Elaine N. Aron - Szuperérzékeny vagyok?

Ahogy a szerző is megjegyzi, mélyre megy a könyvében, ahogyan én is ebben a bejegyzésemben (is). Még nem késő, hogy inkább valamelyik közösségi oldal posztjait görgesd ahelyett, hogy tovább olvasol. És nincs harag. 😘

Ne vedd már úgy magadra! Ne foglalkozz vele! - Kaptam meg, miután két egymást követő nap két kudarccal szembesültem, és legalább egy hétig úgy éreztem magam miattuk, mint Marianne Dashwood. Vagy, amikor egy ismerősöm megjegyzése miatt két napig rosszul éreztem magam. Az ismerősöm nem volt tudatában, hogy megbántott.

Mindig is maximalista voltál.

Milyen kedves voltál vele! - Az egyik volt kolléganőm megjegyzése, amikor aznap egy irodában voltunk, és végighallgatta, ahogy az újonnan érkezett ügyfelemmel beszélgettem.

Hogy te mindenkivel ugyanúgy beszélsz! - Egy másik volt kolléganőm, aki megkért, hívjak fel kb. 25-30 embert egy listáról, hogy eljönnek-e a hétvégi rendezvényre, és akkor jött oda, amikor kb. a 15.-kel beszéltem ugyanolyan hangon, mint az elsőkkel.

Hol van Andrea? Azért jöttem el, mert olyan kedves volt, amikor beszéltünk. - A fenti egyik meghívott a listáról, akivel akkor beszéltünk először, és megértettem, hogy egy bizonyos (személyes) ok miatt késhet a rendezvényről. Erre a kollégáját (akit szintén felhívtam) is rábeszélte, hogy jöjjön vele.

Ne válogass már annyi ideig, menjünk! - vásárlás közben.

Edd meg, mit válogatsz? - Válogatós és finnyás vagyok. Gyerekkoromban szállóige volt nálunk: A másé jobb. És több ételt nem is ettem meg otthon, máshol viszont igen.

Te mindent észreveszel!

Mit kötekedsz már megint?! - Mert megint kiszúrtam a helyesírási/nyelvtani hibá(ka)t a reklámújságban/szórólapon/írott szövegben.

Te tudsz angolul, miért nem jelentkezel az X. céghez? - karriertanács, elvégre pont nekem valók a műszakos, nulla kreativitást igénylő telefonos/ügyfélszolgálatos munkakörök. Elnézést kérek azoktól, akik ilyen munkakörben dolgoznak és semmi bajom velük, de nem nekem találták ki őket. Voltam állásinterjún ilyen cégeknél, nem éreztem jól magam és szerencsémre nem engem választottak.

Precíz vagy.

Jaj, Andi, olyan követelőző vagy! - Mondták már mosolyogva a volt kolléganőim, miután megismertek és megszokták, hogy nálam mindig magasan van a mérce, és ezt másoktól is elvárom. Akik persze ehhez nincsenek hozzászokva.

Te szereted őket. - Egy volt kollégám megjegyzése, mert feltűnt neki, hogy számomra az ügyfeleim nem csak az aznapi ügyfelek, hanem az embert látom bennük, és igen, voltak, akikkel nagyon jól kijöttem. Amikor ezt mondta, nem is értettem, csak néztem rá, hogy: Miért? Te nem (szereted őket)? Azóta rájöttem, hogy ő nem ilyen. Ahogyan az emberek jelentős része sem, pedig nagyon nagy szükség van rá. Ahogy Doktor Szöszi mondta: valami kedvességre, hogy valami cukiságot mondjunk a másikról/másiknak.

Megölelhetlek? - Kérdezte az egyik lány, akinek segítettem, mielőtt végleg eljöttem az akkori munkahelyemről, mert megszüntették a munkaköröm. Előtte még felhívtam az ügyfeleim, hogy ne csak tudjanak a változásról, hanem míg ott vagyok, aki szeretné, hogy segítsek neki, bejöhessen még.

Lehetsz bátrabb! 😊 - Visszajelzés két gyakorlatom után, és nem értettem, miért kaptam.

