Márciusban bukkantam Dickens számomra eddig ismeretlen kisregényére (akkor jelent meg sok-sok év után), amit az egyik este elővettem, mondván, úgyis tél van (bár még nem volt ilyen hideg és a hó sem esett) és ilyenkor jólesik egy ilyen (értsd: a fülszöveg alapján szívmelengetőnek ígérkező) történetben elmerülni. Nem is kellett csalódnom.



Az első cirpegésben (fejezet) rögtön olyan miliőt teremtett Dickens, ami azonnal magával ragadott: a teáskanna és a tücsök versenyez. Peerybingle-né asszonyság (becsületes nevén Mary, vagy ahogy a férje becézi Pötty) éppen a teavizet teszi fel, amikor a teáskanna rázendít énekére, és erre felel később a tücsök.

"Néha megalázónak éreztem az életemet, s szégyelltem, hogy ily sok méltatlanságnak behódolok; máskor pedig ostobának tartottam magam, hogy egyáltalán törődöm vele, s attól féltem, szégyenletes módon hiányzik belőlem a keresztény alázatosság és szeretet, amely hosszútűrő, kegyes, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, mindent remél és mindent eltűr. Idővel és türelemmel aztán a dolgok jobbra fordultak; igaz, hogy csak lassan és alig észrevehetően; de fiú tanítványaimtól megszabadultam (s ez maga sem volt csekély előny), s a lányok, mint egyikük esetében már jeleztem, kevésbé voltak szemtelenek, sőt némi becsülésfélét is nyilvánítottak irányomban. "Grey kisasszony különös teremtés; sohasem hízeleg, sohasem dicsér nagyon; de ha kedvezően szól róluk vagy bármilyen tulajdonságukról, akkor biztosak lehetnek benne, hogy helyeslése őszinte. Többnyire nagyon engedékeny, csöndes és békés természet, de bizonyos dolgok kihozzák a sodrából: ők persze ezzel sem igen törődnek, de jobb nem felingerelni; ha ugyanis jókedvű, akkor szívesen beszélget velük, kedvesen, és néha, a maga módján, szórakoztatóan is viselkedik; természetesen egészen másként, mint mama, de változatosságnak ez is jó. Minden témáról megvan a véleménye, és ehhez szilárdan ragaszkodik - véleménye gyakran nagyon unalmas; ugyanis mindig azon jár az esze, hogy mi a jó és mi a rossz; furcsa tisztelettel viseltetik a vallási dolgok iránt, és érthetetlen módon kedveli a jó embereket."


    Szégyen és gyalázat, de a Brontë nővérek közül eddig csak Emily napjainkig töretlen népszerűségnek örvendő egyetlen regényét, az Üvöltő szeleket olvastam. Így kapva kaptam az alkalmon, amikor a Molyon immáron a sokadik kihívásomként feljelentkeztem a hozzájuk kapcsolódóra. Elsőként Anne ezen rövidke regényére esett a választásom.

    A narrátorunk, Agnes Grey, aki visszaemlékezésként meséli el a történetet. Lelkész édesapjával, édesanyjával és nővérével egy vidéki faluban élnek. Édesapjuk egy napon azonban tönkremegy, így az akkor 18 éves Agnes úgy dönt, hogy családját segítse, elszegődik nevelőnőnek. Bár tapasztalata nincs, bízik benne, hogy boldogulni fog, a kereset egy részét pedig félreteheti a családja számára. Édesanyja le akarja beszélni, Agnes azonban nem enged a negyvennyolcból, igenis meg akarja mutatni, hogy meg tud állni a saját lábán. Tudnunk kell róla, hogy saját magát önállótlannak nevezi, így nem kell magyaráznom a szülői féltést és döntésének súlyát.

     Először a Bloomfield családhoz kerül, ahol a gyerekek egyszerűen égetnivalóan rosszak, és ez nem túlzás. Mindent elkövetnek, hogy az őrületbe kergessék Miss Greyt, míg ők közben remekül szórakoznak. A szülők természetesen folyton a gyerekeiket védik, így Agnes továbbáll. Ezután Murray-ékhez kerül, ahol a két lány, Rosalie és Matilda nevelését bízzák rá. Rosalie esze folyamatosan a feltűnősködésen, a bálokon és a környékbeli férfiakon jár, legyen az a szomszédfiú vagy éppen a helyi lelkész, míg Matilda úgy káromkodik, mint egy kocsis. Velük sincs könnyű dolga, miközben megismerkedik a helyiekkel is...

