Fabio Geda - A tengerben élnek krokodilok

Fabio Geda könyvére az egyik nyári akcióban bukkantam, és mivel nagyon érdekelnek más kultúrák és az igaz történeteket is nagyon szeretem, megvettem A tengerben élnek krokodilokat. 


A szerző Torinóban él, szociálpedagógus és hátrányos helyzetű fiatalok beilleszkedését segíti. Ebben a könyvében Enaiatollah Akbari igaz történetét ismerhetjük meg a saját elmondásában, a szerző csupán néha kérdez vissza.

Enaiatollah Akbari Azerbajdzsánban született egy faluban, egy nővére és egy öccse van. Az édesapja kamionsofőr volt, akit kiraboltak és megöltek, ezért őt, Enaiát kérik kárpótlásul a főnökei. Az édesanyja előbb bújtatja a fiút, majd útra kel vele Pakisztánba, ahol a szállásukon egy reggel magára hagyja. 

Enaiah ekkor még gyerek, otthon iskolába járt, azonban a tálibok az iskolájukat is bezárták. Most pedig dolgoznia kell, hogy legyen mit ennie és hol laknia. 
Először a szállásadójánál kezd dolgozni, ahol teljesen természetes, hogy tizenéves fiúk különböző munkákat végeznek, majd később árus lesz a helyi bazárban és új fiúkkal is megismerkedik. Enaia nem szeretne egész életében ott és úgy élni, ezért egy idő múlva továbbáll. 

A 2000-es évek elején Pakisztánból Iránba, majd Törökországba, onnan Görögországba, végül Olaszországba érkezik. Az élete egy modern Dickens tollára (ma már billentyűzetére) kívánkozik, ugyanis a legtöbben nem úgy képzeljük el egy tizenéves fiú gyerekkorát, hogy egyik helyről a másikra menekül, hegyen, völgyön, tengeren keresztül, és egy kőgyárban vagy építkezéseken dolgozik feketemunkásként. Csakhogy Enaiának ezek a lehetőségek állnak a rendelkezésére, és ő megragadja őket. 

   Gyakorta találkoztam az utcán olyan fiúkkal, akik Iránba készültek utazni. Vagy olyanokkal, akik onnan tértek vissza. Azt mesélték, hogy odaát jobb az élet, mint Pakisztánban (és ebben nemigen kételkedtem, biztos voltam benne, hogy a világon bármely hely csakis jobb lehet Kvettánál, még soha nem is jártam odaát), és hogy a munkalehetőség is több. A vallás kérdése is fontos szempont volt. Ők is síiták - úgy értem, az irániak -, és ez nekünk hazaráknak mindenképpen kedvező, amiatt a buta hagyomány miatt, miszerint a vallástestvérek jól bánnak egymással, pedig szerintem eleve mindenkivel barátságosnak kellene lenni, anélkül, hogy ellenőriznénk a másik személyi igazolványát, vagy keresgélnénk a nevét a vallási nyilvántartásban.

Példamutató a kitartása, ahogyan az elemekkel vagy éppen a különböző emberekkel küzd azért, hogy az élete jobbra forduljon. 


Enaiatollah Akbari és Fabio Geda



Melinda Gates könyve után már elég edzettnek éreztem magam, azonban volt néhány olyan esemény ebben a könyvben is, amely nagyon megdöbbentett és több dolog is világosabb lett a számomra. Megértettem, hogyan dolgoznak az embercsempészek, hiszen a hírekben csak a munkájuk egyik részét látjuk, amikor általában a menekülteket elkapják. 
Félreértés ne essék, nem védem őket, csupán megértettem, hogy pl. a kamionokban egymás hegyén-hátán talált menekültek önként (nyilván fizettek a csempészeknek a segítségükért, hiszen ők is kockáztatnak) vállalták mindezt, akkor is, ha nem tudták, mi vár rájuk, mivel bíznak benne, hogy eljutnak A-ból B-be (egy kamion rakterében vagy éppen egy gumicsónakkal a tengeren). 

Továbbá megtudtam, hogy a menekültek bizonyos esetekben rendkívül hasznosak is lehetnek. 