Alapos. Felkészült. Motivál. (Jobban szeretem az inspirál igét, mert a motivál olyan, mintha rugdosnám a másikat, hogy Te is csináld!)

Tényleg segíteni szeretne (= nem feltűnési viszketegségből szólal meg/oszt meg valamit).

Ha sok inger ér egy nap, este nehezen alszom el. Régebben előfordult, hogy akár egy órán át sem sikerült elaludnom.

Amikor bő két éve az egyik honlapon, ahol egy szobanövényekről szóló cikket olvastam, felbukkant ajánlóként, hogy: Elhunyt a Jászai Mari-díjas színész, stb. stb. - Olyan felkavaróan volt megfogalmazva a cím (mert az, hogy Elhunyt Oszter Sándor, nem elég, hogy rákattintson a nép), hogy utána legalább egy órán keresztül szó szerint rosszul éreztem magam. Később le is szoktam a hírekről.

Megtanultam kezelni a kritikát. Nemrég nem úgy alakult egy dolog, ahogy terveztem, és rögtön utána azt mondtam, hogy most is ugyanúgy csinálnám és úgy is éreztem. Aztán aludtam rá egyet, és másnap összeállt a kép, hogy mi volt az oka a végeredménynek és tanultam belőle.

Valaki füstöl hatmérföldes körzetben - szoktam szabadon idézni az Amerika kedvenceiből, amikor kimegyek az udvarra, és megérzem, hogy valaki a környéken tüzet gyújtott. Mellesleg néhány éve megéreztem a gázszagot a fürdőszobában, és kiderült, hogy valami gond volt a vízmelegítővel. Amikor klóros a víz, ha kinyitom a csapot, már megüti az orrom a szag.

Ha valami nagyon érdekel, akkor nagyon tudok lelkesedni, lelkesen beszélni róla, és ezt általában sikerül másokra is átragasztanom. Az is megtörtént már, hogy valaki nem osztozott a lelkesedésemben, amit akkor nem is értettem és kicsit rosszul esett.

Tudok útbaigazítást és segítséget is kérni pl. vásárlás közben, ha valamit nem találok, vagy nincs kitéve. (Korábban velem is többször is megtörtént, hogy inkább tettem még két kört az üzletben...)

Miklósa Erikával együtt én is végigsírtam a Virtuózokat. A V4+-ot is néztem pár adásig, de számomra már nagyon zavaró lett a túl sok látványelem a produkciók alatt és úgy éreztem, a jófejkedést is túlzásba vitték, de ez csak az én véleményem.

A sydneyi olimpián minden magyar aranyérmes eredményhirdetését végigsírtam Nagy Tímeától kezdve a vízilabda-válogatottig, mert a tévé előtt ugyanazt éreztem, mint ők, akik ott álltak a dobogó tetején. Ez később ugyanúgy folytatódott: sírtam már focimeccsen is, amikor az egyik kedvenc játékosom megsérült és a pályán fetrengett a fájdalomtól. Nekem is volt hasonló tapasztalatom, és rossz volt látni, hogy most ő van hasonló helyzetben. (Sosem értettem, miért jó az, hogy közelről mutatják a sérült játékosok arcát ilyenkor.)

Ha olyasmit olvasok, látok, hallok, ami nagyon megérint, akkor elpityeredem (tudok uralkodni rajta nyilvános helyen), legyen szó egy könyvről, egy filmről, sorozatról vagy zenéről.

De ugye ez nem betegség? - Reakció, miután valakinek elmondtam, hogy a szuperérzékenység azt jelenti, hogy másként működik az idegrendszerem.

Beteg vagy? - Mert akkor és ott épp nincs kedvem beszélgetni, csendre vágyom.

Zavar az erős fény, zaj, a szúrós ruhák, és van néhány tisztítószer, aminek utálom az illatát.

Nem szeretem a Signetta és hasonló tollakat (ki is selejteztem őket), mert nyomják az ujjam írás közben, ezért mindig több tollat is tartok magamnál. Van, hogy írás közben is cserélem őket.