     Bevallom, a regény elején nem kedveltem Agnest. Nem értettem, hogy lehet valaki 18 évesen ennyire nyámnyila, de az évek alatt, amíg nyomon követhetjük az életét, ahogy mondani szokás: kikupálódott.
A Bloomfield gyerekek gonoszsága egyszer kiverte nálam a biztosítékot, úgyhogy örültem, amikor Agnes továbbállt. A Murray kisasszonyok sem nyerték el a szimpátiámat, ellenben a náluk töltött idő alatt kedveltem meg Agnest. Bebizonyította, hogy a sarkára tud állni, ha kell, és nem feledkezik meg másokról sem, amikor segítségre szorulnak.

     Ahogy már írtam, az elején nem kedveltem ezt a leányzót, mégsem tudtam letenni a könyvet, egyszerűen függőséget okozott. Mert őszinte, nincs tele fellengzős mondatokkal, azonban a vallásos neveltetés Agnesre is rányomta bélyegét, így számos bibliai utalással (lásd az idézetemben is: I. Kor. 13.) és idézettel találkozunk. Ezek azonban kizárólag a párhuzamot szemléltetik a bibliai történet és az adott szereplő élethelyzete között, így nem hiszem, hogy hittérítő szándékkal íródtak. (Érdekesség: a református énekeskönyvben a 461. dicséret szövegét Anne Brontë írta.)


     Agnes jellemfejlődését nagyon szerettem és sokszor irigyeltem a türelmét. Egy-két szappanoperába illő érzelmi monológjától eltekintve remek kikapcsolódást nyújtott a regény. Úgyhogy a Brontë-kihívás számomra itt még nem ért véget ;).



Anne Brontë: Agnes Grey   
Eredeti cím: Agnes Grey
Fordította: Gy. Horváth László
262 oldal
Ulpius-ház, 2006
2480 Ft (525 Ft-ért vettem, és külön élmény volt, hogy mire a végére értem, nem esett szét a könyv!) a borító szerintem úgy ronda, ahogy van...
Idén napvilágot látott a Lazi Kiadónál is
(220 oldal, 2400 Ft)

- A karácsony badarság?! - mondotta Scrooge unokaöccse. - Remélem, ezt nem gondolja komolyan?
- De igenis - mondotta Scrooge. - Vidám karácsony! Mi jogod van neked a vidámságra? Ugyan mi okod volna a vidámságra? Elég szegény vagy.
- Ugyan ni - felelte vidáman az unokaöcs. - Hát magának mi joga van a mogorvaságra? Mi oka van a rosszkedvre? Elég gazdag.
Scrooge, mivel hirtelenében nem jutott jobb válasz az eszébe, megint csak azt mondta: - Ugyan! - és hozzátette: - Badarság!
- Ne legyen olyan haragos, bácsi! - mondta az unokaöcs.
- Hát milyen legyek - fortyogott a nagybácsi, - amikor ilyen bolond világban élek! Vidám karácsony! Majd mit mondok vidám karácsonyra!Karácsonykor az ember egyebet sem tesz, csak számlákat fizet ki pénz nélkül. Karácsonykor az ember rájön, hogy egy évvel megint öregebb lett, de egy órával sem gazdagabb. Karácsonykor az embernek mérleget kell készítenie, amikor a könyveiben kerek tizenkét hónapon keresztül minden egyes tétel csak veszteséget mutat. Ha a magam feje szerint cselekedhetném - mondta méltatlankodva Scrooge -, minden hülyét, aki "vidám karácsony"-t szajkóz, tulajdon pudingjában főzetnék meg és magyalággal átszúrt szívvel temettetnék el. Úgy biz' én!
- De bácsi! - erősködött az unokaöcs.
- Öcsém - felelte ridegen a nagybátyja -, ünnepeld meg a karácsonyt a magad módja szerint és engedd meg, hogy én is a magam módja szerint ünnepeljem meg.
- Megünnepelje?! - ismételte Scrooge unokaöccse. - De hiszen maga egyáltalán nem ünnepli meg.
- Hát akkor engedd meg, hogy ne törődjem vele - mondta Scrooge. - Sok hasznod lehet belőle! Sok hasznod volt eddig is.
- Sok minden van, ami javamra válhatott volna, és nem vettem hasznát, meglehet - válaszolta az unokaöcs -, többek között a karácsony is. De azért valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá -tekintet nélkül a szentséges nevének és eredetének járó tiszteletre, ha ugyan erről bármilyen vonatkozásban is meg lehet feledkezni -, úgy gondoltam rá, mondom, mint jó napokra; mint jótékony, nyájas, boldog, kellemes napokra, mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak. És ezért, bátyám, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamra vált és javamra is fog válni mindig; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten!

