Mustra 2. (2011. szeptember)

Rómeó és Cipolla.
Savonarola és Ványa bácsi.
Szindbád és Miska főpincér.
Szóvillantó titán - találóan fogalmazta meg egy nyelvész professzor Latinovits Zoltán nevének anagrammájával színészete lényegét. Naponta átlépi a jó és rossz határát, s néha tarka virágcsokorral a kezében érkezik meg onnan... - ezt pedig Kassák Lajos írta, nem Latinovitsról, de szavai tökéletesen jellemzik az ő életét is. Ki volt ez az ember, aki halála után negyedfél évtizeddel sem hagyja nyugton az utókorát? Írt, játszott, rendezett, szavalt - mellesleg mérnöknek sem lett volna utolsó. Jövőt előlegező vátesz? A puha diktatúra feljelentettje? A filmezést utáló filmszínész? Teátrumokat elhagyó színészkirály? Szakírókat megszégyenítő verselemző? Fahangú sanzonénekes?
Kelecsényi László összeállításában szem- és fültanúk vallanak róla. Kor- és pályatársak, színészek, írók, rendezők, s olykor megvetett kritikusok szavaiból áll össze a kép. Róla oly sokan és sokfélét írtak, hogy e kötetben szereplő más szerzők, nyilatkozók szavaiból össze lehetne állítani egy másik könyvet, s az sem volna hiteltelen. De hát teljesség nincs, csak legszebb álmainkban. Valamiképp ő is ebbe bukott bele, halt meg fiatalon, reánk hagyva ábrándjait.
Lám, ez a kötet is hosszú és kalandos utat tett meg, mire most az Olvasó kezéhez jutott.

A nácizmus s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él. Hogyan lehetséges? Sokan próbáltak már felelni erre a kérdésre, de nem lehet: egyszerűen felfoghatatlan. Merle a legrégibb, legegyszerűbb írói módszert választja: egyes szám első személyben, belülről ábrázolja a táborparancsnokot kamaszkorától kezdve. És az olvasó egyszer csak azon kapja magát, hogy már maga is tervezget, számol, gondolkozik, hogyan lehetne ésszerűbben, hatékonyabban megszervezni a transzportok mozgatását, hogyan lehetne megduplázni az üzem napi termelését. Annyira azonosul a főhőssel, hogy a Feladat teljesítése közben elfeledkezik róla, hogy miről is van szó. S ha nem csapja falhoz dühében a könyvet, akkor rájön, hogyan lehetséges: hát így. Ennyi az egész. Ez ennek a könyvnek a legelképesztőbb tanulsága.

Ella negyvenéves, jómódú, a sorsával tökéletesen elégedett amerikai háziasszony, aki férje és három gyermeke kiszolgálásának szenteli életét, és még azt se nagyon bánja, hogy a férje rendszeresen megcsalja. Egy napon a nagylányával folytatott vita után rádöbben, hogy tulajdonképpen boldogtalan, és nagyon hiányzik a szerelem az életéből. Mivel gyermekei már nem igénylik állandó figyelmét, távmunkát vállal egy neves könyvkiadónál. Első feladatául egy ismeretlen szerző könyvének értékelését kapja.
A történet a XIII. századi Anatóliában játszódik, és regényes formában beszéli el Rumi, a híres muszlim hittudós és misztikus költő életét, aki gyökeres átalakuláson megy át, amikor megismerkedik egy furcsa vándordervissel, a különleges képességeket birtokló tebrizi Semsszel. Ella félve közelít a számára idegen regénybeli világhoz, hamarosan azonban magával ragadja a cselekmény, és lenyűgözi a szúfi miszticizmus. Ahogy e-mailben levelezni kezd a szerzővel, szinte azonnal érthetetlen vonzalmat érez ez iránt a sosem látott férfi iránt, és ráébred, hogy kettejük találkozása ugyanolyan sorsszerű és elsöprő erejű, mint Rumié és Semszé. Ebből a szerelemből és Rumi verseiből merít erőt, hogy a konvenciók börtönéből kitörve hátat fordítson házasságnak, gyerekeknek, biztonságnak, és testben-lélekben egyaránt nagy utazásra induljon egy különleges férfi oldalán.

A török származású Elif Safak lebilincselő mesélő, modern Seherezádé, aki időtlen témákat vizsgál egzotikus történeteiben. Magyarul megjelent előző regénye, "Az isztambuli fattyú" nálunk is nagy sikert aratott.

1954-ben jelent meg először "A Legyek Ura", amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején.
Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk.
A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól - amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek.
Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben - eleinte szinte észrevétlenül - sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát.

Golding, aki sokáig általános iskolai tanárként dolgozott, a gyermeki lélek nagyszerű ismerőjeként rajzolja meg hőseit, akik az egyre inkább elfajuló -játékban - mintegy felgyorsítva élik át az emberi civilizáció történetét az első ésszerű közösségi szabályok megteremtésétől kezdve egészen odáig, amikor a rend összeomlik, s újból a bálványimádás, a gyilkos ösztön kerekedik felül.

A "Háború és béke" után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez" - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében. "Ez a regény az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet" - Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként "A vendégek a nyaralóba készültek" című befejezetlen elbeszélésének hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanovna Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét.
Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában - Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t - már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a - nihilistákat -, akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetségessé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződöm vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondjon róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival - minden idők - legnagyobb társadalmi regénye.

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát - egy zenész, egy költő és egy fotográfus - életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle peresztrojkáig terjedő időszak, az olvadás és a pangás korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával. A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar, anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a XX. század második felének embere miként képes - ha képes egyáltalán - a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni. A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.