Egy kis ízelítő abból, milyen is számomra szuperérzékenynek lenni. A felsorolást olvasva, egy nem szuperérzékeny számára talán csak az marad meg, hogy biztos egy törékeny kis hópehely vagyok, aki elbőgi magát egy focimeccsen (Elvégre hogy lehet egy meccsen bőgni?!), kényeskedik, válogatós és sértődős, így könnyen elsiklik azok fölött a tulajdonságok fölött, melyek éppen a pozitívumai a dolognak.

Hogy így nevezik ezt, majdnem két éve szembesültem vele a YouTube-on, amikor feljött egy videó Highly Sensitive Person (HSP) témában. Rákattintottam, és teljesen magamra ismertem, ráadásul végre megértettem, miért működöm úgy, ahogy fentebb leírtam. Azóta is rendszeresen követek angolul és spanyolul más szuperérzékenyeket, akiktől nagyon sokat tanultam.

Kiegészítem még azzal, hogy ekkoriban találkoztam a Myers-Briggs személyiségtípusokkal (MBTI) is, és nálam a kettő (a személyiségtípusom és a szuperérzékenységem) együtt jár.

Elaine N. Aron, kutató pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár és író, az 1990-es években kezdett foglalkozni a szuperérzékenységgel, miután egy pszichoterapeuta rendkívül érzékenynek titulálta. Kiderült, hogy mások is vannak, akik az ő cipőjében járnak, ráadásul nem újfajta jelenségről van szó, mert mióta világ a világ, mindig voltak ilyen emberek. Sőt, az állatvilágban is megfigyelhető ez a tulajdonság, és bármilyen fajról is legyen szó (akár emberről, akár állatról), mindig is fontos szerepet töltött be a túlélésben. Ráadásul nem véletlen, hogy csak bizonyos számú egyedek tartoznak közéjük.

Ők voltak a harcos királyok tanácsadói, az udvari bölcsek, akik időben megfékezték az uralkodókat, majd változtak az idők, és a nyugati kultúrában az ilyen embereket már gyerekként is félénknek, befelé fordulónak, bátortalannak, sőt, akár figyelemzavarosnak is nevezték és gyógyszerekkel próbálták megregulázni őket.

A szuperérzékeny ember azonban nehezen fogja föl, milyen figyelemreméltó képességgel rendelkezik. Hogyan hasonlítsunk össze belső tapasztalatokat? Ez egyáltalán nem egyszerű. Sokszor azon kapod magad, hogy nem bírsz annyi mindent elviselni, mint mások. Elfelejted, hogy egy olyan csoporthoz tartozol, amelynek tagjai gyakran bizonyították kreativitásukat, éléslátásukat, szenvedélyességüket és gondoskodó természetüket, amelyek a társadalomban nagyra becsült tulajdonságok.
Aki minket választ, annak tudnia kell, hogy ez mivel jár együtt. "Árukapcsolás" van. Érzékenységünk - legfőbb jellemvonásunk - velejárója, hogy óvatosak és zárkózottak vagyunk, ráadásul az átlagosnál több időt töltünk egyedül. Azok az emberek, akik más beállítottságúak, mint mi (vagyis a nagy többség), ezt nem értik meg, ezért bátortalannak, félénknek, gyengének vagy - ami a legfőbb bűnnek számít - társaságkerülőnek tartanak minket. A beskatulyázástól tartva igyekszünk olyanok lenni, mint a többiek, de ettől feszült, túlingerelt állapotba kerülünk, és teljesen kimerülünk. Így végül hisztisnek vagy bolondnak is titulálnak minket, amit idővel magunk is elhiszünk.