Először is elnézést kérek a hosszú idézetért, de e nélkül, aki még nem olvasta Dickens művét, nem érti meg a mondanivalóját.
 Ebenezer Scrooge fukar, londoni kereskedő, akit a pénzen kívül semmi sem érdekel. Elérkezik karácsony napja, ezért az írnoka, Crachit másnapra szeretne szabadságot kérni, ám Scrooge nem érti, mi ez a felhajtás, még szerencse, hogy évente csak egyszer van ilyen egy évben, így rááll, de a béréből természetesen levonja. Amikor meglátogatja unokaöccse és vacsorára invitálja magukhoz, Scrooge elküldi, badarságnak nevezi az ünnepet (lásd az idézetben). Éjszaka azonban minden megváltozik: megjelenik Scrooge volt üzlettársának, Marley-nak szelleme, aki közli vele, a következő éjjel három szellemmel (az Elmúlt, a Jelen és az Eljövendő Karácsonyokéval) találkozik majd. A szellemek pedig meg is érkeznek és szembesítik Scrooge-ot addigi életével.

 Scrooge-ot a szellemek más-más helyekre vezetik, életének egy-egy szakaszával néz újra szembe. Ezek a találkozások pedig komolyan elgondolkodtatják a kereskedőt. Halott barátja szelleme ez által lehetőséget kínál Scrooge-nak, hogy megváltozzon.

Dickens 1843-ban keletkezett történetének mondanivalója napjainkban,  - főleg így, a karácsony küszöbén - is aktuális. Sokan vannak, akiket nem érdekel az ünnep, csak azzal foglalkoznak, nekik minél többjük legyen, és nem gondolnak azokra, akik ilyenkor is nélkülöznek. A gazdagok számára talán csak egy ugyanolyan nap, mint a többi, legfeljebb ragyog a fájuk, csillogó-villogó és drága ajándékokkal lepik meg egymást. Míg a szegények számára valóban ünnep az ünnep: ilyenkor együtt a család, talán csak most kerül hús az asztalra, de valóban ünnepelnek, kitörnek a hétköznapok szürkeségéből. Ez hát ennek a könyvnek a máig érvényes mondanivalója. Gondolkodjunk el ezen mi is, és nem csak akkor, amikor kezünkbe vesszük a Karácsonyi éneket.
Sajnálom, hogy annyi évig várt rám a polcon.

 - És hogy viselte magát a kis Tim? - kérdezte Crachitné, mikor már kicsúfolta Bobot hiszékenysége miatt, Bob pedig kedvére összecsókolta leányát.
- Olyan jó volt, mint egy falat kenyér - mondta Bob -, még annál is jobb. Valahogy gondolkodó gyerek lett belőle, amiért annyit üldögél magában, s olyan furcsa dolgok jutnak eszébe, hogy sose hallotta mását az ember. Hazajövet azt mondja nekem: reméli, hogy az emberek látták őt a templomban - mert hát ő nyomorék, és jóleshetik nekik, ha karácsony napján arra gondolnak, aki a bénákat lábra állította, s a vakoknak visszaadta a szemük világát.

Annak, aki szeret gépen olvasni, a Karácsonyi éneket is megtalálja a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

Charles Dickens: Karácsonyi ének
Eredeti cím: A Christmas Carol
Fordította: Benedek Marcell
79 oldal
Interpopulart, 1995
Kép: Google.hu