokban gazdag családregényt vehetünk a kezünkbe. Egy hangyányi romantikával azért itt is találkozunk, de egyszer sem csap át csöpögésbe és nem megy a történet rovására. Ráadásul csalóka is a cím, ugyanis nem csak az Örök Városban zajlanak az események.
A cselekmény első személyben bontakozódik ki, azonban a narrátor személyére csak később derül fény, egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy a Casa Rossában pakol, amit eladtak és itt nőtt fel az édesanyjuk. Hamarosan kiderül, hogy a nagyszülők a húszas években találkoztak. A nagymama, Renée Tunéziában született, de Franciaországban ismerkedett meg a nagypapával, Lorenzóval, aki festő volt. Később Pugliába költöztek:
„ - Egy házba éppen úgy bele lehet szeretni, mint egy nőbe – magyarázta egyszer nekem. – Ugyanolyan megszállottság keríti hatalmába az embert. Úgy hiszed, csak te fogod fel a szépségét. Hogy az Isten is egymásnak teremtett benneteket. Pontosan ezt éreztem, amikor beléptem ebbe a házba.”
 | |
| Ilyennek képzelem a házat |
Nem sokkal később megszületik a lányuk, Alba, majd Renée elhagyja a családját. Természetesen azonnal felröppen a pletyka, mi lehet a nő távozásnak az oka.
A továbbiakban Alina (a narrátor) számos információt megoszt a saját és a családja életéből, mi minden vezette a különleges, vörös falú ház eladásához.
A család sorsának alakulása mellett, megismerkedünk a pugliai hagyományokkal, a mindennapokkal, eljutunk Rómába, sőt New Yorkba is. Az örömteli pillanatokat bánat és szomorúság árnyékolja be.
A történet fokozatosan bontakozik ki a szemünk előtt, a jelen és a múlt síkjai mindvégig jelen vannak, de egyáltalán nem zavaróan, nem veszítjük el a fonalat. Az írónő mindvégig remekül fenntartja a figyelmet, amire érdemes felkészülni, ugyanis a regény egyre letehetetlenebbé válik.
Mind a történet, mind a stílus remek, egyáltalán nem hemzseg a közhelyektől, egyszer sem kalandozott el a figyelmem olvasás közben.
Ezek a kortárs olasz írók nagyon tudnak valamit, mert eddig sem Melania Mazzucóban, sem Silvia Avallone könyvében nem csalódtam.
Ezért is szomorú, hogy a regény csak néhány helyen beszerezhető. Annyi mindent jelentet meg az Ulpius, de az igazán értékes könyveiről valahogy megfeledkezik...
Francesca Marciano: Szerelmem, Róma
A Casa Rossa asszonyai
Eredeti cím: Casa Rossa
Eredeti cím: Casa Rossa
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
398 oldal
Ulpius-ház, 2006
2580 Ft
A piros ablakot itt találtam.
Bejegyzések
0 hozzászólás