Kiderült, hogy ezek a címkék valójában differenciális fogékonyságot takarnak, azaz az ilyen emberek sokkal érzékenyebbek az őket érő ingerekre, mint mások. Az idegrendszerük alaposabban és mélyebben dolgozza fel az ingereket, így olykor lassabbnak tűnnek másokhoz képest, míg vannak esetek, amikor gyorsabban reagálnak, mint a többiek. A szuperérzékenyek éppen ezért kreatívak, lelkiismeretesek, kedvesek, intuitívak, empatikusak, jobban észreveszik a hibákat, és igyekeznek elkerülni azokat, képesek erősen koncentrálni (ha közben nem vonja el más a figyelmüket), képesek mélyebb szinten feldolgozni egy adott anyagot, képesek úgy tanulni, hogy ennek nincsenek is tudatában, önreflektívek és előrelátóak. Bár épp az önreflexió az egyik oka, hogy hajlamosak a tépelődésre, és így a depresszióra és a szorongásra is. De nem feltétlenül!

A kutatások szerint a teljes lakosság 15-20%-a, azaz kb. minden ötödik ember szuperérzékeny, a nemek aránya pedig 50-50%, tehát ugyanannyi férfit érint, mint nőt, és az a sztereotípia sem igaz, hogy csak az introvertáltak szuperérzékenyek, mivel 30%-uk extrovertált. Sőt, jövök én és azon társaim, akik extrovertált introvertáltak vagyunk. Kívülről nagyon is extrovertáltnak tűnünk, mert szeretünk társaságban lenni (hozzáteszem, nem mindegy, milyen az a társaság), ám valójában introvertáltak vagyunk, szükségünk van a mindennapi egyedüllétre.

Fontos tehát szem előtt tartani, hogy nem minden introvertált szuperérzékeny is egyben, ahogyan nem minden szuperérzékeny introvertált.

Valljuk be, a mai világ leginkább az extrovertáltak igényeire lett tervezve:

Mivel a szuperérzékenyek mélyebben dolgozzák fel az ingereket, így hamarabb is túlterhelődnek, mint mások, tehát szükségük van arra, hogy naponta bizonyos mennyiségű időt egyedül töltsenek és pihenhessenek. Utána ugyanúgy teszik a dolgukat, mint mások.

Nagyon örülök, hogy a szerző kiemeli, hogy minden szuperérzékeny más és más, sőt, az érzékenységünk ugyanabban a helyzetben is másként nyilvánul meg, másként reagálunk (ez igaz a különböző gyógyszerekre és egyebekre is (pl. koffein)). Míg az egyik HSP megjegyzi, hogy zavarja valami, a másik inkább hallgat. Ezért is van az, hogy a mások által hirdetett szuper módszerek a mi esetünkben nem válnak be. Miközben ezt a bejegyzést írtam egyik nap és közben zenét hallgattam a YouTube-on, feljött egy magyar videó: Megmondom, hányszor kell enni egy nap, vagy valami hasonló címmel, és már tudtam, hogy ez sem nekem szól. Egy szuperérzékeny ezen a téren is másként működik, naponta többször kell ennie (akár csak egy keveset), különben morcos lesz. Elvégre ahhoz, hogy jól működjünk, energiára van szükségünk.

A könyv elején Aron az első kiadás 25. születésnapját is megünnepli, és újabb kutatási eredményeket oszt meg. Ezt követően 10 fejezetben ismertet meg a szuperérzékenységgel és azzal, hogyan jelentkezik ez az életünk különböző területein (gyerekkor, magánélet, iskola, munkahely, traumák, egészség, spiritualitás), hogyan fejleszthetjük és hozhatjuk ki belőle a legtöbbet.

A fejezetekben számos más szuperérzékeny történetét is megismerjük, akik ugyanúgy nem értették magukat, ahogy korábban én sem. Ezeket olvasva pedig nagyon sok mindenre választ kaptam. Pl. a bejegyzés elején említett Lehetsz bátrabb! visszajelzés mögött az áll, hogy akitől kaptam, összetévesztette az érzékenységem a félénkséggel. Tudok nagyszájú és határozott is lenni, ha arra van szükség, de alapvetően nyugodt, kedves és türelmes vagyok, és mások ezt érthetik félre.