Amin elgondolkodtam: Enaia meglepődik azon, amikor segítőkész emberekkel találkozik az útján, akik valóban önzetlenül adnak neki valamit. Úgy gondolja, hogy az a két ember, akivel két különböző országban találkozik, nyilván rokonok, mert a segítőkészség és a kedvesség csak példamutatás útján tanulható. Nos, kedves Enaia ez nem így van. Vannak emberek, akik egyáltalán nem kedves emberek között nőnek fel és elhatározzák, hogy ők nem lesznek olyanok, mint azok. Ennyi. 

Két dolog, ami nagyon meglepett: a hegyek közt menekülve, ahol hetvenheten ugyanúgy a túlélésért küzdenek, hogy átjussanak a hegy másik oldalára, ugyanúgy megy a különböző népcsoportok közti gyűlölködés, mint a nem menekültek között. 

Amikor a tálibok bezárták az iskolájukat, mondván, hogy Allahnak nem tetszik, hogy ők, az afgánok tanulnak, Enaia is látja,  hogy ez nem volt jó döntés és a tálibok gondolkodása nem helyes.
Olaszországban az egyik templom előtt a szerzetesek ételt osztanak, cserébe viszont azt kérik, hogy a különböző nyelven kitett Bibliákból előbb mindenki olvasson el magában egy oldalt. Enaia külön kikéri magának, amikor ezt meséli el, hogy Bibliát olvasson, még akkor is, ha az az anyanyelvén íródott, ezért úgy tesz, mintha elolvasná azt az egy oldalt, mert az ételre szüksége van. Közben nem veszi észre, hogy itt ugyanúgy viselkedik, mint a tálibok, akikkel nem értett egyet. Megértem, hogy ő más vallást követ, azonban tisztában lehetett azzal, hogy az európai országok keresztények, Olaszország pedig a katolicizmus fellegvára. Azok az olasz emberek, akik befogadták, valószínűleg vasárnaponként elmentek a misére és biztosan akadt az otthonukban egy Biblia is, és egy szóval sem problémáztak azon, hogy ő nem keresztény. Én csak embereket látok, csak az a különbség köztük, hogy az egyiknek sötétebb a bőre, a haja és a szeme, ill. más az orra vagy a szeme formája. De ugyanolyan ember, mint én vagyok függetlenül a vallási vagy bármilyen meggyőződésétől. Bízom benne, hogy azóta Enaia is rájött erre.

Enaia története mindannyiunk számára elgondolkodtató és inspiráló lehet. Jobban megérthetjük azokat, akik egy új és jobb élet reményében hagyják ott a korábbi lakóhelyüket, falujukat, országukat, és megismerjük, mi mindenen mennek keresztül az útjuk folyamán, amit nem mindenkinek sikerül túlélnie. Szeretettel ajánlom Mindenkinek, aki eddig csak fekete-fehérben látta a közel-keletieket, ez a könyv megmutatja azt, amit a hírekből nem ismerünk meg. 

Bár a címválasztást nem egészen értem, és szívesen olvastam volna tovább is Enaia történetét, úgy érzem, nagyon jól választottam, amikor ezt a könyvet vettem le a polcról a kihívásomhoz, mert nemcsak egy újabb évet pipálhatok ki vele, hanem a szellemi tartalékaim is hálásak érte. 

Még ha édesanyád ilyesmiket is mond neked, aztán tekintetét az ablakra emelve álmokról mesél, s közben a nyakadat simogatja, álmokról, melyekben a holdvilágnál vacsorázol, és vágyakról - arról, hogy mindig kell legyen az embernek valamiféle vágya, mely ott lebeg a szeme előtt, mint szamár előtt a répa, merthogy a vágyak teljesülése utáni sóvárgás adja az erőt, hogy felkeljünk reggel, és ha van egy vágyad, bármi is legyen az, ami ott lebeg előtted, a homlokodtól épp csak egy arasznyira, akkor már érdemes élned (...).

E szerint az olasz cikk szerint (2020. januárjából) Enaia 2019-ben diplomázott Együttműködési és fejlesztési nemzetközi tudományokból (Scienze internazionali dello sviluppo e della cooperazione - ha tudsz megfelelőbb magyar kifejezést rá, írd meg, kérlek) és arra készült, hogy Afganisztánban kamatoztassa a megszerzett tudását.


Fabio Geda: A tengerben élnek krokodilok
Eredeti cím: Nel mare ci sono i coccodrilli
Fordította: Gyimes Kinga
270 oldal
Athenaeum Kiadó, 2011
2990 Ft
Kép: La Stampa

0 hozzászólás