Minden fejezet végén kapunk egy összefoglalást a témával kapcsolatban, és megtanuljuk mostantól más szemmel nézni az érzékenységünk tudatában azt a területet. Több fejezetben is találkozunk egy-egy teszttel, melyek segítenek jobban megérteni magunkat, ill. a szerző gyakorlatokat is javasol, melyeket nem kötelező elvégezni. Pl. én azért nem végeztem el őket, mert mióta tudok erről a tulajdonságomról, nagyon sok videót láttam a témában, amikben ugyanúgy voltak feladatok, ill. elgondolkodtam utána rajtuk.

Gondoltad volna, hogy a szuperérzékenyek számára természetes a szereplés? Ez meglepőnek tűnik, pedig tényleg az. Eszembe is jutott az Oscar-díjas prezentációm egy termékéletgörbéről a marketing szemináriumon, amikor kisebb csoportokban csomagolópapírra felrajzoltuk a görbét, és nekem jutott a feladat, hogy a teljes csoporttal ismertessem, mire jutottunk. Az egyik csoporttársammal pedig lelkesen meséltük el a szobatársamnak, milyen sikeres volt a produkcióm és a görbét kitettük a falra. 😁 Ez a képességem ma is ugyanúgy, sőt jobban is működik.

Nagyon örülök, hogy a szerző felhívja a figyelmet azokra a tulajdonságainkra is, amiket nem szeretünk magunkban, azaz a sötét oldalunkra. Nem sokkal miután befejeztem a könyvet, láttam a sötét oldalról egy videót éppen ennek fontosságáról, hiszen - bármilyen furcsa is - ezek a tulajdonságaink visznek előre. Aron is említi pl. a konokságot, és gondolj csak bele, hogy ez segít abban, hogy kitartó légy! Pl. én is megleptem már néhány ismerősöm azzal, hogy milyen határozott tudok lenni, az egyikük még amazonnak is nevezett egyszer. Ha pedig ez nem lenne, nem tudnék határokat húzni és nemet mondani, hogy a saját dolgaimmal is foglalkozzam, ne csak mindig a másokéival.

A szerző többször is hivatkozik Carl Gustav Jung munkásságára, aki maga is szuperérzékeny volt, és ő kezdett el annak idején foglalkozni a témával (persze nem így nevezte), valamint az introverzióval és a négy funkcióval, amiket az MBTI-ból a négy kognitív funkcióként ismerek: az intuíció (N), az érzékelés (S - az öt érzékszerven keresztül), a gondolkodás (T) és az érzés (F). Mindegyiknek van introvertált és extrovertált változata, és mindenkinek két introvertált és két extrovertált funkciója van. Az első funkciója a legfejlettebb, és sorrendben csökken a fejlettségük. Természetesen mindenkinél mindegyik alsóbbrendű funkció fejleszthető. És a háttérben ott van mindezek fordítottja is. Aki nincs otthon a témában, annak ez kínaiul hangzik, de egyszerűen utána lehet nézni.

Azt írja, hogy a szuperérzékenyek nagy része az introvertált-intuitív típusba tartozik (akik nem, azoktól elnézést kér), és idézi Jung egyik munkatársát, Marie-Louise von Franzot:

"Az introvertált intuitív típus ugyanúgy képes megszimatolni a jövőt, mint az extrovertált intuitív... Az intuíciója azonban befelé irányul, ezért elsődlegesen a vallási próféta vagy látnok típusát testesíti meg. Egy primitívebb szinten ő a sámán, aki tudja, mit terveznek az istenek, a szellemek és az ősök lelkei, és közvetíti üzenetüket a törzs többi tagja felé... Ismeri a kollektív tudattalanban zajló lassú folyamatot."

Itt igazán büszke lehettem magamra, mert ebbe a típusba tartozom, csakhogy ez az introvertált intuíció (Ni) leírása, mely csak két személyiségtípus domináns kognitív funkciója (INTJ és INFJ), és az INTJ-kre kevésbé jellemző a szuperérzékenység.

Kedves Elaine, kikérem magamnak, hogy nem vagyok látnok, mert 2021-ben az első olasz meccset nézve, a játékosok viselkedéséből (ahogy kivonultak és a himnuszt énekelték, főleg Chiellinit és Bonuccit figyeltem meg alaposan) megjósoltam, hogy megnyerik az Európa-bajnokságot. Kedd este pedig 3-0-nál mondtam azt, hogy: Még lesz két gól, és a végeredmény 4-1. lett. Nem csak sírni szoktam meccsnézés közben 😏. (A látnoki képesség az Ni egyik funkciójában, a mintafelismerésben rejlik. Mivel ez egy tudatalatti funkció, 24/7-ben folyamatosan rendszerezi a beérkező információkat, összeköti őket és minden lehetséges végkifejlettel számol.)

Ebből a videóból kiderül, hogy régen a szuperérzékenyek voltak a sámánok, a Youtopia Project oldala szerint viszont az NF típusba tartozók, tehát az ENFJ-k, INFJ-k, ENFP-k és az INFP-k azok. Közülük csak az INFJ-k domináns Ni-használók, az extrovertált ENFJ-k másodlagos (elég fejlett) kognitív funkciója még, a többiek intuíciója extrovertált (az ENFP-k dominás Ne-használók, míg az INFP-knél ez a második kognitív funkció).

Néhány oldallal később Aron ezt írja:

Mindannyian szakértői vagyunk a négy "funkció" - az érzékelés, az intuíció, a gondolkodás és az érzés - valamelyikének. Mi, szuperérzékenyek, leginkább az intuíció mesterei vagyunk. (A szuperérzékenyek körében általános a gondolkodás és az érzés birtoklása is.) Ha azonban introvertált vagy - ami a szuperérzékenyek 70%-a esetében igaz - , szakértelmedet főleg a belső életedben hasznosítod.
(...) Ha az intuitív típusba tartozol (ami a szuperérzékenyek esetében gyakori), nagy valószínűséggel az érzékelés - a tényekhez és a részletekhez való ragaszkodás lesz az alárendelt funkciód, amelynek korlátai mindenkinél egyéni módon jelentkeznek.

Az MBTI szerint az introvertált intuitív típusba az INTJ-k és az INFJ-k, az extrovertált intuitívak közé az ENTP-k és az ENFP-k tartoznak, mivel csak e négy típus elsődleges funkciója az intuíció (Ni vagy Ne) és inferior funkciója az érzékelés (Se vagy Si), ezért utáltam a számvitelt annak idején.

Von Franz szerint az intuitív embereket gyakran teljesen hatalmukba kerítik az érzéki tapasztalatok - mint a zene, az étel, az alkohol vagy a drogok és a szex. Elveszítik a velük kapcsolatos józan ítélőképességüket, ugyanakkor intuitív módon közelítenek feléjük és meglátják a felszín alatti értelmüket.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy más intuitív típusok nem lehetnek bármilyen függők, de tökéletesen egyezik azokkal a tartalmakkal, melyek arról szólnak, hogy az INTJ-k és az INFJ-k hogyan és miért fejlesszék az Se-jüket. A példaként felhozott agyagozás is egy tipikus eset az Ni és az Se együttműködésére. Von Franz felsorolását kiegészíteném azzal a két dologgal, amit néhány éve én is mesterfokon űztem: a vásárlást és a sorozatnézést. Utóbbi felszín alatti értelme számomra a nyelvtanulás volt, amit később a nyelvvizsgámon nagyon jól hasznosítottam. Hozzáteszem: amikor éppen vásárolgattam vagy épp egymás után néztem egy-egy sorozat következő részét, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ezeknek valami mélyebb értelme van.

Ugyanez vonatkozhat az ENXP-kre is.

Ezekkel a részekkel éppen ezért nem minden szuperérzékeny tud azonosulni.

Mindenesetre örülök, hogy ezt követően kitér arra is, hogy miért fontos az alárendelt funkcióink fejlesztése - és itt már mind a négy funkciót felsorolja Hitler (egy újabb introvertált intuitív és nagy valószínűséggel szuperérzékeny) machinációin keresztül.

Van ám egy jó hírem is, amelyhez sok szuperérzékeny tud kapcsolódni. Mivel mi sokkal mélyebben és intenzívebben éljük meg az érzéseinket, így fel is tudjuk ismerni őket, és megtanultam: Ha képes vagy érezni, akkor képes vagy meggyógyítani is (If you can feel it, you can heal it). Tehát bármennyire fájdalmas is egy-egy trauma, rossz emlék a múltból, ha felismered, milyen hatással volt és van még Rád ma is, meg tudod gyógyítani. Tapasztalatból beszélek. 😉

Elaine N. Aronnak igazán hálásak lehetünk, mert a könyve elsősorban nekünk, szuperérzékenyeknek íródott, de bárki másnak is segít végre megérteni minket. A kötet végén szuperérzékenyekkel foglalkozó egészségügyi szakembereknek, tanároknak és a szuperérzékenyek munkaadóinak ad néhány nagyon fontos és hasznos tippeket.

A szuperérzekenyek pedig számos eddigi furcsaságukra választ kapnak, másként fogják látni ezt az adottságukat és olyan, a gyakorlatban valóban használható tanácsokat kaphatnak, amik végre nekik szólnak.

Megfigyelted, hogy csak magyarul hívják szuperérzékenységnek? Az általam ismert nyelveken mindig a magasant (highly, altamente) használják, és ők nagyon-nagyon értelemben kapcsolják össze melléknevekkel. Pl. super inteligente vagy super contenta (spanyolul). Végre magyarul is van valami, amiben szuperek vagyunk, és ezt egyáltalán nem kell szégyellnünk. 😉

Még mindig azt gondolod, hogy szuperérzékenynek lenni csak ennyi?

Akkor most olvasd el ezt az idézetet, kérlek. Ha pedig Te is szuperérzékeny vagy, akkor az utolsó két mondatot mentsd el magadnak, tedd ki a telefonodra/számítógépedre háttérképként, írd fel a határidőnaplódba, a noteszedbe, ragaszd ki a hűtőre, a tükörre, hogy mindig előtted legyen. 😉 És jusson eszedbe, amit tavaly tanultam a kedvenc perui pszichológusomtól: Ha olyan szerencsés vagy, hogy másnak születtél, ne változz meg soha! De nem is kell, hiszen ilyennek születtél, nem vagy furcsa, nem vagy dilis, csak más, mint a többség, és ez valójában egy szuperképesség.

Összegezzük tehát még egyszer: fogékony vagy az olyan finom részletekre, amelyek mellett mások elsétálnak, ám így izgalmi állapotod rövid időn belül olyan szintre jut, amiben már kényelmetlenül érzed magad. Az első tény veled kapcsolatban, csak akkor lehet igaz, ha a második is az. Vedd úgy, hogy ez árukapcsolás, és az igazat megvallva, nem is olyan rossz. Ne feledd, hogy ebben a könyvben egyaránt foglalkozunk a veled született fizikai vonással és a ritkán méltányolt társadalmi jelentőségeddel. Arra születtél, hogy a tanácsadók és a gondolkodók, társadalmad szellemi és erkölcsi vezetői közé tartozz. Minden okod megvan rá, hogy büszke légy magadra.

A magyar kiadás megszületése során valószínűleg nem volt szuperérzékeny a munkatársak között, ugyanis nemcsak számos helyesírási és egyéb hibát fedeztem fel, de hogy Jane Austen vezetéknevét valaki a texasi város (Austin, Texas) nevével azonosan írja... Természetesen szokásomhoz híven, most is összeírtam ezeket és elküldöm a kiadónak.

Mivel ez is egy nagyon hosszú bejegyzés lett, ám szerettem volna még megosztani néhány (sok) gondolatot a témában, ezért megszületett az Amit szuperérzékenyként megtanultam c. töltelékbejegyzésem.

Akár e mellé, akár csak önmagában, szeretettel ajánlom a szerző másik könyvét, a Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyvét is, melyben nagyon sok hasznos feladatot kapunk, hogy elfogadjuk az érzékenységünket, megtanuljunk róla gondoskodni és összegyűjthetjük a pozitív velejáróit is.